Kattintson a Fullscreen ikonra
, ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!
1. Bevezetés
Az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről, és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény célul tűzte ki, hogy a jogi szabályozás eszköze által a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét javítsa, illetve a lánctartozások felhalmozódása által a működésüket fenyegető helyzetben védelmet nyújtson a számukra[1]. E jogalkotói szándék nem volt új keletű; már a 2007. évi LXXVIII. törvény is a vállalkozói „körbetartozások” mérséklését tűzte ki célul, és az azóta is megtett intézkedések hatására elért eredmények mellett a probléma a mai napig fennáll, a megoldása nemzetgazdasági érdek.
A lánctartozás fogalma azt a helyzetet takarja, amikor a megrendelő nem fizeti ki a fővállalkozót, és ennek hatására, a bevétel hiányában a fővállalkozó sem tudja kifizetni az alvállalkozóját. Ugyanakkor a lánctartozás keletkezhet a megrendelő általi teljesítés esetén is, a díj kifizetésének a vállalkozói láncolatban való visszatartása által. Az ilyen helyzet kialakulására annál nagyobb az esély, minél hosszabb a vállalkozói lánc; a vállalkozó által alvállalkozók, általuk pedig szubalvállalkozók, vagy még további közreműködők igénybevétele pedig kifejezetten az összetett építési beruházások jellemzője[2]. A jelenség kialakulását erősítették a 2008-ban kezdődött gazdasági válság hatásai, ugyanakkor tévedés lenne abból kiindulni, hogy a lánctartozás csakis gazdasági krízishelyzetek jellemző kísérője; a közreműködő igénybevételének megengedettsége a teljesítésnél önmagában hordozza a lehetőséget a tartozási lánc és annak nem kívánt következményei kialakulására. Ez a negatív hatás pedig leginkább az alsó szinteken teljesítő közreműködők ellehetetlenülése. Ezen alvállalkozók veszélyeztetett gazdasági helyzete, piaci sérülékenysége a kisebb vállalkozások jellemzően kevésbé tőkeerős helyzete mellett abból is adódik, hogy a hosszabb teljesítői láncolatban az egyes megrendelők a vállalkozóikat a tevékenységek elvégzésével a saját haszonkulcsuk érvényesítése, az erre eső ellenérték felszámítása mellett bízzák meg, amely a kisebb teljesítési kapacitással rendelkezők esetében a tevékenységükkel nyerhető eredményt minimálisra csökkenti. Az esedékes díjazás visszatartása a megrendelői oldalon jellemzően nem indok nélkül történik, még ha ez az indok sok esetben mondvacsinált is. A vállalkozási szerződések teljesítése esetén természetszerűen kínálja magát a teljesítési hibára, avagy késedelemre való hivatkozás. A csak minimális nyereséggel kalkuláló, a járandóság kifizetésétől és ezen túlmenően az időbeni megérkezésétől is létében függő mikro-, kis- és középvállalkozások a nyereséges gazdálkodás érdekében minél alacsonyabb költségekkel igyekeznek teljesíteni, amely magában hordozza annak lehetőségét, hogy az ekként végzett teljesítésük ellenértéke a teljesítés rossz minősége, vagy egyéb szerződésszegés folytán visszatartható lesz – valós okot is szolgáltatva ekként a ki nem fizetésre.
A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményére alapított per 2013. szeptember 1-jétől a szerződő felek részére biztosított különleges eljárásjogi eszköz. Kimondottan annak a lehetőségét kívánta megteremteni, hogy az igazoltan elvégzett teljesítés után a fizetés rövid úton kikényszeríthető legyen[3]. A 2018. január 1-jétől hatályos polgári perrendtartás viszont nem tartalmaz a korábbi Pp. XXVI/A. Fejezetének megfelelő, különleges eljárásrendet. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv ugyanakkor továbbra is működni fog, az azt felállító 2013. évi XXXIV. törvényben meghatározott feladatköre e szervezetnek megmarad. Kérdésként vetődik fel, hogy az új eljárásrendben vajon érvényre jutnak-e a teljesítő, és ugyanakkor anyagilag kiszolgáltatott helyzetű vállalkozók érdekei, a korábbi különleges eljárási rend mellőzésével teljesíthető-e a lánctartozások és a kifizetési késedelmek visszaszorítása mint alapvető gazdasági célkitűzés. E körben pedig először annak az elemzése szükséges, hogy a jelenleg még meglévő, de hamarosan megszűnő szabályozás vajon mennyiben járul hozzá a jogalkotó gazdaságpolitikai elképzeléseinek érvényre juttatásához.
Ez az írás a jogalkalmazó bíró szemszögéből mutatja be a még hatályban lévő szabályozás problémáit, azt, hogy a gyakorlati tapasztalat alapján a polgári eljárási rendben milyen, nem tervezett következményei jelentkezhetnek e szabályozásnak, egyúttal választ keres azon kérdésekre, hogy e különleges eljárás nélkül vajon a jogalkotói célkitűzés megvalósulhat-e az új polgári perrendtartás, illetve az egyéb meglévő, irányadó eljárásrend szabályozása által. A cikk kizárólag e gyakorlati tapasztalatra épülő, véleményként értékelendő kritikát fogalmaz meg olyan szabályozással szemben, amely már csak rövid ideig van hatályban. Ugyanakkor e fenntartások a jövőbeni, esetleg szükséges jogalkotásra is véleményként szolgálhatnak, illetve annak kérdését feszegetik, hogy az adott, nem kívánt gazdasági helyzet megszüntethető-e pusztán a jogalkotás eszközével.
Emellett a cikk aktualitását adhatja egy további körülmény is, amely a címben jelzett nekrológ jelleget is idézőjelbe teszi. A T/17165. számú törvényjavaslat – egyebek mellett – a Pp. XXVI/A. Fejezet különleges eljárásrendjének csaknem teljesen változatlan, újbóli bevezetését célozza 2018. január 1-jétől, az új perrendtartás hatálybalépésével egyidejűleg. Ez pedig szokatlan módon nem a polgári perrendtartásról szóló törvény, hanem a 2013. évi XXXIV. törvény módosítása által történne. A cikk megírásakor a törvényjavaslat megvitatásra és elfogadásra még nem került.
2. A Pp. XXVI/A. Fejezete alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai
A jogalkotó a jogviszony sajátosságaira is tekintettel a tervezési és – az azóta hatályba lépett új Ptk. fogalomhasználatát is átvéve – kivitelezési szerződésből eredő díjkövetelések esetén, amennyiben a teljesítésigazolás kiadása nem történt meg, annak kiadása vitás, vagy kiadása megtörtént, de a kifizetés elmaradt[4], a helyzetet speciálisként megítélve, az általános perrendtől eltérő, különleges eljárást biztosít az elmaradt díjazás iránti jogérvényesítéshez.
Gyakorlati problémaként vetődik fel mindjárt annak megítélése, hogy milyen követelések érvényesítése esetén van helye a Pp. XXVI/A. Fejezetében szabályozott eljárásnak. A jogalkotói szándék szerint a fent írt esetkörben lehetséges a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv megbízása – a szerződést biztosító mellékkötelezettségek érvényesíthetősége kérdésében való döntés és a Közbeszerzési Hatóság felkérésére való szakértői közreműködés, mint polgári peres eljárások előzményét nem képező tevékenységek mellett[5]. Ebből következhetne az, hogy a megbízás elfogadásának helye van minden olyan esetben, amikor a teljesítésigazolás kiadása után nem történt meg a kifizetés; akkor is, ha a teljesítés mennyisége és az arra eső ellenérték nem vitás, de a felek között egyéb, a kifizetési kötelezettséget, vagy annak esedékességét érintő jogvita van folyamatban. Ugyanakkor nyilvánvaló a szabályozás céljából, hogy azon esetekben kívánta a jogalkotó a megbízást lehetővé tenni, ahol szakkérdésben való döntés szükséges, pontosabban ahol a szakkérdés az elvégzett munka mennyisége és az ahhoz rendelhető vállalkozói díj mértéke. Nem engedhető meg, hogy a kifizetési kötelezettségre vonatkozó, adott esetben a felek szerződéses akaratának eltérő értelmezésében álló jogvita e különleges eljárási rendben, a kiemelt ügyek szabályai szerint peresíthető legyen azáltal, hogy a – felek között nem is vitás – teljesítés mennyisége és az arra eső ellenérték vonatkozásában a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárását kezdeményezik, és az így meghozott – a jogvita eldöntéséhez teljesen szükségtelen – szakvéleményre hivatkozva nyújtják be a keresetet. Itt a Pp. vizsgált fejezete azon rendelkezésének figyelembevétele szükséges, hogy „az érvényesíteni kívánt jog alapjául” kell hivatkozni az így beszerzett szakértői véleményre[6]. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárásának biztosítása arra az esetre, ha a teljesítésigazolás kiadása megtörtént, de a kifizetés nem, ekként szükségtelennek tűnik.
A különleges eljárás szerinti jogérvényesítés kezdeményezése szintén gyakorlati problémát vet fel. A perrendtartás szigorú szabályozása[7] hiánypótlást nem engedve, az általános szabályok szerint rendeli tárgyalni azt a keresetet, amelyikhez nem csatolják – többek között – azt az okiratot, amely a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleményére alapítva tartalmazza a felek írásbeli nyilatkozatait, vagy a jogvita peren kívüli elintézésének megkísérlését. Látható, hogy ez egyrészt felveti a felek közti levelezés és a felszólító levél csatolásának, valamint annak kézbesítési időpontja igazolásának, avagy az egyeztetésről készült jegyzőkönyv keresethez csatolásának szükségességét, emellett pedig annak igazolását is megkívánja, hogy a másik fél az egyeztetés, felszólítás időpontjában a szakvéleményt is megkapta. A szakvéleményt azonban a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv küldi meg a szerződő feleknek[8], így a másik félnek való megküldést a kérelmező csupán akkor tudja igazolni, ha ezt a kézbesítési igazolást a szakértő részéről – külön kérelmére – megküldik részére a keresetindítás előtt, vagy ha a neki megküldött szakvéleményt az ellenérdekű félnek legkésőbb a felszólítással együtt továbbküldi – aki azt immár másodszor is kézhez veszi –, és ezt a tényt igazolja. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kérelmező fél sokszor nincs tisztában azzal, milyen kötelezettséget ró rá szakvéleményre alapítottság előírása az egyeztetés megkísérlése kapcsán, és e feltétel igazolása hiányában az eljárás az általános szabályok szerint zajlik le, így a felperes elveszíti a pertípus által biztosítani kívánt kedvezményeket.
A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv eljárására szabott harmincnapos, egy ízben további harminc nappal meghosszabbítható határidő[9] – figyelemmel arra is, hogy három, esetleg két szakértő jár el, és kizárólag a teljesített munkamennyiség felmérése és beárazása képezi a feladatkörüket (bár ez utóbbi nem egyértelmű; a cikk erre a későbbiekben még kitér), valamint az elkészítési határidő is csak a hiánypótlások teljesítésétől veszi kezdetét – általában elegendőnek tűnik. Összetett és nagyobb beruházások kivitelezése esetén állhat fenn annak veszélye, hogy az idő szűkössége miatt – figyelemmel a szakértői tanács tagjainak esetleges, párhuzamosan folytatott, más vitás ügyekben való szakértői közreműködésére is – a szakvélemény elsietett, nem kellőképpen indokolt álláspontot fogalmaz majd meg. Figyelemmel arra, hogy a különleges eljárás kifejezetten az ilyen szakértői vélemény perdöntő jelentőségére épít, előállhat olyan helyzet, ahol rugalmasabb határidő-hosszabbítási lehetőség volna indokolt.
A helyszíni szemle kötelező tartásának előírása esetében a jogszabályszöveg az észszerűség követelményének megfelelően részben módosult.[10] Annak belátása mellett, hogy a már elbontott teljesítés nem mérhető fel megszemlélés útján, ilyen esetben – e felek erre vonatkozó, írásbeli nyilatkozata alapján – a kivitelezés helyszínén végzendő vizsgálat mellőzhetősége evidens.[11] Emellett jogértelmezési problémát vethet fel a helyszíni vizsgálat mellőzhetőségének másik esete, amikor a felek a fenti módon arról nyilatkoznak, hogy „a teljesítés szerződésszerűen megtörtént.[12]” Mivel ilyen, egybehangzó nyilatkozatot a felek csak abban az esetben adnak, ha a jogvita köztük nem a teljesítés elvégzése, annak mennyisége, hanem az erre eső díjazás mértéke tekintetében van, így logikus, hogy az iratok alapján is eldönthető kérdés esetén a helyszíni megtekintés mellőzhető legyen. A szerződésszerűség kijelentésének előírása viszont ezen túlmegy, és kizárja az iratok alapján való döntést akkor, ha az ellenérdekű fél a teljesítés hibájára vagy késedelmére hivatkozik. A 2013. évi XXXIV. törvény 7. § (1) bekezdését módosító 2015. évi CCXXVII. törvény 6. §-ához fűzött miniszteri indokolás[13] a teljesítés tényének a dokumentumok alapján való, kétséget kizáró módon való megállapíthatóságát, illetve ennek a felek által közös elismerését említi, mint a helyszíni vizsgálat mellőzésére okot adó körülményt, ugyanakkor az alsóbb szintű szabályozás ehhez képest a fenti többletkövetelményt is tartalmazza. Nem került a kivételek között szabályozásra az a miniszteri indokolásban szintén írt eset, amikor a teljesítés közterületről is megtekinthető. Emellett továbbra is kötelező a helyszíni vizsgálat több olyan esetben, amikor az az adott körülményekre tekintettel mellőzhető lehetne. Így például a tervezési szerződések esetében a helyszíni vizsgálat nem minden esetben szükségszerű, valamint nemcsak a lebontott, hanem az eltakart teljesítésrészek esetében is értelmét veszti a helyszínen való megtekintés előírása. Mivel a helyszíni szemle tartásának az adott esetben való szükségszerűségét leginkább az eljáró, szakmai ismerettel rendelkező szakértő hivatott megítélni, célszerű lenne az ő mérlegelésére bízni egy olyan eljárási cselekmény foganatosításáról való döntést, amely nemcsak költség-, de időigényes is. A miniszteri indokolás e körben tett megjegyzése, miszerint a szerződő feleknek a helyszíni szemle alkalmával történő személyes találkozása több esetben megegyezéshez segíthet hozzá, nyilvánvalóan nem lehet indok a nem ilyen célú jogintézmény kötelezővé tételére.
Véleményem szerint semmivel nem indokolható a szakértők díjazása körében a szabályozás[14] által bevezetett módszer létjogosultsága. A díjazás alapja eszerint nem a szakértők által ténylegesen végzett és szükséges munka mennyisége, hanem a kérelmező által megjelölt, vitatott bruttó érték. Különösebben nem is szorul magyarázatra az a tény, hogy nem feltétlenül csak a munkavégzésnek a fél által megjelölt értéke határozza meg a munka felmérésének idő- és költségigényességét, hanem a vizsgált teljesítés jellege, annak felmérhetősége, a vizsgálat szükséges módszerei, az áttekintendő műszaki tartalom, a dokumentáció mennyisége, avagy a helyszíni szemle sajátosságai. A 450 000 forintos korlát, mint maximális szakértőidíj-mérték pedig csak a kisebb vagy esetleg közepes munkaigényű szakértői feladat esetén elégséges a két vagy három szakértő díjigényének fedezésére, és semmiképpen sem fedezi az adott esetben 60 napnyi munkavégzésük valós ellenértékét. A díjigény felső korlátjának megszabása azzal a nyilvánvaló következménnyel járhat, hogy a szakértők a részükre juttatható díjazást meghaladóan nem végeznek tevékenységet; abban az esetben sem, amennyiben a szakkérdés megfelelően gondos eldöntése ezt megkívánná.
A fent jelzett problémákhoz képest nagyobb horderejű a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleményének a további eljárásjogi sorsa annak meghozatala és a keresetlevél benyújtása után. A Pp. szabályozása e vonatkozásban egyértelmű: a szakvélemény ugyanolyan bizonyítási eszköznek minősül, mintha azt a perben kirendelt szakértő terjesztette volna elő.[15] A perrendtartás kifejezetten rendelkezik a szakértő tárgyaláson való meghallgatása és a más szakértő kirendelésének lehetősége felől[16] is. Ebből nyilvánvalóan következik a Pp. 180–181. §-ában foglaltak alkalmazhatósága – a kirendelésre és a szakvélemény elkészítéséhez szükséges adatszolgáltatásra vonatkozó rendelkezések értelemszerű mellőzése mellett –, továbbá a Pp. 182. § (2) és (3) bekezdésében írt, a szakvélemény kiegészítése vagy részletesebb kifejtése végett történő személyes idézés és az aggályosnak minősíthető szakvélemény esetén a felvilágosítás kérésének lehetősége. A szakértő idézése kapcsán a Pp. 386/R. § (2) bekezdése azonban a megidézés lehetőségét kizárólag a szakértői tanács elnökére korlátozza. Mivel a szakértői tanács egyes tagjai a vizsgálandó kérdéshez képest a szükséges szakismeret alapján kijelölt szakértők[17], a szakértői tanács elnöke csak akkor tud a bírósági tárgyaláson való megjelenés alkalmával felvilágosítással szolgálni, ha az adott, a részletesebb indokolásra szoruló vagy aggályos szakértői megállapítások terén éppen ő rendelkezik kompetenciával. A probléma csak úgy hidalható át, ha a szakértői tanács elnökének jelzése alapján, vagy akár hivatalból, az eljáró bíró – némiképp contra legem – a tanács elnöke mellett, vagy helyette, a kérdéssel érintett szakterületen jártas szakértőt is idézi és meghallgatja.
Nehezebben oldható meg az abból eredő nehézség, hogy a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv felállításáról és működéséről rendelkező 2013. évi XXXIV. törvény, valamint az annak végrehajtására kiadott 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet nem ismeri és nem szabályozza a szakértői vélemény kiegészítésének lehetőségét. A jogszabály szövege alapján az a benyomás alakul ki az azt olvasóban, hogy a szakértői vélemény egyszeri aktus, annak eredménye végleges és kikezdhetetlen; a perbeli jogvita eldöntéséhez az adott formában minden körülmények között megfelelő alapul szolgál, és annak meghozatalával a szakértői tanács munkája véget ér. Ez a szándék azonban nincs összhangban a Pp. 386/R. §-ában írt, fent ismertetett lehetőségekkel. A gyakorlatban felmerülő probléma, hogy a Teljesítésigazolási Szakértő Szerv mint a perben kirendeltnek minősülő igazságügyi szakértő, eljárási lehetőség hiányára hivatkozva megtagadja a szakvélemény kiegészítését. A bíró számára ekkor csakis az a lehetőség marad, hogy a szakértői tanács tagjait társszakértőknek tekintve rendelkezik a szükséges kiegészítés felől, adott esetben csak az adott szakterületen eljárt szakértőt kötelezve az információ megadására.
Az álláspontom szerinti legnagyobb jogalkalmazási nehézség a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv által vizsgálható kérdések köréből adódik. A jogszabály értelmében[18] szakvélemény a szerződés szerint megvalósítandó teljesítés leírása, az ebből teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített, valamint el nem végzett munkák meghatározása és az így megállapíthatóan teljesített vagy el nem végzett munkák szerződés szerint számítható díjazása tárgyában hozható. Ugyanakkor a jogszabály emellett[19] azt írja, hogy a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleménye vagy kivonata alapján megállapítható az is, hogy a teljesítés a szerződésnek megfelelő módon történt-e meg, és e teljesítésért milyen összegű ellenérték megfizetése indokolt. Ez utóbbi rendelkezésből az következne, hogy a szakértői vizsgálat tárgyát képezi a szerződésszegés is, illetve a teljesített munka mennyisége alapján járó díjazásból a szakvélemény levonásba helyezi a hibás vagy késedelmes teljesítés miatt visszatartható összegeket. Ehhez pedig szükséges a későbbi, alperesi oldalon megjelenő kifogások ismerete és mérlegelése is a szakértő részéről. Így az a helyzet adódik, hogy a jogszabály a taxatívan felsorolt feladatköröknél a teljesítés szerződésszerűségének vizsgálatát kifejezetten nem írja elő, de más helyen említ ilyet. Ezen, ellentmondásos rendelkezések következtében a szakértő vélemény rendszerint kitér ugyan az ellenérdekű fél szerződésszerű teljesítés körében felhozott kifogásainak a bírálatára, eleget téve ezáltal a szerződésnek való megfelelés körében előírt vizsgálatnak, valamint a nem szerződésszerű teljesítés miatt levonható ellenérték vonatkozásában is megállapítást tesz, ezt a véleményt azonban – tán az egyértelmű jogszabályi előírás hiánya, ill. az idő szűkössége miatt – megfelelően részletes indokolás nélkül adja, amely alapjául kellőképpen alapos vizsgálat sem szolgál. A nem kellőképpen alátámasztott, de a fent kifejtettek szerint véglegesnek szánt szakvélemény adása egy, a kiemelt ügyek szabályai szerint folyó, és a szakértői megállapítások lényegességére alapozó, valamint az abban meghatározott összeg mielőbbi behajthatóságát célzó eljárásban semmiképpen sem szolgálhatja megfelelően a jogalkotói célkitűzést.
Amennyiben pedig – álláspontom szerint helyes jogértelmezéssel – a szakértő vélemény megállapításai csakis a teljesítés megtörténtére, mennyiségére, valamint a teljesítés ellenértékére terjedhetnek ki, figyelemmel a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv felállításának céljára, valamint a szervezet nevéből is kitűnő feladatkörére, úgy a bizonyítás során a megtörtént teljesítésre eső ellenértéket kioltó kifogások csakis a szakvélemény kiegészítése által vizsgálhatók. A jelenlegi szabályozás annak a helyzetnek a feltételezéséből indul ki, hogy a megfelelően teljesítő vállalkozó nem jut a pénzéhez, mivel a teljesítésigazolást a részére nem állítják ki. Itt megjegyzendő, hogy a teljesítésigazolás kiadása önmagában még nem biztosítja a kifizetés megtörténtét, csupán a számlázás feltétele, valamint tartozáselismerő nyilatkozatként bizonyítékul szolgálhat az esetleges későbbi jogvitában. Amennyiben viszont a vállalkozó teljesítése nem szerződésszerű, úgy a Pp. XXVI/A. Fejezetében írt eljárásban nem kap vele szemben kellő jogvédelmet a járandóságot megalapozottan visszatartó fél. A szakértői vélemény rendelkezésre állása a keresetindításkor, valamint a kiemelt szabályok alkalmazása önmagában nyilván nem jelent hátrányt számára, az előzetes végrehajthatóság előírása a 400 millió forintot meg nem haladó részben az ítéleti marasztalás esetén, valamint az ideiglenes intézkedés elrendelésének speciális szabályai viszont igen.
Az általános szabályok a Pp. 156. §-ában a bírói mérlegelést is megengedő jogintézményként szabályozzák az ideiglenes intézkedést. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleményére alapított peres eljárásban ehhez képest mint egyéb lehetőség, megjelenik a felperes számára – 400 milliós összeghatárig – a követelése teljesítésének ideiglenes intézkedéssel való elrendelése objektív, a jogszabály által előírt feltételek[20] teljesítése esetén. E körben megjegyzendő, hogy a követelés összegének visszatérítésére alkalmas, hitelintézet vagy pénzügyi vállalkozás által nyújtott garancia esetén a garancia nyújtója nem lehet az adott esetben pénzügyi intézmény státuszú felperes, mivel a megtérülés a jogalkotó célja szerint akkor biztosított, ha a garanciát tőle független, harmadik fél vállalja. Amennyiben a felperes pénzügyi lehetőségei ezt megengedik, a garancia nyújtása, vagy akár a peresített összeg bírói elnöki letétbe helyezése által kikényszerítheti a követelése teljesítését. Ezt követően pedig, ha vele szemben kizárólag a teljesítése hibás vagy késedelmes volta miatt éltek beszámítással vagy viszontkeresettel, a kiemelt ügyekre vonatkozó egyedi szabályozás alapján[21] kérheti részítélet hozatalát a kereseti kérelme vonatkozásában, amely esetben a bíróságnak szintén nincs mérlegelési lehetősége. Mivel az így meghozott részítélet egyrészt a teljesítés nem vitatott volta miatt eredményesen nem lesz fellebbezhető, másrészt pedig az ideiglenes intézkedés elrendelése esetén is szabott összeghatárig egyébként is előzetesen végrehajtható[22], a felperes ezt követően abban a helyzetben lesz, hogy hozzájut a perben követelt összeghez, de a garanciaként szolgáló összeggel sem felel, illetve a bírói elnöki letétbe helyezett összeget is visszaigényelheti, mivel e biztosítékok nem szolgálhatnak a vele szemben érvényesített kifogásból eredő követelések fedezetéül. Véleményem szerint akkor sem tartható a szabályozás ilyen, fentieket lehetővé tevő rendszere, ha elenyésző lenne az az esetkör, amikor a teljesítés alapján járó vállalkozói díj összegét ellenkövetelés csökkentheti. Ugyanakkor az ilyen típusú perek tárgyalása során szerzett tapasztalat azt mutatja, hogy a visszatartás sok esetben és nagyobb összegekben is megalapozottan történik; teljesen hibátlan teljesítés – kiváltképpen a nagyobb volumenű kivitelezések, illetve tervezői feladatok esetében – a gyakorlatban szinte nincs, csupán a hiba mértéke és jelentősége a kérdéses. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv vizsgálati köre kiterjed a szerződést biztosító mellékkötelezettségek, így a garancia, zálogjog és kezesség körére[23], de nem kap egyértelmű felhatalmazást arra, hogy a megállapított teljesítés összegét akként határozza meg, hogy az azzal szemben alappal érvényesíthető, hibás vagy késedelmes teljesítés folytán keletkező és szintén szakértői megítélés körébe eső ellenkövetelések abból eleve levonásra kerüljenek.
3. A régi és a jövőre nézve irányadó szabályozás összevetése a szabályozással megvalósítani kívánt célkitűzés szempontjából
A kiemelt ügyként való elbírálás előírása azt tanúsítja, hogy a jogalkotó kiemelt fontosságot tulajdonít az ilyen jogvitáknak az egyéb perekhez képest. Ennek talán legfontosabb folyománya a feszített tárgyalási rend, a rövid eljárási határidők előírása, amely minden bizonnyal lerövidíti azt az időtartamot, amíg a perben döntés születik. Az új szabályozásban ez csak soron kívüliség engedélyezése iránti, egyedi kérelemmel lesz biztosítható az egyéb perekhez képest. Mivel a szabályozás célja nyilvánvalóan az eljárás gyorsítása, a jogalkotó a kiemelt ügyek szabályaitól eltérően kizárja minden esetben, a 200 millió forintot meghaladó perérték esetén is[24] a kereset és a viszontkereset változtatásának általános szabályok szerinti szabadságát[25]. Az új perrendtartás az általános szabályok között kezelve, főszabály szerint szintén kizárja a kereset és ellenkérelem változtatásának, de még az újabb bizonyítási indítvány előterjesztésének lehetőségét is a perfelvételi szakot követően[26], amellyel a gyors pervitelt éppígy szolgálja.
A kiemelt ügyek szabályai alkalmazásának további folyománya ugyanakkor az, hogy a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teher hollétéről, valamint a bizonyítatlanság következményeiről a felek nem kapnak a bíróság részéről kötelező kioktatást, amely viszont semmiképpen sem könnyíti meg a jogérvényesítést a felek számára[27].
Az ideiglenes intézkedések körében a felperes csakis az általános szabályok szerint tud majd ilyen, jogmegóvó döntést kérni; elvész a garancia nyújtása vagy bírói elnöki letét befizetése által az automatikusan elrendelendő bírósági kötelezés lehetősége. A fentebb kifejtettek folytán a bírói mérlegelés lehetőségnek megmaradása nem feltétlenül hátrány; mivel az ideiglenes intézkedés nem a jogvita előre történő eldöntését és a kielégítés mielőbbi megvalósulását szolgálja, így a másik fél méltányolható érdekeire is figyelemmel, a jogintézmény általános szabályozása is megfelelő jogvédelmet biztosít. Emellett a fedezet meglétét szolgáló további jogvédelmi eszköz, a biztosítási intézkedés továbbra is rendelkezésre áll. Megjegyzendő, hogy a biztosítási intézkedés elrendelésének egyik, a Vht. 187. § (1) bekezdés c) pontja szerinti feltétele, a követelés létrejöttének, mennyiségének és lejártának teljes bizonyító erejű magánokirattal való igazolása megtörténik azáltal, hogy a kettős természetű, a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv által hozott szakvélemény egyrészt a perben felhasználható bizonyíték, másrészt pedig – a célja szerint – teljesítésigazolásnak is tekinthető, amellyel a fenti feltétel önmagában megvalósul. Emellett a Vht. 187. § módosított (4) bekezdése – emiatt talán szükségtelenül – kifejezetten a biztosítási intézkedés elrendelésének egyik eseteként szabályozza is, ha ilyen szakvéleményre alapítottan pert indítottak vagy viszontkeresetet érvényesítenek a szakvéleményben megállapított követelés iránt. Mivel az utóbbi jogszabályszöveg nem a Pp. XXVI/A. Fejezete szerinti különleges eljárásban való jogérvényesítésként fogalmazza meg a biztosítási intézkedés elrendelésének feltételét, hanem a Teljesítésigazolási Szakértő Szerv szakvéleményén alapuló követelésre utal, így a 400 millió forintot meg nem haladó részben továbbra is biztosítottnak tűnik a másik konjunktív feltétel, a követelés későbbi kielégítése veszélyének valószínűsítése[28] esetén ez a jogvédelmi eszköz.
Mindemellett az új perrendtartás értelmében az így beszerzett szakértői vélemény – a szakértői bizonyítás kialakított, új rendszere szerint[29] – magánszakértői véleményként a perben bizonyítékként továbbra is felhasználható lesz. Ugyanakkor annak kiegészítésének, illetve a szakértői meghallgatásnak a szabályai a fent írtak szerint tisztázandók.
Nem csak a fent ismertetett jogszabályok szolgálják azonban a lánctartozások és fizetési késedelmek elleni küzdelmet.[30] A mindenkori Ptk. 2013. július 1-jétől hatályban lévő rendelkezései[31] a pénztartozás teljesítése kapcsán a gazdálkodó szervezetek közti, valamint a hatóság általi szerződéskötés esetén a tisztességtelenség vélelmét állítják fel a hatvan napnál hosszabb, rendhagyó módon megszabott fizetési határidő esetén, illetve ehhez megtámadási jogosultságot biztosítanak (megjegyzendő, hogy az új Ptk. korábbi, hatályba nem lépett szabályozása ehhez egyenesen a semmisség jogkövetkezményét fűzte volna). Kérdéses, hogy a megtámadási határidőre is figyelemmel hatékonyan tudja-e szolgálni ez a rendelkezés a teljesítő vállalkozók érdekeit – adott esetben akár évekkel a szerződéskötés után. Ha a szerződés ilyen kikötése érvénytelennek minősül, úgy elvész a megrendelő számára annak lehetősége, hogy már a szerződés szövegében biztosítva kikösse magának a nem fizetés lehetőségét addig az időpontig, amíg ő nem jut hozzá a járandóságához, avagy egyéb feltétel nem teljesül. A törvényes zálogjogra vonatkozó rendelkezések[32] a megrendelő azon ingó vagyontárgyain, amelyek a vállalkozási szerződés következtében kerültek a vállalkozó birtokába, biztosítékot jelentenek a ki nem fizetett vállalkozó részére. Az átadás-átvétel időtartamát a jogszabály[33] harminc napban határozza meg, és ugyancsak tisztességtelenség jogkövetkezményét és megtámadási lehetőséget fűz ahhoz, ha a felek ettől eltérnek, így próbálván kiküszöbölni, hogy a járandóság kiegyenlítése indokolatlanul hosszú átadás-átvételi eljárások tartása által késedelmet szenvedjen. Ezen túl arra az estre, ha a megrendelő az átadás-átvételi eljárás lefolytatásának elmulasztásával akarja megakadályozni a követelés esedékességét, a jogszabály[34] a teljesítés joghatásainak beálltát a tényleges birtokbavételhez, használatba vételhez köti, ezenfelül azon joggyakorlatot is a szabályozás szintére emeli, hogy nem tagadható meg a teljesítés átvétele olyan hiba miatt, amely a rendeltetésszerű használatot nem akadályozza[35].
Az 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) egyes rendelkezései pedig ezeken túl kifejezetten a lánctartozás kialakulásának kiküszöbölését célozzák. Eszerint a kivitelező az építési tevékenységet csakis akkor vállalhatja, ha a vállalni kívánt követelések teljesítéséhez a szükséges fedezettel rendelkezik[36] – itt a jogszabály kifejezetten említi a vállalandó kötelezettségek között az igénybe venni kívánt alvállalkozók díjazásának kifizetését is. A szabályozás hiányossága, hogy e rendelkezések általános ellenőrizhetősége és számon kérhetősége elmarad[37], így az erre vonatkozó részletszabályozás hiányában az alvállalkozók kifizetésére szolgáló összeg függetlenítése a megrendelő kifizetésétől ezáltal a gyakorlatban még nem biztosított. Ugyanakkor az építtetői fedezetkezelésre vonatkozó előírások[38] a meghatározott értékhatárt elérő kivitelezési tevékenység esetére fedezetkezelési szerződés megkötését írják elő, és előírják a számla és teljesítésigazolás megléte esetén a kivitelező részére történő ellenérték-kiutalási kötelezettséget. A lánctartozás kialakulása megelőzésének hatékony eszköze lehet a jogszabályi előírás, miszerint az alvállalkozóval megkötött kivitelezési szerződésben vállalt kifizetési határidő nem haladhatja meg azt a fizetési határidőt, amelyet a megrendelő az alvállalkozó megrendelője felé vállalt, valamint az a rendelkezés, miszerint a kivitelező a végszámla kiegyenlítésére csak akkor jogosult, ha igazolja a teljesítésében közreműködő alvállalkozók kifizetésének megtörténtét – mégpedig függetlenül az ezen kötelezettségei fizetési határidejétől.[39] Miután az így vállalt fizetési határidő eleve nem lehet hosszabb a megrendelővel kötött szerződésben írt határidőnél, így a határidő előtti fizetési kötelezettség előírása csakis azon helyzetben szolgálhat további biztosítékul, ha az alvállalkozókkal kötött szerződésben a fenti rendelkezések megszegésével hosszabb fizetési határidő került kikötésre. Végül a kifizetés megtörténtét kívánta elősegíteni az Étv. olyan, az Országos Építésügyi Nyilvántartás által működtetett adatbázis felállításának előírásával, amelybe a marasztaló bíróság az ítélet kihirdetését követően a megrendelő nem-fizetéséről marasztalási jelzést küld. Így egyrészt a nyilvánosságra kerülés visszatartó hatása érvényesülhet, másrészt szankcióként elrendelhető a kivitelezési tevékenység végzésének felfüggesztése, de akár a nyilvántartásból törlés is.[40]
4. Zárszó
A fentiek alapján az a következtetés vonható le, hogy a jövőbeni szabályozásban az igényt érvényesítő nem élvezheti a kiemelt ügyek soronkívüliségéből eredő előnyöket, ugyanakkor az új perrendtartás valamennyi peres eljárás gyorsabbá tételét tűzi ki célul. Nem fűz a hatályba lépő jogszabály előzetes végrehajthatóságot a marasztaló határozathoz, illetve az ideiglenes intézkedés elrendelésének speciális szabályaiból eredő előnyöket sem élvezheti a kérelmező. A jelenlegi különleges eljárási rend arra alapozva tartalmaz szabályozást, hogy a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleményével a perben eldöntendő jog- és ténykérdések bizonyítása olyannyira megalapozottnak tekinthető, hogy a felperes mielőbbi kifizetésének biztosítása az elsődleges cél[41]. Ez azonban feltételezi a szakértői vélemény kellő megalapozottságát, amelynek a feltételei azonban – a fent írtak szerint – nem biztosítottak, továbbá nem számol a szakértő vélemény kiegészítésének, esetleges megváltoztatásának a szükségességével. A szabályozás azon helyzet célszerű rendezését szolgálja, amikor a megfelelően teljesítő vállalkozótól a kifizetést a teljesítése megtörténtének vitatására hivatkozással tagadják meg, és így indít keresetet, ugyanakkor nehezíti a jogérvényesítését a nem szerződésszerű teljesítés miatt a vállalkozói díjat visszatartó megrendelő oldalán. Ehhez képest az új szabályozás a felek eljárási jogait kiegyensúlyozottan állapítja meg.
E cikkben megfogalmazott vélemény nincs tekintettel a peren kívüli eljárási szakra; az elterelés hatásának mérlegelése nélkül veszi számba a vonatkozó szabályozás rendelkezéseit. Ugyanakkor ez az elterelő hatás elérhető bármely, a keresetindítást megelőzően beszerzett szakértői véleményre hivatkozással a jövőben is, az a felek között megegyezési alapként szolgálhat. Amennyiben pedig a peresítés jórészt annak hatására marad el[42], hogy a perjogi szabályok a felek által előre tudottan is a kérelmezőnek kedveznek, úgy ez az eredmény más eszközökkel érendő el; a felek megegyezése ilyen tényezők nyomására az eljárásjogi szabályozás nem kívánt hatásának minősül.
Kolozs Balázs
bíró (Fővárosi Törvényszék)
[1] A 2013. évi XXXIV. törvény 2. §-ához kapcsolódó T/9875. számú törvényjavaslat általános miniszteri indokolása szerint.
[2] Barta Judit: A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv és a szakvéleményre alapított kiemelt jelentőségű per a hatályos Pp.-ben és a tervezetben. In: Gellén Klára – Görög Márta: Lege et fide Ünnepi tanulmányok Szabó Imre 65. születésnapjára. Szeged, Iurisperitus Kiadó, 2016. 30. [továbbiakban: Barta (2006)]
[3] A 2013. évi XXXIV. törvény 2. §-ához kapcsolódó T/9875. számú törvényjavaslat általános miniszteri indokolása szerint.
[4] 2013. évi XXXIV. törvény 1. § (1) bekezdés.
[5] 2013. évi XXXIV. törvény 1. § (1a) és (2) bekezdés.
[6] Pp. 386/O. §.
[7] Pp. 386/P. § (4) bekezdés.
[8] 2013. évi XXXIV. törvény 8. § (2) bekezdés.
[9] 2013. évi XXXIV. törvény 6. § (4) bekezdés, 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet 6.§ (8) bekezdés.
[10] 2015. évi CCXXVII. törvény 5. §, 426/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés.
[11] 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdés a) pont.
[12] 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdés b) pont.
[13] A 2013. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló T/7830. számú törvényjavaslat részletes indokolása szerint.
[14] 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés.
[15] Pp. 386/R. § (1) bekezdés.
[16] Pp. 386/R. § (2) bekezdés.
[17] 2013. évi XXXIV. törvény 4. § (3) bekezdés.
[18] 2013. évi XXXIV. törvény 6. § (2) bekezdés.
[19] 2013. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés.
[20] Pp. 386/Q. § (2) bekezdés a) és b) pontja.
[21] Pp. 386/H. § (1) bekezdés.
[22] Pp. 386/T. §.
[23] 2013. évi XXXIV. törvény 1. § (2) bekezdése és (4) bekezdés a) pontja.
[24] Pp. 146/B. § és 147/B. §.
[25] Pp. 386/S. §.
[26] 2016. évi CXXX. törvény 215–220. §.
[27] Pp. 386/J. §.
[28] Vht. 185. §.
[29] 2016. évi CXXX. törvény 300–305. §.
[30] Barta Judit: A kivitelezési és tervezési szerződések új magánjogi szabályozásának társadalmi gazdasági hatásai. A Magyar Tudomány Napja a Délvidéken. Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék, 2013. 193–206. [továbbiakban: Barta (2013)]
[31] 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 292/A–B. §, 2013. évi V. törvény 6:130. § (3) és (4) bekezdés.
[32] Ptk. 6:246. §.
[33] Ptk. 6:247. § (2) bekezdés.
[34] Ptk. 6:247. § (4) bekezdés.
[35] Ptk. 6:247. § (3) bekezdés.
[36] Étv. 39/A. § (5) bekezdés.
[37] Barta (2013) i. m. 195.
[38] Étv. 39/B. § (2) bekezdés, 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 17–21/A. §.
[39] Étv. 39/A. § (6) bekezdés.
[40] Étv. 58. § (11)–(13) bekezdések.
[41] Barta (2016) i. m. 35.
[42] Uo. 37.