Kattintson a Fullscreen ikonra
, ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!
Írásunk címe nem nélkülözi sem a homályosságot, sem a nagyravágyást. Homályos, mert a cím pontos értelme nem világos, a jogrendszer, a jogászok, de leginkább a digitális társadalom fogalma tisztázatlan. Nagyratörő, mert a jelzett kérdéseket kódex méretű kötetekben sem lehetne összefoglalni, nemhogy pár oldalban. Igaz, mire az utolsó kódex megjelenne, valamennyi elavulna.
Napjaink hazai közbeszédét uralják a politikai, avagy a politikai hatalomért vívott harc ideológiai kliséi. Különösen vonatkozik ez a politikai célkeresztbe állított jogrendszerre. A közbeszéd elfed és eltakar minden racionalizálható kérdést és társadalmi problémát, a szegénység és a gyermekéhezés tragédiáit éppúgy, mint az oktatás és az egészségügy kataklizmáit, avagy a közigazgatás reális állapotát. Elfedi – nem véletlenül – a modernizáció paradigmáit is, már magát a társadalomról való gondolkodást is leszakította a modern társadalmakat leíró elméleti keretekről.
Pedig a világ, és a karaván halad. Egy komplex és több hálózatban együtt mozgó társadalmi rendszer együttesnek – az autarkiára törekvő nacionalista forgatókönyvek ellenére – közös problémái, közös kérdései, és közös megoldásai vannak. Mivel a tapasztalatok szerint a társadalmi valóságot csak ideig-óráig lehet letagadni, – aztán az kegyetlenül visszavág – az egzakt gondolkodás és valósághű tudás segítsége nélkül, lefegyverezve köszönhet ránk a számadás korszaka. Írásunk kísérlet arra, hogy egy-két ponton felfejtsük a jogi életben zajló nyílt folyamatokat, és felkeltsük az igényt egy másik megközelítési paradigma iránt. Nem túlzás abból kiindulni, egy új korszak, a digitális társadalom hajnalán állunk, ámbár ez talán már közhely. [1]
1. A digitális társadalom: hajnalodik? esetleg délelőtt van?
A jogrendszer és a jogászok élete óhatatlanul egybefonódik a társadalom nagy rendszereivel. A jogi szabályozás tartalma, tárgya, anyaga, technikája, gondolkodási és tudássémái millió szállal kapcsolódnak a társadalmi rendszerkörnyezethez még akkor is, ha ezeket átszűrve, joggá alakítva dolgozza át és csatlakoztatja vissza forrásukhoz. A digitális társadalom hatása már egy felületes katalógus készítés során kimutatható, az adatvédelem és adathasználat, a bíróság és ügyfél kommunikációs kapcsolata, az internetes szolgáltatások jogi felelősségének kérdései, az elektronikusnak mondott, valójában internet alapú jogi eljárások térnyerése mind-mind azt mutatják, vége felé közeledik a hagyományos és évszázadokig bevett jogi rendszer története, s régen megrendültek a magát római jogi alapokra helyező jogi gondolkodás pillérei. A kihívás a digitális világ felől érkezett, így a digitális társadalom gyors felépülése számos jogi megoldást már megszületése pillanatában annulált. Jó példa erre a magyar eljárásjog komplex reformjának – itt ki nem fejthető – története, amelynek nem egy kiindulópontja már akkor korszerűtlen volt, amikor felvetődött.[2]
Mi ez a titokzatos digitális – információs – társadalom? Több jogász számára a számítógép még mindig azonos a modern és kezelhető írógéppel, esetleg a jogszabályok gyors keresésével, a manuális munka egyszerűsödésével. Nem sejtik, vezetői engedély nélkül vezetnek egy szupergyors és legmodernebb technikával felszerelt autót, úgy közlekednek az autósztrádán, hogy erre nincs jogosítványuk. A digitális társadalom ugyanis jelenleg sem a számítógépek minél nagyobb tömegű fizikai jelenlétével azonos, de nem is az egyre bonyolultabb szoftverek alkalmazásával, hanem a világ elsajátításának és birtokbavételének új módjával, egy soha nem látott új gondolkodási stílussal, a valóság felépítésének és megalkotásának előzmények nélküli lehetőségével.
Nem véletlenül választottuk ki a fenti elemeket a digitális társadalom jellemzőit leíró elméletek katalógusából. Természetesen – kiválasztásunktól függetlenül – igazat kell adnunk azoknak, akik a digitális korszakot az internet avagy a hálózatok új világának látják, de nem tévesek azok a felfogások sem, amelyek a digitális világot azonosítják a praktikus és célszerű technikai eszközök elterjedésével. Elfogadott és közmegegyezésre törő fogalom hiányában az új társadalmi rend egy-egy funkcióját, elemét, esetleg hatását emelik ki, lényeg az a tudás-központúság vagy az információs gazdaság.[3] Jogi szempontból közeledve, elsősorban a klasszikus jogi szabályozás tárgyát, az emberi együttműködés átalakulását kell kicsit bővebben elemeznünk.
A római jog óta a jogi norma elsődleges vonatkoztatási pontja az emberi magatartás. Az emberi magatartás fogalmi terjedelme tág, ide tartozik az interperszonális kapcsolatrendszer (szerződések) éppúgy, mint az emberi kommunikáció módja és terjedelme (személyiségvédelem és a média joga). A digitális társadalom azonban kikapcsolja a személyes (face to face) érintkezést és információ-forgalmat, mert egyfelől nincs rá szüksége (IoT alapú kapcsolatok), másfelől maga az információs hálózatba belépő ember kommunikációja deperszonifikálódik (facebook).
Az IoT alapú kapcsolat elnevezés rövidítése a „dolgok internete” (angol) kifejezésnek. Az új alkalmazás megértéséhez először képzeljünk el egy szolgáltatót, ahol a mérőóra leolvasás havonta a fogyasztóra van bízva, majd éves időközönként a szolgáltató maga végez ellenőrző leolvasást. Természetesen a fogyasztó ilyen is, és olyan is, azaz korrekt is, meg nem is, kicsit másként olvassa be a havi mérőóra állást, ne adj’ Isten, mágnessel vagy e féle anyaggal befolyásolja a mérő működését. Ekkor hatósági, bírósági eljárás stb. várható, időt, megszámlálatlan pénzt, energiát fordítva szakértőre, bíróra, végrehajtóra. Az IoT lényege a személyes leolvasás kiiktatása, az internetet alkotó dolgok (eszközök) egymás közötti kommunikációja. Így évente egyszer – de be lehet állítani 12 alkalomra is a rendszert – egy egyszerű rádiókapcsolatos internet (WIFI szerű) keretében meg lehet állapítani a fogyasztott értéket, és a rendszer védi a mérőórát minden fizikai és egyéb külső hatástól.[4] Lesznek kísérletek a mérés befolyásolására, de ezek nem a mágnes, a kalapács, a csavarhúzó által történnek, hanem hackerek, informatikusok, szoftverírók járnak majd minden bizonnyal az élen. Viszont a korrekt fogyasztás – ami azért ma is az esetek többsége – nem a fogyasztó és a szolgáltató viszonyában, hanem a technikai folyamatok szabályozásában válik legitimmé. Tapasztalatainkat általánosítva, a jog feladata a magatartás szabályok kidolgozása helyett a folyamatszabályok megalkotása lesz. E feladat ellátása nem nélkülözi a magatartási helyzetek normatív kitöltését sem, de a dominancia minden bizonnyal áttolódik a rendszer és hálózatszabályozás területére.
Látható tendenciák jelentkeznek a jogi szabályozás más területein is. Az oly sokáig jogi éllovasnak számító, és az Európai Unió jogalkotása által sokszorosan preferált fogyasztóvédelem átalakulása megkezdődött. Az autóipari gyártás napjainkban is lehetővé teszi, hogy a fogyasztói panaszok – technikai kifogások, vezérlő szoftverek hibái – a világháló visszajelzésén keresztül közvetlenül a gyártósoron – felmerülésük után szinte azonnal – korrekciós változásokat indítsanak el.[5] Miközben tanulmányok és konferenciák sokasága foglalkozik a fogyasztó által indított perek joghatóságával, maga a peres eljárások alapkonfliktusa veszti el jelentőségét. Természetesen e tendencia nem írja felül az internetes áruházak és web árusítások szavatossági vagy jótállási rendszerét, ám a bemutatott jelenség ahhoz az „új jog” területhez tartozik, amelyet az utóbbi évek piaci átalakulása épített ki.
Az átalakulás drámaibb a digitális társadalom és a jog más érintkezési területein, így az adatrendszerek és adatbázisok használata, valamint az új gondolkodási- és jogi fogalomrendszer előretörésének vonalán. A Big Data (BD) korszakát a jogirodalom jókor észlelte, jelentős elemzéseket találunk a hazai szakmai publikációk között is.[6]Tegyük világossá, olyan adathalmazok és adatrendszerek jöttek létre és alakultak ki, melyek a világhálózat „normál” működésének eredményei, létrehozásukat senki nem akarta, éppen ezért mindenki részt vett – és részt vesz – benne. Túllépve az adatok védelmének kérdésein, mind a politikában, mind reklámpiacon kialakult a végtelen befolyásolás és manipulálás lehetősége. Erre utalnak világszerte az utóbbi idők politikai választásainak tapasztalatai, a választások elemzései, az üzleti – és politikai – modellek leírásai.[7] A BD korszakban a gépek és szoftverek személyre szabott magatartásprognosztikát képesek előállítani, ezek segítségével nagy pontosságú viselkedési szimulációt tervezve meg. A jogi életre nézve a BD korszaka tény, és lehetőség, mivel a szabályok és döntések végtelen halmaza adottság, az adottság hasznosítása pedig a jogrendszer (és igazságszolgáltatás) új korszaka felé vezethet.
A digitális társadalom gondolkodása a valóság feldolgozásának és értelmezésének, a szellemi (tudás) intézmények felépítésének a korábbiakhoz nem mérhető változását hozta (hozza) magával. A digitális üzenetek új nyelvteremtése csak a felszín, ennél sokkal elementárisabb folyamatok zajlanak a mélyben. A kognitív információ feldolgozása és megtanulása (röviden magolás) helyét átvette a feldolgozott, már sémába rendezett tudás, a problémák meghatározását és megoldási javaslatait pedig a számítógépes alternatívák rendszere. Nemzedéki konfliktusok, iskolai funkciózavarok keletkeztek abból, hogy az oktatásért felelős vezetők nem értették meg az új korszakot. Számunkra itt és most természetesen az a kérdés, vajon az új gondolkodási mód – amely óhatatlanul betör a jogszolgáltatás, a jogalkotás és a jogtudományok területére – milyen lenyomatot hagy a több évszázados jogrendszerekben, mennyire alakítja át, avagy mennyire zilálja szét mindazt a jogi szokást és gondolkodást, melyet eddig természetesnek, netán az alkotmányosság próbakövének tekintettünk.
2. A jogrendszer zavarai és megújulása egy digitális társadalomban
Nem csak írásunk címe, de a hozzá fűzött bevezető is sokat akar – talán meggondolatlanul – markolni. Nem lehet egy rövid írásban minden területet és minden fejlődési elemet számba venni, sőt a tendenciákat előre látni és láttatni is botorság. Mégis meg kell és meg lehet rajzolni azokat a főbb erővonalakat, amelyek itt és most meghatározzák az átalakulás irányát, avagy itt és most kívánatossá tesznek bizonyos változásokat. Gondolatkísérletünk természetesen nem zárja ki mások eltérő vagy még jobban árnyalt véleményét, hiszen maga a témakör is – miként a BD korszakának lehetősége – végtelen.
Talán a jog fogalomrendszerében, nyelvezetében végbemenő változások tűnnek fel először. Megnézve az utóbbi jogalkotási termékeket egyre inkább előretör egy eddig soha nem beszélt nyelvezet, az informatika fogalomrendszer. Legfeltűnőbb használata az ügyfél és a bíróságok (hatóságok) közötti elektronikus kapcsolattartás (maga az elnevezés inkorrekt és félrevezető) szabályaiban, ám rutinszerűvé vált az okiratok, a cégeljárás, az elektronikus aláírások jogszabályaiban. A jogszabály beépítette „inkorporálta” az informatikai szóhasználatot, ezzel a jogon belüli meghatározások több évszázados hagyományát – a jogi fogalomalkotás immanens logikai rendjét – rúgta fel. Nem pusztán szakított vele, hanem axiómáit a jogon kívüli területre telepítette, kockáztatva, hogy egy technikai váltás vagy egy folyamatváltozás (egy új biztonsági definíció pl.) eleve joggá alakítsa a számítástechnikai gondolkodáshoz tartozó tudáselemet. Nagy kérdés a jövőre nézve, a jog működésének biztonságát adó fogalmi konstansok milyen mértékben cserélődnek le a digitális informatikai gondolkodáshoz tartozó panelekre, milyen konzisztencia problémákat okoz majd e külső panelek tömeges megjelenése.[8]
A BD korszaka bebizonyítja, ám lehet már múlt időt kell használnunk, hogy a jogalkotás és a joggyakorlat hagyományos eszközei használhatatlanok. Egy majdnem végtelen adathalmazt, ami a normatív szabályok, bírói döntések, vélemények, állásfoglalások, európai és nemzetközi jogi kapcsolatok rendszeréből áll össze – akár egyetlen egy jogesetnél is – nem lehet „papír alapon”, kézzel írt jegyzetfüzetekkel és keresési módszerekkel feldolgozni. Csakis a számítógépes szövegelemzések, fogalmi háló felderítések, kapcsolódási pontok és döntési standardok gépi vizsgálata vezet eredményre. Különben az egymásnak egyébként könnyen ellentmondó megoldások – nem figyelve, mert nem lehet, az apró tényállás eltérésekre – félreviszik a jogalkotást és jogszolgáltatást, irreális és sohasem volt joggyakorlatot erőltetve rá a felekre.[9]
A BD korszak következményeinek csírái megjelentek jogi életünk és gondolkodásunk rendszerében. Szövegelemző szoftverek, számítógépes jogszabályanalitika, különböző keresési programok segítik az ítélkezés, avagy a jogalkotás munkáját. Mindez azonban – a digitális társadalom felől nézve – elégtelen, mert egyedi és elszigetelt, nem a standard jogalkotási és jogalkalmazási igényekhez igazodik. Továbbá statikus, és nem dinamikus, mert nem ad segítséget a bíró számára legfontosabbhoz, a döntéshez. A szükséges előrelépés tehát az adatrendszerek immanens logikájához tartozó, és a jogesethez alkalmazható, döntési opciókat tartalmazó dinamikus rendszerek kialakítása.
Az igények kielégítésére van megoldás. Több is. Az egyik a jogász (és bölcsész) szemeknek és füleknek idegenül hangzó – lehet elborzasztó – genetikus algoritmus. Olyan döntést támogató rendszerről van szó, amely az evolúcióban megfigyelhető szelekciós folyamatok mintájára elvégzi a döntések optimalizációjának feladatait. 1960-tól tartanak a kutatások, napjainkra már genetikus programozásról beszélhetünk. A mérnöki tudományokban széles alkalmazási területen, akár véletlen populációk esetében is sikeres.[10] Az optimális eredmény – a döntési alternatíva – esetükben is modellizálható egy adott erőforrásrendszer felhasználásával, egy nem véletlenszerűen, hanem különböző paraméterek mentén (megadott jogszabályhelyekre vonatkozó bírói döntések, tanácselnöki vélemények, korábbi tényállások, jogesetek stb.) összeállított populáció esetében pedig sikere garantálható. Alkalmazásához át kell állnia a felhasználói gondolkodásnak, mivel az algoritmus a megoldás felől közelít a problémához, így a minimálisan elvárható előfeltétel a probléma centrikus jogalkalmazói (jogalkotói) tudás. Szemben a bürokratikus, szervezetcentrikus elvárásokból kiolvasható jogesetmegoldással.
A digitális világ által elindított erózió másik nagy területe a jogalkalmazás szervezete. Korábban tudtuk, főleg munka és iparszociológiai vizsgálatokból, ha a számítógépes szervezési rendszer belép a termelési folyamatba, akkor átrendeződnek a munkaszervezet hatalmi struktúrái.[11] Nemcsak azzal, hogy az informatikus (a rendszergazda) nélkülözhetetlenné válik, és állásfoglalása megelőzi a vezetés döntését, hanem azzal is, hogy a szervezeti kontrol személyes és bürokratikus jellege háttérbe szorul, átadja a helyét a számítógépes rendszer – nem kevésbé kemény –, ám kiszámítható és racionalizálható logikájának. A szervezeten belüli alkuk, a különböző érdekek megjelenésének és képviseletének hagyományos útjai átalakulnak, vagy megszűnnek. A szervezeti modernizáció sokszínű folyamat, egy biztos, a folyamatszervezés technikai támogatottsága megköveteli a szervezet nyitottságát.
A digitális társadalom hatását az igazságszolgáltatás szervezetére ma még megjósolni sem tudjuk, legfeljebb más területek munkaszervezeteinek történetéből megsejthetjük a jövőt. Annyi biztos, a szervezeti modernizációnak végbe kell mennie, mert a digitális társadalom kihívásaira adott válasz ezt kikényszeríti. A munkaszervezetek története természetesen a modernizációval szembeni ellenállásról is szól, hiszen a szervezeten belüli különböző érdekcsoportok platform vesztése nem váltja ki e csoportoknak a változásokhoz való jóindulatú hozzáállását. A géprombolástól a szervezeten belüli hekkelésekig ívelő technikaellenesség mögött szociológiai folyamatok rejlenek, a szervezet átalakulásából eredő vezetői hatalomvesztés, és a szervezeti erőforrások feletti kontrol átrendeződése. [12]
Az általunk látható folyamatok közül minden bizonnyal kiemelkedik a horizontális kooperáció igénye. A tudás és erőforráselosztás jelenlegi bürokratikusan hierarchikus rendszere idegen ezzel, és idegen a számítógépes rendszerek által megkövetelt működési elvtől is. Nemcsak a kettős könyvelés (papír és informatikai) tarthatatlansága és növekvő szervezeten belüli konfliktusai, hanem a probléma megoldásának helyére – az elsőfokú bíróságra – koncentráló folyamatszervezés is aláássa a felsőbb szint több tudás axiómát. Mivel nem automatikus algoritmusokról van szó, ahol a bírói döntés szerepe kiiktatható, ezért nem szűnik meg a döntéshozás személyi tudása, legfeljebb kiegészül a team munka (az informatikussal, döntéselőkészítő adminisztrátorral) szervezésének képességével. Hozzátesszük, és érteni kell a kezelt programok működéséhez.
E ponton érkeztünk el az egyik legnehezebb és legsúlyosabb kérdéshez, az oktatás és a képzés szerepéhez. Egy átalakuló tudásrendszer átalakuló oktatási és szocializációs pályát igényel, de félünk attól, e nyilvánvaló következtetés csak számunkra – és a fenti sorokkal meggyőzött olvasók számára – evidens. A jogi képzések – akár a jogi egyetemi alapképzések, akár a posztgraduális képzések, akár a szakmai továbbképzések – változásai és váltásai nem az innováció, hanem a konzervatív, elavul tudáscsomagokat átadni sem képes intézményes és oktatási rendje felé fordultak. Lejárt szavatosságú és korszerűtlen – soha át nem gondolt – pedagógia, a bürokratikus szervezeten belüli siker mellett másra nem használható képességalakítás, elévült szakmai infrastruktúra jellemzi nagy tömegben a nagy tömegeket mozgató felsőoktatást és környékét. Az csak egy szindróma, hogy az ország vezető egyetemének szemináriumán kréta hiányában nem lehet szemléltetni, de sokkal nagyobb baj, hogy a gondolkodásmód az elmúlt ötven év alatt mit sem változott. Beszámolók biztosan leírták, hogy az elmúlt évtized fejlődési csúcsa egy vidéki jogi kar európai szintű és piaci monopóliumot biztosító számítástechnikai és informatikai intézetének szétverése volt, s ezzel az egyetlen hazai kutatási bázis megsemmisítése.
A digitális társadalom a jogászok számára szintén az oktatásnál kezdődik, de javaslatainkkal nem bombázzuk az olvasót, mert célunk a társadalmi kihívás komplex és elementáris jellegének bemutatása. Nem jutott minden problémára idő és tér, sok kérdést nem tudtunk kifejteni, így lehet, komoly hiányérzetet hagytunk az olvasóban. Tézisünk – úgy gondoljuk – megerősítést nyert, a napi közéletet uraló narratívák hátterében komoly és mély változások zajlanak, érdemes ezekkel foglalkozni. Nem elemeztük a digitális társadalom makro-társadalmi kontextusát sem, ezt majd más, máshol megteszi. Valószínű, naivak vagyunk, amikor azt gondoljuk, a társadalom szegmenseiben lehetséges korszerű és modern, a kor szellemével ellentétes gondolkodás. A másik út választása, a kézfeltétel és a megadás azonban sohasem volt a műfajunk.
Gyekiczky Tamás
bíró, habilitált főiskolai tanár, PhD (FKMB)
[1] Az írás egy hosszabb előadássorozat tapasztalatainak összefoglalója is lehetne. Az előadásokat – szerencsére – nem a szerző tartotta, hanem az általa gondozott, és a Kúria Elnöke által 2017 tavaszán – őszén szervezett Tudósklub meghívott vendégei. Az előadások mellett számos szakirodalmi, és konferencia anyaga állt rendelkezésünkre, ezekre a szövegben konkrétan kitérünk. Köszönet a Tudósklub előadóinak, név szerint dr. Balogh Zsoltnak, Vas Rékának (Corvinus Egyetem) dr. Zödi Zsoltnak, Ságvári Bencének (MTA), Kiss Józsefnek (Belügyminisztérium), Vanczák Józsefnek (Microsec), dr. Péterfalvy Attillának (NAIH) dr. Pataki Árpádnak (Kúria), dr. Szabó Imrének (LÜ).
[2] Minden kritika és rébusz nélkül, amikor másodpercenként több tízezernyi pénzügyi tranzakció (szerződés) megy végbe a világ informatikai alapon szervezett pénzügyi piacain, az ebből eredő jogviták kezelésének még a rövidített határideje is (30 nap, 60 nap stb.) anakronisztikusnak hat. Hát még a perfelvételi szakasz és érdemi tárgyalás hónapokra kiterjedő – esetleg ítélkezési szünettel kombinált – külön szakaszba rendezett időtartama.
[3] Számos elméleti megközelítés született e kérdéskörben. A legfontosabbak, rangsorolás nélkül, a következők: BALOGH Gábor (szerk.) Az információs társadalom dimenziói. Budapest, Gondolat – Infonia, 2006.; CASTELLS Manuel: Az információ és kora. Gazdaság, társdalom és kultúra I–III. Budapest, Gondolat – Infonia, 2007.; MATTELART Armand: Az információs társadalom története. Budapest, Gondolat – Infonia, 2004.; STEHR, Nico: A modern társadalmak törékenysége. Budapest, Gondolat – Infonia, 2007.; FORD, Martin: A robotok kora. Budapest, HVG Könyvek. 2017.; Z.KARVALICS László: Bevezetés az információtörténelembe. Budapest, Gondolat – Infonia, 2004. BALÁZS Géza – BÓDI Zoltán: Az internetkorszak kommunikációja. Budapest, Gondolat – Infonia, 2005.; CHATFIELD Tom: Hogyan boldoguljunk a digitális korban? Budapest, HVG Könyvek. 2013.; BARABÁSI Albert – László: Behálózva. A hálózatok új tudománya. Budapest, Libri, 2003.
[4] A technológiai rendszer részletes leírását adja DÉNES Zoltán: Elterjedés előtt az IoT megoldások. Világgazdaság. 2018. 02. 08. https://www.vg.hu/vallalatok/elterjedes-elott-az-iot-megoldasok-2-784105/, Tömegesen jelennek meg az IoT megoldások. A Microsoft Magyarország közleménye. Jövő Gyára. 2018. 02. 01. http://www.jovogyara.hu/tomegesen-jelenhetnek-meg-az-iot-megoldasok.html.
[5] A rendszer működését kiválóan mutatja be Váncza József és munkatársainak több tanulmánya. KARDOS, Csaba és KOVÁCS, András és VÁNCZA, József (2017) Decomposition approach to optimal feature-based assembly planning. CIRP ANNALS-MANUFACTURING TECHNOLOGY, 66 (1). pp. 417-420. ISSN 0007-8506 10.1016/j.cirp.2017.04.002
[6] ZÖDI Zsolt: Jogi adatbázisok és jogi forráskutatás. Gépek a jogban. Doktori értekezés. Pécsi Tudományegyetem, Állam és Jogtudományi Kar, Doktori Iskola. Pécs, 2011. TÓTH András (szerk.) Technológiai jog. Új globális technológiák jogi kihívásai. Károli Gáspár Református Egyetem Állam és Jogtudományi Kar. Budapest, 2016. ZÖDI Zsolt: Jog és jogtudomány a Big Data korában. Az internetes forgalomirányító szolgáltatások szabályozási kérdései c. 116979 sz. OTKA kutatás keretében készült tanulmány.
[7] RÉV István: A politika vége. Darwintól Trumpig. Magyar Narancs. 2016. 50. sz.
[8] Erre a problémára Kiss József hívta fel a figyelmet a Pp. kodifikációhoz kapcsolódó elektronikus kapcsolattartás szabályozásakor. Bővebb szakirodalmi háttér: SZABÓ Miklós: A nyelvtudomány a társadalomtudományok tükrében. Magyar Tudomány, 2006/4. 419. o. DR. VINNAI Edina: Nyelvhasználat a jogi eljárásban. Doktori értekezés. Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi kar, Deák Ferenc Doktori Iskola. Miskolc. 2011. SZABÓ Miklós és VARGA Csaba (szerk.): Jog és Nyelv. Libri, Budapest, 2000. VINNAI Edina: Jog és Nyelv határán. A jogi nyelvhasználat nemzetközi és hazai kutatása. Gondolat Kiadó, Budapest, 2018.
[9] Jó példája mindennek a nagy kódexalkotást követő „salátatörvények” szabályozási tartalma, majd az ezt követő újabb és újabb korrekció. Mert manuálisan és papíralapú gondolkodással nem lehet még észre sem venni az egyre bonyolultabb összefüggéseket a jogi szabályozási termékek között. Ez történt mind a Pp., mind a Kp. esetében, ahol csak a hatályba lépés után derült ki, hogy bizonyos szabályozási inkonzisztenciák megoldatlanok.
[10] A széles szakirodalomból kiemelhető L. J. FOGEL, A. J. OWENS, and M. J. WHALS. Artificial Intelligence through Simulated Evolution. Wiley, 1966, RECHENBERG I.. Evolutionsstrategie: Optimierung Technischer Systeme nach Prinzipien der Biologische Evolution. Fromman-Holzboog, Stuttgart, 1973. BÄCK Thomas. Evolutionary algorithms in theory and practice. Oxford, University Press, New York, 1996. BORGULYA István: Evolúciós algoritmusok, Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 2004
[11] Klasszikus munkának számít ma már PIORE, M. J. – SABEL, Ch. T.: The Industrial Divide. Basic Books, New York, 1984., Az empirikus kutatásokból: AICHHOLZER, George – SCHIENSTOCK, Gerd (Hg.): Arbeitsbeziehungen im technischen Wandel. Neue Konflikten und Konsensstrukturen. Edition Sigma, Berlin, 1989.
[12] A kérdéskört dolgozta fel MAKÓ Csaba: A társadalmi viszonyok erőtere: a munkafolyamat. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985. A „fehér galléros” munkakörökre nézve: BAETHGE, Martin – OBERBECK, Herbert: Zukunft der Angestellten. Neue Technologien und Beruflichen Perspektiven in Büro und Verwaltung. Campus Verlag, Frankfurt am Main / New York, 1986. EHLERT, Wiking: Staatstechnologie. Möglichkeiten und Grenzen der ADV in der staatlichen Verwaltung. Wurf Verlag, Münster, 1986.