Kattintson a Fullscreen ikonra , ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!

 

1. Bevezetés

Az Alaptörvény Hetedik Módosítása – általánosan használt kifejezéssel élve – az objektív mellett a szubjektív teleológiai értelmezési módot is alkotmányos rangra emelte. A bíróságnak a jogszabály-értelmezés során nem csak a törvény, hanem a jogalkotó célját is vizsgálnia szükséges, amennyiben felmerül az alkotmány-konformitás követelménye. A módosítás indokolása pedig azt hangsúlyozza, hogy a két módszer közül az utóbbit kell előnyben részesíteni. Ebben a cikkben röviden áttekintjük a magyar jogtudomány képviselőinek álláspontjait a teleologikus módszer vonatkozásában és a bíróságok által gyakran alkalmazott értelmezési módokat. A bírói jog­értelmezés korábbi jellemző aspektusaiból kiindulva az is átgondoljuk, hogy várható-e és milyen irányban elmozdulás a bírói érvelésekben, ha a jogalkotói cél feltárása lesz a meghatározó módszer.

2. A teleológia értelmezés

1840-ben Friedrich Carl von Savigny még csak négy elemet különböztetett meg az értelmezésben: a nyelvtanit, a logikait, a történetit és a rendszertanit.^[1] Rudolf von Jhering nevéhez fűződik egy további elem: a teleologikus értelmezés, amely feltételezi, hogy a jogszabály (normatív aktus) értelmes és igazságos célra törekszik.^[2] Mára már lényegesen differenciáltabb fogalommal állunk szemben, ezért a magyar jogtudomány segítségével tisztázzuk, mit jelent a XXI. században a teleológiai értelmezés.

A szocialista időszakban Szabó Imre szerint a teleologikus értelmezés lényege a célszemlélet volt, amely a törvényt elszakítja a keletkezésétől és annak körülményeitől, sőt a törvényhozó akaratától is az által, hogy az értelmezés elvévé egy felvett, kitűzött, külső célt tesz. Szerinte a jogalkotói akarat mindig meghatározott cél elérésére irányul, amelyben – a korabeli ideológiától át­itatva – szerepet játszik a változtatás oka, a változtatás idejének társadalmi-gazdasági körülményei, a régi és az új jog szembeállítása. Ebből következően tekinti történeti módszernek, amely arra irányul, hogy a lehető legteljesebben feltárjuk a törvényhozó eredeti szándékát, és az értelmezés során csak olyan célokat szabad figyelembe vennünk, amelyek a törvényhozó céljai voltak.^[3]

Pokol Béla 2000-ben^[4] a teleológiai értelmezésnek három fajtáját különböztette meg: 1) az alkotmányos alapjogok/alapelvek fényében való értelmezést, 2) a jog mögötti etikai értékek fényében való értelmezést^[5] és 3) a jogszabály céljai szerinti értelmezést. Esetében az alkotmányos alapjogok, mint kiindulópont teljesen racionális csoportosítási szempont, hiszen ő világít rá arra, hogy az alapjogok megerősödése, az európai kontinensen működő, elkülönült Alkotmánybíróságok (a továbbiakban: AB) és a német AB által a valódi alkotmányjogi panasz iránt tanúsított aktivizmus eredményezte azt, hogy a jog hagyományos szerkezetéből kikerült az alapjogok rétege^[6], és immár negyedik rétegként – dogmatikával és eseti ítélkezéssel is megerősítve – betörjön az organikus fejlődéssel létrejött jogi szerkezetbe és átalakítsa a jog komplex szerkezetét, tendenciaszerűen átstrukturálja a többi réteg lassan és lépésről lépésre összecsiszolt kapcsolatát.^[7] Ugyanakkor Pokol is alkalmazza a jogszabály célja és a jogalkotó akarata-szándéka szerinti értelmezési módszert.^[8]

A hagyományosnak, vagy inkább általánosabban elterjedtnek tekinthető csoportosítás szerint a teleológiai értelmezés magában foglalja az objektív, vagyis a jog anyagát annak célja szerinti értelmezését, valamint a szubjektív, vagyis a jogalkotó akarata, szándéka, illetve célja szerinti értelmezést.

2.1. A jogszabály célja

Amiben konszenzus tapasztalható a magyar jogtudomány terén, hogy a céltételező értelmezésnek biztosan része a jogszabály célját szem előtt tartó értelmezés, valamint az is, hogy ez az értelmezendő jogszabály szövegéből állapítandó meg, és amelyben meghatározó szerepet tölt be a jogszabály preambuluma. Az objektív teleológia lényegét Jakab Andrásúgy határozta meg, hogy a módszer „a normát objektív (értsd: nem a tényleges jogalkotó eredeti szubjektív, hanem a szövegből magából következő objektív) célja fényében értelmezi. Az objektív célt vagy kifejezetten a szövegből (például címből, preambulumból), vagy közvetve a szöveg alapján (mint egy feltett szerzőnek a szöveg alapján feltételezett szándékát) határozhatjuk meg.”^[9] Tóth J. Zoltán megfogalmazásában „[…] a bíró a jogszabály objektív célján, társadalmi rendeltetésén alapuló jelentését tárja fel, amihez leggyakrabban a törvény címét, preambulumát vagy a törvény szövegében benne rejlő azon társadalmi funkciót veszi alapul, amelyet a jogszabály betölteni hivatott.”^[10] Varga Zs. Andrásezt a módszert textuálisnak^[11] nevezi, az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdésből és a T) cikkből eredezteti.^[12] Kiinduló pontja szerint „egy jogszabályt nyilvánvalóan szükséges saját szöveg-kontextusán belül értelmezni, a jogszabályok rendelkezésétől az értelmezés nem vagy csak kivételesen – az Alaptörvénnyel való összhang érdekében – szakadhat el.”^[13]Botos Viktor szerint a módszer a jogszabály funkcionális elemzésére való leszűkítés, amelyben az össztársadalmi cél áll a középpontban. „Mivel ez a cél az idő múlásával lassabban változik, mint a jogalkotó (politikai) akarat, a bírói értelmezés is adekvátabb lehet. Kisebb a veszélye annak, hogy a megfogalmazott cél transzformálása az alkalmazás időpontjára, hibás értelmezéshez vezet.”^[14]

Az objektivitást a jogi szöveg önállósága, a megalkotójától függetlenedett léte és hatása adja. Jakab karakterisztikus álláspontja szerint a jogalkotó a leírt szövegen keresztül beszél, nem pedig a feltételezett szándékán keresztül. A hangsúlyt arra helyezi, hogy az alkotmányos jogállamban a jog uralmának kell megvalósulnia, nem az éppen aktuális jogalkotók szándékának, tehát az objektivitás a mérce.^[15]

2.2. A jogalkotói szándék

Megoszlanak a jogirodalmi megközelítések a jogalkotó akaratát szem előtt tartó értelmezés besorolása tekintetében. Botos Viktor rendszerezése szerint ez a módszer a történeti értelmezéshez (Interpretatio Historica) tartozik, és „[…] a jogalkotó társadalmi, gazdasági, de legfőképpen politikai kényszerek, egyezségek által kiformált időleges szándékát emeli a vizsgálat középpontjába.”^[16] Meglátása szerint a politikai környezet által formált, diffúz érdekek egyeztetésével, a politika szereplői által képviselt alternatívák szintetizálásával elért törvényhozói akarat fejeződik ki, éppen ezért ez az akarat összetett dolog: „Jelenti a kényszert, szükségletet, mely a jogszabály létrehozására sarkallta, és jelenti azt a célt, amit a megalkotott törvénnyel elérni kívánt.”^[17] Jakab András szerint a jogalkotóé a legerősebb legitimáció arra, hogy saját szándékát/akaratát, esetleg célját értelmezze, így szubjektív teleológiai módszernek tekinti az értelmezés ezen módját. Mivel általában testületi döntésekről van szó, megkérdőjelezhetőnek tartja, hogy „[…] létezik-e egyáltalán empirikusan a „törvényhozó szándéka”, lehet-e amellett érvelni, hogy annak ereje van?”^[18] Tóth J. Zoltán szerint általánosságban a ‘törvényhozó szándékára’, a „jogalkotó (‘nyilvánvaló’ vagy ‘feltehető’) akaratára” való hivatkozással a történeti értelmezés révén azt kísérlik meg megállapítani, hogy mi volt a jogalkotó szubjektív akarata, a törvényhozó belső szándéka az adott jogi normával.^[19] Varga Zs. András egyértelműen az originalista módszerbe tartozónak tekinti a jogalkotói célt, a szubjektív teleológiát.^[20]

Tóth J. kiemeli, hogy a történeti és a teleologikus értelmezés a gyakorlatban gyakran egybeolvad, mivel a jogalkotó szándéka – mint jogszabályi cél – sokszor éppen a törvényszövegben kap egyértelmű kifejezést, ez utóbbinak a genezise viszont általában a törvényhozó explicite kifejezésre juttatni kívánt akarata.^[21] Pokol egyenesen úgy fogalmaz, hogy tulajdonképpen ide sorolható az összes értelmezési fajta. A ‚Hogyan értette a jogalkotó?’ kérdés kiterjedhet az általa használt szavakra hétköznapi és technikai értelemben is, a kontextuális beágyazottság fokára, a számba vett vagy fel sem merült joglogikai formulákra, az adott jogág elveinek szem előtt tartására, és így tovább.^[22] A történeti és a teleológiai érvelések „egymásba csúszására” Tóth J. mellett Blutman László is felhívja a figyelmet, amelynek kézzel fogható okát abban ragadja meg, hogy a történeti értelmezés az értelmezendő szabályozás indokait és céljait (ratio legis) próbálja feltárni. Ebben a relációban a történeti értelmezés – az írott és íratlan tényanyagok vizsgálata révén – szorosan kapcsolódhat, sőt össze is folyhat a teleologikus értelmezéssel, már csak abból okból is, hogy az értelmezés egy folyamat, nem szűkíthető le a jogszabály céljára, az kiterjed az indokára is.^[23]

A jogalkotói szándék vagy cél megállapítására az idézett szerzők egyöntetűen felhasználandónak tartják a törvény-előkészítési anyagokat. Ezek a dokumentumok sokfélék lehetnek: jogszabálytervezetek, szövegmódosítások, parlamenti viták, szakmai viták, médiában megjelenő publikációk, vélemények, és tág értelemben az adott kérdés körül kialakult társadalmi párbeszéd,^[24] a törvényjavaslat indokolása, a kormány koncepciója, de mindenképpen nyilvánosan hozzáférhetőnek kell lennie. Nálunk ilyen anyagok a Magyar Közlönyben közzétett kormányhatározat, a javaslatot előterjesztő miniszteri indokolás, mint parlamenti iromány, és a nyilvános parlamenti viták is olvashatóak írott formában.

Míg a törvény célja vizsgálatának egy konkrét időpontban rögzített állapot a kiinduló pontja, és egyben a tárgya is, addig a jogalkotói szándék esetében Botos az időtényezőre, az idő múlására hívja fel a figyelmet. A törvényhozói akarat és a bírói döntés között eltelt idő miatt alapvetően kétféle felfogás érvényesül. Az egyik megközelítés figyelmen kívül hagyja a jogszabály megszületésekori és az alkalmazáskori társadalmi viszonyrendszer közötti eltérést, az akkori akaratot mereven alkalmazhatja a későbbi helyzetre is.^[25] A másik felfogás a jogszabály megszületése óta eltelt időben végbement társadalmi változásokra tekintettel azt kérdezi, hogy „a megváltozott körülmények miatt a jogalkotó a döntés időpontjában hogyan szabályozná ugyanazt a viszonyt.”^[26] Tesz egy olyan megszorítást, hogy csak a döntés időpontjához képest nemrég alkotott jogszabályok kapcsán megengedett a jogalkotói akarat figyelembe­vétele az értelmezés során, hiszen az írott norma megszületése óta valószínűleg nem következett be jelentős változás a politikai viszonyokban és a társadalmi struktúrában.^[27] Kétséges azonban, hogy a jelenlegi gyorsan és folyamatosan változó, tehát stabilnak kevésbé tekinthető szabályozási környezetben ez a korlát mennyire érvényesül, mennyire célszerű figyelembe venni.

A jogalkotói szándék esetében már többféle elnevezéssel találkozunk, mint például történeti, szubjektív teleologikus vagy originalista módszer. E diverzitás mellett is egyöntetű a módszer alapgondolata: a jogalkotói szándékot/akaratot/célt kell meghatározni. Így tehát – a módszer megnevezésének eltérősége mellett is – egyöntetű a tudományos kritérium.

3. Az alkotmány-konformitás

A 2012-ben hatályba lépő Alaptörvény utat nyitott az alkotmány bírói értelmezésének, még pedig kétirányúan. Egyfelől az Alaptörvénnyel való összhang követelménye az alkotmányt tekinti bázisnak. Ahhoz – pontosabban az abban megfogalmazott alapjogokhoz, alkotmányos elvekhez, értékekhez és államcélokhoz – képest kell az adott jogszabály tartalmát meghatározni, hiszen ezek alakultak át belső jogi normává. Másrészt a szöveg tartalmát a jogszabály társadalmi céljának figyelembevételével kell meghatározni, amelynek megállapítására a preambulumot, a törvény címét, a szabályozott tárgykört, a szövegben rejlő társadalmi funkciót lehet felhasználni.^[28]

Az alkotmányjogi szabály nem deklarálja a bírói alapjogvédelmet, hanem általános módszerként alkotmány-konform értelmezést ír elő. Ez a projektszerű megközelítés hatékonyabbnak, célravezetőbbnek tűnik, hiszen az egyedi ügyekben megvalósuló általános jogvédelem részévé teszi azt. Nem túlzás kijelenteni, hogy munkamódszerré tette, amelyhez az Alkotmánybíróság (a továbbiakban: AB) – alkotmányőri minőségében – megfogalmazta azokat a szempontokat, amelyek szerint ezt a módszert célszerű alkalmazni.

Az AB a bírói érveléssel, jogértelmezéssel a valódi alkotmányjogi panaszok során találkozik. Itt behatárolt mozgástere van az AB-nak, hiszen kizárólag az alapjogok, és a védelmüket szolgáló alapjogi bíráskodás terrénumában vizsgálódhat. Ez a speciális jogintézmény és az AB Alaptörvényt értelmező feladata egyben determinálja a kiinduló pontját is: azt vizsgálja, hogy alkotmány-konform-e a döntés. A hangsúlyt a 28. cikk első mondatából erre helyezi, a középpontba a bíróságok alkotmányt értelmező tevékenységét állítja.

Az Alaptörvénynek megfelelő értelmezés gyakorlati átültetése terén az AB elismerte, hogy a jogértelmezés komplex feladat, nem nélkülözi a szintaktikai (nyelvtani), a rendszertani módszerek szempontjait sem, azonban „[…] az irányadó jogi normákat […] nemcsak egymásra tekintettel, hanem a jogalkotó céljára és az Alaptörvényre figyelemmel is értékelni kell a konkrét ügyben.”^[29] Ennek a módját is meghatározta az AB: a bíróságnak a döntése szempontjait, indokait kellő részletességgel kell bemutatnia az indokolásában.^[30] A következő lépés, hogy ha a bíróság több lehetséges és elfogadható következtetésre jut, akkor az alkotmánnyal összhangban lévő értelmezést kell alkalmazni.^[31] Az az elvárás, hogy az alaptörvénynek megfelelő értelmezés nem térhet el az AB által kifejtettől,^[32] lehet az AB aktivizmusának is az eredménye, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy határozatai erga omnes érvényességgel rendelkeznek.

Elvileg kétféle módon lehet a tartalom feltárása alkotmány-konform: 1.) az értelmezés során a bíróság megvizsgálja a jogszabály célját és az így kialakított eredményt összeveti az alaptörvénnyel; 2.) az értelmezés során igénybe vett módszertől függetlenül csak annak eredménye vizsgálandó, még pedig abból a szempontból, hogy az az Alaptörvénynek megfelel-e. Ez utóbbi esetben tehát sem a (szubjektív, illetve objektív) teleológiai módszer, sem más értelmezési mód nem játszik szerepet, csak az alkotmány-konformitás megléte. Az AB rendszerint arra hegyezi ki végkövetkeztetését, hogy csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki.^[33] Olyan döntést még nem hozott az AB, amelyben azt mondta volna ki, hogy az alkotmány megsértésére kizárólag a teleológiai értelmezés mellőzése vezetett. Ebből arra következtetünk, hogy a teleológiai értelmezés és az alkotmány-konformitás két külön módszer.

Az AB kifejezetten bátorította a bírákat az autentikus alaptörvény-értelmezésre abban az esetben, ha azt ő maga még nem tette meg. A követendő módszerbe természetesen beletartozik, hogy ez nem vezethet a jogszabályok félretételéhez, és az is, az erga omnes hatály folytán, hogy amennyiben létezik AB értelmezés, akkor azt a rendes bíróságoknak követniük kell. Ahogy arra Ződi Zsolt is rámutatott, a kontinentális jog hagyománya szerint „a jogalkalmazás folyamatában a jogszabályok szövegével semmilyen módon nem lehetséges szembemenni. Azokat lehet értelmezni, de félretolni sosem”.^[34] Az AB annyiban tett további megszorítást, hogy ha a bíróságok „[…] az Alkotmánybíróság autentikus alaptörvény-értelmezését figyelmen kívül hagyják, akkor ez önmagában okot adhat az ilyen rendes bírósági döntés alkotmánybírósági megsemmisítésére.”^[35]

A valódi alkotmányjog panasz léte önmagában is külső kontrollként tud működni: látens módon befolyásolhatja a jogalkalmazót az a tény, hogy az AB egy későbbi időpontban a meghozott döntést megvizsgálhatja és megsemmisítheti, hogyha alkotmányellenesnek találja azt^[36]. Csink Lóránt ezt azzal az analógiával érzékelteti, hogy „ha egy hatóság vagy bíróság tudja, hogy határozata a jogorvoslat rendszerén keresztül felülvizsgálható, akkor már az elsőfokú határozatban igyekszik figyelembe venni a másodfokú szerv érvkészletét, gyakorlatát.”^[37]

A hatás nem áll meg ezen a ponton, az AB törvényi felhatalmazással bír arra, hogyha a jogszabály által előírt feltételek az alkotmányjogi panaszügyben fennállnak,^[38] bármely bírósági ügyben a bírói érdemi döntés, illetve a bírósági eljárást befejező egyéb döntés alaptörvény-ellenességét megvizsgálja, még pedig úgy, hogy „a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja: azt, hogy a jogszabály alkalmazása során a bíróság az Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e.”^[39]

4. A bíróságok jogértelmezése

Egyáltalán miért fontos, hogy a jogalkalmazó értelmezésével foglalkozzunk? A magyar jog a kontinentális jogrendszer része, így alapvető jellemvonása, hogy a jog elsődleges forrása az írott jog, a törvény. A jogi normák megfogalmazása absztrakt módon történik, a jogászok fő feladata pedig a jogi normák értelmezése és a jogesetnek az elvont jogszabály alá rendelése (szubszumpció).^[40] Erre leginkább a társas együttélés konfliktusai során van szükség, amelyhez az állam a bíróságot, mint vitarendező fórumot biztosítja. A konfliktuskezelésnek ez a módja, tehát a bíróság eljárása döntés-orientált, amely folyamatnak szerves része a jogértelmezés. Ennek révén jut el a bíróság a döntés kialakításához és indokolásához. A bírósági tevékenységnek megvannak a saját általánosan alkalmazott érvelési módszerei, amelyek közül az Alaptörvény 28. cikkében meghatározott módszer csupán az egyik.

A magánjogi jogesetek jelentős többségében az implementáció folytán nem merül fel közvetlenül az a kérdés, hogy az alkotmányjogi fogalomrendszert szükséges-e az adott ügy eldöntésébe, vagy az ítélet indokolásába beemelni.

Azt az AB is kihangsúlyozta, hogy „a magánjogban közvetetten, az Alaptörvényben szereplő alapvető jogok és alkotmányos értékek [I. cikk (1) és (3) bekezdés] átsugárzása folytán, a magánjogi normák értelmezése útján” érvényesülnek, és azt is elismerte, hogy „[…] az alkotmány-törvény érvényesülésével együtt a polgári jogviszonyok azonban továbbra is polgáriak maradnak.”^[41] A közvetett hatály érvényesüléséről és az AB aktív hozzáállásáról már számot adtunk, ezek – véleményünk szerint – igen intenzíven gyakorolnak befolyást a jogalkalmazói gondolkodásmódra.

Az alapjogias szemlélet mindent átitató hatása mellett sem szakítható ki a bíróság az általános jogvédelmi feladatából, amely az elé vitt jogviták elbírálását jelenti. A viszonyítási pontja ez marad. Az értelmezés bázisát a Kúria úgy fogalmazta meg, hogy „A bíróságnak mindig az adott jogviszony elbírálására irányadó anyagi jogszabály szövegéből kiindulva kell a jogvitát eldönteni, ezeket az anyagi jogszabályokat kell az Alaptörvény 28. cikke fényében értelmezni.”^[42] Az értelmezés végső korlátját is kijelölte, az AB-val egyező módon: „Az értelmezési szabály sem ad lehetőséget a perben vitás jogosultságokra, kötelezettségekre közvetlenül irányadó tételes jogi normák alkalmazásának mellőzésére.^[43]

4.1. Alkalmazott módszerek

Az igazságszolgáltatási feladata körében a bíróság a jogszabályokat szükségszerűen értelmezi, hiszen a döntésének indokát kell adnia, jogi érveit fel kell sorakoztatnia lépésről lépésre. Tevékenységének egyik legfontosabb funkciója éppen a normaszöveg hozzáigazítása a megváltozott életviszonyokhoz.^[44] Konkrétan a törvényi tényállás és az adott jogviszony egymásnak való megfeleltetése. Ennek során a törvényszöveg kognitív jelentés-tartalmán túl az abban foglalt rendelkezést, annak további szövegkörnyezetét, a szöveget magában foglaló jogintézményt, a törvényben elfoglalt helyét, más jogintézményekkel való, jogi értelemben vett hagyományos kapcsolatát is vizsgálja.

Állítsunk fel egy hipotetikus példát!^[45] Egy vételárhátralék iránti igény esetében a kötelezetti késedelem jogkövetkezményéről van szó. Ez egyfelől szakmai termi­nológián alapuló nyelvtani szemantikai értelmezés^[46], mert vételárhátralékról leggyakrabban az adásvételi szerződés esetében lehet szó egy magánjogi jogviszonyban. Az már viszont jogi dogmatikai^[47] értelmezés, hogy az elmaradt vételárhoz a késedelem, mint a szerződésszegés egyik típusa tartozik, a még fennálló vételárrész megfizetés iránti igény pedig az elállás, a saját szolgáltatás arányos visszatartása, a kártérítés mellett az egyik jogkövetkezmény. Az adásvételi szerződés és annak vevői megszegése azonban a Ptk.-n belül más-más szerkezeti egységes belül helyezkedik el, tehát összekapcsolásuk egy szűkebb értelemben vett kontextuális^[48] értelmezést fejez ki. Amennyiben a kötelezetti-vevői késedelemre, vagy annak jogkövetkezményeire lenne speciális szabály, akkor „a lex specialis derogat legi generali” elve alkalmazásával (ez szintén szűk értelemben vett kontextuális, illetve a Savigny-féle interpretatio systematica^[49] módszert jelenti) meg kellene állapítani, hogy az egyedi ügyre melyik szabályt kell alkalmazni, amely már logikai értelmezést kíván meg. Az adásvétel jogviszonyában meghatározó elem a birtokba adás ténye. Ha ez vitatott, és a birtokba vétel megtörténhet jelképesen, mondjuk kulcsátadással is, szövegértelmezési logikai maximákkal^[50] lenne megállapítható, hogy a konkrét esetben megtörtént-e a birtokba adás. Az érvelésben esetleg felhasználható lenne a jog­intézmény története^[51] is, abból a szempontból, hogy a birtokba adás egyes esetei miért fogadhatóak el jelképesen, visszanyúlva egészen a római kor longa manu alkalmazási területeire. A példával azt kívántuk érzékeltetni, hogy egy egyszerű ügyben felmerülő értelmezési folyamat is komplex, egyes lépéseiben a legkülönfélébb értelmezési módszerek alkalmazását teszi lehetővé és szükségessé.

Izgalmas kérdés, hogy az egyes értelmezési módok mennyire gyakoriak a bírói jogalkalmazásban. Az alkalmazott módszerek leginkább a megvilágosító célú magyarázatokból állapíthatóak meg. Egy 2009–2011-ben végzett célvizsgálat^[52] eredménye azt mutatta ki, hogy a vizsgált döntéseknél a nyelvtani értelmezésen belül a jogi szakmai (dogmatikai) értelmezés 2/3 arányban domináns, ezen belül is a tág értelemben felfogott kontextuális értelmezés^[53] 45%-ot tesz ki. Jelentős a hétköznapi kifejezések szemantikai^[54] érvekkel való meghatározása is, amely mintegy 1/3 arányban van jelen. A bírói jog szerinti értelmezés^[55] is közel egyharmados gyakoriságú, amelyen belül mindhárom válfaja^[56]egymáshoz viszonyítva hasonló arányt képvisel. A logikai maximára hivatkozó értelmezés^[57] mintegy 18%. Ezek a leginkább alkalmazott módszerek voltak. A felsőbírósági érvelésekben az új alkotmányt megelőzően is jelen volt a teleológiai érvelés, közel 8%-ban fordult elő 2011-ben. Az érvelési technikák közül nem hiányzott az alkotmányos alapjogokra, alapelvekre, alapértékekre, alkotmánybírósági határozatokra alapozó érvelés^[58],  ami tekinthető egyfajta alkotmány-konform jogszabály-értelmezésnek. El kell azonban ismerni, hogy igen kis mértékben voltak kimutathatóak, kevesebb, mint 1,5%-ban.^[59]

A kutatás azt is feltárta, hogy az (objektív) teleológiai értelmezéshez társítható megfogalmazások igen variábilisak voltak: „[…] így a bíróságok hivatkoznak egy jogi rendelkezés, egy jogszabály vagy egy egész jogintézmény céljára, funkciójára, értelmére, rendeltetésére, a célok elhatárolására, a jogintézmény belső tartalmára, létrehozatalának, illetve létezésének (jogpolitikai vagy egyéb) indokaira, kívánalmaira, azok ‘jogi természetére’, az általuk védeni kívánt (speciális, partikuláris) érdekekre, illetve – többször is – mindezek ‘nyilvánvalóságára’.”^[60]

4.2. A jogalkotói szándék jelenléte a bírói döntésekben

A bíróságokat nem csupán az alapjogi érvelés, az alkotmányos érvek mellőzése, vagy a tőlük való távolságtartás miatt érte kritika az Alaptörvényt megelőzően, hanem az általuk használt értelmezési módszerek szűkkörűsége és az újszerű eszközöktől való tartózkodás miatt is.^[61] Az új alkotmány azonban lezárta azt a kérdést, hogy a bíróságok értelmezhetik-e az alkotmányt és milyen módszerekkel, de azt is eldöntötte, hogy a teleologikus módszer általában is, és az Alaptörvénnyel kapcsolatban pedig kiemelten fontos módszer.

Pokol 2005-ben közölt elemzése^[62] szerint elenyésző a jogalkotói szándékra hivatkozás a felsőbírósági ügyekben. Tematikailag kizárta azt az öt, 1981-ből származó hivatkozást, amely egy jogszabályváltozás utáni értelmezéshez a miniszteri indokolást használta fel. Arra a következtetésre jutott, hogy a tendencia a teljes eltűnést mutatja.^[63]

Kérdés, hogy az Alaptörvény 28. cikke hozott-e változást, nyitottabbak lettek-e a jogalkalmazók, ezen belül is a bíróságok, a teleológiai értelmezésre. Egy nagyon leegyszerűsítő kísérletet tettünk az anonimizált Bírósági Határozatok Gyűjteményében, ahol kizárólag érdemi ítéletek szerepelnek. 2013. január 1. és 2018. december 31. között a jogalkotói akarat/cél/szándék szóösszetétel a Kúria 26 döntésében, a Fővárosi Ítélőtábla 18, a Szegedi Ítélőtábla 11, A Pécsi Ítélőtábla 4, a Debreceni Ítélőtábla 2, a Győri Ítélőtábla 9 polgári tárgyú határozatában merült fel. Hat év távlatában 4 és 0,3 között mozog azoknak az eseteknek évenkénti száma, amelyben a felsőbíróságok, vagy a felek értelmezték a jogalkotói akaratot. A prognosztizált folyamat tehát megfordult. A háttérben álló okok között biztosra vehetjük, hogy meghúzódik az alkotmányjogi inspiráció. Meglátásunk szerint még egy kiemelkedő okkal szükséges számolni, ez pedig a dömpingszerű jogszabály-alkotás, amely nem csak új joganyagot jelent, hanem újszerű szabályozást, új jogági fogalmak bevezetését is, a velejáró új kapcsolódási pontokkal, jogszabályszerkezeti változásokkal, és az időbeli hatály kérdésével együtt.

Az ügyek tárgya alapján megfigyelhető, hogy egy-egy jogszabály, vagy valamely jogintézmény alkalmazhatósága indukálja az értelmezést. Így például a ‹devizás› ügyek esetében a DH2 törvény^[64] és a Ptk.-beli további érvénytelenségi okok kapcsolata, a termőföld hasznosítás és értékesítés esetében előbb a Tft., majd az Fftv.^[65] elővásárlási jogosultjainak sorrendje, a jogalkotónak a jogalkotással, vagy annak elmaradásával okozott kár esetében a Ptk.^[66] tárgyi hatálya vagy a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás esetében a kapcsolattartás jogintézményének jogági, emberi jogi és személyiségi jogi minősége^[67], az elhatárolással egyetemben.

A jelenlét mellett az is fontos tényező, hogyan van jelen a jogalkotó szándékának vizsgálata a bírósági döntésekben. Ez, hasonlóan az AB határozatokra történő hivatkozásokhoz, nagyon vegyes képet mutat. Kevés olyan döntés van, amelyben a jogalkotói szándék vizsgálata központi, a jogvitát eldöntő, egyenes szerepet tölt be. A döntés folyamatában mindig van egy, két, esetleg három ‚sorsdöntő kulcspont’, amelyből kiindulva a bíróság felépíti a jogi érvelését. Ezt rendszerint olyan fordulattal emeli ki a bíróság, hogy ‚a perben azt kellett elbírálni’, ‚az volt a lényegi kérdés’, vagy ‚abban kellett mindenekelőtt állást foglalni’. Az így megállapított alapkérdés támpontként fog szolgálni, amelyből kiindulva a tényeken keresztül a bíró elvezeti az érvelését a törvény absztrakt elemeihez, majd a minősítéshez. Az érvelési folyamatban a jogalkotó szándéka rendszerint kiegészítő szerepet játszik.

Például egy sajtó-helyreigazítási perben az egyik bázikus kérdés az volt, hogy a felperesek a megelőző eljárást a jogi előírásoknak megfelelően kezdeményezték-e azzal, hogy helyreigazítási kérelmüket a jogi képviselőjük a saját e-mail címéről küldte el. A kérelemben a képviselő minden elérhetősége fel volt tüntetve, csatolta a meghatalmazását is, valamint az e-mailt a sajtószervnek az impresszumban megjelölt elektronikus címére küldte. Az alperesek szerint a kérelem nem volt joghatályos és írásbelinek sem volt tekinthető, ugyanis az e-mailt nem látták el fokozott biztonságú elektronikus aláírással. A Kúria először meghatározta a fokozott biztonságú aláírás jogszabályi követelményeit, majd a jogerős ítéletben foglalt következtetést helytállónak tekintette azon az alapon, hogy „a korábban felállított követelményekhez képest a jogalkotói szándék semmiképpen sem irányulhatott visszalépésre, hanem éppen az elektronikus aláírások kiterjesztésére vonatkoznak a szabályok. Helytállóan állapította meg [a másodfokú bíróság], hogy az elektronikus levélben érkezett helyreigazítási kérelem vonatkozásában fontos garanciális követelmény, hogy a kérelem tartalma és a jogosulttól való származása kétséget kizáróan megállapítható legyen.”^[68] A jogesetben tehát az elektronikus aláírás kritériumai és a ténylegesen megküldött e-mail konkrét jellemzőinek egybeesése volt az egyik eldöntendő kérdés. Az értelmezéshez hozzákapcsolódott az új szabályozás abból a szempontból, hogy a változás a kevesebb követelmény felé mozdult el, vagy a szigorú feltételek lettek az irányadóak további esetekre is. Így tehát a jogalkotói akarat része, de nem bázisa volt az ügynek.

Más esetben a jogalkotói cél kiegészítő érvelésként funkcionál a törvényben meghatározott kógens szabály tartalmának megállapításához. Erre példa az az eset, amelyben a határozott időre kötött földhaszonbér­leti szerződésben 60 napos felmondási jog szerepelt, amellyel az alperes élt is. Az ilyen fajta szerződések esetében a földtörvény 6 hónapos és a mezőgazdasági év végére szóló felmondás lehetőségét kógensen írja elő. A jogerős ítélet a szerződés felmondására vonatkozó rendelkezést és magát a felmondást is érvénytelennek nyilvánította. A jogi érvelésbe szőtte bele a bíróság a miniszteri indokolást, amely a szigorúbb szabály alkalmazásának jogalkotói célját fogalmazta meg, nevezetesen, hogy a haszonbérlő érdekeinek védelmét juttatja közvetve kifejezésre. A Kúria azzal egészítette ki az érvelést, hogy a törvény preambulumából idevonta azt a célt, hogy a gazdálkodó zavartalan mezőgazdasági termelést folytathasson, bár ezt termelésként és tervezhetőségként jelölte meg.

A jogalkotó szándékát a bíróság adott esetben magából a törvényszövegből is megállapítja. Ez tekinthető 
a teleológiai módszer két válfaja összevonásának, vagy – nem kevés malíciával – az előző rendszer metódusa egyfajta jelenlétének. A magunk részéről Blutman László felvetésével értünk egyet, vagyis: „[a] probléma gyökere ott található, hogy a szubjektív/objektív elhatárolásnak nincsenek világos kritériumai. Objektív vagy szubjektív értelmezés lesz-e, ha a bíróság a jogszabály szövegéből azonosítja a »jogalkotói akaratot«?”^[69] Ezt a kérdést azonban nem a bíróságoknak kell megválaszolniuk, az a jogirodalomra vár.

A harmadik esetkör általunk felhozott példája a Földforgalmi törvényen alapul. A helyi önkormányzat testülete, mint földbizottság a szakigazgatás szerv megkeresésére köteles nyilatkozni, hogy melyik elővásárlásra jogosultat támogatja és melyiket nem, mindkét esetben meg kell határozni az okokat is. A jogalkotó erre 15 napot határozott meg azzal, hogy nem teljesítés esetén újabb 15 napos határidőt lehet adni. A második határ­időnek a letelte után azonban törvényi vélelem áll be arra vonatkozóan, hogy a bizottság megtagadta a hozzájárulást.^[70]

A másodfokú bíróság úgy érvelt, hogy a hallgatás lehetőségének kifejezett biztosítása nélkül írja elő a helyi földbizottság számára, hogy adja ki az állásfoglalását. Ha azonban az állásfoglalás kiadására a meghosszabbított határidő alatt sem kerül sor, akkor annak az a jogkövetkezménye, hogy a mezőgazdasági igazgatási szerv az adásvételi szerződés jóváhagyását megtagadja. A jogszabály szövegéből jutott arra a következtetésre, hogy az állásfoglalás kiadása kötelezettség az alperes számára, a jogkövetkezmények meghatározásából következően azonban a jogalkotó, bár kimondatlanul, de alternatív lehetőségként számolt azzal, hogy az állásfoglalás kiadására az alperes részéről nem feltétlenül kerül sor. Mivel pedig ezzel a jogalkotó számolt, ezért az állásfoglalás kiadásának elmulasztása jogszerűnek tekintendő. ^[71] A törvény szövegéből jutott oda az eljáró bíróság, hogy a jogalkotó eleve bekalkulálta a hallgatást, ahhoz jogkövetkezményt is fűzött.

5. A Hetedik Alaptörvény-módosítás

A Hetedik Alaptörvény-módosítás kibővítette a bíróságok kötelező jogértelmezési módszereit azzal, hogy meghatározta, a jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni. Emellett változatlan az alapkonstrukció, azaz a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. Ez pedig egy primer megközelítésben azt jelenti, hogy a törvény szövegének bármiféle elemzésekor az alapjogok esetében mindenképpen, más területen pedig alapjogi érintettség nélkül is – így jelző nélkül – a teleológiai értelmezést kell előnyben részesíteni.

A módosítás több elvi kérdést vet fel. Elsőként azt, hogy az Alaptörvény szövege, különösen módosított formájában immáron két – a jogirodalmi többségi álláspontot elfogadva az objektív és a szubjektív teleológiai – értelmezési módszert preferálja. A magunk álláspontja szerint hármat, mert az alkotmány-konform értelmezés önálló. Az alapjogok és az alkotmányos jogok esetében az AB kihagyja az értelmezés eszközét, csak eredményének alaptörvényi megfelelőségét vizsgálja. Igaz, ezt változatos eszközökkel teheti meg. Ebbe az folyamatba illeszkedik bele a már idézett érvelése azzal a végkicsengéssel, hogy kizárólag egy (a konkrét esetben nyelvi) módszerrel nem dönthető el egy rendelkezés alkotmány-konformitása, tehát a vizsgálatnak kétlépcsősnek kell lennie.

Másodszor: A 28. cikk egy rangsort jelenít meg, amely alapján a választható lehetőségek közül az indokolást és vele együtt a preambulumot kell először felhasználni. A módosítás indokolása ezek szerepét kiemeli a teljes jogalkotási folyamatból, és ezt tekinti megfelelő és autentikus forrásnak a jogalkotói cél feltárásában. Ezzel szemben egy új jogszabály esetében a bíró első lépésként a törvény szövegét olvassa, a jogszabályi szerkezetét vizsgálja és az érintett jogterületet tekinti át a korábbi rendelkezések és kialakult joggyakorlat szempontjából. Közhelyszerűen: elsődlegesen nyelvi és logikai eszközöket használ egy alapszintű megismerés érdekében. A joganyag megismerésével kezdődik el az alkalmazási folyamat, amelyben sokadik lépés az indokolás szövege. A meglátásunk jelenleg az, hogy sem az objektív, sem a szubjektív teleológiai/történeti/originalista értelmezés kizárólagossága, megengedőbb megfogalmazásban az elsődlegessége nem teljesíthető elvárás. Nem tehetünk úgy, mintha egy konkrét ügyben nem bírna jelentőséggel a jogvita. A jogalkalmazói döntés és a benne alkalmazott érvelés mindig ehhez igazodik, és a jogkérdésig ‚lecsupaszított’ probléma fogja meghatározni az értelmezés kereteit és módszereit is.

Harmadszor: Valamely törvényjavaslat indokolásának figyelembevétele – módszertani besorolásától függetlenül – jellemző volt és maradt a bírói érvelésekben. A gyakorlatban változatosan vegyülnek az érvek és a hivatkozások a jogalkotói akarat, szándék megállapítására: jogszabályhoz fűzött indokolástól kezdve az értelmezett jogszabályhoz fűzött miniszteri utasításon, vagy államtitkári tájékoztatáson át a preambulumig, a tervezet és az elfogadott szöveg viszonyától a korábbi és a módosított rendelkezések kapcsolatán át a törvényszöveg valamely szerkezeti egységében, vagy jogintézményében való elhelyezésének, illetve nem elhelyezésének értékeléséig bezárólag igen változatos megoldásokat találunk.^[72] Első olvasatra úgy tűnik, hogy ezt a ‚komfort­zónát’ ismerte el a módosítás. Kérdés azonban, hogy éppen az Alaptörvény biztosította nagyfokú szabadság korlátozása mennyiben fogja visszahozni azt korábbi szocialista felfogást, hogy a társadalmi problémákra adandó válasz csak a törvényhozó feladata és privilégiuma.^[73] Nem tűnik ugyanis választási lehetőségnek az új rendelkezés, pedig elvben az alkotmány-konform értelmezés az Alaptörvényben meghatározott más értelmezési elvek alkalmazását sem zárja ki. Gondolunk itt az Európai Unió irányelveire, melyet a törvényalkotásnak kell implementálni a nemzeti jogba vagy a közvetlenül alkalmazandó EU rendeletekre, az Alaptörvény Nemzeti Hitvallására, a történeti alkotmányra, arra a szabályra, hogy egyetlen jogszabály sem lehet ellentétes az alkotmánnyal, tehát mindazokra az Alaptörvénybe foglalt alkotmányos elvekre^[74], amelyek a jogértelmezést kell, vagy kellene, hogy segítsék.

Negyedszer: Az Alaptörvény módosítását indokoló magyarázat nagyon ‚karakterisztikusan’ határozza meg, hogy a preambulumot és a törvényi indokolást autentikus forrásnak kell tekinteni és ezeknek értelmezési segédletként való használatát teszi kötelezővé a bíróságok részére. Az új vagy módosított rendelkezések tartalmának megállapításához a jogalkalmazó rendszerint elolvassa az indokolást. Viszont ezek az anyagok nem alkalmasak a jogirodalmi szintű idézésre, például azért, mert nem ismert a szerzője. A színvonaluk általában is hagy kívánni valót maga után. Csak egyetérteni tudunk Varga Zs. András azon megjegyzésével, hogy (az egyébként nem hivatalosnak nyilvánított) indokolás igen sok esetben „lényegében megismétli a normaszöveget paragrafus jel nélkül.”^[75] Ez nagyjából a tautológia, amikor önmagával magyarázunk valamit.

Ötödször: Amennyiben a módszer elterjesztése volt a jogalkotói cél, akkor értetlenül állunk előtte. Úgy tűnik, mintha a jogalkotó vagy nevében eljáró személyek nem olvasnának bírósági döntéseket. A jogalkotás nyitott kapukat dönget.

Hatodszor: A jogszabály-alkotási technika előnyösen változott abból a szempontból, hogy egy törvény által rendezett jogterületen rendszerint előforduló, vagy a jogszabály által lényegesnek tartott fogalmak definícióját maga a jogszabály rögzíti. A megoldás a jogalkotó akaratának kifejezését szolgálja annyiban, hogy egy-egy fogalom tartalmának kialakítását maga végzi el. Az azonban már nem szerencsés, hogy ezek a meghatározások újabb, akár más joganyagban található további fogalmakkal adják meg a jelentéstartalmat.

6. Konklúziók

Mi várható a jövőben? Az AB metódusában nem prognosztizálunk változást, mert eddig is azt az elvárást fogalmazta meg, hogy az értelmezés eredménye feleljen meg az Alaptörvénynek, tehát a második lépésre helyezte a hangsúlyt. A törvényértelmezéssel kapcsolatban az AB az alkotmány-konform, sőt azon belül is csak az alapjog-konform értelmezéstfogja tudni ellenőrizni. Meghatározó marad az AB szerepe azokban az esetekben is, amikor „a pozitív bírói jogalkotás értelmezési „konfliktusait” kell majd feloldani, amelyek azáltal állnak elő, hogy az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok – utóbbiak a Kúria irányítása mellett – egyidejűleg igyekeznek a törvényes szabályokat az Alaptörvény tartalmához igazítani.”^[76] Ez a kép nagyon is aktív AB-t vetít az olvasó elé, de az önkorlátozáson és az alapjogi kereteken túl van még egy választóvonal: az „[a]dott jogterület ágazati szabályainak értelmezése szempontjából a rendes bíróság rendelkezik szakértelemmel, ezért az alkotmánybíróságnak mindaddig el kell fogadnia a szakbírósági alkotmány-konform értelmezést, amíg konkrét alkotmányi norma sérelme nem merül fel.”^[77]

Mi fog hatni a bíróságok gondolkodás módjára? Az alkotmányjogi panasz nyomán hozott AB határozatok. Pontosabban az azokban kifejtett érvek és a bírói határozatot megsemmisítő döntés ténye. A Kúria megfogalmazásában egyfajta „bírói alkotmányos joganyag”^[78]. Ha a jogrendszer alapja az Alaptörvény, és ha elfogadjuk, hogy minden jogszabály összefügg az alkotmánnyal, mert azt hajtja végre, akkor az alkotmányos kapcsolat nem hagyható figyelmen kívül. Ami ki fogja kényszeríteni az alkotmányos összefüggések és a kapcsolódó alapjogi gyakorlat ismeretét, hogy számítani kell a bírói döntés alapjogi kontrolljára.

Ebben a konstellációban a jogalkotói szándék áttételesen fog hatni. A jogszabályról feltételezni kell, hogy erkölcsös, gazdaságos, a közjót szolgálja, és megfelel a józan észnek. Ez a legáltalánosabb jogalkotói akarat. Mivel a jogalkotó célja nem térhet el az Alaptörvénytől, ez egyben vélelemként is működik. A következő gondolati lépés, hogy a szakjog területére a preambulumban megfogalmazott és alaptörvényi passzussal alátámasztott cél is alkotmányos. A konkrét üggyel való megfeleltetés során viszont, ahogy azt levezettük, további 11 módszer áll rendelkezésre, hogy a jogvita rendezéséhez leginkább hasznos, eredményes és az alkotmány-konformitás megállapításához alapul szolgáló értelmezéshez jussunk el.

 

 

Szigeti  Krisztina
bíró, PhD-hallgató (PPKE)

 

 

Felhasznált irodalom

BOTOS Viktor: A bírói jogértelmezés útjai a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában (munkajogi BH-k elemzése) Jogelméleti Szemle, 2000/3. szám http://jesz.ajk.elte.hu/botos3.html

BLUTMAN László: Hat tévhit a jogértelmezésben. JeMa 2015/3. 83–92.

CHRONOWSKI Nóra: Az alkotmánykonform értelmezés és az alaptörvény. Közjogi Szemle 2017/4. 7–15.

CSINK Lóránt: A hatáskör-korlátozás hatása a hatalom megosztására, 83–84. In: BERKES Lilla – CSINK Lóránt (szerk.): Az ombudsmani rendszer és az alkotmánybíráskodás átalakulása. Tanulmányok az alapjogvédelem köréből. Pázmány Press, Budapest, 2015. 252.

JAKAB András: A szocializmus jogdogmatikai hagyatéka. Jogelméleti Szemle, 2003/4. szám. http://jesz.ajk.elte.hu/jakab15.html

JAKAB András: A szocializmus jogdogmatikai hagyatékának néhány eleméről. Iustum Aequum Salutare. III. 2007/1. szám 189–214.

JAKAB András: A bírói jogértelmezés az Alaptörvény tükrében. Jogesetek Magyarázata 2011/4. 86–94.

ORBÁN Endre: A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok tapasztalatai. Pázmány Law Working Papers, 2016/20. http://www.plwp.eu/evfolyamok/2016/178-orban-endre-a-biroi-dontesek-ellen-benyujtott-alkotmanyjogi-panaszok-tapasztalatai-nr-2016-20 26.

PACZOLAY Péter: Megváltozott hangsúlyok az Alkotmánybíróság hatásköreiben. Alkotmányjogi Szemle 2012. 1. szám 67–69.

POKOL Béla: Jogi alaptan. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2000,

POKOL Béla: Jogelmélet: Társadalomtudományi trilógia II. Budapest, Századvég Kiadó, 2005.

SAVIGNY, Friedrich Carl von: Das System des heutigen Römischen Rechts. Berlin: Veit 1840.

SZABÓ Imre: A jogszabályok értelmezése. Budapest, KJK. 1960.

SZILÁGYI Péter: Jogi alaptan. www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_527_jogi_alaptan/ch09s03.html

TÓTH J. Zoltán: A dinamista alkotmányosság és a neoformalista tendenciák. Jogelméleti Szemle, 2002/4. http://jesz.ajk.elte.hu/toth12.html

TÓTH J. Zoltán: A dogmatikai, a logikai és a jogirodalmi értelmezés a magyar felsőbírósági gyakorlatban. MTA Law Working Papers, 2015/17

TÓTH J. Zoltán: A magyar bírói érvelés jellege. Jogértelmezés és jogi érvelés a magyar felsőbíróságok gyakorlatában. Iustum Aequum Salutare, XIII. 2017./2. 121–138.

VARGA Zs. András: Törvényjavaslatok indokolása – az Alaptörvény hetedik módosításának 8. cikkéről. Law Working Papers. 2018/13 1–7.

VÁSÁRHELYI Mária: Jogszolgáltatás vagy igazságszolgáltatás I–II. Élet és Irodalom 50. évfolyam, 34. szám 2006. augusztus 25., Élet és Irodalom 50. évfolyam, 35. szám 2006. szeptember 1.;

ZŐDI Zsolt: A korábbi esetekre történő hivatkozások mintázatai a magyar bíróságok ítéleteiben. MTA Law Working Papers, Budapest 2014/01 55. MTA Law Working Papers 2014/1, http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_01_Zodi_Zsolt.pdf

 

 

---

^[1]  SAVIGNY, Friedrich Carl von: Das System des heutigen Römischen Rechts. Berlin: Veit 1840. 213–214.

^[2]  JAKAB András: A szocializmus jogdogmatikai hagyatéka. Jogelméleti Szemle, 2003/4. szám. http://jesz.ajk.elte.hu/jakab15.html 2019. 01. 18.

^[3]  SZABÓ Imre: A jogszabályok értelmezése. Budapest, KJK. 1960. 105, 201, 213.

^[4]  POKOL Béla: Jogi alaptan. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2000, 85.

^[5]  Pokol szerint ez az európai országokban nem jellemző, bár előfordul, hogy „az alkotmányos alapjogok/alapelvek oly tágan vannak megfogalmazva, hogy ezekre hivatkozva lényegében puszta igazságossági megfontolások jelentik az értelmezés alapját.” POKOL Béla: Jogelmélet: Társadalomtudományi trilógia II. Budapest, Századvég Kiadó, 2005. 181.

^[6]  POKOL (2005): i. m. 63.

^[7]  POKOL (2005): i. m. 68.

^[8]  POKOL (2005): i. m. 181–183.

^[9]  JAKAB András: A bírói jogértelmezés az Alaptörvény tükrében. Jogesetek Magyarázata 2011/4. 86.

^[10]  TÓTH J. Zoltán: A dogmatikai, a logikai és a jogirodalmi értelmezés a magyar felsőbírósági gyakorlatban. MTA Law Working Papers, 2015/17, 8.

^[11]  A textualizmusról és az originalizmusról lásd részletesen TÓTH J. Zoltán: A dinamista alkotmányosság és a neoformalista tendenciák. Jogelméleti Szemle, 2002/4. http://jesz.ajk.elte.hu/toth12.html 2019. 01.31.

^[12]  VARGA Zs. András: Törvényjavaslatok indokolása – az Alaptörvény hetedik módosításának 8. cikkéről. Pázmány Law Working Papers. 2018/13 3.

^[13]  VARGA Zs. (2018): i. m. 5.

^[14]  BOTOS Viktor: A bírói jogértelmezés útjai a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatában (munkajogi BH-k elemzése) Jogelméleti Szemle, 2000/3. szám http://jesz.ajk.elte.hu/botos3.html

^[15]  JAKAB (2011): i. m. 90–91.

^[16]  BOTOS: i. m. uo.

^[17]  BOTOS: i. m. uo.

^[18]  JAKAB (2011): 91.

^[19]  TÓTH J. Zoltán: A magyar bírói érvelés jellege. Jogértelmezés és jogi érvelés a magyar felsőbíróságok gyakorlatában. Iustum Aequum Salutare, XIII. 2017./2. 126–127.

^[20]  VARGA Zs. (2018): i. m. 3.

^[21]  TÓTH J. (2017): i. m. 136.

^[22]  POKOL (2005): i. m. 182.

^[23]  BLUTMAN László: Hat tévhit a jogértelmezésben. JeMa 2015/3. 90.

^[24]  BOTOS: i. m. uo.

^[25]  BOTOS: i. m. uo.

^[26]  Ugyanezt a felosztás alkalmazza Jakab is, utalva az amerikai alkotmányjogi irodalomra és a francia iskolákra is. JAKAB (2011): i. m. 90.

^[27]  BOTOS: i. m. uo.

^[28]  TÓTH J. (2017): i. m. 126–127.

^[29]  3179/2018. (VI. 8.) AB határozat, Indokolás [81] pont.

^[30]  3179/2018. (VI. 8.) AB határozat, Indokolás [82] pont.

^[31]  Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolása. 3/2015 (II. 2.) AB határozat Indokolás [35] pontja.

^[32]  6/2018. (VI. 27.) AB határozat, Indokolás [28] pont.

^[33]  3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13] pont.

^[34]  ZŐDI Zsolt: A korábbi esetekre történő hivatkozások mintázatai a magyar bíróságok ítéleteiben. MTA Law Working Papers, Budapest 2014/01 55. http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/mtalwp/2014_01_Zodi_Zsolt.pdf. 2019.01.26.

^[35]  3/2015. (II. 2.) AB határozat Indokolás [53]

^[36]  ORBÁN Endre: A bírói döntések ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok tapasztalatai. Pázmány Law Working Papers, 2016/20. 14–15. http://www.plwp.eu/evfolyamok/2016/178-orban-endre-a-biroi-dontesek-ellen-benyujtott-alkotmanyjogi-panaszok-tapasztalatai-nr-2016-20 2019.01.15.

^[37]  CSINK Lóránt: A hatáskör-korlátozás hatása a hatalom megosztására. In: BERKES Lilla – CSINK Lóránt (szerk.): Az ombudsmani rendszer és az alkotmánybíráskodás átalakulása. Tanulmányok az alapjogvédelem köréből. Pázmány Press, Budapest, 2015. 83–84.

^[38]  Az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet indíthatja meg az eljárást, ki kell merítenie a jogorvoslati lehetőségeket, vagy ilyen nem áll rendelkezésre. Abtv. 26. § (1)–(2) bekezdése.

^[39]  3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [18], fenntartva 14/2015. (V. 26.) AB határozat, Indoklás [51]; 30/2015. (X. 15.) AB határozat, Indokolás [54]. lásd még 3173/2015. (IX. 23.) AB határozat, Indokolás [53], megerősítve 3241/2017. (X. 10.) AB határozat, Indokolás [36].

^[40]  SZILÁGYI Péter: Jogi alaptan. www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_527_jogi_alaptan/ch09s03.html 2019.01.05.

^[41]  8/2014. (III. 20.) AB határozat Indokolás [56]

^[42]  BH 2013.287. (Pfv.II.20.068/2017/9.)

^[43]  Kúria Mfv. 10.272/2015/4. számú ítélete.

^[44]  CHRONOWSKI Nóra: Az alkotmánykonform értelmezés és az alaptörvény. Közjogi Szemle 2017/4. 12.

^[45]  A bíróságok által használt értelmezési módszereket a cikk második fejezetében idézett szerzők mind tanulmányozták. Az esetleges eltéréseket kizárandó, a cikkben Tóth J. Zoltán cikksorozatát vettük alapul az egyes módszerek beazonosításához.

^[46]  A kérdéses norma szavainak, kifejezéseinek egy adott nyelven belüli általánosan elfogadott jelentését tárjuk fel. TÓTH J. (2017): i. m. 122.

^[47]  Ez a szavak speciális, a jogászok által egyöntetűen elfogadott és elismert jogi jelentésének felhasználása a konkrét esetben felvetődött interpretációs probléma megoldása végett. TÓTH J. (2017): i. m. 123.

^[48]  Szűkebb értelemben akkor beszélünk kontextuális értelmezésről, ha egy jogi norma értelmét azon rendeltetése alapján próbáljuk feltárni, ami pusztán annak a jogi normák rendszerében elfoglalt helyéből következik. TÓTH J. (2017): i. m. 123.

^[49]  Egy jogi rendelkezés értelmére az alapján vonható le következtetés, hogy az hol helyezkedik a jogi normák rendszerében, milyen típusú, rendeltetésű jogi normák veszik azt körül.

^[50]  Argumentum a minori ad maius; argumentum a maiori ad minus; argumentum ad absurdum; argumentum a contrario és argumentum a simili.

^[51]  Itt kizárólag a jogtörténeti szempontokra hivatkozunk.

^[52]  2009-ben és 2011-ben Tóth J. Zoltán empirikus jogszociológiai kutatást folytatott a felsőbírósági döntések értelmezési módszereire vonatkozóan. Ennek eredményeit közlő publikációkon alapszik ismertetésünk.

^[53]  Amikor a bíróság egy adott (akár törvényben, akár rendeletben található) rendelkezés jelentését más (vagy az adott jogszabályon belüli, vagy más jogszabályban levő) konkrét rendelkezések alapján, azokkal egybevetve, azokra tekintettel, azokkal összhangban állapítja meg. TÓTH J. (2017): i. m. 122.

^[54]  A nyelvtani módszer jelentéstani alfaja, amely az értelmezendő norma szavainak, kifejezéseinek egy adott nyelven belüli általánosan elfogadott jelentését tárja fel. TÓTH J. (2017): i. m. 122.

^[55]  Tóth J. Zoltán arra hívja fel a figyelmet, hogy a bírói joggal kapcsolatosan nem szerencsés a „precedens” kifejezés használata, mert az a common law jogrendszerekre jellemző, jogi normaként funkcionáló bírói ítélet képzetét kelti fel, ehelyett az egyedi ítéletekre alkalmazható fogalomként az „eseti bírói döntés” kifejezést célszerű használni. TÓTH J. (2017): i. m. 125.

^[56]  Hivatkozás 1.) az ítélkezési gyakorlatra, 2.) a korábbi felsőbírósági eseti döntésekre; 3.) az absztrakt bírói normákra.

^[57]  Jellemzője, hogy leginkább célzatosan, mégpedig akkor alkalmazzuk, ha a szöveg egyértelmű szó (vagy inkább betű) szerinti jelentésével szemben álló (genezisét tekintve pusztán intuitíve helyesnek érzett) értelmezési eredményre szeretnénk eljutni. TÓTH J. (2017): i. m. 133.

^[58]  TÓTH J. (2015): i. m. 230., 233.

^[59]  A 2014-ben publikált tanulmányokból megállapítható, hogy az Alkotmány puszta meghivatkozását kizárták, mert ezek nem feltétlenül tartalmaznak érvelést. TÓTH J. 2014. 484.

^[60]  TÓTH J. (2017): i. m. 134.

^[61]  Az okokkal kapcsolatban lásd JAKAB András: A szocializmus jogdogmatikai hagyatékának néhány eleméről. Iustum Aequum Salutare. III. 2007/1. szám 189–214. 206–208.

^[62]  POKOL (2005): i. m. 183–191.

^[63]  Az általa megvizsgált 300 polgári jogi ügyben hozott ítéletet megvizsgálva az 1977-es BH-döntésekben még négy ilyen hivatkozást talált, az 1988-as ítéletekben hármat, 1998-ban két ilyen ítélet volt, és az 1999 első félévi ítéletekben már egy sem volt található. A 300 büntetőügynél egyetlen miniszteri indokolásra hivatkozás volt 1977-ben, és öt darab 1981-ben, ez utóbbiak kapcsolódtak az ‹új kódex alkalmazásának begya­korlásá’-hoz. POKOL (2005): 190.

^[64]  2014. évi XXXVIII. tv., amelyhez példálózó jelleggel említjük a Kúria Gfv. 30.035/2015/5. és Pfv.V.20.667/ 2017/4., a Debreceni Ítélőtábla Pf. 20.631/2016/7., Fővárosi Ítélőtábla 17. Pf. 20.238/2015/6. és Gf. 40.491/ 2016/12., Győri Ítélőtábla Gf. 20.033/2017/3. és Pf. 20.048/2015/3., Pécsi Ítélőtábla Pf. 20.013/2017/5. és Pf. 20.106/2015/6., Szegedi Ítélőtábla Pf. 20.390/2017/1. és Pf. 21.036/2014/5. számú döntések.

^[65]  A Termőföld, a Földforgalmi törvény és a Ptk. kapcsolatában az elővásárlási jog, valamint az öröklés tekintetében szorult értelmezésre a jogosultságok terjedelme, illetve korlátozásuk. Itt most csak a polgári jog oldaláról való megközelítéseket ismertetjük, ugyancsak példálózó jelleggel: Kúria Pfv.VI.20.345/2015/4. , Pfv.V.21.163/2014/4. és Pfv.VI. 21.575/2017., Pécsi Ítélőtábla Pf.V.20.065/2018/6., Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.422/2016/4/II. és Szegedi Ítélőtábla Pf.II.21.104/2017. számú döntései.

^[66]  2013. évi V. törvény 6:548. §, illetve az 1959. évi IV. törvény 339. §-a. Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.329/2017/11., Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. 20 131/2016/6/II., 5. Pf. 21.829/2010. és 17.Pf.20.199/2015/5-II., Kúria Pfv. IV. 20.602/2017.

^[67]  A kapcsolattartáshoz való alapvető emberi jog és a különélő szülőnek a gyermekkel való kapcsolattartási joga értelmezésre szorult. Kúria Pfv.IV.20.501/2017, Pfv.IV.21.733/2017/8. és Pfv.IV.20.445/2015/4., Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.696/2011/8. és 32.Pf.21.229/2017/5-II., Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.415/2014/6.

^[68]  Kúria Pfv.IV.21.360/2017/4. 24. pont.

^[69]  BLUTMAN: i. m. 90.

^[70]  2013. évi CXXII. törvény 24–27. §-ai.

^[71]  Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.422/2016/4/II.

^[72]  BLUTMAN: i. m. 90.

^[73]  Erről lásd részletesen JAKAB (2011): i. m. 94.

^[74]  Ilyen elv az R) cikk (3) bekezdése, az Alaptörvény preambulumának történeti értelmezése, Q) cikk (2) és (3) bekezdése.

^[75]  VARGA Zs. 2018/13 i. m. 7.

^[76]  PACZOLAY Péter: Megváltozott hangsúlyok az Alkotmánybíróság hatásköreiben. Alkotmányjogi Szemle 2012. 1. szám 69.

^[77]  CHRONOWSKI: i. m. 20.

^[78]  A Kúria „Az Alaptörvény követelményeinek érvényesülése a bírósági ítélkezésben” Joggyakorlat-elemző Csoportjának Összefoglaló véleménye.
kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/alaptorveny_osszefoglalo_velemeny.pdf 2019.02.05. 194.