Kattintson a Fullscreen ikonra
, ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!
1. A gyermeki jogok kialakulása és fejlődése a nemzetközi jogban
A középkorban a gyermek iránti érzékenység nem volt jellemző, úgy tekintették, hogy ha a gyermek megélt anyja vagy dajkája gondoskodása nélkül is, akkor már a felnőtt társadalom részévé vált. A gyermekekkel szembeni mentalitás volt más a középkorban, ahol a gyermekhalandóság nagyon magas volt, így a szülők egyfajta közönyös távolságtartással vértezték fel magukat. Csak a polgárosodás kezdetén jelenik meg a gyermekkor, mint elkülönített életszakasz. Itt szűnt meg a gyermek önállósága, a szülők és az iskola egyre jobban törekedett arra, hogy a neveléssel formálják a gyermeket.[1]
John Locke a „Gondolatok a nevelésről” című művében (1693) kifejtette, hogy gyermekek nevelésénél három fő szempontot kell figyelembe venni. Úgymint az erős, egészséges test, az erényes vallásos lélek és a praktikus ismeretek. Jean- Jacques Rousseau az „Emil, avagy a nevelésről” című művében (1762) már azt is megjelöli, hogy a gyermeknek meg kell hagyni a gyermekkorát, mielőtt felnőtté válna. Hiszen a gyermek, mint természeti lény eredendően jó, csak a társadalmi együttélés rontja el. Thomas Spence „A kisgyermekek jogai” (1796) című munkájában megfogalmazta, hogy a gyermeknek joga van a föld gyümölcseinek élvezetében való teljes részesedéshez.[2]
Az első világháborút követően a nemzetközi szervezetek az emberi jogok védelmét tűzték zászlajukra. A Nemzetek Szövetségének szakosodott szerveként 1919-ben megalapított Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization – ILO) is előtérbe helyezte a gyermekek védendő státuszát. A gyermeki jogok kialakulásának első lépéseként 1919-ben elfogadta a fiatal személyek éjszaki (ipari) munkájáról szóló [Hours of Work (Industry) Convention], majd 1921-ben a mezőgazdasági munka során alkalmazandó korhatárról szóló [Minimum Age (Trimmers and Stokers) Convetion] egyezményeit.[3]
A XIX. század elején még mindig a szüleik tulajdonának tekintették a gyermekeket, habár helyzetük sokat javult. Az első világháború után, a menekült gyermekek megdöbbentő helyzetét látva a brit Eglantyne Jebb 1919-ben a német és osztrák gyermekek megsegítésére alapítványt hozott létre Save the Children Fund néven. 1920-ban létrehozta az International Save the Children Union néven működő szervezetet, melynek tagszervezetei a brit Save the Children Fund és a svéd Rädda Barnen. Munkássága során megalkotta a Gyermekek Chartáját, melyet eljuttatott a Nemzetek Szövetségének azzal a szándékkal, hogy meggyőződése szerint szót kell emelni bizonyos gyermekjogok elismeréséért és harcolni kell az általános elfogadásukért. A Nemzetek Szövetsége 1924-ben elfogadta a Jebb javaslatát tartalmazó Genfi Nyilatkozatot, mely megfogalmazta a gyermekek jólétét biztosító alapjogokat.[4]
A második világháborút követően, 1945-ben a Nemzetek Szövetsége utódjaként életre hívták az Egyesült Nemzetek Szövetségét [United Nations – ENSZ/UN], melynek Közgyűlése 1946-ban létrehozta az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapját [United Nations International Chlidren’s Emergency Fund – UNICEF].[5]
Az ENSZ Közgyűlése 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mely hatalmas lépés az emberi jogok elismerése tekintetében, azonban kifejezetten a gyermekek védelmében csak néhány rendelkezést tartalmaz.[6]
1959. november hó 20. napján az ENSZ Közgyűlése újabb nyilatkozatot fogadott el a gyermekek jogairól, azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. Ez a nyilatkozat szélesebb körben ismerte el a gyermekek jogait, úgymint a névviseléshez való jog, az állampolgársághoz és az ingyenes alapfokú oktatáshoz való jog, azonban kötelező erővel nem bírt. Ezt követően még számos emberi jogi és humanitárius jogi szerződébe beépítették a gyermekeket védő különleges rendelkezéseket. Azonban világossá vált, hogy szükség lenne nemzetközi szinten egy átfogó, mindenkire nézve kötelező érvényű nyilatkozatra. Alátámasztotta a kezdeményezést a magas csecsemőhalálozások száma, a nem megfelelő egészségügyi ellátások, az oktatás színvonalának elégtelensége, a gyermekek szexuális kizsákmányolása és nehéz körülmények között élő és a háborús konfliktusok miatt menekülté váló gyermekek megoldatlan helyzete.[7]
Az ENSZ Közgyűlése 1966. december hó 16. napján elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya már két cikkben is foglalkozott a gyermekek védelmével. A 23. és 24. cikk összefoglalta azokat az általános alapelveket, melyre a gyermekek és a család védelmét alapítani lehet. Hiszen a családnak joga van a társadalom és az állam védelmére, tekintettel arra, hogy a család a társadalom természetes és alapvető egysége. Elismeri a megfelelő korban lévő férfiak és nők házasságkötéshez és családalapításhoz való jogát, melyet a házasulandók szabad beleegyezéséhez köt. A gyermekek védelemhez való joga megkülönböztetés nélkül minden gyermeket megillet, nem tehetnek megkülönböztetést e tekintetben neme, faja, színe, nyelve, vallása, nemzeti vagy társadalmi eredete, vagyona vagy születése folytán. Kimondja a gyermek anyakönyvezéshez, névviseléshez, valamint állampolgársághoz való jogát.[8]
Az ugyancsak 1966. december hó 16. napján, az ENSZ Közgyűlése által elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya is szentel egy cikket a gyermeki jogoknak. A 10. cikkben felsorolja azokat a jogokat, melyeket a részes államok az Egyezségokmány aláírásával elismernek. Szintén a társadalom természetes és alapvető egységének tekinti a családot, mely a legszélesebb körű védelmet érdemli, tekintettel arra, hogy az eltartott gyermekek gondozásáért és neveléséért felelős. Kiemeli a különleges intézkedések jelentőségét a fiatalkorúak és a gyermekek védelmében, ami a származásukra tekintet nélkül megilleti őket. Védelem illeti meg a gyermeket és a fiatalkorút a gazdasági és társadalmi kizsákmányolással szemben. Fokozottan védeni kell azokat a gyermekeket és fiatalkorúakat, akiket olyan munkára kényszerítenek, amely ártalmas az erkölcsükre vagy az egészségükre. Meg kell állapítani azt a minimum korhatárt, ami alatt a gyermekeket foglalkoztatni nem lehet.[9]
A Gyermekek Nemzetközi Évében, 1979-ben kezdődött meg a Gyermekjogi Egyezmény tervezetének kidolgozása, melynek alapját ugyanebben az évben a lengyel kormány terjesztett be az ENSZ Közgyűlése elé. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága felállított egy munkacsoportot a Gyermekjogi Egyezmény megfogalmazására, melynek a tagjai között voltak a kormánymegbízottak és az ENSZ szerveinek és szakosított intézményeinek vezetői [ENSZ Menekültügyi Főbiztosa Hivatala (UNHCR), Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), Egészségügyi Világszervezet (WHO)], valamint számos nem kormányzati szervezetnek a képviselője is. Igyekeztek egy olyan egyezményt alkotni, amely a sokféle nemzeti, kulturális, politikai és gazdasági helyzetnek megfelel, anélkül hogy csökkenne a védelmi szintje. Tíz évbe telt mire a gondos munka eredményeként megszületett egy széles körben támogatott történelmi fontosságú egyezmény.[10]
Az ENSZ Közgyűlése 1989-ben egyhangúlag fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt (44/25 határozat) és megkezdődött a következő fázis, a tagállamok ratifikációja és egy ellenőrző bizottság felállítása. 1990. szeptemberére már 20 állam – köztük Magyarország is – ratifikálta az Egyezményt, így az hatályba lépett. Ugyanezen hónapban az UNICEF, Kanada, Egyiptom, Mali, Mexikó, Pakisztán és Svédország kezdeményezésére megrendezésre került a „Nemzetközi Csúcstalálkozó a Gyermekekért” New Yorkban. A tagállamokat az Egyezmény elfogadására bátorították, 57 ország ratifikálta 1990 végére. A Bécsben 1993-ban megrendezett Emberi Jogokról Szóló Világkonferencián kijelentették, hogy a cél az egyetemes elfogadás.[11]
1.1. A gyermekjogi egyezmény[12]
A gyermekjogok természete kettős. Megilletik őket azok az emberi jogok, melyek a felnőtteket is, azonban kiszolgáltatott helyzetük egy speciális garanciarendszer kiépítését indokolja. A Gyermekjogi Egyezmény a gyermeket, a felnőttekkel azonos jogokkal rendelkező jogalanynak tekinti, azonban speciális helyzetükből fakadó eltéréseik miatt bizonyos jogok speciális formában illetik meg, és ugyanezen helyzetük miatt többletjogosultságokkal is felruházza őket.
Az Egyezményben részes államok az elidegeníthetetlen emberi jogok mellett fő irányként a speciális gyermeki jogok védelmét jelölik meg, hiszen a gyermekkori különleges segítséghez és támogatáshoz biztosít jogokat. A társadalmi élet alapvető egysége a család, mely tagjainak megadja a védelmet, támogatást ahhoz, hogy a szerepét a közösségben maradéktalanul betölthesse. Ahhoz hogy a gyermek személyisége harmonikusan fejlődjön, szeretetteljes családi környezetben és megértő légkörben kell felnőnie. A családban nyújtott támogatás készíti fel a gyermeket arra, hogy a társadalomban önállóan tudjon élni. A gyermekeknek – tekintettel arra, hogy szellemi és fizikai érettségük hiányos – különös védelemre és gondozásra van szükségük, ezen megfelelő védelem megilleti őket születésük előtt és után is. Biztosítani kell a gyermekek részére, hogy családban nevelkedhessenek, így az örökbefogadás intézményét kiemelten támogatja az Egyezmény, továbbá különös figyelmet kell szentelni a hátrányos helyzetben élő gyermekek felzárkóztatására. A nevelés során figyelembe kell venni a gyermek, nemzeti, etnikai, vallási hovatartozását, és annak szellemében kell gondoskodni róluk. Az Egyezmény a részes államoknak előírja az együttműködési kötelezettséget arra, hogy minden országban, de különösen a fejlődő országokban meg kell célozni a gyermekek életkörülményeinek a javítását. Minimumszabályokat kell felállítani az igazságszolgáltatásban, mellyel minden részes államnak azonosítania kell magát.
Gyermeknek kell tekinteni azt a személyt, aki a tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve, ha a nemzeti jogszabályok értelmében a nagykorúságot már korábban elérte.
Az Egyezményben biztosított jogok minden megkülönböztetés nélkül megilletik a gyermekeket. A gyermek mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venni a hivatali eljárásokban, a szociális védelem köz- és magánintézményeiben, a közigazgatási hatóságok, a bíróságok és a törvényhozó szervek előtt. Az Egyezményben részes államoknak meg kell tenni minden lépést annak érdekében, hogy az Egyezményben foglalt jogok érvényesüljenek.
Minden gyermeknek joga van az élethez, így a részes államoknak biztosítaniuk kell az életben maradáshoz és az egészséges fejlődéshez való körülményeket. Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy nevet kapjon, állampolgárságot viseljen, valamint, hogy ismerje szüleit és családban nevelkedjen. Biztosítja az egyezmény azt a jogot, hogy a gyermeket a személyazonosságától megfosztani ne lehessen.
A részes államoknak tiszteletben kell tartani a gyermekért felelős személyek felelősségét, jogát és kötelezettségét. A gyermeket családjából csak akkor lehet kiemelni, ha azt a gyermek mindenek felett álló érdeke indokolja.
Biztosítani kell a családegyesítés nevében, hogy a gyermek másik államba utazhasson, ennek megfelelően részes államba történő beutazása vagy onnan történő kiutazása iránti kérelmet pozitív szellemben, emberiességgel és kellő gondoskodással kell elbírálni. Azonban gyermeket törvényellenesen nem lehet külföldre utaztatni, vagy ott tartani.
Az ítélőképessége birtokában lévő gyermek részére biztosítani kell, hogy az őt érintő kérdésekben nyilatkozhasson, figyelemmel korára és érettségi fokára. Minden gyermeknek joga van a véleménynyilvánítás szabadságára. Biztosítani kell minden gyermek részére a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadságot. A részes államok elismerik a gyermek egyesüléshez és békés gyülekezéshez való jogát.
A gyermeket a magánéletével, családjával, lakásával vagy levelezésével kapcsolatban nem szabad alávetni semmilyen önkényes vagy törvénytelen beavatkozásnak.
Fontos, hogy a gyermekek tájékoztatást kapjanak nemzetközi és hazai forrásból származó jogaikról, mely tájékoztatásban a tömegtájékoztatási eszközök fontos szerepet játszhatnak.
A szülőknek közös felelősségük a gyermekük nevelésének és fejlődésének biztosítása, mely során mindig szem előtt kell tartani a gyermek mindenek felett álló érdekét. Az egyezményben részes államoknak a törvényhozási, a közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést meg kell tenniük, mely alkalmas arra, hogy megvédje a gyermekeket az erőszak, a támadás, az elhanyagolás, a rossz bánásmód, a fizikai és a lelki durvaság, az elhagyás és a kizsákmányolás minden formájától. Minden olyan gyermek jogosult az állam különleges védelmére, akit ideiglenesen vagy véglegesen meg kell fosztani családi környezetétől. A részes államok engedélyezik az örökbefogadást, így biztosítva, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekei ilyen módon is érvényesüljenek.
Amennyiben egy gyermek – akár valamely szülőjével vagy más személlyel együtt – a menekült helyzetének elismerését kéri, biztosítani kell részére a részes államok által elismert jogok élvezetéhez szükséges védelmet és a humanitárius támogatást.
Biztosítani kell a testileg vagy szellemileg fogyatékos gyermekeknek, hogy az emberi méltóságát biztosító, önfenntartását előmozdító közösségi életben tevékenyen részt vehessen, teljes és tisztes életet tudjon élni. A lehető legjobb egészségi állapothoz való jog alapján, minden részes államnak biztosítania kell a megfelelő orvosi és gyógyító-nevelő ellátást a gyermekeknek. Egyetlen gyermeket sem szabad megfosztani ezen szolgáltatások igénybevételének lehetőségétől. Amennyiben a gyermek az illetékes hatóságok által nyújtott gondozására, védelmére, illetőleg fizikai vagy elmeápolás céljából történő elhelyezésére intézményben kerül sor, biztosítani kell részére azt a jogot, hogy kezelésével és elhelyezésével kapcsolatos minden körülményt időszakonként felülvizsgáljanak. Társadalombiztosítási ellátásuk az részes államok feladata.
A gyermeknek joga van ahhoz, hogy megfelelő életszínvonalon éljen, amely részére biztosítja a kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését. Ugyanígy joga van a gyermeknek az oktatáshoz, különösen ezen jog gyakorlásának fokozatos, az esélyegyenlőség alapján való gyakorlásához.
Biztosítani kell a gyermekek számára a kisebbségi jogok gyakorlását, valamint a pihenéshez és a szabadidő eltöltéséhez való jogát.
Fokozott figyelmet kell szentelni a gyermekek védelmére, annak érdekében, hogy megakadályozzák a nemzetközi egyezményekben meghatározott kábító- és pszichotrop szerek fogyasztását, és a gyermek tiltott szerek előállításában és kereskedelmében való felhasználását. Továbbá biztosítani kell a védelmet a gyermekeknek a nemi kizsákmányolás és a nemi erőszak minden formájától. Hatékonyan fel kell lépni annak érdekében, hogy a részes államok megakadályozzák a gyermekek bármilyen formában történő eladását, elrablását vagy a velük való kereskedelmet, valamint a gyermek jólétére bármilyen szempontból káros kizsákmányolást.
Fegyveres konfliktusok esetén a gyermekekre is kiterjedő nemzetközi humanitárius jogokat tiszteletben kell tartani. Gyermekek tizenöt éves kor alatt nem vehetnek részt semmilyen fegyveres ellenségeskedésben.
Az igazságszolgáltatásban speciális jogokat kell biztosítani a gyermekek részére, hiszen speciális helyzetüknél fogva különleges bánásmód illeti meg őket bármely perbeli pozícióban.
2. A gyermekbarát igazságszolgáltatás kialakulása és fejlődése a nemzetközi jogalkotásban
A gyermeki jogok megjelenése a nemzetközi jogban magával hozta a változást az alapvető jogok, a munkajog és az igazságszolgáltatás területén is. Az alapvető jogok specializálódása mellett megjelent az igény a veszélyeztetett helyzetben lévő gyermekek iránti érzékenyítésre. A Gyermekek Jogairól szóló New York-i Egyezmény (Egyezmény) már részletesen beszél az igazságszolgáltatás látókörébe került gyermek specializált jogairól, legyen az elkövető vagy áldozat.
2.1. A gyermekjogi egyezmény vívmányai az igazságszolgáltatásban
A gyermeket nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. A tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyekkel szemben sem halálbüntetést, sem szabadlábra helyezés lehetőségét kizáró életfogytig tartó szabadságvesztést nem lehet alkalmazni. A gyermeket szabadságától megfosztani, őrizetbe venni, letartóztatni, vagy vele szemben szabadságvesztés büntetést kiszabni csak végső eszközként, a lehető legrövidebb időtartamban lehet. Ha a gyermeket szabadságától meg kell fosztani, akkor figyelemmel kell lenni arra, hogy felnőttektől elkülönítve legyen elhelyezve, kivéve, ha a gyermek mindenek felett álló érdeke ezt kívánja. Biztosítani kell a szabadságától megfosztott gyermek részére, hogy családjával levelezés és látogatás formájában kapcsolatot tartson.
2.1.1. A gyermekkorú áldozatok rehabilitációja – 39. cikk[13]
Az Egyezmény 39. cikke az elhanyagolás, a kizsákmányolás és a visszaélés minden formája elleni fellépést támogatja. Helyesen kell megválasztani a környezetet a segítséghez, a felépülésre és a társadalmi reintegrációra mindig csak olyan környezetben kerülhet sor, amely megerősíti a gyermek egészségi állapotát, önbecsülését és méltóságát. Ezek a jogok valamennyi gyermekkorú áldozatot megilletnek. Mikor van szükség rehabilitációra? Ha a gyermek kínzás vagy kegyetlen, megalázó vagy embertelen bánásmód vagy büntetés áldozatává válik, függetlenül annak színhelyétől. Így megilleti ez a jog abban az esetben is, ha a bántalmazást a családban, intézményben vagy más közösségben szenvedi el. Figyelembe kell venni annak a szükségességét, hogy a gyermek társdalomba való beilleszkedését, abban konstruktív részvételét segítsék elő.
A rehabilitációs intézkedések főbb területei:
- fegyveres konfliktusok következményeként részesülnek pszichológiai és/vagy orvosi kezelésben;
- speciális rehabilitációs programban vesznek részt a fiatalkorúakat megillető igazságszolgáltatásban;
- a gyermekmunka legrosszabb formáit végzik és rehabilitációs és visszailleszkedési segítségnyújtásban részesülnek (beleértve alapfokú oktatás/szakképzés);
- kezelésben vagy gyógyításban részesülnek a kábítószer-használat miatt;
- rehabilitációs programban vesznek részt a szexuális kizsákmányolás miatt (prostitúció, pornográfia, emberkereskedelem).
Az Egyezmény kihangsúlyozza, hogy különös figyelmet kell szentelni a gyermekekre és védeni kell őket, nem szabad büntetni őket (elhagyás, csavargás, migráns jogállás, prostitúció, iskolakerülés) a kisebb kihágások miatt. Elsősorban a gyermekvédelmi rendszer intézkedéseihez kell fordulni. Kifejezetten aggályosnak tartja az Egyezmény, hogy a nemzeti szabályok az előbbiekben felsorolt esetekben inkább büntetni rendelik a gyermeket, például szabadságelvonással, így igyekezve a rehabilitációt célzó képzést biztosítani.
Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa 2005-ben a gyermekkorú áldozatokra és a bűncselekmények tanúira vonatkozó iránymutatásokat fogadott el. Rámutatott arra, hogy az áldozatokat méltósággal és együttérzéssel kell kezelni. Érzékeny helyzetben vannak a fogyatékossággal élő gyermekek, mert ők helyzetüknél fogva jobban ki vannak szolgáltatva a társadalomnak, így az ő speciális védelmüket is biztosítania kell a részes államoknak. Ennek keretében szükséges a fogyatékkal élő gyermekek fizikai, kognitív és pszichológiai felépülésének, rehabilitációjának és társadalmi visszailleszkedésének előmozdítása, valamint a védelmi intézkedések hozzáférhetővé tétele.
A gazdasági kizsákmányolás gyermekkorú áldozatai
A gyermekek gazdasági kizsákmányolása vonatkozásában a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) fogalmazta meg először „Egy tűrhetetlen helyzet felszámolása” című kézikönyvében, hogy a gyermekek részére támogató intézkedéseket kell biztosítani arra az esetre, ha munkájukat elvesztenék. Azok a gyermekek, aki életük nagy részét – attól kezdve, hogy járni kezdtek – munkával töltötték, megakadtak a fejlődésben, mert „rabságban” tartották őket.
Előre nehéz megmondani, hogy milyen súlyos rövid és hosszú távú lelki, fizikai hatásokkal jár a gyermekmunka, így ezek a hatások hosszú távú és speciális támogatást és rehabilitációt igényelnek. Ki kell alakítani a részes államoknak azt a védelmi rendszert, amely a család és biztos szociális háttér nélkül maradt gyermekek részére biztosítja a védelmet és esélyt ad nekik egy normális életre, a társadalomba való visszailleszkedésre. A felnőttek által kizsákmányolt gyermekek mellett még napjainkban is szinte minden városban találunk olyan gyermeket, aki maga tartja el magát.
A fiatalkorúak igazságszolgáltatási rendszerében érintett gyermekek
A részes államoknak biztosítaniuk kell, hogy a tizennyolcadik életévüket be nem töltött gyermekek igazságszolgáltatása legyen átfogó, gyermekközpontú és elsődleges célja legyen a társadalomba való visszailleszkedés és a rehabilitáció [ENSZ – Világjelentés a gyermekekkel szembeni erőszakról]. Az átfogó fejlesztésekbe be kell építeni az áldozatok kártalanítását és támogatását célzó programokat, melyet a gyermekek teljes jogosultsággal vehetnek igénybe.
Természetesen áldozatként tekinthetünk azokra a gyermekekre is, akiket a család, a társadalom és a gyermekvédelmi rendszerek nem tudtak megvédeni attól, hogy az igazságszolgáltatás látókörébe kerüljenek. A javítóintézetből vagy a fiatalkorúak börtönéből szabaduló gyermeknek is meg kell adni a segítséget ahhoz, hogy a társadalom hasznos tagja legyen.
A fegyveres konfliktus gyermekkorú áldozatai
Az ENSZ Szakosított Szervezeteinek és a nem-kormányzati, civil szervezeteknek együtt kell kidolgozniuk és megvalósítaniuk egy összefüggő rehabilitációs és visszailleszkedési tervet. Minden esetben alkalmazni kell a Genfi Egyezmények és a két kiegészítő jegyzőkönyv védelemmel kapcsolatos azon rendelkezéseit, amelyek a fegyveres konfliktusban érintett gyermekekre vonatkoznak. Azokat a gyermekeket, akiket az Egyezményhez tartozó fakultatív jegyzőkönyv szabályival ellentétben besoroztak vagy ellenségeskedésben felhasználtak, le kell szerelni, vagy szolgálatból való eltávolításukról kell gondoskodni.
Az ellátás biztosításánál foglalkozni kell a gyermekek egyedi sorsával és érzékenységével. A háborús övezetből – gyakran kísérő nélkül – menekült gyermekek olyan stressznek voltak kitéve, melyek alááshatták a gyermek másokba vetett bizalmát. A gyermekkatonákat elsősorban a fegyveres konfliktusok áldozatainak kell tekinteni. A Bírónők Egyesülete és a CEPOL (Közép-Európai Rendőrakadémia) közös rendezésében 2015. április hó 24. napján megtartott „Együttműködés a gyermekek és nők elleni erőszak megakadályozásában konferencián” dr. Renate Winter[14] elmondta, hogy gyakorta nem is lehet a gyermekkatonákat meggyőzi arról, hogy ők maguk is áldozatok. Olyan mértékben ragaszkodnak és hisznek az őket vezető hadúr irántuk érzett lojalitásában, hogy a végsőkig kitartanak mellette.
2.1.2. A fiatalkorúakat megillető igazságszolgáltatás alkalmazása 40. cikk[15]
Ha egy gyermeket bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, vádolnak, vagy abban bűnösnek mondják ki, úgy kell vele bánni, hogy a személyiség méltósága és értéke iránti érzékének fejlesztését az eljárás előmozdítsa. Erősíteni kell benne mások emberi joga és alapvető szabadsága iránti tiszteletet. Az eljárás során figyelemben kell venni a gyermek korát, valamint a társadalomban való beilleszkedés és abban építő jellegű részvételének elősegítését.
A fentiekben leírtakra tekintettel egy gyermeket gyanúsítani, megvádolni, vagy bűnösnek kimondani nem lehet olyan cselekmény vagy mulasztás miatt, amely az elkövetés idején sem a hazai, sem a nemzetközi jog értelmében nem volt bűncselekmény. Biztosítani kell a bűncselekménnyel megvádolt gyermek részére az ártatlanság vélelmét. A lehető legrövidebb időn belül közvetlenül, szülei vagy törvényes képviselője útján tájékoztatni kell az ellene emelt vádról, biztosítani kell részére, hogy jogsegélyt vehessen igénybe. Soron kívüli eljárásban egy független és pártatlan hatóság vagy bíróság a törvény értelmében igazságos eljárásban bírálja el. Biztosítani kell a gyermek részére az eljárásban a védelmet, az ügyét ügyvédje, vagy egyéb tanácsadója, szülei vagy törvényes képviselőjének jelenlétében kell elbírálni. Az Egyezmény tiltja a kényszervallatás minden formáját, tehát semmilyen eszközzel nem lehet a gyermeket arra kényszeríteni, hogy maga ellen valljon vagy beismerje bűnösségét. Az eljárás során jogot kell biztosítani a gyermek részére, hogy a tanúkhoz kérdéseket intézhessen, valamint azt, hogy a mellette valló tanúkat is ugyanolyan feltételek mellett hallgassák meg az eljárás során. Minden részes államnak biztosítania kell a jogorvoslati jogot annak a gyermeknek, akinek bűnösségét megállapítják, az elsőfokú döntés egy független és pártatlan felsőbb hatóság vagy bíróság bírálja felül. Biztosítani kell a tárgyalás nyelvét nem beszélő gyermek részére a díjmentes tolmácsolást. Az eljárás során a gyermek magánéletét minden körülmények között tiszteletben kell tartani az eljárás minden szakaszában.
Az Egyezményben részes államoknak különleges törvények és eljárások elfogadásával, hatóságok és intézmények létrehozásával kell törekedniük arra, hogy a gyanúsított, vádlott, vagy elítélt gyermekek számára a speciális védelmet biztosítsák. Meg kell állapítani azt a legalsó korhatárt, amely alatt a bűncselekmény elkövetésének vélelme kizárt. Tehát a részes államoknak belső szabályozásukban meg kell állapítaniuk azt a minimum életkort, amely alatt a gyermek, speciális körülményei miatt, képtelen cselekménye következményeinek felismerésére, vagy amennyiben képes cselekedet következményeit felismerni, képtelen – akár saját tapasztalatlansága, akár a környezete behatására – annak a helyes felismerésnek megfelelően cselekedni. A részes államok nem tudtak egyezségre jutni abban a tekintetben, hogy mi legyen az az alsó határ, amely alatt a gyermek már büntethető, tehát felismeri cselekedetei következményét és képes a helyes döntés meghozatalára és arra, hogy ennek a helyes döntésnek megfelelően cselekedjen. Csak a legvégső eset legyen a bírósági eljárás, amennyiben arra lehetőség van, az állam valamely más speciális eszközével kell a fiatalkorút a helyes irányba terelni.
Az Egyezményben felsorakoztatott lehetőségekkel (gondozás, irányítás és felügyelet, tanácsadás, próbára bocsátás, családi elhelyezés, általános és szakmai oktatási programok, nem intézményes megoldások) lehet a gyermeknek a jólétüknek megfelelő, valamint a helyzetükhöz és az elkövetett bűncselekményhez mért elbánást biztosítani.
Az államoknak átfogó rendszert kell létrehozniuk a fiatalkorúak igazságszolgáltatására vonatkozóan, mely magában foglalja a gyanúsítástól a nyomozásig, a vádemeléstől a jogerős ítéletig, és az ítélet végrehajtására vonatkozó különleges szabályokat.
3. Az ENSZ fiatalkorúak igazságszolgáltatására vonatkozó szabályrendszerének négy pillére
Európai viszonylatban is kiemelt és aktuális téma a gyermekbarát igazságszolgáltatás, mely csak akkor lehet gyermekbarát, ha az eljárásban a gyermek jogai érvényesülnek. Az állam védelmi kötelezettségét alapozza meg maga a gyermekkor, megköveteli a különleges garanciák érvényesülését. Ezen különleges garanciáknak minden gyermekkel szemben, minden eljárásban érvényesülnie kell. Minden körülmények között ügyelni kell arra, hogy a döntéseket és az intézkedéseket a gyermek legfőbb érdeke vezesse, az eljárások alatt elsődlegesnek gyermek voltukat kell tekinteni. Mivel a gyermeki jog alapvető jog, ezért azt biztosítani kell az igazságszolgáltatásban minden gyermeknek, függetlenül perbeli pozíciójától.
Az egyik legfőbb intézkedés az igazságszolgáltatás gyermekbarát jellegének erősítése, a gyermek legfőbb érdekének szem előtt tartása mellett az eljárás igazságos és gyors lefolytatása.
Az gyermekközpontú igazságszolgáltatás alapja a fair eljárás, melyben a gyermeket a lehető legteljesebb körű és érettségének megfelelően érthető tájékoztatás illeti meg, az eljárás menetéről, az őt megillető jogokról és terhelő kötelezettségekről, valamint az eljárás céljáról. A gyermek az eljárás teljes menete alatt jogosult a szakmai segítségre és a támogatásra.
Az ENSZ Közgyűlése az Egyezményben foglalt alapvető gyermeki jogok hatékonyabb megvalósulás érdekében alkotta meg a 1985-ben a Pekingi Szabályokat, 1990-ben a Havannai Szabályokat, a Rijádi Iránymutatásokat és a Tokiói szabályokat, melyek az ENSZ fiatalkorúak igazságszolgáltatására vonatkozó szabályrendszerének négy pillérét képezik.
3.1. „Pekingi Szabályok”[16]
Az ENSZ Közgyűlése 1985-ben a Pekingi szabályokban rögzítette azokat az elveket, melyeken a fiatalkorúak igazságszolgáltatásának alapulnia kell. Elsődleges cél mindig a prevenció a fiatalkorúak esetében, meg kell teremteni a fiatalkorúak szociális biztonságát, úgy hogy a büntető igazságszolgáltatás alkalmazásának szükségessége és az alkalmazása által okozott sérelmek minimálisra csökkenjenek. Az igazságszolgáltatási eljárásában nem csupán az elkövetés körülményeire és súlyára kell figyelemmel lenni, hanem az elkövető személyi körülményeire, szükségleteire, szem előtt tartva a társadalom érdekét is. Nem elfogadható a fiatalkorúak igazságszolgáltatásának pusztán büntető szempontú megközelítése, a fiatalkorú elkövetők esetén alkalmazandó szabadságelvonást csak szűk körben, a legvégső megoldásként lehet alkalmazni, a lehető legrövidebb időtartamban.
A szigor csak a felnőttkorúak és a fiatalkorúak súlyosabban minősülő cselekményei esetén lehet elfogadható, azonban a fiatalkorúak társadalomra veszélyességét tekintve enyhébb cselekményei vonatkozásában a szabadságelvonás büntetésként ne legyen alkalmazható. A csekélyebb súlyú cselekmények elkövetése esetén egy fiatalkorú elkövetőnél a fiatal jövőjének és jólétének a biztosítása mindig fontosabb érdek kell, hogy legyen, mint a büntetés. A Pekingi Szabályok egyértelműen előírják, hogy a fiatalkorút nem lehet a szabadságától megfosztani, csak igen szűk kivétellel. Ilyen kivétel a súlyos, személy elleni erőszakos, bűncselekmény elkövetése, vagy ha a fiatalkorú ismétlődően követ el más erőszakos bűncselekményt. Ezekben az esetekben is csak akkor lehet szabadságelvonással járó büntetést vagy intézkedést alkalmazni, ha más nem lenne célravezető. Alapvető követelményként támasztja a részes államok elé, hogy biztosítsanak egyéb olyan alternatív intézkedéseket, amelyek alkalmazásával a kívánt cél elérhető és a szabadságelvonással járó büntetés vagy intézkedés elkerülhető.
Kriminológiai tapasztalatok szerint az elzárás semmivel sem hatékonyabb eszköz, mint az elzárás mellőzése. Tekintettel arra, hogy elzárással nem lehet pótolni azokat a nevelési körülményeket, amelyekre a fiatalkorúnak szüksége lenne ahhoz, hogy a társadalom hasznos tagjává váljon, különösen igaz ez azokra a fiatalkorúakra, akik fokozottan érzékenyek a negatív impulzusokra. Szabadságelvonás esetén a szabadság megvonása mellett negatív hatás a fiatalkorú vonatkozásában a megszokott társadalmi közegből való kiszakítás, ami a fiatalkorúakat jobban megviseli, mint a felnőttkorúakat.
3.2. „Havannai Szabályok”[17]
Az ENSZ Közgyűlése által 1990-ben megalkotott Havannai Szabályok összhangban állnak a korábbi Pekingi Szabályokkal és ismételten rögzítik, hogy a fiatalkorú elkövetőket csak végső lehetőségként lehet a szabadságuktól megfosztani. A szabadságelvonást a lehető legrövidebb időtartamban kell meghatározni. Fiatalkorúval szemben szabadságkorlátozásról szóló döntést csak bíróság hozhat, és biztosítani kell a fiatalkorú számára azt, hogy a megállapított szabadságelvonás utolsó napja előtt szabadlábra helyezhető legyen.
A Havannai Szabályok tehát gyakorlatilag megismétlik a Pekingi Szabályokban rögzített elveket, ezzel is felhívva a figyelmet azok fokozott betartására.
3.3. „Rijadi Iránymutatások”[18]
Az ENSZ Közgyűlése által szintén 1990-ben megalkotott Rijadi Iránymutatások már a bűnmegelőzés vonatkozásában tartalmaznak minimumszabályokat. A prevenció mellett rámutat arra, hogy fontos a fiatalkorú megfelelő szociális körülményeinek megteremtése és az oktatás lehetőségének a biztosítása. Az iránymutatás elismeri, hogy a fiatalkorúaknál társadalmi jelenség a szabályokkal való szembenállás és a társadalmi normák megszegése általános jelenség, mely a felnőtté válás részének tekinthető. Általában magától megszűnik a szabályszegő magatartás a megfelelő érettség elérésével. A fiatalkorút megbélyegezni egy büntetőeljárás a stigmatizáló szankcióival kontraproduktív és kifejezetten káros lenne. A fiatalkorú megbélyegzése egyenes út lehet az ismételt bűnelkövetéshez, a kriminális életpálya kialakulásához.
3.4. „Tokiói Szabályok”[19]
Az ENSZ Közgyűlése 1990-ben hozta létre a Tokiói Szabályokat, melyben részletesen szól a szabadságelvonással nem járó intézkedések alkalmazásának szorgalmazásáról. Az Egyezmény rendelkezéseit a minimális beavatkozás elve mentén kell alkalmazni. Figyelemmel kell lenni a büntetés igényének az erősségére, a büntetésközpontú kriminálpolitika helyett a büntetőjogi jogkövetkezményeket fel kell számolni, de legalábbis csökkenteni kell. Az igazságszolgáltatásra hárul az a feladat is, hogy a fiatalkorú és a társadalom között a lehető legjobb kapcsolatot kialakítsa, ennek érdekében minimálisra kell csökkenteni az erőszakos, kényszerítő jellegű intézkedések alkalmazásának a lehetőségét. Elsődleges fontosságú a fiatalkorú társadalomba történő visszavezetése, a lehető legteljesebb mértékben támogatni kell a reszocializációs folyamatokat, a családba történő visszailleszkedését, valamint az oktatási rendszerben való részvételét, erősíteni kell a közösségre vonatkozó felelősségvállalását.
Amennyiben a cél a fent leírt eredmények elérése, akkor a helyreállító igazságszolgáltatási szemléletű jogkövetkezmények alkalmazása indokolt.
4. Gyermeki jogok a fiatalkorúak igazságszolgáltatásában[20]
Az elkövetett cselekmény súlya és körülményei mellett az adott cselekményre adott reakciónak mindig arányban kell állnia a gyermek korával, szükségleteivel és körülményeivel, azonban elengedhetetlen figyelembe venni a társadalom különböző, hosszú távú érdekeit. A társadalom hasznos tagjává válásban gyermek legfőbb érdekét nem feltétlenül a bűncselekmény miatti büntetés vagy megtorlás fogja elősegíteni. A normál kriminálpolitikai intézkedések mellett biztosítani kell a lehetőséget a jóvátételre és az okozott kár helyreállítására, ezzel biztosítva a társadalomba való visszailleszkedést. Az államoknak szorgalmazniuk kell a bírói út elkerülését a jogsértést elkövető gyermekeknél.
A bizottság rámutatott arra, hogy a részes államoknak átfogó igazságszolgáltatási rendszert kell létrehozniuk és működtetniük a fiatalkorú elkövetők vonatkozásában. Ennek keretében, a rendőrségeken, az ügyészségeken és a bíróságokon speciálisan kiképzett csoportok létrehozásával, szakértők bevonásával kell biztosítani a gyermeki jogok érvényesülését. Az igazságszolgáltatás fiatalkorú elkövetővel foglalkozó tagjainak képzést kell nyújtani az Egyezmény rendelkezéseiről, az ENSZ vonatkozó szabályozási eszközeiről, valamint a gyermekkel való megfelelő kommunikációról.
Az ENSZ 10. Átfogó Kommentárja kitér arra is, hogy a gyermekek fogvatartásáról a felnőtt korúaktól elkülönítetten kell gondoskodni, mert csak ezzel az eszközzel biztosítható a reintegrációjuk. Erre tekintettel külön intézményeket kell létrehozni annak érdekében, hogy a fogvatartott fiatalkorú elítéltek társadalomba való visszailletése iránt tett lépések hatékonyan működjenek. A felnőtt korú elítéltekkel történő elhelyezésük veszélyeztetné a reintegrációjuk lehetőségét, és megnövelné a bűnismétlés kockázatát és a gyermekek veszélyeztetettségét.
A fiatalkorúak fogvatartásnál alkalmazott személyzetnek figyelembe kell venni a gyermek mindenek felett álló érdekét, érzékenyíteni kell őket a speciális helyzetben lévő elkövetők különleges gondozására. A fogvatartott fiatalkorúak mellett alkalmazott személyzet kezében lehet a kulcs a társadalomba való visszailleszkedés első lépcsőjéhez.
Az Európai Parlament és a Tanács 2016. május hó 11. napján létrehozott a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló 2016/800. számú irányelvének célja, hogy eljárási biztosítékokat hozzon létre, ezzel garantálva a büntetőeljárásban terhelt gyermekek, azaz 18. életévüket be nem töltött személyek, képesek legyenek az ilyen eljárások megértésére és követésére, a tisztességes eljáráshoz való joguk biztosítására, valamint hogy megelőzhető legyen a gyermekek bűnismétlése és elősegítse a társadalomba való visszaillesztésüket. Az Irányelv erősíti a tagállamok igazságszolgáltatási rendszereibe vetett bizalmat, amely a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerésének javítását célozza. Az Irányelv előmozdítja a gyermekek jogainak érvényesülését az igazságszolgáltatásban, az Európa Tanács gyerekbarát igazságszolgáltatásról szóló iránymutatást is figyelembe véve.
5. Összegzés
A gyermeki jogok kialakulásának történeti áttekintése egyértelműen kirajzolja, hogy a kezdetben értéktelen gyermeki helyzetből, mára egy túlszabályozott, túlidealizált szabályhalmaz alakult ki. Ezen szabályozás fő irányvonala a gyermekek mindenek felett álló érdekének szem előtt tartása, biztosítása, mely önmagában egy nagyon szép és nemes gondolat, azonban alkalmazhatósága bizonyos területeken nehézkes. A gyermekek kímélete az igazságszolgáltatásban maradéktalanul teljesül, hiszen az egyre részletesebb szabályozás pontos csapásirányt ad az igazságszolgáltatás résztvevőinek, így akár egy büntetőeljárásban, akár egy polgári peres eljárásban a gyermek meghallgatása, és vele szemben alkalmazott intézkedések a szigorú nemzetközi szabályok betartásával történnek. Álláspontom szerint az igazságszolgáltatásban alkalmazott kímélet szükséges, azonban nem a megoldást jelenti, a gyermek mindenek felett álló érdekét egyedül nem képes biztosítani. Az a gyermek, aki már az igazságszolgáltatás látókörébe került – különös tekintettel a büntetőeljárásban –, átélt valamilyen traumát, élete félresiklott.
Minden esetben a megelőzés lenne a cél, hogy a bántalmazott gyermeknek segítséget nyújtsunk, vagy megelőzzük bűnelkövetővé válását. Természetesen az állam nem lehet ott minden gyermek mellett, és nem foghatja a kezét, hogy a helyes irányba terelje, azonban az oktatási rendszerbe be kellene építeni az iskolai pszichológus tevékenységét, aki a gyermek lelki fejlődését is folyamatosan figyelemmel kíséri, és akihez bármikor gond nélkül fordulhat problémájával. Szintén az oktatási rendszer keretein belül kellene megtanítani a gyermekeknek, hogy – majd felnőtt életükben is – hogyan gyakorolják jogaikat és teljesítsék a rájuk háruló kötelezettségeket.
A nemzetközi egyezményekben lefektetett alapvető szabályok betartását, és alkalmazását nagyobb mértékben kellene ellenőrizni, hiszen az észlelő- és jelzőrendszer nem minden esetben működik kifogástalanul. Kötelezővé kellene tenni az észlelő- és jelzőrendszer tagjai számára azokat a képzéseket, melyek felkészülté teszik őket egy esetleges fizikai vagy lelki bántalmazás, vagy veszélyeztető helyzet felismerésére, és az azok észlelése esetén a megfelelő cselekvésre. Természetesen meg kell találni az egyensúlyt, és nem szabad minden apró eltérés miatt komoly ellenőrzést lefolytatni, de tapasztalatom szerint csak akkor indul meg egy átfogó vizsgálat, ha a baj már bekövetkezett.
Faix Nikoletta
bírósági titkár (BKT)
[1] Lux Ágnes: Ki a gyermek? A gyermekkor specialitásai – előadás. 2015. október 16.
[2] Lux Ágnes: Ki a gyermek? A gyermekkor specialitásai – előadás. 2015. október 16.
[3] http://www.ilo.org/global/about-the-ilo/lang–en/index.htm
[4] https://www.savethechildren.net/about-us/our-story
[5] http://www.unicef.org/about/who/index_history.html
[6] http://unicef.hu/tortenetunk/
[7] http://unicef.hu/tortenetunk/
[8] Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 8. törvényerejű rendelet.
[9] Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december hó 16. napján elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 9. törvényerejű rendelet.
[10] http://unicef.hu/tortenetunk/
[11] http://unicef.hu/tortenetunk/
[12] A gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény.
[13] Herczog Mária (szerk.): Kézikönyv a gyermekjogi egyezmény alkalmazásához. Innova Print Kft. – Unicef – Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület 2007. 415–422.
forrás: http://unicef.hu/wp-content/uploads/2014/10/K%C3%A9zik%C3%B6nyv-a-gyermekjogi-egyezm%C3%A9ny-alkalmaz%C3%A1s%C3%A1hoz.pdf
[14] Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának a tagja (Genf); 2000–2002 között a Special Court for Sierra Leone bírája, 2002-ben a United Nations Mission in Kosovo nemzetközi bírája.
[15] Herczog i. m. 423–466.
[16] A fiatalkorúak igazságszolgáltatásában alkalmazandó általános minimumkövetelményekről szóló 1985. november 29-én kelt 40/33-as ENSZ közgyűlési határozat.
[17] A szabadságuktól megfosztott fiatalkorúak védelmének szabályairól szóló 1990. december 14-én elfogadott 45/113-as számú ENSZ közgyűlési határozat.
[18] A fiatalkorú bűnözés megelőzéséről szóló 1990. december 14-én elfogadott 45/112-es számú ENSZ közgyűlési határozat.
[19] A szabadságelvonással nem járó szankciók minimumszabályairól szóló, 1990-ben született 45/110-es ENSZ közgyűlési ajánlás.
[20] Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának „Gyermeki jogok a fiatalkorúak igazságszolgáltatásában” című, 10. Általános Kommentárja.