Kattintson a Fullscreen ikonra
, ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!
1. Bevezető gondolat
A Kormány 2015 februárjában egy új büntetőeljárási törvény megalkotásának szükségességéről döntött, mivel a társadalmi, gazdasági változások és az ezeket követő sorozatos törvénymódosítások következtében a Be. elveszítette egységes jellegét, megbomlott a törvény belső egyensúlya, a szabályozás sok esetben átláthatatlanná és a gyakorlatban nehezen alkalmazhatóvá vált. A jogalkotó egy új eljárási törvény megalkotásával szilárd alapokra kívánja helyezni büntetőjogunkat.
A kétrészes cikksorozat első felében az előzetes letartóztatás elrendelésével kapcsolatos gyakorlatot elemeztem és az új Be. tervezettel kapcsolatos véleményemet fogalmaztam meg. A cikk második felében a letartóztatás megszűnését és megszüntetését veszem górcső alá, kiemelt figyelmet szentelve az életfogytig tartó szabadságvesztés előzetes problematikájának.
2. Az előzetes letartóztatás megszűnése és megszüntetése
A letartóztatás megszüntetése, illetve megszűnése legalább olyan sarkalatos pontja a törvényi szabályozásnak, mint a kényszerintézkedés elrendelése. A túl rövid ideig tartó letartóztatás nem alkalmas a cél megvalósítására, ugyanakkor a túl sokáig tartó letartóztatás megkérdőjelezi annak előzetes voltát és inkább előrehozott büntetésként funkcionál.
Mint minden perjogi szabályrendszerben, a büntetőeljárásban is különbséget tehetünk a hatósági aktus megszűnése és megszüntetése között. Az előzetes letartóztatás megszűnik bizonyos esetekben ex lege, míg – amennyiben a fenntartása már nem indokolt – a hatóság megszünteti.[1]
2.1. Az előzetes letartóztatás megszüntetésére jogosult szervek
A Be. 136. § (4) bekezdése szerint az előzetes letartóztatás megszüntetésére a vádirat benyújtásáig az ügyész is jogosult. Az ügyészségnek ezt a nyomozás során érvényesülő megszüntetési jogát sajátos favor defensionis esetnek lehet tekinteni, hiszen az a gyanúsított érdekét szolgálja, hogy nem kell kivárnia a bírói megszüntetést, hanem közvetlen az ügyészség is jogosult megszüntetni az előzetes letartóztatást. Továbbá a nyomozati munkát az ügyész felügyeli, így ő látja közelebbről, hogy mikor nincs a továbbiakban szükség az előzetes letartóztatásra. A letartóztatás ügyészi megszüntetése azon ritka esetek közé tartozik, amikor bíróságon kívül álló hatóság helyezhet hatályon kívül bírósági végzést. A nyomozás törvényességi felügyeletről és a nyomozás befejezése utáni ügyészi feladatokról szóló 2/1999. (ÜK. 2.) LÜ utasítás 32. § (1) értelmében a letartóztatás megszüntetésére a nyomozás közben felügyeletet gyakorló ügyész a jogosult.
A törvény nem részletezi a bíróság megszüntetési jogkörét. A bíróság minden eljárási szakaszban bármikor megszüntetheti a letartóztatást.
2.2. A megszüntetés okai
A Be. 136. § (2) bekezdése szerint az előzetes letartóztatás meg kell szüntetni, ha az elrendelésének az oka megszűnt. A Be.-nek ez a rendelkezése mind az általános, mind a különös feltételek hiánya esetén érvényesül.
A letartóztatás általános feltételei közül – tekintettel arra, hogy ezek konjunktív feltételek – bármelyik megszűnése esetén a letartóztatást azonnal meg kell szüntetni. A Kúria több eseti döntése is hangsúlyozza, hogy a bíróságnak a meghosszabbításkor is fokozott figyelemmel kell megvizsgálni az alapos gyanú meglétét és a végzésében nemcsak a letartóztatási okok, hanem az általános feltételek fennállására is utalni kell. Ez természetesen igaz a másik két általános feltételre is.
A különös feltételek esetében egy letartóztatási ok elenyészése önmagában még nem eredményezi a letartóztatás megszüntetését, ha a letartóztatást több letartóztatási ok miatt rendelték el vagy egy letartóztatási ok miatt rendelték el, de közben más ok merül fel a letartóztatás fenntartására. Ha azonban a letartóztatást egy letartóztatási okra alapozták és az megszűnt a bíróság álláspontja szerint, akkor köteles a bíróság erre hivatkozással a letartóztatást megszüntetni.
Az előzetes letartóztatás megszüntetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha az elrendelés alapjául szolgáló ok vagy okok megszűntek, vagyis hiányzik a további fenntartás törvényes alapja. Mindez az előzetes letartóztatás büntetőeljárási törvényben tételesen felsorolt okai alapján vizsgálandó[2].
A Legfelsőbb Bíróság a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt – a Be. 129. § (2) bekezdés b), c) és d) pontjaira alapított – előzetes letartóztatásban lévő terhelt előzetes letartóztatását megszüntette, mivel azt törvényi feltételek hiányában tartotta fenn az ítélőtábla. Jelen ügyben a terhelt mind a nyomozás, mind az elsőfokú eljárás tartama alatt – ami megközelítette a 3 évet – végig szabadlábon volt, a büntetőeljárást nem próbálta meghiúsítani szökéssel, elrejtőzéssel, megjelent minden eljárási cselekményen. Az ügy egyik sértettje a cselekmények elkövetése óta eltelt időben nagykorú lett, másik gyermeke gyámhatósági intézkedés hatálya alá került. Az azóta megváltozott családi körülményekre is figyelemmel nincs alapja annak a feltételezésnek, hogy a terhelt újabb bűncselekményt követne el és szabadlábon védekezve sem kísérelte meg az újabb bűncselekmény elkövetését. A Legfelsőbb Bíróság tehát a törvényi feltételek hiánya miatt megváltoztatta az ítélőtábla végzését és elrendelte a terhelt azonnali szabadlábra helyezését.[3]
Az előzetes letartóztatás megszüntetésénél irányadó szempontokról a következőképp rendelkezik a Legfelsőbb Bíróság: „A főügyészség VI. rendű vádlott ellen társtettesként, folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette és 6 rendbeli más bűncselekmény miatt rendelt el előzetes letartóztatást. A rendelkezésre álló iratokból megállapítható volt, hogy a terhelt többszöri kórházi kezelést követően is rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állt, továbbá az elsőfokú tárgyaláson bekövetkezett szívrohama miatt a Bv. Kórházba történő haladéktalan beszállítása vált szükségessé. Mindezekre, valamint arra a tényre tekintettel, hogy a vádlott a bizonyítási eljárás során részletes vallomást tett, és a betegségére is figyelemmel nem kell tartani attól, hogy szökést vagy elrejtőzést kísérelne meg, vagy szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné az eljárás sikerét. Mivel az előzetes letartóztatás okai a továbbiakban nem álltak fenn, így a Legfelsőbb Bíróság VI. rendű vádlott előzetes letartóztatását megszüntette.”[4]
Az ügyész jogosultsága – a kényszerintézkedés elrendelésének és meghosszabbításának indítványozása mellett –, hogy a vádemelés előtt megszüntesse a letartóztatást. Az előzetes letartóztatás megszüntetése iránt a terhelt és védője is nyújthatnak be kérelmet, amelyet köteles a bíróság megvizsgálni és indokolt határozatot hozni. Ez alól egy eset jelenthet kivételt: amennyiben a terhelt és védője három hónapon belül benyújtott ismételt beadványában új körülményre nem hivatkozik, ekkor ugyanis a kérelem indokolás nélkül elutasítható.[5] Az előzetes letartóztatás megszüntetése iránti indítvány ismételt elbírálásakor a bíróság az indítványt nem érdemi vizsgálat, hanem érdemi indokolás nélkül utasíthatja el. A Be. 133. § (1) bekezdés második mondata következőképp rendelkezik: „Ha a terhelt, illetőleg a védő az ismételt indítványban új körülményre nem hivatkozik, a bíróság az indítványt érdemi indokolás nélkül elutasíthatja.”[6] A helyes értelmezése szerint a bíróság a szabadlábra helyezési kérelem érdemi vizsgálatát nem mellőzheti. A törvény csupán arra biztosít lehetőséget, hogy a bíróságnak ebben az esetben is alakszerű határozatot kell hoznia, azonban annak érdemi indokolását mellőzheti a Be. 133. § (1) bekezdésére tekintettel.[7]
Előfordulhat, hogy az előzetes letartóztatás elrendelése, illetve fenntartása után derül ki, hogy az elrendelését kizáró ok áll fenn. Ez az ok akár a bűncselekménnyel, akár a terhelt személyével függ össze, meg kell szüntetni azonnal az előzetes letartóztatást.
2.3. A letartóztatás megszűnése
A letartóztatás külön hatósági intézkedés nélkül is megszűnhet és ebben az esetben is a terheltet szabad lábra kell helyezni:[8]
„Megszűnik az előzetes letartóztatás abban az esetben,
a) ha annak tartama az egy évet eléri, és a terhelttel szemben három évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás,
b) ha annak tartama a két évet eléri, és a terhelttel szemben öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás,
c) ha annak tartama – az a)–b) pont alá nem tartozó esetekben – a három évet eléri, kivéve az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott előzetes letartóztatás esetét, továbbá ha az ügyben harmadfokú bírósági eljárás vagy hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárás van folyamatban.”
Az előzetes letartóztatás időtartamát a jogalkotó a következőképp módosította: az előzetes letartóztatást meg kellett szüntetni abban az esetben, ha tartama elérte a négy évet, és a terhelttel szemben tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytattak eljárást. A hatályos szabályozás szerint viszont nem szűnik meg az előzetes letartóztatás, ha a vádlottal szemben tizenöt évi vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás.
Bár a törvény – a generális maximum eltörlésének kivételével – az egyes büntetési tételekhez igazítva határozza meg, hogy mennyi az előzetes letartóztatásnak az a maximális ideje, amikor meg kell szüntetni a letartóztatást, mégis vannak e felső időkorlátok alkalmazása alól kivételek, amelyek a következők:
- ugyanabban a büntetőeljárásban a terhelt előzetes letartóztatását ismételten elrendelte a bíróság,
- az ügydöntő határozatot követően tartanak fenn vagy rendelnek el előzetes letartóztatást,
- az ügydöntő határozatot a másod- vagy harmadfokú bíróság hatályon kívül helyezi és új eljárásra kötelezi a határozatot hozó bíróságot,
- továbbá ha harmadfokú eljárás van folyamatban.[9]
Ha a terhelt az előzetes letartóztatás megszűnését követően elrendelt lakhelyelhagyási tilalom, illetve házi őrizet szabályait megszegi, az előzetes letartóztatása ismét elrendelhető. A lakhelyelhagyási tilalom, illetve a házi őrizet szabályai megszegésének minősül az is, ha a terhelt a mozgását nyomon követő technikai eszköz működését akadályozza.
Megszűnik az előzetes letartóztatás abban az esetben is, ha
- a tartama meghosszabbítás vagy fenntartás nélkül lejárt,
- az eljárást jogerősen befejezték,
- a nyomozást megszüntették, annak határideje lejárt,
- az előzetes letartóztatást nem hosszabbította meg a bíróság, továbbá, ha
- a vádemelést elhalasztották.[10]
2.4. Megszűnés és megszüntetés az új Be.-ben
A tervezet a 288. §-ának a „A letartóztatás megszűnése és megszüntetése” címet adta. Már a cím is azt sugallja, hogy egy átláthatóbb rendszerrel fogunk találkozni.
A koncepció 288. § (2) bekezdésének értelmében megszűnik a letartóztatás, ha
- annak tartama meghosszabbítás vagy fenntartás nélkül lejárt,
- az eljárást befejezték,
- az eljárást megszüntették vagy felfüggesztették,
- a nyomozás határideje lejárt és vádemelésre nem került sor.
Meg kell szüntetni a letartóztatás, ha az elrendelés oka megszűnt, illetve a bűnügyi felügyelet elrendelésével egyidejűleg.[11]
A koncepció külön tárgyalja azokat az esetköröket, amikor meg lehet szüntetni a kényszerintézkedést. Ilyen eset lesz, ha a terhelten személyi szabadságot elvonó büntetést vagy intézkedést hajtanak végre. A javaslat ezzel kívánja kikerülni azt, hogy a terhelt egyúttal előzetes letartóztatásban legyen. A 2013. évi CCXL. törvény a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról úgy rendelkezik, hogy a szabadságvesztés és a kényszerintézkedés foganatosítása az elzárás, a közérdekű munka, a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés, a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés és a javítóintézeti nevelés végrehajtását szakítja meg. Így ezzel az új megszüntetési okkal kiküszöbölhető lenne, hogy a szabadságvesztés büntetését töltő terhelt egyúttal letartóztatásban is legyen.
A letartóztatás felső határát a tervezet külön cím alatt szabályozza. A készülőben lévő új Büntetőeljárási kódex 285. §-a értelmében a letartóztatás
- egy évig tart, ha a terhelttel szemben három évnél nem súlyosabb,
- két évig tart, ha a terhelttel szemben öt évnél nem súlyosabb,
- három évig tart, ha a terhelttel szemben tíz évnél nem súlyosabb,
- négy évig tart, ha a terhelttel szemben 10 évnél súlyosabb
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban büntetőeljárás.
Nem alkalmazandók a fent említett időtartamok, ha a terhelttel szemben életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, továbbá az ügydöntő határozat kihirdetése után elrendelt vagy fenntartott letartóztatás esetén, illetve ha az ügyben másod- vagy harmadfokú bírósági eljárás van folyamatban.
A tervezet tehát több ponton is módosítana a letartóztatás időtartamán. Visszahozná a négyéves szabályt a tíz évnél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt elkövetők körére.
Az előzetes letartóztatással kapcsolatban az egyetlen dolog, amin álláspontom szerint mindenképpen változtatni kellene, az a kényszerintézkedés felső határa. Indokolt lenne átgondolni a Be. 132. § (3a) bekezdés c) pontjában írt szabály fenntartásának a szükségességét. Az új Be. viszont továbbra is fenntartja a korlátlan előzetes letartóztatás intézményét. Az viszont mindenképpen jó iránynak mondható, hogy szűkíti a jogalkotó azon bűncselekmények körét, melyek esetében nincs általános maximum, ugyanis a tervezet „csak” az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények körét hagyja a szabályozása alatt. Álláspontom szerint még a legsúlyosabb életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető cselekmények esetében sem fogadható el egy olyan szabályozás, mely szerint valaki időkorlát nélkül maradhasson előzetesben. A jogalkotó nem küldheti a jogalkalmazónak azt az üzenetet, hogy a súlyos cselekménnyel meggyanúsított terheltek esetében nem kell az eljárást minél hamarabb befejeznie. Az időkorlát nélküli letartóztatás talán a téma legérzékenyebb pontja, ezért külön fejezetben ismertetem az ezzel kapcsolatos problémákat.
3. És amikor nem szűnik meg a kényszerintézkedés: az életfogytig előzetes…
A letartóztatás időtartamának korlátját a büntetőeljárási kódex 2003-tól vezette be, amely alapján a terhelt legfeljebb három, illetve egy későbbi törvénymódosítás alapján négy évig lehetett elítélés nélkül letartóztatásban. A generális maximumot eltörlő szabályozás a személyes szabadsághoz való jognak, az arányosság követelményének a biztosítékait semmisíti meg. Már a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása során is nyilvánvalóvá vált, hogy a személyi szabadsághoz való jog garanciarendszerében történő visszalépés oka egy éppen folyamatban levő büntetőeljárás volt.
Az ároktői bandaként ismertté vált vádlottakkal szemben folyó per egyik terheltjének az előzetes letartóztatásának időtartama elérte volna a törvényben meghatározott maximális időtartamot. Így a törvényjavaslat rendkívül gyors elfogadása és hatálybaléptetése nyilván azt célozta, hogy az érintett terhelt továbbra is előzetes letartóztatásban maradhasson. Az ilyen ad hoc, személyre szabott jogalkotás, az alapjogi védelem ilyen szintű csökkentése ellentétes a jogállamisággal.
Az előzetes letartóztatás alkalmazására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az szükséges, azaz az elérni kívánt célok más eszközzel nem érhetők el. Az alkotmányossághoz azonban nem elegendő a szabadságmegvonás szükségessége, hanem a korlátozás mértékének arányban kell állnia a letartóztatás céljával is. Az Alkotmánybíróság korábban úgy fogalmazott, hogy az „előzetes letartóztatás esetében az arányosság elvont, a törvényi szabályozás szintjén történő megteremtése egyrészt az előzetes letartóztatás általános és különös feltételeinek, másrészt a döntési eljárás garanciális szabályainak meghatározásával biztosítható.”[12]
A büntetőeljárás sikerességéhez fűződő érdek egy bizonyos idő eltelt után már nyilvánvalóan nem áll arányban a személyi szabadság korlátozásával. Az arányosnak tekinthető időtartam esetről esetre változik, ezért az arról való döntés az adott, konkrét ügyben eljáró bíróság joga és kötelessége. A bírónak az előzetes letartóztatás elrendeléséről, illetve a meghosszabbításáról minden esetben a szabadságmegvonás arányosságának figyelembevételével kell a döntést meghoznia. Az előzetes letartóztatás időbeli arányosságát hivatott biztosítani a generális maximum törvényi rögzítése, hiszen ez az objektív határidő garantálja azt, hogy a korlátozás mértéke ne lépjen túl egy végső határidőt. A fentebb említett szakirodalmi források szerint a bíróságok az előzetes letartóztatásra vonatkozó ügyészi indítványoknak kevés kivétellel, szinte automatikusan eleget tesznek és elrendelik a letartóztatást. Ez a tény is az előzetes letartóztatás időtartamának objektív korlátozása mellett szól, hisz e nélkül megbomlik az egyensúly a büntetőeljárás sikere és a személyi szabadságot korlátozó fogva tartás közti egyensúly. Így kellő biztosíték hiányában az arányossági követelmény is sérül. Tehát a letartóztatás elrendelésének kizárólagos bírói hatáskörbe utalása inkább csak formális jellegű a gyakorlatban, hisz az ügyész indítvány érdemi vizsgálata nélkül – annak helyt adva – elrendelik a kényszerintézkedést.[13]
3.1. Az életfogytig tartó előzetessel kapcsolatos kutatási eredmények
Az előzetes letartóztatást érintő legutolsó törvénymódosítással kapcsolatban végeztem kutatást. Fentebb az alkotmányossági, emberi jogi aggályokat fejtegettem. A kérdőíves kutatás viszont teljesen más szemszögből világította meg ezt a problémát, ugyanis a válaszadók 81%-a egyetért azzal a rendelkezéssel, miszerint nem szűnik meg az előzetes letartóztatás, amennyiben azt 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel büntetendő bűncselekmény miatt rendelte el a bíróság. Ezt a választ pedig a megkérdezettek azzal az érvvel támasztották alá, hogy az elkövetett bűncselekményeknek csak kis hányadát teszik ki az ilyen súlyos bűncselekmények. Így a jogalkalmazás során gyakorlati jelentősége elenyésző ennek a rendelkezésnek. Amennyiben viszont a terhelt ilyen súlyú bűncselekményt követne el, például embert öl, abban az esetben viszont helyénvaló a rendelkezés, hogy ne kerülhessen vissza a társadalomba, amíg a bíróság nem dönt a bűnösségéről.
1. melléklet: Az életfogytig tartó előzetessel kapcsolatos kutatás eredményének diagrammos ábrázolása
Egyetért Ön azzal, hogy nem szűnik meg az előzetes letartóztatás, amennyiben azt 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt szabták ki?
4. Záró gondolatok
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény koherens rendszere szinte már a megalkotás időszakában megkopott. Az 1998-ban elfogadott törvény 2003. július 1-jén úgy lépett hatályba, hogy a kódex rendelkezéseinek több mint a felét törvénymódosítások érintették. A társadalmi, gazdasági változások és az ezeket követő sorozatos törvénymódosítások következtében a Be. végül elveszítette egységes jellegét, megbomlott a törvény belső egyensúlya, a szabályozás sok esetben átláthatatlanná és a gyakorlatban nehezen alkalmazhatóvá vált, s így szükségessé vált egy új eljárásjogi kódex megalkotása.
Az előzetes letartóztatás elrendelése és megszüntetése körül kialakult viták még bizonyosan hosszú ideig foglalkoztatják majd mind az elméleti, mind a gyakorló jogászokat. Összegzésként elmondható, hogy a letartóztatás sarkalatos pontja a dolgozatban is feszegetett életfogytig tartó előzetes problematikája. Az új szabályozással kapcsolatosan mindenképpen a figyelem középpontjába kell helyezni az alkotmányos szempontokat is. Mivel egy viszonylag friss jogszabály-változtatásról van szó, így az azzal kapcsolatos joggyakorlatot a jövőben a bírói gyakorlatnak kell kimunkálni.
Az új Be. koncepcióval kapcsolatban összességében elmondható, hogy az előzetes letartóztatást lényegében érintetlenül hagyja, azon csak kisebb pontosításokat végez és egyszerűsít. Ami viszont aggasztó, hogy a tervezet a letartóztatás elől elhagyja az előzetes jelzőt, amivel remélhetőleg nem a jogintézmény kiüresítése és az előzetes jellegétől megfosztás a cél.
Amennyiben a letartóztatással elérni kívánt célok kisebb jogkorlátozással is elérhetők az adott ügyben, véleményem szerint lehetővé lehetne tenni a terhelt számára, hogy a házi őrizet esetén a technikai ellenőrzés költségeit megelőlegezze vagy akár e költséget a bűnügyi költség részévé is lehetne tenni. A megoldás tehát álláspontom szerint minél több elektronikus jeladó beszerzése, illetve a rendszer fejlesztése lenne, nem pedig az azonnali kriminalizálás és a szigorítás egy éppen aktuálisan felmerülő jogeset kapcsán.
Folta Dóra
PhD-hallgató (SZE ÁJDI)
[1] Bartkó Róbert – Dávid Lilla – Horváth Péter – Jancsák Ramóna – Jungi Eszter – Kovács Gábor – Nagy Klára – Németh Imre: Büntetőeljárási jog 1. (jegyzet). Győr, Universitas Győr Nonprofit Kft., 2012. 314.
[2] BH 2011.274.
[3] BH 2007.41.
[4] BH 1986.406.
[5] Farkas Ákos – Róth Erika: A büntetőeljárás. Budapest, Complex Kiadó, 2007. 155–170.
[6] 1998. évi XIX. törvény 133. § (1) bekezdés.
[7] BH 2005.244.
[8] Herke Csongor: A letartóztatás. Budapest–Pécs, Dialóg Campus, 2002. 182–186.
[9] Bartkó i. m. 314–316.
[10] 1998. évi XIX. tv. 132 §.
[11] A javaslat szerint a bíróság elrendelhet a letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet. Ez a rendelkezés bővíti a letartóztatás alternatíváinak körét, tehát még egy pluszlehetőség a bíróság kezében az enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére.
[12] 26/1999. (IX. 8.) AB határozat.
[13] Herke Csongor: A letartóztatás foganatosításáról de lege ferenda. In: A bűnözés új tendenciái, a kriminálpolitika változásai Közép- és Kelet-Európában. Magyar Kriminológiai Társaság. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2004. 154–162.