2018. évfolyam / 2018/2.

A beszámítás új perjogi fogalma¹

Kattintson a Fullscreen ikonrafullscressn , ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!

 

1. Bevezetés

A 2018. január 1. napján hatályba lépő a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) számos koncepcionális dogmatikai változást eredményezett, amelyek a Pp. talaján álló, a jövőben kialakuló ítélkezési gyakorlatot is nagymértékben befolyásolhatják. Ezen változások közül is kiemelendőek a beszámítást érintő rendelkezések, az új perjogi kódex következtében ugyanis a beszámításról az eljárásjogban eddig kijegecesedett elvek újragondolandóak, esetlegesen megváltoztatandóak.

Tanulmányomban a beszámítás eljárásjogi sajátosságait kívánom elemezni, figyelemmel az anyagi jogi (polgári jogi) jellegzetességeire is. A beszámítás eljárásjogi sajátosságait az alábbi három kérdés segítségével lehet a leginkább megragadni, így az általános anyagi jogi és eljárásjogi áttekintést követően ezen kérdéseket és a lehetséges válaszokat vizsgálom.

  • Kell-e illetéket leróni a beszámítást tartalmazó irat előterjesztése során?
  • A beszámításról az ítélet rendelkező részében vagy az indokolásában kell határozni?
  • Előterjeszthető-e feltételesen a beszámítás?

2. Beszámítás régi Pp.[2]-ben

A régi Pp. 229. § (3) bekezdése alapján az ítélet anyagi jogereje kiterjed – a beszámítás erejéig – az ítéletben beszámított ellenkövetelésre is. Figyelemmel arra, hogy mind a jogirodalom[3], mind a joggyakorlat[4] egységes álláspontja szerint a beszámításról az ítélet indokolásában kell számot adnia a bíróságnak, így a régi Pp. 229. § (3) bekezdéséből levezethető volt azon értelmezés, hogy a res iudicata tárgyi terjedelme – beszámítás esetén – kiterjed az ítélet indokolására is. Ez a megállapítás akként értelmezendő, ha a bíróság az alperes beszámítási kifogásának helyt adott, ez esetben a res iudicata kizárta a beszámított ellenkövetelés ismételt peresítését. Ha azonban a kereset elutasítására nem az előterjesztett beszámítási kifogás miatt került sor, úgy az ítélet anyagi jogereje nem gátolta azt, hogy az alperes igényét peres úton érvényesítse.[5]

Ezzel kapcsolatban kiemelendő, ha a bíróság a beszámítási kifogásnak az ellenkövetelés fenn nem állása miatt, vagy bírói úton történő érvényesíthetőségének kizártsága miatt nem adott helyt, úgy az ellenkövetelésre már nem terjed ki az anyagi jogerő, hiszen a Pp. 229. § (3) bekezdése egyértelműen „beszámított ellenkövetelést” kíván meg. Ellenkező következtetés ahhoz vezetne, hogy egy, a régi Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontja alapján nem érvényesíthető követelésre is kiterjedne az anyagi jogerő.[6] A Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontjában írt esetben pedig az érvényesíteni kívánt jog (igény) el sem juthatna a perjogi szabályok alapján az ítéletig, hiszen vagy a keresetlevelet kellett volna a bíróságnak idézés kibocsátása nélkül elutasítania, vagy a perindítás hatályának beálltát követően [Pp. 128. §] a per megszüntetésének kellett volna megtörténnie [Pp. 157. § a) pont]. Az esetben, ha a bíróság egy bírói úton nem érvényesíthető követelés tárgyában mégis ítéletet hozna, ahhoz „tényleges” anyagi jogerő nem, csak ún. látszatjogerő fűződne. Ezeket Farkas József nem létező, non existens ítéletnek nevezi (sententia nulla).[7]

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 360. § (1) bekezdése az anyagi jogerőhatás objektív oldalát akként definiálja, hogy a keresettel és az ellenkövetelés fennállta tekintetében érdemben elbírált beszámítással érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek – ideértve azok jogutódait is – egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék. A Pp. emellett nem tartja fenn a régi Pp. 229. § (3) bekezdésében foglaltakat.

Látható, hogy a régi Pp. 229. § (3) bekezdése pusztán az ítéletben beszámított ellenkövetelés esetén szabályozta az anyagi jogerő biztosítását, addig a Pp. 360. § (1) bekezdése már az érdemben elbírált beszámítás kapcsán is megfogalmazza a res iudicata hatás érvényesülését.

Ennek a változtatásnak komoly jelentősége van, ugyanis érzékelteti azt, hogy a 2018. január 1. napján hatályba lépett perjogi kódex a beszámítást önálló eljárásjogi intézménynek tekinti.[8]

Annak érdekében, hogy a fenti módosítás jelentősége, és az anyagi jogerő tárgyi terjedelmére gyakorolt hatása egyértelmű legyen, indokolt megvizsgálni a beszámítás természetét és az eljárásjogi szabályozását.

3. Anyagi jogi áttekintés

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 296–297. §-a a beszámítást önálló jogintézményként ismerte. Hangsúlyozandó, hogy a régi Ptk. hatálya alatt a beszámítás nem egyezett meg a teljesítéssel, illetve annak egy különös formájával, ugyanis a régi Ptk. XXIV. fejezete a „A teljesítés és a beszámítás” címet viselte, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a beszámítás és a teljesítés két különböző anyagi jogi jogintézmény (BDT 2003.806.; BDT 2003.796.). (A beszámítást a kötelem megszűnése egyik eseteként értelmezte a jog­irodalom.[9]) A joggyakorlat is ezt alkalmazta, így például a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 1/2008. (V. 19.) PK véleménye a PK 10. számú állásfoglalás meghaladottá nyilvánításáról és a közös tulajdon megszüntetésének egyes kérdéseiről III. pontjának indokolásában a beszámítást a kötelem megszüntetése egyik módjának tartotta.[10]

Ismeretes olyan álláspont is, amely szerint a beszámítás „két egymással szemben álló kölcsönös követelés megszüntetése azzal, hogy az egyiket a másikkal és viszont kiegyenlítettnek tekintjük.”[11] Ennek indoka, hogy a beszámított ellenkövetelés valójában kioltja az egyébként jogalappal bíró alanyi jogot.[12] Megjegyzendő, hogy már a régi Ptk. hatálya alatt is született olyan eseti döntés, amely teljesítésnek minősítette a beszámítást [BH 2002.407.; A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 1/2011. (VI. 15.) PK véleménye a fedezetelvonó szerződés egyes jogalkalmazási kérdéseiről 5. pontjának indokolása.]

Lényeges továbbá, hogy a Ptk. egyértelműen „beszámítás” terminológiával jelölte a jogintézményt, ennek megfelelően egészen 2000. január 1. napjáig a régi Pp. a 229. § (3) bekezdésében csak a „beszámítás” terminus technicust használta, ezzel is kifejezésre juttatva, hogy a beszámítás a magánjog önálló fogalma, nem eljárásjogi jogintézmény. Így a beszámítási kifogás előterjesztéséhez nem kapcsolódnak a perindítás joghatásai, nem eredményez perfüggőséget, nem eszköze az eljárás megindításának.[13] Ugyanakkor a régi Pp. 213. § (2) bekezdésében megjelent a „beszámítási kifogás” terminológia, hiszen itt a beszámítás eljárásjogi érvényesítésének módja a lényeges.

A régi Ptk. 296. § (1) bekezdése értelmében a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja.

A magánjogi kódex tehát a beszámítást egy címzett, egyoldalú jognyilatkozatnak tekintette, amelyet a kötelezett akár peren kívül, akár bírósági eljárás során (azaz peres eljárás keretében is) előterjeszthetett. A bírói gyakorlat is a kötelem megszüntetése egy különleges eseteként tekintett rá, ugyanis: „A beszámítás a kötelezett olyan, a jogosulthoz intézett nyilatkozata, amellyel bejelenti, hogy a maga kötelezettségét nem teljesíti, viszont a jogosult vele szemben fennálló, azonos értékű, egynemű és lejárt tartozását nem követeli. A beszámítás a teljesítés hatályával megszünteti a kötelezettel szemben fennálló követelést” (BH 2015.281.).

Perjogi kérdéseket elemzett a GKT 1/1973. sz. állásfoglalás is, amely szerint a viszontkereset és a beszámítás nem azonos fogalmak, a beszámítás a polgári anyagi jog intézménye, ezzel szemben a viszontkereset a polgári perjoghoz tartozik. A beszámítás (mint anyagi jogi jogintézmény) eljárásjogilag kifogásként, beszámítási kifogásként jelenhet meg, de ettől a beszámítás nem veszíti el anyagi jogi jellegét, pusztán a kifogás az a forma, amely révén perjogilag értelmezhetővé válik.

Azaz a beszámítás egy kétarcú jogintézmény, anyagi jogi feltételeire és következményeire a régi Ptk.-t, míg eljárásjogi vonatkozásaira (kifogásként történő előterjesztése) a régi Pp.-t kellett alkalmazni. A beszámításnak a következménye pedig, hogy annak erejéig a kötelezettségek megszűnnek (éppen ezért is tekintették a kötelem megszűnése egyik esetének a beszámítást) a kölcsönös beszámíthatóság állapotának kialakulására visszaható hatállyal. A követelések csak annyiban szűnnek meg, amennyiben azok fedik egymást.[14]

Lényeges, hogy a régi Ptk. nem tartalmazott arra vonatkozó rendelkezést, miszerint a feltételhez között beszámítás hatálytalan lett volna, ebből pedig osztható az az álláspont, mely azt sem zárta ki, hogy a per során feltételhez kötötten terjessze elő az arra hivatkozó fél a beszámítási kifogást.[15]

A fentebb írtak a régi Ptk. hatálya alatt fogalmazódtak meg, ezzel szemben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) egyértelműen a teljesítés egy speciális eseteként tekint a beszámításra, hiszen a „Kötelem teljesítése” cím alatt helyezi el a beszámítás tartalmazó X. Fejezetet. A Ptk. 6:49. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a kötelezett pénztartozását úgy is teljesítheti, hogy a jogosulttal szemben fennálló lejárt pénzkövetelését a jogosulthoz intézett jognyilatkozattal a pénztartozásába beszámítja. A Ptk. alatt is csak a címzett, egyoldalú jognyilatkozat (beszámítási nyilatkozat) minősül beszámításnak.

Ehhez hasonlóan a beszámítás nem egyenlő a visszatartással sem, utóbbi viszont a kötelezett pénzkövetelésével nem egynemű, a vele szembeni beszámításra nem alkalmas igények kapcsán kerülhet sor, a megalapozottsága esetében sem szünteti meg a kötelezett követelését, hanem csupán időlegesen kizárja annak érvényesítését.[16]

A beszámítás kapcsán mind anyagi jogi, mind eljárásjogi szempontból az egyik legfontosabb kérdés, vajon lehetséges-e feltételes hatállyal beszámítási nyilatkozatot tenni, illetve beszámítást előterjeszteni.

Jelen pontban az vizsgálom, az új Ptk. alatt lehet-e anyagi jogi értelemben feltételes hatállyal beszámítási nyilatkozatot tenni. A kérdés eljárásjogi oldalára a 4/c. pontban kísérlek meg válaszolni.

A Ptk. 6:9. §-ának és a Ptk. 6:116. § (1) bekezdésének együttes értelmezéséből levezethető az a következtetés, hogy – legalábbis anyagi jogi értelemben – lehetséges a feltételhez kötött beszámítást tartalmazó nyilatkozat, ebből pedig a contrario az következik, hogy az nem hatálytalan. A Ptk. 6:9. §-a akként rendelkezik, hogy a jognyilatkozat hatályára, érvénytelenségére és hatálytalanságára – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni. A szerződések általános szabályai között pedig a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése szabályozza a felfüggesztő feltételt akként, hogy ha a felek a szerződés hatályának beálltát bizonytalan jövőbeli eseménytől tették függővé, a szerződés hatálya a feltétel bekövetkeztével áll be. Így a nyelvtani és a rendszertani értelmezésből az következhet, hogy a kötelezett felfüggesztő feltételhez is kötheti (köthetné) a beszámítási nyilatkozatának hatályát.

Vizsgálandó azonban a beszámításnak a valódi jelentése, dogmatikai tartalma. Ulpianus ezt akként fogalmazta meg, hogy „a beszámítás a tartozások és követelések egymás közti kiegyenlítése, amikor a felek kölcsönösen hitelezők s egyben adósok is.”[17] Lényegében ugyanezt fejezi ki azon megközelítés, amely a beszámítás lényegét abban ragadja meg, hogy az nem más mint „annak a természetes igénynek az elismerése,” annyiban, amennyiben a két követelés fedezi egymást, így az adósnak nem kell teljesítenie olyan szolgáltatást, amellyel megegyező szolgáltatásra hitelezőjével szemben követelése áll fenn. Az adós ugyanis egyúttal hitelező azon a személy vonatkozásában, akivel szemben a követelése áll fenn.[18]

Így egyetérthetünk azon jogirodalmi állásponttal[19], miszerint a beszámítás fogalmi lényege kizárja azonban a feltételes beszámítás lehetőségét. A teljesítés lényege ugyanis abból fakad, hogy teljesíteni csak egy fennálló követelést lehet, így a felfüggesztő feltételhez kötött beszámítás – tartalmában azt jelentené –, hogy a kötelezett a beszámítási nyilatkozat útján történő teljesítését egy bizonytalan jövőbeli eseménytől tenné függővé. Ezt viszont kizárja a Ptk. 6:49. § (1) bekezdésének azon fordulata, hogy a kötelezett pénztartozását is teljesítheti beszámítás útján. Azaz, ha a kötelezett megteszi a beszámítási nyilatkozatát az egyben a vele szemben fennálló pénzkövetelés elismerését is jelenti. (A bírói gyakorlatban fellelhető ugyanis olyan döntés, amely szerint „a beszámítás közlése – függetlenül attól, hogy peren kívül vagy perben történik – nemcsak a követelés megszűnésére vezet, hanem az általa érintett összegű tartozás elismerését is jelenti.[20]) Ezzel összefüggésben pedig nem értelmezhető, hogy a kötelezett a beszámítási nyilatkozatát feltételesen tegye meg, azaz csak feltételesen ismeri el a jogosult vele szemben fennálló követelését.

Mindezek hangsúlyozása azért is releváns, mert a régi Ptk. 296. § (1) bekezdése a kötelem megszűnési okaként és nem a teljesítés egyik speciális eseteként rendezte a beszámítást.

Fentiek alapján megállapítható, hogy a beszámítás lényegéből fakadóan anyagi jogi értelemben kizárt a feltételhez között beszámítási nyilatkozat. Mindebből azonban nem következik ab ovo, hogy perjogilag is kizárt a feltételhez kötötten előterjesztett beszámítás.

4. Beszámítás a Pp.-ben

A Pp. – a régi Pp.-hez képest – koncepcionálisan eltérő alapokra helyezi a beszámítást, egyértelműen és deklaráltan önálló eljárásjogi jogintézménynek tekinti, amely nemcsak abban nyilvánul meg, hogy külön perfelvételi iratot „szentel” a beszámításnak (vö.: beszámítást tartalmazó irat), hanem a Pp. 360. § (1) bekezdése érdemben megváltoztatja ezzel összefüggésben az anyagi jogerőhatás tárgyi terjedelmét.

A Pp. – hasonlóan a keresethez, illetve a viszontkeresethez – megkülönbözteti azt a beadványt, amely az anyagi jogi jogintézményt „hordozza”. Ez a beszámítás esetén a beszámítást tartalmazó irat, amely egyben perfelvételi iratnak is minősül. A perjogi kódex szabályozási logikája is ennek mentén épül fel: a Pp. 209. §-a – címéből is fakadóan – nem a beadványt, hanem a beadvány tartalmát képező jogot, a beszámítást szabályozza, akként, hogy a beszámítást a felperes követelésével szembeni ellenkövetelésnek tekinti [Pp. 209. § (1) bekezdése].

A beszámítást tartalmazó beadványra vonatkozó szabályokat pedig a „Beszámítást tartalmazó irat” alcímet viselő Pp. 210–211. §-ok rendezik.

Mindebből az következik, hogy a beszámítás nem része az érdemi védekezésnek, hanem attól minőségileg különböző, eltérő alperesi eszköz. Éppen ezért az írásbeli ellenkérelem részeként szabályozott érdemi védekezés során rögzíti a törvény, hogy az érdemi védekezés nem tartalmazhat beszámítást [Pp. 199. § (2) bekezdés ba)alpont].

Fentiekből levezethető az az összetett értelmezési kérdéseket tartalmazó szabályozási környezet, amely szerint a Pp. 209. § (1) bekezdése a beszámítást ellenkövetelésnek tekinti, ugyanakkor a 7. § (1) bekezdésének 1. pontjában, az értelmező rendelkezések között meghatározott anyagi jogi kifogás fogalmához is tartozik. Anyagi jogi kifogás ugyanis a keresettel – ideértve a viszontkeresetet és beszámítást is – érvényesített jog érvényesíthetőségét kizáró, megszüntető vagy gátló anyagi jogi rendelkezésre történő hivatkozás. Az anyagi jogi kifogás egy ellenjog, egy olyan hatalmasság, amellyel az ellenfél rendelkezik, és önállóan is érvényesíthet.[21]

Indokolható az a megközelítés, hogy a Pp. szabályozási rendszerében a beszámításnak nem az anyagi jogi kifogás, hanem az ellenkövetelés jellege a meghatározó. Ennek legkézenfekvőbb megnyilvánulása a Pp. 209. § (9) bekezdése, amely szerint a beszámításra – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a keresetre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Kiemelendő továbbá, hogy „a beszámítás elbírálása és elbírálhatósága azonban lényegét tekintve semmiben nem különbözik a keresettel vagy viszontkeresettel érvényesített anyagi jogi igénytől, hiszen ahhoz ugyanúgy kell ténybeli és jogi alap, határozott kérelem, bizonyítékok.”[22]

Azaz az alperesnek a beszámítást tartalmazó iratban is egyértelműen, kétséget kizáróan kell meghatároznia kérelmét. Az már a beszámítás – anyagi jogi – természetéből következik, hogy a petitum részeként a bíróság ítéleti rendelkezésére irányuló határozott kérelem [Pp. 170. § (2) bekezdés a) pont] a beszámított ellenkövetelés határozott összegének vagy mennyiségének megjelölése.[23]

Releváns továbbá, hogy a fenti értelmezési logikát követve a beszámítás már nem „beszámítási kifogás”-ként jelentkezik, hanem egyfajta kérelemként, hiszen – a Pp. 209. § (9) bekezdése alapján – a beszámításra a keresetre, míg a Pp. 210. § (1) bekezdése szerint a beszámítást tartalmazó iratra a keresetlevélre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A keresetlevélnek pedig kérelmet kell magában foglalnia, a kérelem tartalmát pedig az anyagi jogi rendelkezések töltik meg.

Alátámasztja továbbá a beszámítás ellenkövetelés jellegét az, hogy a Pp. 187. § (1) bekezdése a három perfelvételi mód alkalmazását csak az esetben engedi meg, ha az alperes a keresettel szemben „csak” írásbeli ellenkérelmet nyújt be. Ha azonban az alperes beszámítást tartalmazó iratot is vagy pusztán beszámítást tartalmazó iratot terjeszt elő, úgy már csak a Pp. 187. § a) vagy b) pontjában írt perfelvételi módokat rendelheti el a bíróság. Ennek indoka pedig, hogy a beszámítást tartalmazó iratban az alperes egy ellenkövetelést érvényesít, azaz ebben a perfelvételi iratban is megjelenik egy érvényesíteni kívánt jog, amelynek elbírálása indokolttá teszi a perfelvételi tárgyalás tartását. Kiemeli a törvényjavaslat indokolása is, hogy „a beszámítás esetében azonban az alperes egy, a vele szemben érvényesített kereseti követeléshez képest önálló, saját (esetleg mástól engedményezéssel szerzett) anyagi jogi igényt érvényesít a perben, amely anyagi jogi igényének perbevitelét bejelentő nyilatkozata eljárásjogilag a kereseti vagy viszontkereseti igény perbevitelét bejelentő nyilatkozathoz hasonlatos.”[24]

Ezt követően felmerül a kérdés, ha a beszámítás ellenkövetelés, mi a különbség a beszámítás útján érvényesíteni kívánt jog, illetve a viszontkereset útján érvényesíteni kívánt jog között.

A Pp. 204. § (1) bekezdésének első mondata szerint – fő szabályként – csak a keresettel érvényesíteni kívánt joggal azonos jogviszony esetén lehetséges viszontkereset indítása, illetve speciális rendelkezésként biztosítja a törvény más jogviszonyból eredő jog iránt viszontkereset előterjesztését, ha a kereset tekintetében a per eldöntése függ a viszontkereset elbírálásától vagy a viszontkereset eldöntése függ a kereset elbírálásától.

Ezt követően vizsgálandó, mit jelent a perjogi kódexben a jogviszony azonossága. A keresetben megfogalmazott anyagi jogi jogviszony jelenti egyrészt a kereset tárgyát, másrészt a felek életviszonyának jogilag releváns tényeit, mint azok összességét is.[25]

A tételes jog nem ad eligazítást a jogviszony fogalmát illetően, ha azonban elfogadjuk azt, hogy „a kereset tárgya az érvényesíteni kívánt anyagi jog, anyagi jogi követelés vagy más jog (jogviszony)”[26], úgy a téma szempontjából vizsgálandó, vajon megegyezik-e a Pp. 170. § (2) bekezdésének b) pontjában írt érvényesíteni kívánt joggal. A jogalap már semmiképp sem tartozik a jogviszony definíciós eleméhez, az csak az a mód, ahogyan a jogi képviselővel eljáró felperesnek az érvényesíteni kívánt jogot meg kell határoznia. Az Értelmező rendelkezések nem az „érvényesíteni kívánt jog”-ot, hanem a „keresettel érvényesített jog”-ot határozzák meg, akként, hogy az megfelel annak az alanyi jognak, amelynek érvényesítését anyagi jogi jogszabály biztosítja [Pp. 7. § (1) bekezdés 11. pont].

Egy gyakorlati példán keresztül mindez azt jelenti, hogy nem minősülhet érvényesíteni kívánt jognak[27] (keresettel érvényesített jognak) például „kártérítés”, hiszen a kárkötelemnek többféle alakzata is ismert a Ptk.-ban. Ezzel szemben érvényesíteni kívánt jognak minősül, ha a felperes kereseti kérelmét a veszélyes üzemi felelősségre alapítja.[28]

Mindezek alapján azonban nem juthatunk arra a következtetésre, hogy a Pp. rendszerében a jogviszony megegyezik az érvényesíteni kívánt joggal. A Pp. 173. § (1) bekezdése értelmében több kereset eredhet ugyanabból a jogviszonyból, azaz a jogviszony nem lehet azonos az érvényesíteni kívánt joggal. A Pp. 173. § (2) bekezdése a)pontja pedig egyértelműen rögzíti, hogy látszólagos tárgyi keresethalmazat akkor terjeszthető elő, ha a keresetek ugyanabból a jogviszonyból erednek. Így például A és B között létrejön egy szerződéses jogviszony. A szerződésszegése miatt B késedelem címén érvényesíti igényét A-val szemben. Azaz a szerződéses jogviszonyt követően alakul ki az érvényesíteni kívánt jog. Egy másik példában: A és B között az előbbi szerződés kapcsán annak módosítása miatt merül fel jogvita, és a felperesnek az érvényesíteni kívánt jogot a Ptk. XXVII. Fejezet (A szerződés módosítása) által – mint jogalap – kell megjelölnie.

Azaz a felek közötti szerződéses jogviszony azonossága mellett, abból több kereset is létrejöhet.

A viszontkereset és a beszámítás kapcsán a jogviszonyok tekintetében történő korlátozás indoka, hogy a per a felperes jogvédelmi eszköze, így a felperes az adott jogviszonyból eredő saját jogai védelmében indítja a pert, így a keresettel érvényesíteni kívánt jogtól eltérő jogviszony esetén nem indokolt biztosítani a viszontkereset indítását, az ugyanis a perek elhúzódásához vezethet.[29]

Beszámítás útján ezzel szemben a keresethez képest eltérő jogviszonyból fakadó követelés is érvényesíthető, ugyanis a beszámítás kapcsán továbbra sem feltétel a beszámítani kívánt követelés és a tartozásra irányadó jogviszonyok azonossága.[30]

Továbbá a beszámítás útján továbbá elévült követelést is lehet érvényesíteni; a Ptk. 6:50. § (1) bekezdése alapján az elévült pénzkövetelést is be lehet számítani, ha a beszámítani kívánt pénzkövetelés elévülése a pénztartozás esedékessé válásának időpontjában még nem következett be.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a beszámítás perjogilag (!) – szemben a Pp. 7. § (1) bekezdésnek 1. pontjával, illetve a Pp. 199. § (2) bekezdés ba) alpontjával – nem anyagi jogi kifogás, hanem ellenkövetelés. Az anyagi jogi kifogások ugyanis csak a keresettel érvényesíteni kívánt joggal azonos jogviszonyból eredhetnek.[31]

Azáltal pedig, hogy a beszámítást tartalmazó irat révén a beszámítás önálló eljárásjogi jogintézményként jelenik meg a perjog rendszerében, eltérően ítélendő meg a 3/2000. PJE is. Így ugyanis már lehetséges, hogy a kereseti kérelem és a beszámítás eldöntése érdekében további tárgyalásra van szükség [Pp. 341. § (2) bekezdés első mondat]. A Pp. 341. § (2) bekezdés pedig normatív erőre emeli a 3/2000 PJE indokolásában kifejtetteket, amikor is akként rendelkezik, hogy a részítélet a később hozott ítélettel a beszámításra, illetve a viszontkeresetre vonatkozó tárgyalás eredményéhez képest hatályon kívül helyezhető, hatályában fenntartható vagy megfelelően megváltoztatható. Ez a kívánalom már a kodifikáció első szakaszában is megfogalmazódott.[32] (Terminológiailag pontosabb lett volna, ha a törvény csak a „fenntartás” kifejezést használja, hiszen a perjogi rendszerben csak a rendkívüli perorvoslat során eljáró bíróságnak van lehetősége hatályában fenntartani egy határozatot.[33]Nem biztos ugyanis, hogy a részítélet az eljárás végén meghozott ítélet időpontjában már jogerőre emelkedett.)

További következménye a beszámítás (beszámítást tartalmazó irat) megváltozott perjogi felfogásának, hogy ahhoz hozzá kell tartoznia a kimerítési kötelezettségnek.[34] Ez abból is ered, hogy a beszámításra a keresetre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni [vö.: Pp. 209. § (9) bekezdés], és a Pp. 341. § (1) bekezdése értelmében az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. Jóllehet a Pp. 341. § (1) bekezdése nem a keresetet, hanem a kereseti kérelmet, mint a kereset tartalmát jelöli meg, a Pp. 209. § (9) bekezdésének, valamint a Pp. 210. § (1) bekezdésének együttes értelmezése alapján – elfogadható az az érvelés, hogy – a beszámításra is irányadóak a Pp. 341. § (1) bekezdésében foglaltak. Kimerítési kötelezettséggel áll összefüggésben az is, hogy a bíróság visszautasíthatja a beszámítást tartalmazó iratot, ha azt az érdekelt fél elkésetten, azaz nem a Pp. 209. § (1) bekezdésének megfelelően terjesztette elő [Pp. 211. §-a alapján alkalmazandó Pp. 206. § (1) bekezdés a) pont].[35]

Abból következően pedig, hogy a beszámítást a perjogi kódex ellenkövetelésnek (és nem az érdemi védekezés egy lehetséges módjának) tekinti a következő kérdések merülnek fel:

4.1. Kell-e illetéket leróni a beszámítást tartalmazó irat előterjesztése során?

4.2. A beszámításról az ítélet rendelkező részében vagy az indokolásában kell határozni?

4.3. Előterjeszthető-e feltételesen a beszámítás?

4.1. Kell-e illetéket leróni a beszámítást tartalmazó irat előterjesztése során?

A régi Pp. hatálya alatt a kérdésre a válasz egyszerű volt: nem. (Ezzel szemben a régi Pp. 147. § (1) bekezdése alapján előterjesztett viszontkereset már illetékköteles beadványnak minősült). Mindez összefüggött azzal is, hogy a beszámítást az érdemi védekezéshez tartozó eszköznek tekintették, éppen ezért eljárásjogilag mindezt a beszámítási kifogás útján lehetett becsatornázni. Azáltal azonban, hogy a Pp. 209. § (1) bekezdése egyértelműen ellenkövetelésnek nevezi a beszámítást és a törvény rendszertani értelmezéséből is az következik, hogy a beszámítás ellenkövetelés, nem irányadóak feltétlenül a régi Pp. során kialakult elvek.

Azáltal, hogy a Pp. 209. § (9) bekezdése a beszámításra a keresetre vonatkozó szabályokat, míg a beszámítást tartalmazó iratra a keresetlevélre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni, azt engedi valószínűsíteni, hogy a beszámítás tartalmazó irat illetékköteles beadvány.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) egyértelműen nem rendezi ezt a kérdést, azonban a „Bírósági eljárási illetéke” címet viselő IV. Fejezetében a 39. § akként rendelkezik, hogy az illeték alapja az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke. Mindebből az következik, hogy az a beadvány illetékköteles, amely egy (külön) eljárást indít meg.

Az Itv. 74. § (1) bekezdése pedig deklarálja, hogy az illetéket az eljárást kezdeményező iraton kell megfizetni. Az Itv. csak ezt a terminológiát használja, a viszontkereset-levél kifejezés nem is szerepel a jogszabályban, míg a keresetlevél mindössze egy helyen, az Itv. 58. § (2) bekezdésében, de ezen szabálynak a beszámítás szempontjából nincs relevanciája.

A Pp. rendszerében tehát a viszontkereset és a beszámítás között az egyik legnagyobb különbség, hogy a viszontkereset-levél előterjesztésével egy önálló eljárás indul. A törvényjavaslat indokolása szerint a törvény a viszontkereset előterjesztésére és tárgyalására a keresetlevéllel és a kereset tárgyalásával lényegében azonos szabályozást tartalmaz, mivel úgy tekinti, hogy a viszontkeresetet tartalmazó viszontkereset-levéllel az alperes „viszont-pert” indít.[36] Ezzel szemben a beszámításhoz sajátos eljárásjogi jellege folytán perindítási joghatások nem fűződnek, ebből levezethető az az érvelés, hogy a beszámítást tartalmazó irat benyújtása nem eredményez quasi önálló eljárást. Érdekesség ugyanakkor, hogy ugyanezen szakaszhoz kapcsolódó indokolás azt is rögzíti, hogy „a beszámítás esetében azonban az alperes egy, a vele szemben érvényesített kereseti követeléshez képest, önálló, saját anyagi jogi igényt érvényesít a perben, amely anyagi jogi igényének perbevitelét bejelentő nyilatkozata eljárásjogilag a kereseti vagy viszontkereseti igény perbevitelét bejelentő nyilatkozathoz hasonlatos” [törvényjavaslat 345–346. o.][37]

Fentiek alapján ezzel szemben levezethető az az értelmezés is, hogy a beszámítást tartalmazó irat előterjesztése is egy önálló igényérvényesítésnek minősül. Kérdés az, vajon ez az önálló igényérvényesítés szükségszerűen egy önálló, külön illetékfizetési kötelezettséggel járó eljárást jelent-e. Erősíti azt az érvet, hogy a beszámítást tartalmazó irat előterjesztése által a fél egy önálló eljárást indít, hogy a követeléssel szemben nincs helye olyan ellenkövetelés beszámításának, amelynek keresetként történő elbírálása más bíróság kizárólagos joghatósága alá, vagy – vagyonjogi követelés kivételével – hatáskörébe, illetve kizárólagos illetékességébe tartozna [Pp. 209. § (2) bekezdés a) pont]. Azáltal pedig, hogy a törvény szerint a bíróságnak mindezeket vizsgálnia kell azt juttatja kifejezésre, hogy a beszámítást tartalmazó irat egy eljárást megindító kérelemnek[38] (iratnak) minősül. Ha pedig eljárást megindító (kezdeményező) irat a beszámítást tartalmazó irat, úgy az Itv. 74. § (1) bekezdése alapján annak előterjesztése bírósági illeték megfizetésének kötelezettségét jelenti.

Ezt erősíti a Pp. 211. §-a is, amely szerint a beszámítást tartalmazó iratot visszautasítja a bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt esetekben. A Pp. 206. § (1) bekezdés b) pontja pedig visszautal a Pp. 176. § (1) és (2) bekezdésében foglalt keresetlevél visszautasítási okokra, így felhívja az illetékfizetési kötelezettség elmulasztását szankcionáló Pp. 176. § (1) bekezdés k) pontját is.

A Pp. a XV. Fejezetében még tovább megy, erőteljesebben kifejezi, hogy a beszámítást tartalmazó irat illetékköteles. A Pp. 248. § (3) bekezdése szerint a bíróság – a mulasztás következményére történő figyelmeztetés mellett – hiánypótlásra hívja fel a felet, ha a beszámítást tartalmazó irat visszautasításának lenne helye a 176. § (1) bekezdés j) vagy k) pontjában foglalt valamely ok fennállása miatt. Azaz itt kifejezetten említi az illetékfizetést rendező Pp. 176. § (1) bekezdés k) pontját. A hiánypótlás nem teljesítésének jogkövetkezménye pedig a beszámítást tartalmazó irat visszautasítása [Pp. 248. § (3) bekezdés].

Mindezek ellenére álláspontom szerint arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a beszámítást tartalmazó irat előterjesztése nem illetékköteles. Hangsúlyozandó e körben a viszontkereset és a beszámítás közötti legfőbb különbség, azaz, hogy a beszámítás előterjesztése nem eredményez perfüggőséget, valamint a Pp. 242. § (1) bekezdésének értelmezése, amely szerint az eljárás részbeni megszüntetése a kereset, illetve a viszontkereset vonatkozásában értelmezhető csak. Azáltal, hogy a Pp. 242. § (1) bekezdése során nem rendelkezik a beszámításról, azt jelenti, hogy a beszámítás tartalmazó irat előterjesztését a törvény nem tekinti külön eljárást megindító iratnak.[39]

4.2. A beszámításról az ítélet rendelkező részében vagy az indokolásában kell határozni?

Mint korábban utaltam rá, a régi Pp. 220. § (1) bekezdése kapcsán mind a jogirodalom, mind a joggyakorlat egységesen azt az álláspontot képviselte, hogy a bíróságnak a beszámítási kifogásról az ítélet indokolásában kell döntenie. Ez akként történt, hogy a beszámítási kifogás alapossága esetén az ítélet rendelkező része az alperesi marasztalást ennek megfelelően tartalmazta, és a jogi indokolásból vált egyértelművé, hogy az alperesi beszámítási kifogás megalapozott volt, míg annak alaptalansága esetén a rendelkező rész ezt külön nem emelte ki, csak a jogi indokolásból vált megállapíthatóvá.

Ez a gyakorlat megfelelt azon jogértelmezésnek, hogy a beszámítás egy anyagi jogi jogintézmény, amelyet eljárásjogilag beszámítási kifogás formájában lehet érvényesíteni. Egy kifogásról pedig nem határozhat a bíróság a rendelkező részben, hiszen a bíróság az ítéletet az ügy érdemében hozza [régi Pp. 212. § (1) bekezdés], egy kifogás pedig nem tartozhat az ügy érdemére.

A Pp. azonban koncepcionálisan eltérő alapokra helyezi a beszámítást, önálló eljárásjogi jogintézménynek (egy speciális ellenkövetelésnek) tekinti, külön perfelvételi iratban biztosítja annak előterjesztését.

Az ítéletben elfoglalt helye kapcsán is kiemelendő a Pp. 209. § (9) bekezdése, amely értelmében a beszámításra a keresetre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Mindebből, és a beszámítás új eljárásjogi felfogásából következően elfogadhatónak tartom azt az értelmezést, hogy a beszámításról a rendelkező részben kifejezetten határozni kell.

Mindez a gyakorlatban változásként csak akkor jelentkezik, ha a bíróság a beszámítást elutasítja. Helyt adás esetén ugyanis a keresetre, illetve az – esetleges – viszontkeresetre vonatkozó rendelkezés mutatja meg a beszámítás bíróság részéről történő „elfogadását.” A beszámítás elutasítása esetén azonban – kiemelve és utalva a Pp. 209. § (9) bekezdésére – már a rendelkező résznek az alábbi tartalmú mondatot kellene magában foglalnia:

„A bíróság az alperes beszámítását elutasítja.”

Az „elutasítani” kifejezés alkalmazása tudatos, hiszen a Pp. rendszerében egy kérelmet érdemben elutasít, míg alaki okokból visszautasít a bíróság. A beszámítás pedig – mint ahogy azt korábban vizsgáltam – tartalmában egy alperesi ellenkövetelés megalapozottságát állító és érvényesítő határozott kérelem. A kérelemről a bíróságnak pedig döntenie kell, és ennek „színtere” csak a rendelkező rész lehet. Ezt sugallja a Pp. 209. § (2) bekezdés b) pontja is, amely szerint a követeléssel szemben nincs helye olyan ellenkövetelés beszámításának, amelynek érvényesítése iránt az alperes más pert indított, és abban a perben a perindítás joghatása már beállt vagy azt jogerősen elutasították. Ez is azt jelzi, hogy a beszámítás valójában egy kérelem, hiszen csak egy kérelmet lehet elutasítani.

Figyelemreméltó az is, hogy a Pp. 209–212. §-ai csak a beszámítást tartalmazó irat visszautasítását szabályozzák, egyértelműsítve, hogy ezt a bíróságnak külön alakszerű végzésben kell megtennie. A törvény az elutasítás formájáról azonban nem rendelkezik. Mindez azért is releváns, mert, ha a Pp. valamely kérelem elutasítását külön végzésben tartja szükségesnek, úgy azt kifejezetten kimondja azt adott jogintézménynél, így például:

  • keresethez csatlakozás iránti kérelem elutasítása [Pp. 40. § (3) bekezdés];
  • eljárás szünetelését követően a folytatás iránti kérelem elutasítása [Pp. 121. § (4) bekezdés, valamint Pp. 168. § (5) bekezdés];
  • kereset-és ellenkérelem-változtatás elutasítása az érdemi tárgyalási szakban [Pp. 219. § (1) bekezdés].

A fenti értelmezést nem zárja ki a Pp. 346. § (3) bekezdése sem, amely szerint a rendelkező rész tartalmazza a bíróság döntése szerinti rendelkezést. A törvényjavaslat indokolása[40] szerint a rendelkező részben jelenik meg a bíróság érdemi döntése.

Ez alapján vizsgálandó, vajon a beszámítás elutasítása érdemi döntésnek minősül-e, vagy sem. Igenlő válasz esetén fenntartható az a megközelítés, hogy a rendelkező részben dönt a bíróság az elutasításról, míg nemleges válasz esetén továbbra is az indokolásra tartozik ez a kérdéskör.

Ezen pont kapcsán is a Pp. 209. § (9) bekezdésére kell visszautalni. Ha ugyanis a beszámításra – fő szabályként – a keresetre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, úgy irányadó az is, hogy a keresetről való döntés az ügy érdemében történő határozathozatalt jelent.

Ettől eltérő szabályt a beszámítás kapcsán a Pp. 209–212. §-ai nem tartalmaznak, azaz a beszámításról történő rendelkezés is a bíróság érdemi döntésének számít.

Hangsúlyozandó, a Pp. 342. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, az ellenkérelmen és a beszámítási kérelmen, vagyis a törvény már egyértelműen kérelemnek nevezi a beszámítást. A Pp. rendszerében tehát az érdemi döntés keretét a kereseti kérelem, az ellenkérelem és a beszámítási kérelem határozza meg. Azaz a beszámításról történő rendelkezés is a bíróság érdemi döntésének minősül, így annak csak a rendelkező részben lehet helye.[41]

Mindebből következik, hogy a beszámításról történő döntéshozatal a rendelkező részben kap helyet.

4.3. Előterjeszthető-e feltételesen a beszámítás?

A kérdés megválaszolásához azt kell megvizsgálni, milyen esetekben fordulhat elő, hogy az alperes feltételesen terjeszt elő beszámítást. Ez csak az írásbeli ellenkérelemmel együtt értelmezhető, azaz az alperes elsődlegesen írásbeli ellenkérelmet terjeszt elő (az abban foglaltakat kívánja érvényre juttatni), míg annak sikertelensége esetén, másodlagosan beszámítással kíván élni. Azért csak az írásbeli ellenkérelemmel való viszonyt kell vizsgálni, mert a keresetről történő rendelkezést csak az írásbeli ellenkérelem, illetve a beszámítást tartalmazó irat határozza meg. A viszontkereset (a „viszont-per” jellegénél fogva) quasi önálló életet él a keresethez képest, azaz – a keresetről történő rendelkezés során – nem értelmezhető az, hogy az alperes elsődlegesen beszámítást, míg másodlagosan viszontkeresetet terjeszt elő.

A régi Pp. alkalmazása során a jogirodalomban megfogalmazódott azon álláspont, amely szerint beszámítási kifogást lehet feltételesen is emelni. Erre akkor kerülhet sor, ha az alperes tagadja a felperes követelésének fennálltát, és csak arra az esetre él a beszámítási kifogással, ha a bíróság jogosnak találja a felperes követését.[42]Megjegyzem, ekkor még a régi Ptk. szerint a beszámítás nem a teljesítés egy speciális módja volt, hanem a szerződés (kötelem) megszűnésének egyik különleges esete.

A Pp. hatálybalépését követően a válaszhoz a kiindulópont lehet az a fenti kérdéskör, vajon anyagi jogilag lehetséges-e feltételes tartalommal beszámítási nyilatkozatot tenni vagy sem. A következtetésem szerint nem. Felvetődik a kérdés, vajon akkor ez a megállapítás automatikusan áttranszformálható-e az eljárásjog területére?

A Pp. 209. § (1) bekezdésének második mondata alapján, ha az alperes írásbeli ellenkérelmet, illetve viszontkereset-levelet is előterjesztett, a beszámítást tartalmazó iratot legkésőbb ezzel egyidejűleg kell előterjeszteni. E szabály nem határozza meg az egyidejűleg előterjesztett beszámítást tartalmazó irat az írásbeli ellenkérelem kapcsolatát.

A Pp. 209. § (1)–(3) bekezdése rögzíti az írásbeli ellenkérelem tartalmi elemeit, így a (2) bekezdésében kimondja, hogy az ellenkérelem érdemi részében – ha azzal a fél a perben védekezni kíván – fel kell tüntetni:

  • az alaki védekezést és az
  • érdemi védekezést.

Mindebből az következik, hogy az írásbeli ellenkérelmet előterjesztő félnek az alaki és az érdemi védekezést egyszerre kell előadnia, arra nincs lehetősége, hogy e két védekezési módot vagylagosan terjessze elő, azaz, ha a félnek az alaki védekezés mellett érdemi védekezése is van, úgy azt is elő kell adnia írásbeli ellenkérelmében.[43] Ha a fél „csak” alaki védekezést terjeszt elő, úgy az érdemi védekezésre a Pp. 203. § (2) bekezdésében írt eljárásjogi vélelmet kell alkalmazni.

Mindezek alapján – figyelemmel arra, hogy a beszámítás tartalmában a felperesi követelés elismerését jelenti – eldönthető, lehetséges-e eshetőlegesen írásbeli ellenkérelmet és beszámítást tartalmazó iratot előterjeszteni. Ha az alperes érdemi védekezéssel is élni kíván, úgy ezáltal írásbeli ellenkérelmében elő kell adni a beszámítás kivételével valamennyi anyagi jogi kifogást, valamint a kereseti kérelem vitatott részét [Pp. 199. § (2) bekezdés ba)–bb) alpontok]. Így az alperes vitatja a felperesi tényállításokat, jogállítások, illetve kérelmet (kérelmeket). Éppen a vitatás miatt fogalmilag kizárt, hogy egymással eshetőleges viszonyban elbírálható legyen egy – érdemi védekezést magában foglaló – írásbeli ellenkérelem, valamint egy beszámítást tartalmazó irat.

Eltérő következtetésre juthatunk azonban, ha a fél „pusztán” alaki védekezéssel él, azaz csak az eljárás megszüntetését kéri. Megfontolandó az az érvelés, hogy ez esetben már lehetséges eshetőleges viszonyban írásbeli ellenkérelem, illetve beszámítást tartalmazó irat, az ugyanis értelmezhető, hogy a fél elsődlegesen az eljárás megszüntetését kéri, ám kérelme sikertelensége esetén az ellenféllel szemben fennálló ellenkövetelését be kívánja számítani. Mindez azonban ténylegesen egy feltételes teljesítést (elismerést) jelentene, anyagi jogilag azonban ez – a korábban írtak szerint – nem lehetséges. Vélhetően azonban eljárásjogilag sem érvényesülhet ez a megoldás. A Pp. 209. § (9) bekezdése értelmében a beszámításra – eltérő rendelkezés hiányában – a keresetre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Feltételes kereset pedig nem értelmezhető. A Pp. 173. § (2) bekezdése a látszólagos tárgyi keresethalmazat körében az eshetőleges viszonyt több kereset vonatkozásában engedi meg. A Pp. nem biztosítja annak lehetőségét, hogy egy kereset feltételes tartalommal kerüljön előterjesztésre, az ilyen kereset ugyanis nem felelhet meg a Pp. 170. § (2) bekezdés a) pontjában írt követelményeknek.

Fentiek alapján feltételes beszámítás sem előterjesztése nem kerülhet sor. Azaz mind eljárásjogilag, mind anyagi jogilag igazolható az az álláspont, hogy a beszámítás feltételesen nem terjeszthető elő. Mindezeket azonban kifejezett törvényi rendelkezés támasztja alá, a Pp. 209. § (3) bekezdése egyértelműen csak a több beszámítás egymáshoz való viszonyát rendezi.

Kérdéses, vajon miként kell eljárásjogilag kezelni, ha a fél, a fentiek ellenére mégis egymással eshetőleges viszonyban álló – alaki és/vagy érdemi védekezést tartalmazó – írásbeli ellenkérelmet és beszámítást tartalmazó iratot terjeszt elő.

Ez esetben a Pp. 211. §-a alapján alkalmazandó Pp. 206. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglaltakat kell vizsgálni, azaz a bíróságnak a beszámítást tartalmazó iratot vissza kell utasítania.

A Pp. 206. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a viszontkereset-levél visszautasításának van helye, ha azt az alperes e törvény rendelkezéseinek megsértésével terjesztette elő. Utalva az előbb kifejtettekre kifejezett tételes perjogi rendelkezés nem tiltja az eshetőleges előterjesztést, így az a) pont nem látszik alkalmazhatónak.

A Pp. 206. § (1) bekezdés b) pontja alapján a viszontkeresetlevelet vissza kell utasítani, ha a keresetlevél visszautasításának a Pp. 176. § (1) és (2) bekezdésében foglalt valamely oka áll fenn.

A Pp. 176. § (1) bekezdés j) pontja pedig visszautal a Pp. 170. § (1) bekezdésében írt kötelező tartalmi elemek nélkülözhetetlenségére. A Pp. 170. § (2) bekezdésének a) pontja szerint a keresetlevél érdemi részében fel kell tüntetni a bíróság ítéleti rendelkezésére irányuló határozott kérelmet. Azaz vizsgálandó, vajon az eshetőlegesviszonyban előterjesztett beszámítást tartalmazó iratba foglalt beszámítás megfelel-e a Pp. 170. § (2) bekezdés a) pontjában írtaknak, figyelemmel a Pp. 209. § (9) bekezdésére is. (Szükséges továbbá visszautalni arra, hogy a beszámítás esetén a határozott kérelem azt jelenti, hogy tartalmaznia kell az ellenkövetelés határozott összegének vagy mennyiségének megjelölését.)

Álláspontom szerint egy eshetőlegesen előterjesztett beszámítás nem felelhet meg a Pp. 170. § (2) bekezdés a) pontjában írtaknak, hiszen eshetőlegesen nem lehetséges az ellenfél követelésének elismerése.

5. Összegzés

A bevezetőben feltett kérdésekre adott válaszok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Pp. hatálybalépésével a beszámítás önálló eljárásjogi jogintézmény lett, és a korábban kialakult elvek átgondolásra szorulnak.

A beszámítás előterjesztése a Pp. 242. § (1) bekezdésére figyelemmel nem minősül önálló eljárás indításának, így a beszámítást tartalmazó irat előterjesztése nem illetékköteles. A beszámításról – annak kérelem jellege miatt [Pp. 342. § (1) bekezdés] is – minden esetben az ítélet rendelkező részében kell határoznia a bíróságnak. A beszámítás anyagi jogi, valamint eljárásjogi sajátosságaira tekintettel a feltételes beszámítás nem értelmezhető.

 

Völcsey Balázs
bírósági titkár (Fővárosi Törvényszék)

 

[1] A szerző ezúton mond köszönetet dr. Parlagi Mátyásnak a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium vezetőhelyettesének az észrevételeiért és javaslataiért. A tanulmányban megfogalmazott véleményért a szakmai felelősség a szerzőt terheli

[2] A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény

[3] KISS Daisy: A polgári per titkai – Kérdések és válaszok a Polgári perrendtartás Általános Részéből, második (átdolgozott) kiadás, Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2009. 442.

[4] 3/2000. PJE

[5] NOVÁK István: A részleges jogerő a polgári peres eljárásban. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1961. 32.

[6] FARKAS József: A jogerő a magyar polgári peres eljárásban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1976. 76.

[7] FARKAS: i. m. 124.

[8] ZSITVA Ágnes: Perfelvételi szak. In: WOPERA Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata, Budapest, Wolters Kluwer, 2017. 315.

[9] HARMATHY Attila: A teljesítés és a beszámítás. In: GELLÉRT György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Budapest, KJK Kiadó, 1992. 711.

[10] Az ingatlan közös tulajdona megszüntetésének egyes kérdéseiről szóló 1/2017. (IX. 11.) PK vélemény ugyanakkor már nem foglalkozik a beszámítás kérdésével.

[11] KOLOSVÁRY Bálint: Magánjog. Budapest, Studium, 1938. 188. idézi: GÁRDOS István: A beszámításra alkalmas követelések esedékessége. Polgári jog 2017. évi 3. szám. 2.

[12] BÍRÓ György – LENKOVICS Barnabás: Magyar polgári jog – Általános tanok., negyedik, átdolgozott kiadás, Miskolc, Novotni, 2006. 176.

[13] ÉLESS Tamás: Perbeli beszámítási kifogás? Gondolatok a beszámításról a 3/2000 Polgári Jogegységi Határozat kapcsán. In: KISS Daisy – VARGA István (szerk.): Magister artis boni et aequi – Studia in honorem Németh János, Budapest, ELTE Eötvös, 2003. 191.

[14] GÁRDOS: i. m. 2.

[15] ÉLESS Tamás: A perbeli beszámítás lehetséges szabályozása Magyar Jog 2017. évi 5. szám 257.

[16] A Kúria Polgári Kollégiumának 1/2012. (V. 21.) PK véleménye a hibás teljesítéssel kapcsolatos egyes jogalkalmazási kérdésekről (10. pont indokolása)

[17] BÍRÓ György: A kötelem teljesítése. In: WELLMANN György (szerk.): Az új Ptk. magyarázata V/VI. – Polgári jog – kötelmi jog. Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2013. 87.

[18] GÁRDOS: i. m. 4.

[19] ÉLESS (2016): i. m. 258.

[20] BDT 2007.1539.

[21] LÉGRÁDI István – VIRÁG Csaba – VÖLCSEY Balázs: Értelmező rendelkezések In: VARGA István (szerk.): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja. Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2018. 35.

[22] T/11990. sz. törvényjavaslat a polgári perrendtartásról (a továbbiakban: törvényjavaslat) 345. o.

[23] ZSITVA: i. m. 318.

[24] Uo. 345.

[25] ÉLESS Tamás: Perfelvételi szak In: VARGA István (szerk.): A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja. Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2018. 868.

[26] KISS: i. m. 420.

[27] Jelen tanulmányban nem foglalkozom az érvényesíteni kívánt jog és a jogcímhez kötöttség problémájával.

[28] Fentieket alátámasztja az is, hogy a járásbíróság hatáskörébe tartozó jogi képviselővel nem rendelkező félnek a Pp. 247. § (1) bekezdésében írtak értelmében a jogalapot nem kell feltüntetni, pusztán annyit vár a jogalkotó, hogy az érvényesíteni kívánt jog akként kerüljön megjelölésre, hogy a jogalap beazonosítható legyen [Pp. 247. § (2) bekezdés].

[29] ZSITVA: i. m. 312.

[30] VÉKÁS Lajos: Beszámítás. In: VÉKÁS Lajos (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázatokkal. Budapest, Wolters Kluwer, 2013. 539.

[31] ZSITVA: i. m. 315.

[32] VARGA István – SZABÓ Imre – ZAICSEK Károly: A határozati és a per­orvoslati fejezetek egyes kodifikációs kérdései. In: NÉMETH János – VARGA István (szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai. HVG-ORAC Kiadó, Bp. 2014. 571.

[33] ÉLESS (2003): i. m. 198.

[34] ÉLESS (2003): i. m. 196.

[35] ÉLESS (2003): i. m. 197.

[36] Uo. 344.

[37] Dr. PARLAGI Mátyás által 2018. február 20. napján a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda által rendezett előadáson elhangzottak.

[38] ÉLESS Tamás: Perfelvételi szak In: VARGA István (szerk.): A polgári perrendtartás és kapcsolódó jogszabályok kommentárja. Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2018. 879.

[39] Dr. PARLAGI Mátyás által 2018. február 20. napján a Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda által rendezett előadáson elhangzottak.

[40] Uo. 392.

[41] Mindebből következik, hogy nem osztom azon jogirodalmi álláspontot, amely szerint a beszámításról való döntés nem jelenik meg külön a rendelkező részben. (ASZÓDI László: A határozatok In: WOPERA Zsuzsa (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény magyarázata, Budapest, Wolters Kluwer 2017. 450.). Az általam írtakkal ellentétes álláspontot képvisel a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletének 2017. július 7. napján meghozott 16. számú állásfoglalása, azonban meglátásom szerint az állásfoglalás nem mérlegelte kellő súllyal a beszámítás megváltozott eljárásjogi természetét (részletesen l.: http://www.lb.hu/sites/default/files/sajto/ckot_07_lezarva.pdf – utolsó megtekintés: 2018. július 21.)

[42] KISS: i. m. 441.

[43] ZSITVA: i. m. 302.