Kattintson a Fullscreen ikonra
, ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!
1. Bevezetés
A 2018. január 1. napján hatályba lépett választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény (a továbbiakban: Vbtv.) egyik, ha nem legnagyobb újítása az eljárásújítás intézményének bevezetése volt. A jogalkotó az új jogintézményt előzetes hatástanulmány, illetve tudományos vitában kiérlelt vélemények nélkül vezette be, mely a tárgykörrel foglalkozó szakemberek többségének megdöbbenését váltotta ki.[1] A törvényjavaslat indokolása szerint az új szabályozás egyik fő célja az volt, hogy a megreformált hazai választottbírósági rendszer a külföldi választottbíróságok valódi alternatívája lehessen, és a magyar gazdasági szereplők külföldi partnereikkel kötött szerződésekben nagyobb eséllyel tudják elérni a hazai állandó választottbíróság kikötését.
A jelen írás célja – a jogösszehasonlítás módszerét is segítségül hívva – annak vizsgálata, hogy valóban elősegíti-e az új jogintézmény a fenti jogalkotói cél elérését. Erre figyelemmel az első részben röviden bemutatásra kerül a Vbtv. hatálybalépését megelőző bírói gyakorlat, majd az eljárásújítás Vbtv. szerinti szabályozása. Ezt követően egyes – a szerző által önkényesen kiválasztott – európai országok választottbíráskodásról szóló szabályait vesszük górcső alá a tekintetben, hogy egyáltalán lehetővé teszik-e a választottbírósági eljárás jogerős lezárását követő újra nyitását és ha igen, milyen feltételekkel. Az egyes külföldi szabályozások bemutatását és rendszerezését követően elemezzük, hogy ezekhez képest a magyar megoldás hol helyezkedik el. Ezt követően rámutatunk a módosítás által felvetett további kérdésekre, bizonytalanságokra, végül megpróbálunk választ adni arra a kérdésre, hogy mennyire reális, hogy az eljárásújítás az új Vbtv. kapcsán megfogalmazott jogalkotói cél teljesülését előmozdítja.
2. A szabályozás szükségessége
Mivel a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (régi Vbtv.) jogorvoslati rendszere teljes mértékben az Egyesült Nemzetek Szervezete Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága által 1985-ben kiadott nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló mintatörvényt (továbbiakban: Modelltörvény) követte, a választottbíróságiítélettel szemben egyedüli jogorvoslatként az érvénytelenítési pert tette lehetővé. Ezen túlmenően a régi Vbtv. 55. §-a kizárólag a Modelltörvény által szabályozott érvénytelenítési okokat tartalmazta, melyek gyakorlatilag a külföldi választottbírósági ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958. évi New York-i Egyezmény V. cikkében szabályozott ítélet elismerés, illetve végrehajtás megtagadási okok tükörképei: i) választottbírósági szerződést megkötő fél jog-, illetve cselekvőképességének hiánya; ii) választottbírósági szerződés érvénytelensége; iii) eljárásról, bírókijelölésről való értesítés hiánya, illetve a fél képtelensége ügyének előterjesztésére; iv) választottbírósági szerződésen túlterjeszkedő ítélet; v) választottbírósági eljárás szabálytalansága; vi) arbitrabilitás hiánya; vii) közrendbe ütközés.
Mivel a választottbírósági ítélet érvénytelenítési listából hiányoztak a magyar jogban ismert „klasszikus” perújítási okok („novum”, „crimen”, és „res iudicata”) a gyakorlat részéről érezhető volt az a törekvés, hogy ezeket valamelyik fenti érvénytelenítési okba burkolva próbálta felhívni. Erre a legalkalmasabbnak a régi Vbtv. 55. § (2) bek. b) pontjában szabályozott „közrend” generálklauzulája tűnt. Ami a „res iudicata” esetét illeti, a Kúria egy 2009-ben, hozott döntésében[2] engedett a kísértésnek, és megállapította, hogy a közrend sérelmére alapított érvénytelenítési perben vizsgálható, hogy a választottbírósági ítélet helyesen alkalmazza-e az anyagi jogerő jogintézményét, mint a közrend részét. A Kúria egyébként 2015-ben egy másik ügy kapcsán megerősítette a res iudicata vonatkozásában korábban elfoglalt álláspontját.[3] Megjegyezzük, hogy ezen joggyakorlat nem volt teljesen összeegyeztethető a jogtudomány részéről Burián László, valamint Vékás Lajos álláspontjával[4], mely szerint a közrendbe ütközés, mint választottbíróságiítélet érvénytelenítési ok eleve csak nemzetközi tényállások esetén lenne értelmezhető, míg a fenti ügyekben hozott döntések tisztán belföldi természetű jogvitákban születtek. A másik két klasszikus perújítási ok vonatkozásában a rendes bíróságok álláspontja már nem volt ilyen egyértelmű. Ami a „crimen”-t illeti, egy 2008-ban zárult érvénytelenítési ügyben[5] az elsőfokú ítélet indokolásában ugyan felmerült, hogy elvileg a körend sérelmével járhat, ha a választottbíróság olyan bizonyítékokat mérlegel, melyek általa is felismerhetően bűncselekmény elkövetése útján jöttek létre, azonban ez utóbbi körülményt alátámasztó bizonyítékok az ügyben nem álltak rendelkezésre, és végül a választottbírósági ítéletet más alapon érvénytelenítették. A „novum” kapcsán a Kúria még ugyanebben az évben hozott eseti döntésében – melynek alapjául szolgáló érvénytelenítési perben a felperes többek között a választottbíróság által tévesen figyelembe vett színlelt szerződésre, illetőleg hamisított okiratra hivatkozott – eltérő álláspontot foglalt el.[6] A Kúria ezen utóbbi döntésében ugyanis elvi éllel szögezte le, hogy nem állapítható meg a választottbírósági ítélet terhére a közrendbe ütközés olyan utóbb felmerült tények vagy bizonyítékok alapján, amelyek „a választottbírósági eljárás során nem kerültek szóba, amelyekre való hivatkozás nem történt”, kiemelve, hogy a közrendbe ütközés nem töltheti be a választottbírósági eljárás keretében nem ismert perújítás funkcióját. Ezen elvi jelentőségűként közzétett döntés nyomán indult szakmai vitában két álláspont rajzolódott ki: Kiss Gábor szerint – jogtörténeti és nemzetközi példák alapján – helyesebb a közrend fogalmát tágan értelmezni és abba a választottbírósági eljárásban elkövetett csalás eseteit beleérteni[7], míg Murányi Katalin jogalkotói lépést sürgetett és a választottbírósági ítélet érvénytelenítési okainak kiegészítését javasolta bizonyos perújítási okokkal.[8] A jogalkotó végül az utóbbi álláspont, tehát a normatív szabályozás mellett döntött.
3. Az eljárásújítás szabályai a Vbtv. szerint
Az eljárásújítást – melynek már az elnevezése is jelzi, hogy nem összekeverendő a rendes bírósági ítéletek ellen igénybe vehető klasszikus perújítással – a Vbtv. a IX. Fejezetében szabályozza, és mindössze öt szakaszt szentel ezen merőben új jogintézménynek. A Vbtv. 48. §-a rögzíti, hogy az alapeljárás szabályai megfelelően irányadók eljárásújítás esetén is. A Vbtv. 49. §-a definiálja tulajdonképpen az új jogintézmény lényegét. A szakasz rögtön egy „opt-out” klauzulát tartalmaz, leszögezve, hogy a eljárásújítás szabályai csak akkor alkalmazhatók, ha a felek nem állapodtak meg eltérően, mely rendelkezés a Vbtv. 2. §-a alapján azt eredményezi, hogy a felek érvényesen kizárhatják az eljárásújítás lehetőségét választottbírósági szerződésükben. Ha a felek nem zárták ki az eljárásújítás lehetőségét, azt a fél olyan tényre vagy bizonyítékra való hivatkozással kérheti, amelyet az alapeljárásban önhibáján kívül nem érvényesített, feltéve, hogy az – elbírálása esetén – reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna. Az eljárás kezdeményezésének objektív határideje 1 év, melyet a választottbírósági ítélet fél általi átvételétől kell számítani. A törvény 50. § (1)–(4) bekezdései a megengedhetőségről való döntés szabályait tartalmazzák. Az eljárásújítás megengedhetőségéről való döntést a választottbírósági tanács hatáskörébe utalja, melynek e tárgyban hozott végzése ellen további jogorvoslati lehetőség nincs. A törvény rendes bíróság általi választottbíró kijelöléssel rendezi az akadályozott választottbíró pótlását, valamint előírja a felek személyes meghallgatását az eljárásújítás megengedhetősége tárgyában. A megengedhetőség körében elutasítási okok i) a kérelem elkésettsége, ii) a felhozott érvek alkalmatlansága a kedvezőbb határozatra, illetve iii) az önhiba a tény, bizonyíték alapeljárásban való érvényesítésének elmulasztása kapcsán. A Vbtv. 51. §-a lehetővé teszi a végrehajtás felfüggesztését, ha az eljárás sikere valószínűnek mutatkozik, míg az 52. § kijelöli a megismételt eljárás kereteit, melyet értelemszerűen az eljárásújítási kérelem határoz meg, végül rendelkezik az eljárásújításban hozható határozatról, mely vagy a választottbírósági ítélet hatályban való fenntartása, vagy annak hatályon kívül helyezése és új határozat hozatala lehet. A Vbtv. szabályozását a polgári perrendtartásban szabályozott perújítással összehasonlítva megállapítható, hogy az eljárásújítás a jogerő áttörését jóval szűkebb körben és jóval rövidebb határidőben engedi választottbírósági ítéleteknél, mint a rendes bírósági ítéletek esetében.
Kérdésként merül fel, hogy indokolt volt-e a választottbírósági ítéletek ellen ezen új típusú, az érvénytelenítési pereknél több, de a klasszikus perújításhoz képest kevesebb beavatkozást nyújtó, „sui generis” jogorvoslat bevezetése? A kérdés megválaszolásához érdemes egy kis nemzetközi kitérőt tenni.
4. Bevezető megjegyzések az összehasonlításhoz
Az összehasonlítás keretében [14] európai ország választottbírósági eljárási szabályait vettük górcső alá[9]. Az összehasonlítás tárgyául szolgáló országok listájának szűkítését a terjedelmi megfontolásokon kívül több ok is indokolta. A szűkítés elsődleges indoka az volt, hogy a magyar jogrendszertől alapjaikban és történelmi fejlődésükben is jelentősen eltérő külföldi jogrendszerekkel való összehasonlítás (pl. angolszász rendszerek, arab, ázsiai országok stb.) kevés olyan eredményt hozhat, melyből a gyakorlat számára is hasznos következtetés vonható le. A történelmi jogfejlődés hasonlósága miatt ezért elsősorban olyan római–germán jogcsaládba tartozó jogrendszerekre koncentráltunk, melyek a magyar magánjogi jogfejlődés szempontjából – akár elméletben, akár a gyakorlatban is – korábban mintaként szolgáltak (Ausztria, Franciaország, Svájc), illetve azon országokra, melyek a Modelltörvény útját járják[10]. Végül az összehasonlító lista szűkítését indokolta azon körülmény is, hogy a magyar külkereskedelem nagy része európai partnerekkel zajlik, így a magyar állandó választottbíráskodás mint alternatíva is feltehetően ezen országok választottbírósági eljárásaival kapcsolatban fog felmerülni a gyakorlatban. A kiválasztott országok a „klasszikus perújítási okok” szabályozása szempontjából az alábbi csoportba rendezhetők:
A) Azon jogrendszerek, melyek aválasztottbírósági ítélet ellen a perújítást önálló jogorvoslatként teszik lehetővé, olyan okok alapján, melyek gyakorlatilag megegyeznek a rendes bírósági ítélet elleni perújítási okokkal (Franciaország, Svájc, Spanyolország);
B) Azon jogrendszerek, melyek a Modelltörvény érvénytelenítési okait bővítik ki olyan okokkal, melyek megegyeznek a rendes bírósági ítélet elleni perújítási okokkal, vagy annál valamivel szűkebbek (Ausztria, Csehország, Belgium, Lengyelország,);
C) Azon jogrendszerek, melyek aválasztottbírósági ítélet elleni perújítási okokat nem szabályozzák (Németország, Dánia, Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Litvánia, Horvátország)
4.1. A csoport – perújítás önálló jogorvoslatként megengedett
4.1.1. Franciaország
A Francia polgári perrendtartás 1502. cikke a rendes bírósági ítéletekkel azonos okokból teszi lehetővé a „révision” jogintézményét[11] a választottbírósági ítéletek ellen. A polgári perrendtartás 595. cikke alapján perújítási okok i) a fél csalárd eljárása; ii) döntő dokumentumok visszatartása az ellenfél fél által; iii) a vizsgált dokumentumokat ítélettel hamisnak nyilvánítják; iv) a tanúvallomásokat ítélettel hamisnak nyilvánítják. A választottbírósági ítélet elleni perújításra 2 hónapos szubjektív határidő áll rendelkezésre. Az 1503. cikk szerint a perújításra a választottbírósági ítéletet hozó tanács rendelkezik hatáskörrel, kivéve, ha nem tud összeülni, ilyenkor a fellebbviteli bíróság (Cour d’Appel) tárgyalja az ügyet.
4.1.2. Svájc
Svájc szabályozása annyiban sajátos, hogy dualista rendszert követ a választottbírósági eljárásokkal kapcsolatban. Míg a hazai választottbírósági eljárásokat a 2008. évben elfogadott svájci polgári perrendtartás[12] szabályozza, addig a nemzetközi választottbírósági eljárások az 1987-től hatályos nemzetközi magánjogi törvényben[13] nyertek szabályozást. A svájci polgári perrendtartás 396. cikke a hazai választottbírósági ítéletek elleni „révision” jogintézményét[14] a rendes bírósági ítéletek elleni igénybe vehető perújítással azonos tartalommal szabályozza (328. cikk). Perújítási okok a következők: i) lényeges tény, bizonyíték, melyet a fél nem tudott érvényesítni, kivéve új tényeket; ii) büntetőeljárásban megállapítják, hogy az ítéletet befolyásolták, ha büntetőeljárásra nincs lehetőség, ezen okot másként is lehet bizonyítani; iii) ha a követelés bíróság előtti elismerése, visszavonása, vagy a bírói egyezség érvénytelen; iv) az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértése esetén, ha az Emberi Jogok Európai Bírósága („EJEB”) megállapítja, hogy a kompenzáció nem elég és perújítás szükséges a sérelem orvoslásához. A perújításra 3 hónapos szubjektív, illetve 10 éves objektív határidőn belül van lehetőség, melynek megengedhetőségéről a rendes bíróság dönt, az esetleges új eljárást viszont a választottbíróság folytatja le. A nemzetközi választottbírósági ítéletek vonatkozásában a svájci nemzetközi magánjogi kódex kezdetben nem tartalmazott perújítási okokat, azonban ezt a joggyakorlat kifejlesztette, és a fenti i) és ii) pont alatti eseteket a nemzetközi választottbírósági ítéletek vonatkozásában is alkalmazza.[15]
4.1.3. Spanyolország
A spanyol választottbírósági törvény[16] a spanyol polgári perrendtartás[17] 510. szakaszára utalással azon perújítási okok felhívását teszi lehetővé választottbírósági ítélet ellen, mint rendes bírósági ítéletekkel szemben: i) lényeges új dokumentum kerül elő, melyet a fél vis maior, vagy a másik fél miatt nem tudott felhasználni; ii) büntetőeljárás megállapította, hogy a perben felhasznált bizonyíték hamis volt; iii) hamis tanúzásért elítélték a tanút, szakértőt iv) vesztegetés, megtévesztés, fenyegetés útján megnyert ügy; v) EJEB ítélete. A perújításra 3 hónapos szubjektív, illetve 5 éves objektív határidő alatt van lehetőség.
4.2. B csoport – perújítási okok az érvénytelenítési okok között
4.2.1. Ausztria
Az osztrák polgári perrendtartás[18] 611. § (2) bek. 6. pontja érvénytelenítési okként utal a rendes bírósági ítéletek elleni perújítást szabályozó 530. § (1) bek 1–5. pontjaira, melyek az alábbi esetekben teszik lehetővé az választottbíróságí ítélet érvénytelenítését: i) hamisított bizonyíték; ii) hamis vallomás (tanú, szakértő, fél); iii) az ellenfél, vagy képviselőjének bűncselekménye útján hozott választottbírósági ítélet; iv) bíró hivatali bűncselekménye; v) az ítélet alapjául szolgáló büntető ítélet hatályon kívül helyezése. A rendes bírósági ítélet elleni perújítási okok ennél tágabbak, mivel azok között a fentieken kívül még a „novum” és a „res iudicata” is szerepel. A érvénytelenítési per a fenti i)–v) okokra hivatkozással 1 hónapos szubjektív és 10 éves objektív határidőben indítható meg a Legfelsőbb Bíróság előtt.
4.2.2. Csehország
Csehországban a választottbíráskodásról szóló törvény[19] 31. cikk g) pontja – a cseh polgári perrendtartás[20] perújítási okokat szabályozó 228. cikkére utalással – szintén érvénytelenítési okként szabályozza az olyan tény, döntés, bizonyíték felmerülését, melyet a fél hibáján kívül nem tudott érvényesíteni. A keresetindításra 3 hónapos objektív határidőn belül van lehetőség a rendes bíróság előtt.
4.2.3. Belgium
A belga polgári perrendtartás[21] 1717. (3) b) iii) cikke szerint érvényteleníteni lehet a választottbírósági ítéletet csalárdság esetén. Keresetindításra 3 hónap objektív határidő áll rendelkezésre. A belga polgári perrendtartás 1133. cikke szerint a rendes bírósági ítéletek elleni perújítási okok ennél bővebbek, magukban foglalják a csalás, a másik fél által visszatartott tények, a hamisnak bizonyult tanúvallomás, szakértői vélemény, a res iudicata eseteit.
4.2.4. Lengyelország
A lengyel polgári perrendtartás[22] 1206. (1) cikk 5–6 pontjai a választottbírósági ítéletek elleni indítható érvénytelenítési per okaként határozzák meg i) a bűncselekményen, vagy hamis, illetve hamisított dokumentumokon alapuló választottbírósági ítéletet, valamint ii) a res iudicata esetét. Ezekben az esetekben az érvénytelenítési per – szemben a Modelltörvényben meghatározott okok esetén irányadó 3 hónapos szubjektív határidővel – 5 éves objektív határidőn belül indítható meg.
4.3. C csoport – nincsenek perújítási okok szabályozva
A vizsgált jogrendszerek harmadik csoportját azon országok képezik, melyek a Modelltörvény szellemét „vegytiszta” formában követve a választottbírósági ítélet elleni klasszikus érvénytelenítési okokat teszik lehetővé, ugyanakkor nem szabályozzák az azok elleni perújítást sem önálló jogintézményként, sem úgy, hogy a perújítási okokat a választottbírósági ítélet elleni érvénytelenítési perek okai közé „bújtatnák”. Ebbe a csoportba tartoznak a vizsgált országok közül az alábbiak: Németország, Dánia, Szlovákia, Szlovénia, Észtország, Litvánia és Horvátország. Horvátország, mely valójában a B és C csoport határán helyezkedik el, külön említést érdemel, így az alábbiakban részletesen csak ezen ország megoldását ismertetjük.
4.3.1. Horvátország
A horvát választottbíráskodásról szóló törvény[23] főszabályként nem szabályozza a klasszikus perújítási okokat, azonban kivételként – belföldi választottbíráskodás esetén – pont fordított megoldást alkalmaz, mint a magyar Vbtv. A horvát választottbíráskodásról szóló törvény 36. (5) cikke ugyanis egy olyan „opt-in” klauzulát tartalmaz, mely alapján a felek választottbírósági szerződésbe foglalt kifejezett megállapodása esetén lehetőség van a választottbírósági ítélet érvénytelenítésére olyan tény, illetve bizonyíték alapján, melyet a fél önhibáján kívül nem tudott érvényesíteni az alapeljárásban, de rá nézve kedvezőbb határozatot eredményezett volna. A választottbírósági ítélet érvénytelenítés 3 hónapos objektív határidőn belül kérhető ebben az esetben is, csakúgy, mint a klasszikus érvénytelenítési okok esetében.
4.4. A Vbtv. megoldásának értékelése
4.4.1. Nemzetközi összehasonlításban
A fenti nem teljes körű összehasonlítás alapján első ránézésre megállapítható, hogy találó Varga István megfogalmazása, aki az új magyar szabályozást „negatív értelemben unikális”-nak aposztrofálja[24], hiszen a Vbtv. az eljárásújítás bevezetésével a Modelltörvény által „járt útról” letérve egy olyan új útra tévedt, mely nem jellemző sem a nagyobb kontinentális választottbíráskodási központokra (Franciaország, Svájc, Ausztria), sem a Modelltörvényt követő egyéb európai országokra, feltehetően nem véletlenül.
Az a jogalkotói megoldás ugyanis érthető, amely a rendes bírósági ítéletekkel azonos feltételekkel engedi a perújítást a választottbírósági ítéletek ellen. Erre példa az ICC Nemzetközi Választottbíróságának székhelyet adó Franciaország, illetve a nemzetközi választottbíráskodások egy másik kedvelt helye Svájc. Ezek a szabályozások alkalmasak lehetnek arra, hogy a választottbíráskodás „belföldi” felhasználóit szólítsák meg, és körükben népszerűsítsék a rendes bírósági úttal szemben a választottbírósági utat, az eljárás gyorsasága mellett a választottbírósági ítéletek teljes körű utólagos korrekcióját biztosítva.
Szintén érthetők azon nemzeti szabályozások, melyek a Modelltörvény érvénytelenítési okait bővítik néhány további okkal, melyek között szerepel valamennyi perújítási ok, (pl. Csehország) vagy legalább azok a perújítási okok, melyek igazán súlyos jogsértés esetén lehetőséget adnak az utólagos korrekcióra (Ausztria, Belgium Lengyelország). Ezek a nemzeti szabályozások viszonylag rövid határidőn – jellemzően 1-3 hónapon – belül teszik lehetővé a választottbírósági ítélet utólagos korrekcióját, mely legalább időben illeszkedik a Modelltörvény által az érvénytelenítési per megindítására javasolt 3 hónapos határidőbe, illetve kivételesen, pl. bűncselekmény esetén védhető az ennél hosszabb objektív határidő is (Ausztria, Lengyelország). Végül érthető a Modelltörvény „vegytiszta” megoldását átvevő nemzeti szabályozás is, mely csak az érvénytelenítést teszi lehetővé választottbírósági ítéletekkel szemben (Pl. Németország, Szlovénia, Szlovákia). Ezen utóbbi szabályozás vitathatatlan előnye a külföldi felhasználók számára szóló azon üzenet, hogy az általuk ismert, megszokott szabályok, és kiszámítható keretek között pereskedhetnek idegen országban. Az a hazai jogalkotói megközelítés azonban nem igazán érthető, amely egy olyan „sui generis” perorvoslatot vezet be a választottbírósági ítéletek utólagos korrekciója céljából, mely (i) az egyébként követett Modelltörvény szabályozási logikája alól e vonatkozásban kivételt enged, továbbá (ii) nem ismert a mértékadó európai gyakorlatban, s mégis célul tűzi ki a hazai választottbíráskodás nemzetközi versenyképességének fejlesztését. A tapasztalatok szerint „különutas” nemzeti megoldásokat a nemzetközi felhasználók általában inkább óvatosan, kétkedve szokták szemlélni, melyre jó példa Belgium választottbírósági reformja a ’80-as években. A belga polgári perrendtartás 1985. évi módosítása ugyanis kötelező szabályként kizárta a választottbírósági ítéletek elleni érvénytelenítési per megindításának lehetőségét abban az esetben, ha a felek nem rendelkeztek belgiumi illetőséggel. Noha a belga jogalkotás ettől a reformtól azt várta, hogy vonzani fogja Belgiumba a nemzetközi ügyfélkört, akik egyfokú eljárásban, rendes bírósági felülvizsgálat lehetősége nélkül remélhetik ügyük gyors és végleges elbírálását, az innovatívnak szánt szabályozás a gyakorlatban kevés kivételtől eltekintve inkább elriasztotta a külföldi ügyfeleket attól, hogy Belgiumot válasszák választottbíráskodás helyeként[25]. A belga jogalkotó bő egy évtizeddel később 1998-ban korrigálta a tévedést és az érvénytelenítési perről való lemondás kérdését a felek privát autonómiájába utalta.
4.4.2. Hazai szempontból
Az eljárásújítást a hazai jogrendszer keretében vizsgálva elsődlegesen megállapítható, hogy ezen „sui generis” perorvoslat a háború előtti magánjogunk jogtörténeti hagyományaiból nem vezethető le, mely nem meglepően a máig érvényben lévő osztrák mintát követte.[26] Figyelmünket a jelenkorra fordítva kiindulásként leszögezhető, hogy Murányi Katalin fent idézett álláspontjával egyetértve a választottbírósági ítélet elleni perújítási okok normatív szabályozása önmagában nem tekinthető rossz iránynak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a közrend, mint kivétel jelenik meg mind a New York-i Egyezményben, mind a Modelltörvényben, így annak a bírói gyakorlat általi kiterjesztő értelmezése legfeljebb szükségmegoldás, de nem lehet helyes sem logikai, sem dogmatikai szempontból. Egy újonnan bevezetett jogintézménytől azonban minimálisan elvárható lenne, hogy az elmélet és gyakorlat közötti évtizedes szembenállást feloldja, illetve több gyakorlati problémát old meg, mint amit felvet. Ezek az elvárások azonban az eljárásújítás kapcsán sajnos nem teljesülnek.
Az eljárásújítás a klasszikus perújítási okok közül csak a „novum” esetkörét szabályozza, így a „res iudicata” esete a korábbi – és az elmélet által kritizált – bírói gyakorlat alapján továbbra is a „közrend” sérelmére való hivatkozással lesz felhívható érvénytelenítési okként, tisztán belföldi szituációkban is. A közrend fogalom tisztázásának elszalasztása mellett az új szabályozás a hasonló helyzeteket is eltérően kezeli azáltal, hogy míg a” res iudicata” esetét 60 napos határidőn belül lehet érvényesíteni addig a másik klasszikus perújítási okot, a „novum” esetét a választottbírósági ítélet közlésétől számított 1 éven belül. Ezen túlmenően a „novum” fogalmát vizsgálva szembetűnő, hogy míg rendes bírósági ítéletek esetében nem csak az új tény, illetve bizonyíték, hanem az alapügyben el nem bírált bírósági, vagy hatósági határozat is képezhet perújítási okot[27], addig az eljárásújításra ezen utóbbi esetekben úgy tűnik nincs lehetőség. Nagy kérdés, hogy a bírói gyakorlat ezt az eltérést vajon miként értékeli majd, és egy váratlanul előkerült hatósági, bírósági határozat alapján lehetőséget biztosít-e eljárásújításra a tény, illetve bizonyíték fogalmának „tág” értelmezésével, vagy a két normaszöveg összevetésével inkább a megszorító értelmezést fogadja el. További kérdés, hogy amennyiben a jogalkotó szerint a választottbírósági ítéletek utólagos korrekciója körében szabályozási hiány volt a „novum”, nehezen érthető, hogy a „crimen” esetkörét miért nem tekintette ugyanilyen hiánynak, különös tekintettel arra a körülményre, hogy ez utóbbi klasszikus perújítási ok kapcsán nem beszélhetünk olyan kiforrott bírói gyakorlatról, mely annyira egyértelműen a közrend körébe sorolta volna ezen esetkört, mint a „res iudicata” esetét. Végül, de nem utolsósorban érdemes néhány szót ejteni az eljárásújítás hatályba léptetéséről, mely szintén a kellően át nem gondolt jogalkotói hozzáállást tükrözi. A Vbtv. 65. § (1) bekezdésével a jogalkotó az eljárásújítást akként léptette hatályba, hogy azt a 2018. január 1. napját követően indult választottbírósági eljárásokban is alkalmazni kell. Fentiek alapján az a helyzet állt elő, hogy mindazon gazdasági szereplők jogvitájában is alkalmazandó lesz az eljárásújítás, akik 2018. január 1. napja előtt kötöttek választottbírósági szerződést, és adott esetben éppen a jogorvoslatok szűkebb köre miatt, a gyorsabb és végleges döntésben bízva választották a rendes bírósági út helyett a választottbírósági utat. Ezen esetekben az új Vbtv. gyakorlatilag jogszabállyal történő szerződésmódosítással egyenértékű, mely értelmetlen beavatkozás a felek privát autonómiájába. Az érintett felek számára sovány vigasz, hogy elvileg utólag is módosíthatják a választottbírósági szerződésüket, kizárva az eljárásújítás lehetőségét, mivel egy jogvita kialakulását követően az egymással vitában álló felek már nagyon kevés kérdésben értenek egyet, és feltehetően az eljárásújítás kizárása nem lesz ezek között.
5. Összegzés
A fentiek alapján nehezen látható, hogy a Vbtv. által bevezetett eljárásújítás hogyan segítené a jogalkotó által kitűzött célt, nevezetesen a magyar választottbíráskodás nemzetközi versenyképességének fejlesztését. Amikor nemzetközi ügyletek során a felek vitarendezési fórumot választanak, elsősorban az eljárás gyorsasága, költsége és kiszámíthatósága képezik azokat az alapvető szempontokat, melyeket döntés előtt figyelembe vesznek. Ezek tükrében nehéz válaszolni arra a kérdésre is, hogy egy külföldi fél számára miért lenne a magyar választottbíráskodás mellett szóló érv, hogy a választottbírósági ítélet ellen rendelkezésre áll egy olyan rendkívüli perorvoslat, mely (i) egyrészről nem illeszkedik a nemzetközi gyakorlatba, (ii) másrészről a hazai perorvoslati rendszerbe, (iii) harmadrészről a gazdasági életben szokatlanul hosszú ideig, 1 éven keresztül tart fenn egy bizonytalan állapotot. A fentiek alapján a szerző álláspontja szerint az alábbi javaslatok fogalmazhatók meg az eljárásújítással kapcsolatban de lege ferenda:
- A „járatlan út” elhagyása, az eljárásújítás, mint sui generis perorvoslatnak a magyar jogrendszerből történő mielőbbi kivezetése.
- A választottbíráskodás kapcsán a klasszikus perújítási okok közül egyetlen esetkör ötletszerű kiemelése helyett egy olyan teljes körű szabályozást nyújtani, mely összhangban áll az elméleti szerzők álláspontjával és a nemzetközi gyakorlattal.
- A teljes körű szabályozás jegyében a „res iudicata” és „crimen” esetkörét a választottbírósági ítélet ellen indítható érvénytelenségi per okai között kellene kötelező jelleggel szabályozni. Ezzel a „res iudicata” esete kivezethető lenne a „közrend” fogalmából, mellyel egy lépést tennénk ezen fogalom tisztázásának irányába. A „crimen” érvénytelenítési okként történő szabályozására pedig számos példa van a nemzetközi gyakorlatban, így annak konkrét szabályozása a külföldi felhasználói kör számára nem elriasztó jellegű.
- Ami pedig a „novum” esetkörét illeti, érdemes lenne megfontolni a horvát szabályozást, mely a magyar alapállás ellenpontjaként a felek magán autonómiáját tiszteletben tartva egy „opt-in” klauzula keretében, kifejezett ilyen irányú választás esetén teszi lehetővé az új tényre, illetve bizonyítékra alapított érvénytelenítési pert a választottbírósági ítéletek ellen. Ezen utóbbi – a felek választása esetén alkalmazandó – esetkört pedig érdemes lenne kiegészíteni az alapügyben el nem bírált új bírósági, vagy egyéb hatósági határozattal is.
Schmidt Richárd LL.M
ügyvéd
[1] VARGA István: A választottbírósági eljárásjog megújulása – Új törvény, új szabályzat. Eljárásjogi Szemle 2018/1. 7.
[2] EH 2009.1969.
[3] BH 2015.14.
[4] BURIÁN László. Ld. Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. Magister artis boni et aequi Studia in Honorem Németh János. Budapest, 2003. 120. VÉKÁS Lajos: A közrend sérelme a választottbírósági ítéletek esetében. Arbitrando et curriculum bene diligendo. Ünnepi kötet Horváth Éva 70. születésnapja alkalmából. Budapest 2014. 233.
[5] Gfv.XI.30.520/2007/3.
[6] EBH 2008.1796. szám alatt közzétett döntés.
[7] KISS Gábor: A választottbírósági eljárások és a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése iránti perek egyes eljárásjogi vonatkozásai III. Céghírnök 2009/10. 13–14.
[8] MURÁNYI Katalin: Az állami bíróságoknak a választottbíróságok működéséhez kapcsolódó gyakorlata és gondolatok az esetleg szükséges jogszabály módosításokról. Magyar Jog, 2011/6., 343.
[9] A vizsgált jogrendszerek a következők: Franciaország, Svájc, Spanyolország, Ausztria Csehország, Belgium, Lengyelország, Horvátország, Németország, Dánia, Észtország, Litvánia, Szlovákia, Szlovénia.
[10] A Modelltörvényt elfogadó jogrendszerek teljes listája itt érhető el:
http://www.uncitral.org/uncitral/en/uncitral_texts/arbitration/1985Model_arbitration_status.html
[11] A „révision” szó szerinti fordításban felülvizsgálatot jelent, de a francia jog „révision” jogintézmény jellegében és a jogrendszerben elfoglalt helye alapján a magyar perújítással mutat rokonságot.
[12] 2008. december 19-i törvény a svájci polgári perrendtartásról.
[13] 1987. december 17-i törvény a svájci nemzetközi magánjogról.
[14] A svájci jog „révision” jogintézménye szintén a magyar perújítással mutat rokonságot.
[15] Bernhard BERGER – Franz KELLERHALS: International and Domestic Arbitration in Switzerland. Berne, Stämpfli Publishers 2015. 690–693.
[16] 2003.december 23-i 60. sz. spanyol törvény a választottbíráskodásról.
[17] 2000. január 7-i 1.sz. spanyol törvény a polgári perrendtartásról.
[18] 1895. augusztus 1-jei törvény az osztrák polgári perrendtartásról.
[19] 216/1994. számú cseh törvény választottbírósági eljárásról és a választottbírósági ítéletek végrehajtásáról.
[20] 1963/99. sz. cseh törvény a polgári perrendtartásról.
[21] 1967. október 10-i belga törvény.
[22] 1964. november 17-i lengyel törvény a polgári perrendtartásról.
[23] A 88/2001 számú horvát törvény a választottbíráskosásról.
[24] VARGA István i. m. 8.
[25] Bernard HANOTIAU – Guy BLOCK: The Law of 19 May 1998 Amending Belgian Arbitration Legislation. Arbitration International 15/1999.
97–99.
[26] A Plósz-féle polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk 784. cikk 8. pontja a rendes bírósági ítélet elleni perújítási okokat a választottbírósági ítéletek esetében érvénytelenítési okként szabályozta.
[27] Ld. a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 393. § a) bekezdését.