Kattintson a Fullscreen ikonra , ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!

 

1. Bevezető gondolatok

A letartóztatás jogtörténeti gyökerei a római jogba nyúlnak vissza, míg Magyarországon a korai középkortól kezdve, az Aranybulla majd a Hármaskönyv tartalmazott vonatkozó szabályokat. A személyi szabadság előzetes elvonását a későbbi jogfejlődés is igényelte, egyre több garanciát építve a rendszerbe.^[1] Az újkori szabályozás tekintetében megkerülhetetlen az angol Magna Charta, azon belül is a Habeas Corpus Act (1679), amely egyértelműen rögzítette, hogy a terhelt személyi szabadságát csak bírói parancsra és csak fontos okból lehet korlátozni.^[2] Noha az Angliában elfogadott jogintézmény a modern habeas corpusra csak nyomokban hasonlít az alany, vagy az alkalmazási kör tekintetében, és az egyes jogrendszerekben fellelhető habeas corpus eljárások egymástól igen különbözőek lehetnek^[3], mégis általánosan elfogadottnak tekinthető a következő meghatározás: „A Habeas Corpus az angol jogból eredő jogelv, a személyi szabadság legnagyobb biztosítéka, mely garantálja, hogy törvényes vád, illetve bíróság elé állítás hiányában csak rövid időre lehessen a személyt szabadságától megfosztani.”^[4]

A magyarországi személyes szabadságot korlátozó eljárásokra a „habeas corpus” terminus technikust szokás használni. Ez megjelenik az Alkotmánybíróság gyakorlatában is^[5], amely az előzetes letartóztatás és a házi őrizet elrendelését, meghosszabbítását egyértelműen „habeas corpus természetű eljárásoknak” nevezi.^[6] Az Alkotmánybíróság az akkor hatályban volt Alkotmány 55. §-át a biztonsághoz való jogként határozta meg, mint jogot a szabadságra és személyi biztonságra.^[7] „E rendelkezés az Alkotmány habeas corpus szabálya, amely úgy folytatódik, hogy a szabadságától senkit sem lehet másként megfosztani, csak törvényben meghatározott okokból és eljárás alapján, illetve minél előbb bíró elé kell állítani.”^[8] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény hatályba lépését megelőző döntései további alkalmazhatóságával kapcsolatos álláspontja a 22/2012. (V. 11.) AB határozatban foglaltak alapján az, hogy az újabb ügyekben az Alaptörvény hatályba lépése előtt hozott határozatokban szereplő érvek felhasználhatók, amennyiben az Alaptörvény konkrét – az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú – rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges.^[9]

Ahogyan Elek Balázs is rámutatott a habeas corpus eljárásokkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság gyakorlata természetesen részben az Alaptörvényt megelőző Alkotmány időszaka alatt alakulhatott ki. Az Alkotmány habeas corpus szabályai azonban lényegében megegyeztek az Alaptörvény rendelkezéseivel és a későbbi határozatokban is történt rá hivatkozás. Az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése alkotmányosan ugyancsak lehetővé teszi a szabadságtól való megfosztást törvényben meghatározott esetekben. Az Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdése szerint: „A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani, a bíróság köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről, vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.” Az Alkotmány szövege mindezzel szó szerint megegyezett azzal a különbséggel, hogy a „bíróság” szó helyett a „bíró” szerepelt. Az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdése szövegszerűen közel áll az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) 5. cikk 1. és 3. §-aihoz. Az Alkotmánybíróság a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos gyakorlatát úgy alakította ki, hogy az Alkotmány, majd az Alaptörvény szabályait az Egyezménnyel összhangban értelmezi.^[10]

A habeas corpus eljárások, ezen belül elsődlegesen az előzetes letartóztatás kérdése folyamatosan a joggyakorlat és tudományos érdeklődés középpontjában áll.^[11] A hazai bíróságok gyakorlatát a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) marasztalásai és a hazai szakirodalomban kísért viták is övezik^[12], ezért is tartottam indokoltnak jelen tanulmányomban a kérdéskör legújabb fejleményeinek gyakorlati szempontú áttekintését.

2. A Nikolova döntés implementálása

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a döntések indokolását megerősítő érvként folyamatosan jelen van az EJEB gyakorlata.^[13] Az Alkotmánybíróság a 166/2011. (XII. 20.) AB határozatban rámutatott arra, hogy amennyiben a nyomozási bíró bizonyos anyagokba a védőt nem engedi betekinteni, az a habeas corpus eljárásokban más szempontból is sértheti az Egyezmény követelményeit. A strasbourgi bíróság a Nikolova kontra Bulgária ügyben 1999. március 25-én hozott ítéletében összefoglalóan rámutatott: „Nem lehet szó a fegyverek egyenlőségéről akkor, amikor egy ügyvéd nem tekinthet bele a nyomozási dossziénak azokba a dokumentumaiba, amelyek vizsgálata elengedhetetlen abból a szempontból, hogy hatékonyan vitathassa védence fogvatartásának jogszerűségét.”^[14] Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a védelemnek meg kell ismernie minden olyan bizonyítékot, amelyek az indítványozó ügyész szerint az előzetes letartóztatási különös okok fennállását alátámasztják. Enélkül a védelem nincsen abban a helyzetben, hogy hatékonyan felléphessen a legsúlyosabb kényszerintézkedés ellen, érvei a konkrét ügy adataitól függetlenül csak formálisak és általánosságban mozgók lehetnek.^[15] Az EJEB kimondta, hogy nem a védelem és a bíróság között kell ebben a kérdésben a fegyverek egyenlőségét biztosítani, hanem a védelem és az ügyész vonatkozásában. Ez pedig nem biztosított, amennyiben a védelem nem ismerheti meg azokat a nyomozási iratokat, amelyek alapján hatékonyan vitathatja a terhelt fogvatartását.^[16]

2014. január 1-jei hatállyal a jogalkotó módosította a Be. 211. § (1) bekezdését a 2013. évi CLXXXVI. törvény 44. §-ával, mely szerint amennyiben az ügyészi indítvány tárgya előzetes letartóztatás elrendelése, úgy a gyanúsítottnak és a védőnek megküldött indítványhoz csatolni kell azoknak a nyomozási iratoknak a másolatát, amelyekre az indítványt alapozzák.^[17] A joggyakorlat ezen fenti rendelkezést kizárólag az előzetes letartóztatás elrendelése esetében biztosította, a fenntartás körében nem – nyelvtani értelmezés alapján. Megjegyzendő, hogy a szakirodalomban ezt követően azonban meg is jelent azon álláspont, amelynek értelmében ennek a helyessége rendszertani és logikai elemzés révén is cáfolható, hiszen a 2013. évi CLXXXVI. törvény miniszteri indokolásának általános része és a 44. §-hoz fűzött részletes indokolás egyértelműen rögzíti: „A 2012/13/EU. Irányelv 7. cikk (1) bekezdése szerint, amennyiben valakit a büntetőeljárás során fogva tartanak, az illetékes hatóság birtokában lévő azon iratokat, amelyek a fogvatartás jogszerűségének felülvizsgálatához szükségesek, a terhelt, vagy védője rendelkezésére kell bocsátani. Ezért a törvény módosítja az előzetes letartóztatás indítványozására vonatkozó szabályokat oly módon, hogy előírja, miszerint az előzetes letartóztatásra irányuló indítvány gyanúsítottnak és a védőnek megküldött példányához csatolni kell az előzetes letartóztatás elrendelését megalapozó nyomozási iratok másolatát.” A jogalkotó tehát az előzetes letartóztatás elrendelés és fenntartás indítványozása között nem kívánt különbséget tenni. Amennyiben viszont a Be. vonatkozásában elfogadjuk a nyelvtani értelmezés helyességét, úgy maga az EU Irányelv közvetlenül hivatkozhatóvá válik a tagállami bíróságok előtt, vagyis akkor közvetlenül ez alapján kellene a vonatkozó iratokat a védelem rendelkezésére bocsátani.^[18]

Példaértékű, ezért mindenképpen ide kívánkozik a Debreceni Ítélőtábla Bnyf.II.169/2014/2. számú végzése. E szerint megalapozottan sérelmezték a terheltek védői az eljárás során, hogy a vádhatóság nem jelölte meg és nem bocsátotta rendelkezésükre az előzetes letartóztatást megalapozó bizonyítékokat. Hangsúlyozandó, hogy ebben a körben korántsem teljes körű iratismertetést kell tartani, pusztán a védelmet kell olyan helyzetbe hozni, hogy az előzetes letartóztatás egyes okaival szemben érdemben védekezhessen, az eljárás tisztességessége ugyanis ezt megköveteli. Abban az esetben, ha az előzetes letartóztatás különös okai körében a szökés, elrejtőzés alátámasztására az ügyész rendezetlen családi körülményekre hivatkozik, a terhelt életkorából adódó nagyobb mozgékonyságra, külföldi bűnkapcsolatok fennállására, stabil, jól jövedelmező munkahely hiányára, vagy az eltávozást kizáró és az adott helyhez ragaszkodást erősítő ingatlantulajdon hiányára, akkor kötelessége kiválogatni azon okiratokat, amelyek ezt alátámasztják. A munkahely hiányát, vagy a családi kapcsolatokat tartalmazó személyi körülményeket megalapozhatja a gyanúsítotti vallomás jegyzőkönyve, a külföldi bűnkapcsolatokat az elfogásról szóló jelentés, de telefonos híváslista is igazolhatja. A bűnismétlés veszélyét erkölcsi bizonyítvány, korábbi elítélések határozatai igazolhatják. A határozat utalt arra, hogy mindez a legtöbb büntetőügyben pusztán adminisztratív többlet terhet jelent az ügyésznek, vagy a nyomozóhatóságnak, hiszen az adott ügyben is megállapítható volt, hogy iratmásolatot kapott a gyanúsított védője a szakértői véleményből, ami a kiemelt fenyegetettségű bűncselekmény minősítését megalapozhatja. Kapott az őrizetbe vételi határozatból és a gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvből és további iratokból is. A kábítószer függőséget kizáró orvosszakértői véleménynek nyilvánvalóan ugyancsak a megalapozott gyanú általános és különös okainál is jelentősége lehet. A súlyosabb minősítést megalapozó szakértői vélemény a szökés veszélyét megalapozó érv lehet, ami azonban a terhelt és védője rendelkezésére áll. Ebben a körben van jelentősége az igazságügyi toxikológiai szakértői véleménynek is, ami szintén súlyosabb minősítésű, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett bűncselekmény alátámasztására szolgálhat. Ezen okiratok átadásakor nyilvánvalóan úgy mérlegelt a nyomozóhatóság és az ügyész, hogy azok megismerése nem veszélyezteti a nyomozás eredményességét, illetve azok kiadása törvényi kötelezettség volt. Nincs akadálya ezen iratokra is hivatkozni a kényszerintézkedés elrendelésekor, vagy meghosszabbításakor. Nem teheti meg azonban az ügyész, hogy a meghosszabbítást megalapozó bizonyítékokat nem teszi megismerhetővé, vagy a korábban átadott iratokra történő hivatkozást elmulasztja. A védelemnek arra kell lehetőséget adni, hogy ezen okok fennállását vitassa, amelyek egybevetésével lehet dönteni a kényszerintézkedés szükségességéről.^[19]

A Kúria a védői jogok a bírósági eljárásban összefoglaló véleménye, mely 2015. február 13. napján kelt, javaslatként fogalmazta meg, hogy a Be. mondja ki, hogy az iratbetekintés (iratmásolat) a védelmet megillető jog az előzetes letartóztatás meghosszabbításának esetében is.^[20] A 2012/13. Eu. irányelv hiányos implementációjára hívta fel a figyelmet Matusik Tamás is: A legjobb megoldás az irányelv megfelelő teljes átültetése volna, ami jogalkotói kompetencia.^[21]

A Kúria összefoglaló véleménye tehát szorgalmazta az irányelv átültetésének mielőbbi korrigálását, a jogalkotó pedig ennek szükségességét felismerve a 2015. évi LXXVI. törvény 6. § (2) bekezdésével új rendelkezést iktatott be. A Be. 211. § (1a) bekezdése 2015. július 1-jétől ekként rendelkezik: „Ha az indítvány tárgya előzetes letartóztatás elrendelése, a gyanúsítottnak és a védőnek megküldött indítványhoz csatolni kell azoknak a nyomozási iratoknak a másolatát, amelyekre az indítványt alapozzák. Ha az indítvány tárgya az előzetes letartóztatás meghosszabbítása, a gyanúsítottnak és a védőnek megküldött indítványhoz csatolni kell azoknak az indítványt megalapozó nyomozási iratoknak a másolatát, amelyek az előzetes letartóztatás tárgyában hozott legutóbbi döntést követően keletkeztek.” Ez a jogszabályhely így már nem ad lehetőséget eltérő értelmezésre: előzetes letartóztatás elrendelése és fenntartása körében is jogosult a védelem az iratismeretre. Ez ma már érvényesül is a bíróságok gyakorlatában, a Nikolova döntés maradéktalan implementálása tehát megtörtént.

3. A határozatok indokolása

Az EJEB gyakorlata abban mindig következetes volt, hogy a kényszerintézkedések elrendeléséről szóló határozatok csupán abban az esetben felelnek meg az Egyezmény követelményeinek, ha azok megfelelő indokolással vannak alátámasztva.^[22] „Ezen határozatok nem ügydöntőek, de önálló fellebbezéssel megtámadhatóak. Ezeknek a végzéseknek csak formális, alaki jogereje lehet. A német jogirodalomban Kaufmann az ideiglenes jogvédelmet adó határozatok körében tárgyalja azzal, hogy a jogerő ilyenkor a megtámadhatatlanságot jelenti. A kényszerintézkedések azonnali büntetés jellegű hátrányt jelentenek, akkor is, ha annak deklarált célja nem lehet előrehozott büntetés.”^[23] Az indokolás fontosságára a Debreceni Ítélőtábla is rámutatott egyik végzésében^[24], amelynek értelmében a „különös okokat egyenként kell megvizsgálni, s az indokolásban meg kell jelölni, hogy milyen körülmények alapozhatják meg ezeket az okokat illetőleg azt is, hogy milyen okok szólhatnak ezen okok fennállása ellen.” A különös okok vonatkozásában nem elfogadható az indokolás, amennyiben az pusztán a rendelkező részben megállapított letartóztatási okot definiálja, és azt nem valószínűsíti a konkrét esetben. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R(80) 11. számú Ajánlása 8. pontja egyértelműen megköveteli, hogy a határozat a lehetőség szerinti legnagyobb pontossággal tartalmazza a megjelölt valós indokokat.^[25] A Be. Magyarázat leszögezi: „szó sem lehet puszta fikcióról, a következtetést tényekkel kell megalapozni, és azokról a kényszerintézkedés alkalmazásáról szóló végzésben számot is kell adni.”^[26]

A terhelt esetében az vizsgálandó, hogy az előzetes letartóztatás indokoltsága tényszerű alapon áll-e, amely észszerűen alátámasztott-e, az abból vont következtetés okszerű-e, s ekként a kényszerintézkedés alkalmazása célszerű-e.^[27] Ezzel áll összhangban a Kúria 93. számú BK véleménye is. Az előzetes letartóztatás fenntartásakor, illetőleg meghosszabbításakor folyamatosan vizsgálni kell az előzetes letartóztatás általános, illetőleg különös okainak a fennállását. A különös okok fennállása mellett és ellen szóló okokat összevetve lehet csak következtetést levonni arra, hogy az egyes különös okok fennállnak-e, vagy nem. Nem fogadható el olyan indokolás például, hogy: „Fennáll továbbá annak veszélye is, hogy a tanúk befolyásolásával a bizonyítást megnehezítené.” Az e fajta „indokolás” csak a rendelkező részben megállapított letartóztatási okot definiálja és nem a fennállását valószínűsíti a konkrét esetben. Az előzetes letartóztatás elrendelésénél, vagy meghosszabbításánál kerülni kell a korábbi határozatok indokolásának szó szerinti beemelését és törekedni kell a lehető legrészletesebben, ügy specifikusan és egyéniesítve meghatározni a különös okokat. Számos bírósági határozat és kollégiumi ülésen hozott állásfoglalás rögzíti, hogy az előzetes letartóztatásról való döntés esetén a törvényi előfeltételek vizsgálata során az előzetes letartóztatás általános és különös feltételeinek a meglétét, vagy hiányát kell vizsgálni. Az indítvány megalapozottságát valószínűsítő, az észszerű kételyeknek ellentmondó bizonyítékokat szükséges a határozatban felsorolni.^[28]

Nyilvánvalóan nem tekinthető indokolásnak a törvény szövegének egyszerű lemásolása, annak kifejtése. Minden olyan indokolás törvényellenes, amelyet bármely más esetre alkalmazni lehet, hiszen ilyenkor nem a terhelt előzetes letartóztatását indokolja a bíró, hanem azt fejti ki, hogy a Be. szerint mikor lehet helye előzetes letartóztatásnak. Ha az előzetes letartóztatást elrendelő végzés személyi bizonyíték befolyásolásának veszélyére utal, akkor az indokolásban mindig konkrétan meg kell határozni, mely személy, vagy személyi körre utal a határozat. Itt legalább arra szükséges hivatkozni, hogy a bűncselekmény szemtanújára, a terhelt alibijét megcáfolni képes tanúra, vagy például további sértettek kihallgatására van szükség.^[29]

A strasbourgi bíróság esetjogában az előzetes letartóztatás huzamosabb fenntartását megalapozó indokok a szökés veszélye, az eljárás meghiúsításának veszélye, a bűnismétlés veszélye, a közrend védelme és a fogvatartott biztonsága. „A magyar szabályozásban a közrend védelme és a fogvatartott biztonsága nem szolgálhat alapul a szabadság elvonásra, minthogy nincs ezen okokat megalapozó belső jogi norma.”^[30]

Az előzetes letartóztatásról szóló határozatok indokolásának szükségszerűen arra is ki kellene térniük, hogy enyhébb kényszerintézkedésre van-e, vagy miért nincs törvényi lehetőség.^[31] Ez a Be. 60. § (2) bekezdésében foglalt elvárás, mely a BH 2005. évi 205. számú eseti döntésében is megjelent. A terhelt személyi szabadságának elvonása, mint a legsúlyosabb kényszerintézkedés, csak a legvégső esetben jöhet szóba. Amennyiben az enyhébb kényszerintézkedés lehetőségével kapcsolatban a határozatban kellő színvonalú indokolás nem található, az Egyezmény sértés megállapításához vezet.^[32] Erre eklatáns példa, hogy a korábban hivatkozott X. Y. kontra Magyarország ügyben az egyezménysértést megalapozta, hogy nem vizsgálták meg a hatóságok, hogy a személyi szabadságot kevésbé korlátozó kényszerintézkedéssel ki lehet-e váltani az előzetes letartóztatást, hiszen a terhelt legális jövedelméből kiskorú gyermekét és családját is eltartotta, lakáshitelt fizetett és a vele szemben korábban folyamatban volt büntetőeljárásban minden tárgyaláson megjelent.

A terhelt szökésére, elrejtőzésére alapozott előzetes letartóztatási ok indokolása [Be. 129. § (2) bekezdés a) pontja] tekintetében pusztán azt kívánom hangsúlyozni, hogy ezen fordulat szerinti ok a legtöbb esetben mérlegelést nem, csak megállapítást igényel, ami azonban nem jelenti azt, hogy az adott körülmény megléte, illetve megállapítása kizárná a további, a kényszerintézkedés szükségességében való mérlegelés lehetőségét. Ilyenkor is az adott vádlott személyére konkretizált döntést kell hozni, ami pedig feltételezi nemcsak a tárgyi, hanem az alanyi szempontok egybevetett figyelembevételét.

A terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélyére alapított előzetes letartóztatási ok indokolása [Be. 129. § (2) bekezdés b) pont] – a szökés veszélye általánosságban akkor áll fenn, ha bizonyos adatok alapján nagy a valószínűsége, hogy a terhelt kivonná magát a büntetőeljárás alól. Ebben a körben a szökés, elrejtőzés irányába ható érveket a szökés, elrejtőzés ellen szóló érvekkel szükséges összevetni, mint ahogyan arra a Debreceni Ítélőtábla Bnyf.II.394/2008/2. számú határozatában is rámutatott. Az Emberi Jogok Európai Bírósága Letell Lier kontra Franciaország ügyben a szökés veszélyével kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy ennek megítélésekor nem lehet kizárólag a várható büntetés súlyosságára hivatkozni, azt egy sor más elem fényében kell felmérni. A szökés esélyét a terhelt személyiségére, lakóhelyére, jövedelmére, foglalkozására, családra, egyéb kötődésekre való figyelemmel kell felmérni. Olyan tényezőket is figyelembe kell venni, mint a terhelt erkölcsisége, lakhatása, foglalkozása, munkahelye, vagyona, családi kapcsolatai, az országhoz való kötődései.^[33]

A Kúria a Bpkf.I.531/2014/2. számú határozatában azt hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény büntetési tételben kifejeződő tárgyi súlya önmagában az előzetes letartóztatásban töltött idő tartamához hasonlóan nem elegendő érv, csupán egy szempont. A tárgyi súly csak a konkrét ügy speciális jellemzőivel együtt jut szerephez, illetve ad következtetési alapot. Ugyanakkor a Kúria B.1/2014. számú elvi határozatában arra az álláspontra jutott, hogy abban az esetben, ha az emberölés bűntettének életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett súlyosabb minősítését több körülmény is megállapíthatóvá teszi, akkor ez a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélyét olyan mértékben alapozza meg, hogy azzal szemben a terhelt kedvező személyi körülményeire történő hivatkozás súlytalan és az előzetes letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés szóba sem kerülhet.^[34] Reményeim szerint a bírói gyakorlatban ma már legfeljebb elvétve találkozhatunk olyan határozattal, amely önmagában a bűncselekmény tárgyi súlyát elegendő érvnek tekinti a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt ok megállapíthatóságához. Úgy gondolom, hogy a bíráknak e körben is fokozottan ügyelniük kell a kimunkált indokolásra. Azaz hogy az érintettek számára nyilvánvaló legyen, hogy ha a bíróság hivatkozik is ezen előzetes letartóztatási ok körében a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, úgy kitűnjön a végzésből az is, hogy e mellett melyek még azon, kizárólag a konkrét ügyre vonatkozó tények, amelyekkel együtt már alappal lehet hivatkozni ezen okra és nem pusztán annak mechanikus alkalmazásáról van szó. A bíróságnak tehát a gyanúsítás illetve a vád tárgyává tett bűncselekmény tárgyi súlya és a bűnösség megállapítása esetén kiszabható büntetés mértéke mellett a terhelt addig feltárt személyi körülményeit is értékelnie kell, melynek eredményeként tényeken alapuló, kellő mértékben egyéniesített következtetést kell levonnia e speciális előfeltétel fennálltára.

A bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének veszélyére alapított előzetes letartóztatási ok indokolása [Be. 129. § (2) bekezdés c) pont] e körben fontosnak tartom hivatkozni a Debreceni Ítélőtábla Bnyf.II.394/2008/2. számú végzésére, mely értelmében erre a letartóztatási okra is igaz, hogy csak tényekből levont következtetésekkel lehet rá hivatkozni. A hivatkozás természetesen csupán egy feltevés marad, azonban követelmény erre a feltevésre, hogy az megalapozott legyen. A különös letartóztatási okokat az ügyészi indítványnak tényekkel kell alátámasztani és természetesen az ügyészi indítványból ki kell tűnnie, hogy melyik az az érv, amely ezt a letartóztatási okot alátámasztja. Az EJEB esetjoga szerint a nyomozás végének közeledtével az eljárás meghiúsításának veszélye már nem lehet hivatkozási alap a szabadságelvonásra. E mellett az is egyezménysértéshez vezet, ha hosszú idő elteltével a nyomozás azért nem közeledik a végéhez, mert a hatóságok nem tanúsítanak különös gondosságot.^[35] A nyomozás kezdetén egy bonyolult ügyben az összebeszélés veszélye oka lehet a letartóztatásnak. Hosszú távon azonban a nyomozás követelményei már nem alkalmasak még ilyen ügyben sem az őrizet jogszerűvé tételére, amikor az állított veszély csökkent az időmúlással a nyomozás lefolytatása során, amikor már vallomásokat tettek és az ügy alátámasztását végrehajtották.^[36]

A terhelt bűnismétlésére alapított előzetes letartóztatási ok indokolása [Be. 129. § (2) bekezdés d) pont] vonatkozásában Elek Balázs kiemelte, hogy a bűncselekmény befejezésének a veszélyénél sem maradhat a bíróság az általános megállapításoknál, hiszen szinte minden befejezetlen bűncselekmény esetén fennállhat a lehetőség, hogy a terhelt megpróbálja azt befejezni. A határozatban adatokkal kell alátámasztani, hogy miért áll fenn az elkövetés befejezésének a veszélye. Meg kell indokolni, mi támasztja alá, hogy egyáltalán be lehet fejezni a bűncselekményt (objektív lehetőség fennáll) és azt, hogy a terhelt be is kívánja fejezni (szubjektív viszonyulás). Az újabb bűncselekmény elkövetésének veszélyénél a bíróság részéről a megalapozott feltevés megindokolása, az újabb várható bűncselekmény megjelölése, illetőleg annak alátámasztása szükséges, hogy fennáll az objektív lehetősége az elkövetésnek és a terhelt szubjektív viszonyulása ehhez. A végzésben konkrétan jelölni kell milyen bűncselekmény elkövetésének a veszélyét látja, legalább annyit, hogy például vagyon elleni bűncselekmény. E nélkül a végzés érdemben nincs alátámasztva, hiszen elvileg bárkinél fennállhat valamilyen bűncselekmény elkövetésének a veszélye.^[37]

A nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamára alapított előzetes letartóztatási ok indokolása [Be. 327. § (2) bekezdés] körében szükséges hivatkozni a 2004. évi 135. számú BH-ra, mely szerint a Be. 327. § (2) bekezdése szerinti letartóztatási ok esetén a kényszerintézkedés már nem csupán a vádlottnak a másodfokú bíróság eljárási cselekményeinél történő jelenlétét kívánja biztosítani, hanem a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés majdani végrehajtásának, foganatba vételének feltételeit is megteremteni.^[38] Ugyanakkor álláspontom szerint itt is körültekintően kell vizsgálni az enyhébb kényszerintézkedés elrendelésének lehetőségét, hiszen az ügy sajátosságai, a terheltek személyi körülményei indokolhatják az enyhébb kényszerintézkedés elegendő voltát még egy kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény esetén is. A tárgyaló bíró minden olyan tudás birtokában van az ügy és a terheltek vonatkozásában, mely alapján e körben is megalapozott , egyediesített döntést tud hozni, elkerülve az automatizmust.

4. A készülő büntetőeljárási törvény rendelkezései

A készülő büntetőeljárásról szóló törvény bár több jogintézmény vonatkozásában számos változtatást ígér, a letartóztatás okait, elrendelését, tartamát, megszűnését és megszüntetését a jelenlegi szabályozással alapvetően azonosan szabályozza. A Javaslat a letartóztatás különös okain – minthogy azok az elmúlt évtizedek során jól alkalmazhatóak voltak – lényegében nem változtat, csak kisebb pontosításokat végez. A letartóztatás speciális okait általánosságban fogalmazza meg. A bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének vagy veszélyeztetésének módjain annyiban változtat, hogy nemcsak a tanú, hanem a büntetőeljárásban résztvevő más személy befolyásolását, illetve megfélemlítését szabályozza. A Javaslat a befolyásolással érintett személyek közül a megfélemlítés esetét kivéve kiveszi a terheltet, mivel a terheltek vallomásainak egyeztetése a terhelti védekezés stratégiájának megengedett része lehet mindaddig, amíg bűncselekményt, így például hamis vádat nem valósít meg.

A Javaslat szerint a bíróság letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet is elrendelhet. E rendelkezéssel a Javaslat lényegében továbbra is fenntartja azt a jelenlegi szabályt, hogy a bíróság a letartóztatás helyett enyhébb kényszerintézkedést rendelhet el és ilyen értelemben a vádemelés előtt eljárás során sincs kötve az ügyészi indítványhoz. Ugyanakkor a vádemelés előtti eljárása során a bíróság az enyhébb kényszerintézkedés, a bűnügyi felügyelet helyett nem rendelheti el a súlyosabb letartóztatást az erre vonatkozó ügyészi indítvány hiányában.^[39]

Üdvözlendő, hogy a készülő büntetőeljárásról szóló törvény semmilyen érdemi változást nem eszközöl a Nikolova döntés implementálása eredményeként tért nyert idevágó hatályos szabályok vonatkozásában. Azaz a készülő büntetőeljárásról szóló törvény 463. §-a az előzetes letartóztatás elrendelése és fenntartása körében is biztosítja változatlanul a védelem jogát az iratismeretre. Nem lehet kérdés tehát a jövőre nézve sem ezen szabályok maradéktalan térnyerése a magyar büntetőeljárásban. Nem voltak tehát hiábavalóak a joggyakorlat és a jogtudomány képviselőinek e körben tett korábbi erőfeszítései.

5. Záró gondolatok

A bírósági végzéseknek meg kell tehát felelniük az egyénre szabott döntések követelményének. A fegyverek egyenlősége a Nikolova döntés implementálásával immáron biztosított. Megítélésem szerint mindemellett helyt foghat azoknak a kezdeményezése is, akik szerint a hazai bíróságok kényszerintézkedéssel kapcsolatos határozatainak szerkesztéséhez indokolási támaszt jelenthetne, ha az új Büntetőeljárási Törvényben, vagy Kúriai kollégiumi véleményben is rögzítésre kerülnének a legfontosabb szempontok, melyek segítenék e körben is a jogalkalmazást-elkerülendő akár a strasbourgi bíróság elmarasztalását.

Ehhez kapcsolódóan pedig ugyancsak hangsúlyos, hogy a jogalkalmazók, különösen a bírák széleskörűen ismerjék az Európai Emberi Jogi Bíróság joggyakorlatát, mellyel összhangban került és kerülhet sor a kényszerintézkedésről döntő határozatok cizellált indokolására. Ehhez nyújt hathatós segítséget a (nyomozási) bírák számára az Európai Jogi Szaktanácsadó Hálózat, minthogy éppen a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos eljárások során találkoznak a bírák napi munkájuk során egyre gyakrabban olyan esetekkel, amikor az ügyfelek és a jogi képviselők uniós jogszabályokra, döntésekre hivatkoznak.

Csizmadiáné dr. Pethő Tímea
bíró (Debreceni Járásbíróság)

---

^[1] Erről részletesen: Belovics Ervin – Tóth Mihály: Büntető eljárásjog. Budapest., HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 2013. 158–159.

^[2] Erről részletesen: Herke Csongor: A letartóztatás. Budapest – Pécs, Dialóg Campus, 2002. 40–41.

^[3] Lásd: Blutman László: A szabadságvesztés bírói felülvizsgálata. In: Halmai Gábor (szerk.): Személyi szabadság és tisztességes eljárás. Budapest, 1999. 88.

^[4] Elek Balázs: Habeas corpus a magyar büntetőeljárásban. Európai jog, 2015/6. szám, 23. [a továbbiakban: Elek (2015a)].

^[5] Erről részletesen: Elek (2015a) i. m. 24.

^[6] 166/2011. (XII. 20.) AB határozat

^[7] Erről részletesen: Elek (2015a) i. m. 24.

^[8] 67/2011 (VIII. 31.) AB határozat.

^[9] 22/2012. (V. 11.) AB határozat indokolásának 40. pontja.

^[10] Erről részletesen: Elek (2015a) i. m. 25.

^[11] Az újkori büntető eljárásjog tudományában a habeas corpus eljárásokkal kapcsolatban megjelent monográfiák: Róth Erika: Az elítélés előtti fogvatartás dilemmái. Bp., Osiris, 2000. és Herke Csongor: A letartóztatás. Budapest − Pécs Dialóg Campus, 2002. A közelmúlt kérdéskörrel foglalkozó publikációi, szakmai anyagai a teljesség igénye nélkül: Elek i. m.; Elek Balázs: Az előzetes letartóztatás indokolása az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatának tükrében. Büntetőjogi Szemle, 2015/3. szám, 35–51. [a továbbiakban: Elek (2015b)].; Elek Balázs: A kényszerintézkedésekhez kapcsolódó iratmegismerési jog a nyomozás során. In: Elek Balázs – Fázsi László (szerk.): Az ítélőmesterség dilemmái. Tanulmányok Dr. Remes Zoltán bíró emlékére, Debrecen, Printart-Press Kiadó, 2015. 78–94. [a továbbiakban: Elek (2015c)]; Szabó Krisztián: Előzetes letartóztatás a nyomozási szakaszban. In: Elek Balázs − Háger Tamás −Tóth Andrea Noémi (szerk.): Igazság, ideál és valóság. Debrecen, 2014, 334–345. [a továbbiakban: Szabó (2014a)].; Szabó Krisztián: Gondolatok az előzetes letartóztatás gyakorlatáról. Magyar Jog, 2014/12. szám, 725–729. [a továbbiakban: Szabó (2014b)]; Szabó Krisztián: Iratismeret az előzetes letartóztatással kapcsolatban − eltérő jogalkalmazási tapasztalatok. Magyar Jog, 2016/3. szám, 183–188. [a továbbiakban: Szabó (2016)]; Matusik Tamás: Gondolatok az előzetes letartóztatás hazai gyakorlatát ért kritikák kapcsán. Magyar Jog, 2015/5. szám, 289–293.; Holhós-Kovács Szilárd: Előzetes letartóztatás pro és kontra a bírósági eljárás és végzések tükrében. Bírák Lapja, 2011/1–2. szám, 130–145.; Védői jogok a bírósági eljárásban – Összefoglaló vélemény. Kúria Büntető Kollégium Joggyakorlat-elemző csoport 2014.EL.II.E.1/10.VÉDŐ-50. szám; Közlemény Helyi Szakértői Csoport (Magyarország) találkozójáról – Előzetes letartóztatás Magyarországon, 2013. február 21.; Kutatási jelentés Magyarország. Az előzetes letartóztatás gyakorlata: az alternatív kényszerintézkedések és a bírói döntéshozatal vizsgálata, Magyar Helsinki Bizottság 2015. október

^[12] Elek (2015b) i. m. 35.

^[13] Erről részletesen: Elek (2015a) 26.

^[14] Nikolova kontra Bulgária. 1999. március 25-i ítélet (ügyszám: 31195/96).

^[15] Szabó (2014a) i. m. 341.

^[16] X. Y. kontra Magyarország. 2013. március 19-i ítélet (ügyszám: 43888/08).

^[17] Erről részletesen: Szabó (2016) i. m. 184.

^[18] Szabó (2014b) i. m. 728.

^[19] Elek (2015c) i. m. 86–88.; A döntés később közzétéve ÍH 2014.53. számon.

^[20] Védői jogok i. m. 93. (letöltés ideje: 2016. augusztus 22.)

^[21] Matusik: i. m. 293.

^[22] Elek (2015b) i. m. 35.

^[23]Elek Balázs: A jogerő a büntetőeljárásban. Debrecen, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszéke, 2012. 205–206.

^[24] Debreceni Ítélőtábla Bnyf.II.394/2008/2. számú végzése

^[25] Szabó (2014b) i. m. 726.

^[26] Holé Katalin − Kadlót Erzsébet (szerk.): A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény magyarázata. II. kötet. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2007. 506.

^[27] EBH 2009.2025.

^[28] Erről részletesen: Elek (2015b) i. m. 38.; Erre példa: Fővárosi Ítélőtábla 2004. november 30. napján megtartott kollégiumi ülésen meghozott 15/2004. (XI. 30.) állásfoglalása.

^[29] Erről részletesen: Elek (2015b) i. m. 38–39.

^[30] Kádár András Kristóf – Kiss Eszter – Lukovics Adél – Moldova Zsófia – M. Tóth Balázs: Az Emberi Jogok Európai Bíróságának előzetes letartóztatással kapcsolatos gyakorlata. Kézikönyv bírák számára. Budapest, Magyar Helsinki Bizottság, 2014. 13

^[31] BH 2007.217.

^[32] Erről részletesen: Elek (2015b) i. m. 39.

^[33] Lásd: Lettel Lier kontra Franciaország, (12369/86. számú kérelem).

^[34] Erről részletesen: Elek (2015b) i. m. 42.

^[35] Erről részletesen: Kádár – Kiss – Lukovics – Moldova – M. Tóth
i. m. 15.

^[36] Európai Jogi Füzetek 1997, 2. szám, 44. o.

^[37] Erről részletesen: Elek (2015b) i. m. 47. és Herke Csongor: Az előzetes letartóztatás elrendelése a terhelt várható magatartása alapján. Jogtudományi Közlöny, 2002/1. szám, 13–26.

^[38] Erről részletesen: Elek (2015b) i. m. 51.

^[39] Forrás: www.kormany.hu − Előterjesztés a büntetőeljárásról szóló törvényről. 368. [letöltés ideje: 2016. november 1.]