Történeti vázlat a francia közigazgatási eljárásjogi kodifikáció mérföldköveiről

Szerző: Pollák Kitti
Franciaországban 2016. január 1-jén lépett hatályba a Közigazgatási Eljárási Kódex, a Code des relations entre le Public et l’Administration (a továbbiakban: CRPA), amely a közigazgatási eljárások általános szabályait tartalmazza. Jelen munka célja, hogy röviden ismertesse a Törvénykönyv történeti előzményeit, megalkotásának jelentősebb mérföldköveit.
Előre kell bocsátani, hogy ebben a témakörben a magyar nyelvű források még meglehetősen hiányosak, így a tanulmány alapvetően a francia szakirodalomra támaszkodik.

A közbeszerzéssel kapcsolatos közigazgatási perek gyakorlata (2017)

Szerző: Szilágyi Norbert
A tanulmány elkészítésének vezérgondolata, hogy a tisztán polgári joggal foglalkozó szakemberek számára bemutatásra kerüljön az a közjog és a magánjog határán lévő közbeszerzési jogterület, melynek ismerete a közbeszerzési vonatkozású, de alapjaiban civilisztikai természetű (közigazgatási és polgári jogi) perek viteléhez – az egyre növekvő ügyszámokra figyelemmel – nélkülözhetetlenné válik. Két külön tanulmány készült annak érdekében, hogy a tételes hazai szabályozás szerinti öt speciális közbeszerzési pertípus…

Az előzetes letartóztatás gyakorlatának néhány aktuális kérdése – különös tekintettel a Nikolova döntés maradéktalan implementálására és a határozatok indokolására

Szerző: Csizmadiáné dr. Pethő Tímea
A letartóztatás jogtörténeti gyökerei a római jogba nyúlnak vissza, míg Magyarországon a korai középkortól kezdve, az Aranybulla majd a Hármaskönyv tartalmazott vonatkozó szabályokat. A személyi szabadság előzetes elvonását a későbbi jogfejlődés is igényelte, egyre több garanciát építve a rendszerbe. Az újkori szabályozás tekintetében megkerülhetetlen az angol Magna Charta, azon belül is a Habeas Corpus Act (1679),…

A gyermeki jogok kialakulása a nemzetközi jogban és az igazságszolgáltatásra gyakorolt hatásuk

Szerző: Faix Nikoletta
A középkorban a gyermek iránti érzékenység nem volt jellemző, úgy tekintették, hogy ha a gyermek megélt anyja vagy dajkája gondoskodása nélkül is, akkor már a felnőtt társadalom részévé vált. A gyermekekkel szembeni mentalitás volt más a középkorban, ahol a gyermekhalandóság nagyon magas volt, így a szülők egyfajta közönyös távolságtartással vértezték fel magukat. Csak a polgárosodás kezdetén jelenik meg a gyermekkor, mint elkülönített életszakasz. Itt szűnt meg a gyermek önállósága,…

A 2016. február 23-án benyújtott országos népszavazási kezdeményezések vizsgálata – jogalkalmazói szempontból

Szerző: Sasvári Róbert
A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény 2015. március 15. napján lépett hatályba. A jogszabály hatályban tartása, de különösen hatályon kívül helyezése több népszavazási kezdeményezésnek is tárgya volt, amelyek közül kettővel kapcsolatban 2016. február 23. napján addig nem tapasztalt események zajlottak le a Nemzeti Választási Iroda (továbbiakban: NVI) székházában és a Nemzeti Választási Bizottság (a továbbiakban: NVB) előtti népszavazási eljárásban.