Kattintson a Fullscreen ikonra
, ha a folyóiratot nagyobb méretben kívánja olvasni!
A tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálatának előtérbe kerülése
A 2008-as gazdasági világválság hatása a szerződések jogában is éreztette hatását. Ez a krízis ráirányította a figyelmet nagyon rövid időn belül arra, hogy a 93/13/EGK irányelv[1] által meghirdetett fogyasztóvédelmi politika milyen törékenyen ágyazódott be a tagállami magánjogba. Ez leginkább azokban az országokban volt jellemző, amelyeket jelentősen sújtott a lakossági eladósodás, úgymint Görögország, Magyarország, Románia, Spanyolország és Portugália. A későbbiekben kiderült az is, hogy a szabályozási kérdéseken túlmutató, jóval mélyebb, az uniós irányelv szabályozási tárgyához tartozó kérdéseket meghaladó, rendszerszintű hatásai lehetnek a tagállami magánjogban az uniós jogrend által behatárolt, a szerződési tisztesség belső-piaci értékek által meghatározott értelmezésének és alkalmazásának[2].
A 93/13/EGK irányelv jogpolitikai célja a fogyasztó gazdasági érdekeinek egyenértékű védelme az uniós belső piacon. Ennek megvalósítását az akkor még Európai Gazdasági Közösség irányelv formájában, nagyobb teret hagyva a tagállamok szabályozásának, az akkori nemzeti jogszabályok állapota alapján részleges harmonizációval látta megvalósíthatónak. A tagállamoknak így megmaradt a lehetősége, hogy az irányelvben előírtakhoz képest szigorúbb rendelkezésekkel biztosítsanak magasabb szintű védelmet. Az irányelv előírja, és azt főszabályként alkalmazza is, hogy a tagállamoknak kell gondoskodni arról, hogy az eladók és szolgáltatók ne alkalmazzanak a fogyasztókkal kötött szerződésekben tisztességtelen feltételeket, de ha mégis alkalmaznak ilyen feltételeket, akkor azok ne legyenek kötelező érvényűek a fogyasztókra nézve, és ugyanakkor a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is alkalmazható, a szerződés továbbra is kötelezze a feleket.[3]
A válság hatásának eredményeként az eladósodás paramétereire, a magyarországi arányokra is érdemes adatokat mondani. Az eladósodás folyamata nálunk is nagy méreteket öltött, és ezen belül a bankokkal kötött devizahitelek aránya is magas volt. Így 2009-re a külföldi devizában meghatározott hitel megállapodások mértéke 53 százalékra emelkedett[4]. Ha az adatokat tovább boncolgatjuk, még érdekesebb információkat nyerhetünk. Így kiderül, hogy 2008 decemberében a lakossági devizahitelek állománya 6552,2 milliárd forintra rúgott, amely megközelítőleg az összes lakossági hitel 68 százalékát tette ki[5]. Az ilyen mértékű és volumenű eladósodás még ha a lakosság részéről történt is, vélhetően kihat a mindenkori államháztartásra is. Ez azonban csak akkor bír igazán jelentőséggel, ha bármiféle krízis következik be. Ez következett be a 2008. évben, amely óhatatlanul a devizában felvett hitelek költségeinek jelentős megnövekedését eredményezte.
Annak ellenére, hogy ilyen mértékű volt az eladósodás mértéke, azt senki nem próbálta meg definiálni, hogy mit értünk ezen fogalmak alatt, hogyan lehetne arra jogi definíciót vagy bármely behatárolást találni, hogy megfelelően körbe legyen írva az eladósodás vagy túlzott eladósodás koncepciója. A banki gyakorlat és a központi statisztika fizetési késedelemként (több mint 90 nap késés van meghatározva mint fizetési nehézség) különböző súlyosságú nehézségekkel operál, amikor jelenti a kölcsön visszatérítési piacon az adósok aktuális státuszát.[6]
A magyar szabályozás szerint azon természetes személy adós adatainak átadására kerül sor, a Központi Hitelinformációs Rendszer felé, aki az adatszolgáltatás tárgyát képező szerződésben vállalt fizetési kötelezettségének oly módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbért és ezen minimálbérösszeget meghaladó késedelem folyamatosan, több mint kilencven napon keresztül fennállt[7].
Érdemes arról is szót ejteni, mi vezethetett az ilyen típusú hitelekben történő eladósodáshoz. Így a népesség fogyasztási szükségletének a megemelkedése, a pénzügyi intézmények erős ajánlkozása a hitel nyújtására, és az alacsony devizakölcsön kamatok. Másik jelentős tényező volt a kormány döntése 2003-ban az államilag támogatott hitelek befagyasztásáról. Ezek a tényezők keveredtek, hozzátéve a pénzügyi stabilitás nagy kockázatát.[8]
Az említett krízis eredményeként a 93/13/EGK irányelv értelmezésével kapcsolatosan a nemzeti bíróságoktól az EUB-hez érkező előzetes döntéshozatali kérelmek száma nagy mértékben megemelkedett. A 2008. évtől az összesen 21 ügyből, amelyet a nemzeti bíróságok kezdeményeztek kérelmeket és az Európai Unió Bírósága (EUB) elbírált, összehasonlítva azzal a csak hattal, ami az implementáció (1994. december 31.) és 2007. év közötti 13 éves periódusban keletkezett, még 8 ügy volt az, ami még függőben volt és várt a végső döntésre a forrás megírásakor.[9]
Ezek az adatok is alátámasztják, hogy a gazdasági válság következményeként milyen robbanásszerű értelmezésre volt szükség a 93/13/EGK irányelv kapcsán. Ez alátámasztja azt is, hogy a krízis szorosan érintette a magánjog területét, a szerződéses jogviszonyokat, és azon belül is a fogyasztói szerződések jórészét. Meg kell azt is jegyezni, hogy a fentiekben ismertetettek szerint leginkább a közép-kelet európai országok voltak azok, ahol a hitelszerződések és kölcsönök nagy száma az eladósodáshoz vezetett, és azon belül is a devizában felvett hitelek voltak azok, amelyek itt leginkább megjelentek.
A fogyasztói szerződés, fogyasztó fogalma
A pénzügyi intézmények pedig a hitelszerződések megkötése során általános szerződési feltételeket alkalmaztak, azaz az ún. nevezett blankettaszerződéseket. Az ilyen típusú szerződések sajátossága, hogy az egyik szerződő fél (aki gazdasági vagy szakmai tevékenységet folytat) előre meghatározza a szerződés rendelkezéseit, és egyben a másik fél elfogadása esetén az az adott tartalommal létre is jön. A régi Ptk. 685. § e) pontja definiálja a fogyasztói szerződés fogalmát. Az új Ptk.-ba ez már nem került bele, kizárólag a fogyasztó fogalma lelhető fel [8:1. § (1) bekezdés 3. pont]
Érdemes kitekintést adni arra is, hogy a fogyasztó, mint fogalom kialakulásának milyen előzményei vannak. Az Európai Unió jogának anyaga mindenképpen irányadó ebből a szempontból, mivel maga a 93/13/EGK irányelv 2. cikk b) pontja definiálja akként a „fogyasztó” fogalmát, hogy minden olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén.
Az EUB esetjoga pedig adalékokat ad arra nézve, hogy milyen előzmények vezettek ezen terminológia kialakulásához. Az EUB a Société Bertrand kontra Paul Ott KG (C-150/77) számú ügyében már előrevetítette a fogyasztó fogalmát, és a Benincasa kontra Dentalkit ügyben pontosította azt (C-269/95)[10]. A fogyasztó személyének meghatározása során elsődlegesen a természetes személy fogyasztó értendő, de megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy a kis- és középvállalkozásokra is megpróbálják azt kiterjeszteni, amennyiben a fent megjelölt kritériumoknak megfelelnek. Ez a meghatározás összhangban van, a szerződéses kötelmekre irányadó jog meghatározásáról szóló 1980. évi Római Egyezmény 5. cikkével. A fogyasztói szerződés fogalmát az EUB gyakorlatának megfelelően autonóm módon kell értelmezni. Ki kell emelni újra a C-269/95. szám alatti ítéletet (Benincasa-ügy), amelyben a Bíróság azt a választ adta, hogy „csak az a szerződés minősíthető fogyasztói szerződésnek, amelyet bármilyen ipari, vagy kereskedelmi tevékenységtől teljesen függetlenül kötöttek meg”[11].
A jogszabályi háttéranyag mellett a Kúria által kialakított gyakorlatra is figyelmet kell szentelni. A kúria már a BH 2000.554. számú eseti döntésében úgy foglalt állást az 1997. évi CLV. tv. alkalmazása körében, hogy az egyéb törvényi feltételek megvalósulása esetén – nemcsak természetes személy, hanem adott esetben gazdasági társaság is fogyasztónak minősül. A Legfelsőbb Bíróság helytállónak találta az elsőfokú ítélet azon megállapításait, miszerint a régi Ptk. rendszeréből, illetőleg a fogyasztóvédelmi törvény szóhasználatából az következik, hogy a fogyasztó nemcsak természetes személy, hanem egyéb feltételek fennállta esetén jogi személy is lehet. Az egyéb feltétel pedig az, hogy a vásárolt áru, illetőleg az igényelt szolgáltatás az adott személy gazdasági, vagy szakmai tevékenysége körén kívül essék.[12]
Megállapítható, hogy jogalkotásunk nem követte ezt az irányt az új Ptk. megalkotása során, hiszen a fogyasztó fogalmának kizárólag természetes személyként történő definiálása miatt a gazdasági társaságok ebből a körből kiszorultak.
A fogyasztói státusz és a szerződés jellegének fogyasztói szerződéssé minősítésének bizonyítása egyebekben a Kúria álláspontja szerint a fogyasztót terhelik kétség esetén. A 2/2011. PK vélemény a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről rendelkezik. A Pk. vélemény 2. pontja azt is rögzíti, hogy a bíróságnak hivatalból kell észlelnie, hogy a perbeli jogviszony fogyasztói szerződésnek minősül. Kétség esetén azonban a szerződés fogyasztói jellegének a bizonyítása a fogyasztót terheli.
Az EUB a Fáber-ügyben hozott 2015. július 4-i ítéletében a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv kapcsán rögzítette, miszerint az uniós jog tényleges érvényesülésének elve megköveteli, hogy az olyan szerződéses jogvitában eljáró nemzeti bíróság, amely az említett irányelv hatálya alá tartozhat, amint az erre vonatkozó jogi és ténybeli elemek a rendelkezésére állnak, vagy egyszerű felvilágosítás-kérésre a rendelkezésre bocsáthatók, még akkor is köteles megvizsgálni, hogy a vevőt fogyasztónak lehet-e minősíteni, ha minőségére ő maga kifejezetten nem hivatkozott. Nincs jelentősége annak hogy ügyvéddel jár el. Ezt a követelményt analógia útján a 93/13/EGK irányelv alkalmazása során is alapul kell venni.[13]
Ezen ítélet azért is figyelemre méltó, mivel a fogyasztói minőség meghatározására a hivatalbóliságot helyezi előtérbe a Kúria fentebb ismertetett Pk. véleménybe foglalt álláspontjával ellentétben.
Sajátos annak megítélése is, hogy miként minősíthetünk kezesi szerződéseket akkor, amikor az alapjogviszony, amelynek biztosítására szolgál, nem minősül fogyasztói szerződésnek. A Kúria ehhez szolgáltat támpontot a BH 2016.89. sz. eseti döntésében, mely szerint nem minősül fogyasztói szerződésnek az a kölcsönszerződés, amelyet a gazdasági társaság saját gazdasági tevékenységének végzése érdekében, mezőgazdasági berendezés vétele céljából köt, továbbá a tagjai által e szerződés biztosítására készfizető kezességet vállaló szerződés sem[14].
Történelmi hagyományaink, hivatalbóliság
Ha a hagyományainkat vizsgáljuk, mindenképpen tekintettel kell lennünk a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk szabályozására, mivel ebben a törvényben olyan jogintézmények, illetve követelmények jelentek meg – mint pl. a bíróság és a felek modern együttműködése, a bírói aktivitás, a tárgyalási elv, a perfelvételi tárgyalás, a keresetváltoztatás időbeli korlátozása – amelyek évtizedeken keresztül biztosították a hatékony jogvita rendezést, és amelyeknek haladó jogintézményei, perjogi megoldásai számos modern európai eljárásjogban megjelentek. Azért sem hagyható figyelmen kívül az 1911. évi I. törvénycikk, mert az 1952-ben elfogadott perrendtartási törvény is lényegében erre építve szabályozta a szocialista perrendet.[15]
Az 1911. évi I. tv. 225. §-a szerint az elnök gondoskodni köteles arról, hogy a felek homályos kérelmeiket, tényelőadásaikat és nyilatkozataikat magyarázzák meg, hiányos tényelőadásaikat és bizonyítékaikat egészítsék ki, s általában a szükséges kérelmeket és nyilatkozatokat tegyék meg. Köteles továbbá a hivatalból figyelembe veendő körülmények felderítésére ügyelni.
Ezen legutolsó mondat akár a tisztességtelen szerződési feltételek észlelésére is vonatkozhatna, ha létezett volna ezen időszakban bármi hasonló. Ha pedig tovább kutakodunk ugyanezen jogszabályban, akkor mér előremutató szabályozást is fellelhetünk. Ez már nemcsak a hivatalbóli észlelésre, hanem a bizonyítás hivatalbóli elrendelésére is vonatkozik.
Az 1911. évi I. tv. 271. §-a alapján a bíróság kárnak, elmaradt haszonnak vagy alapjára nézve nem vitás vagy bebizonyított más követelésnek bírói megállapítástól függő mennyiségét, ha a felek részéről ajánlott bizonyítás megnyugtató eredményt nem nyújtott, vagy eredményt előreláthatólag nem ígér, minden körülmény figyelembevételével legjobb belátása szerint állapítja meg. A bíróság, amennyiben véleményének alkotásához szükségesnek találja, nemcsak szakértők meghallgatását, hanem bizonyítás felvételt és tudakozódásokat is hivatalból foganatosíthat.
Az 1952. évi III. tv. követve a már korábbi, fent vázolt utat, a hivatalbóliság alapelvét sokáig megőrizte az általános szabályok között. Az 1995. augusztus 28-ig hatályos változata szerint a 3. § (1) bekezdése alapján a bíróság az igazság kiderítése érdekében még hivatalból gondoskodik arról, hogy a felek perbeli jogaikat és kötelezettségeiket rendeltetésszerűen gyakorolják. A hivatalbóliság alapelve tehát sokáig jellemezte a polgári eljárásunkat.
Az EUB gyakorlatában a tisztességtelen szerződési feltétel vizsgálatának megjelenése
Vizsgájuk a következőkben azt, hogy a hivatalbóli vizsgálat megjelenése mire vezethető vissza az Európai Unió jogrendjében. A csatlakozást követően a magyar bírák számos előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményeztek, amelyek hozzájárultak a hivatalbóli vizsgálat gondolatának felvetődéséhez. Elsőként azt kell leszögezni, hogy az előzetes döntéshozatali eljárások közül, a C-302/04. számú ítéletében mondta azt ki az Európai Unió Bírósága, hogy a 93/13/EGK irányelv értelmezésére kizárólag annak az új tagállamban való és az új tagállamnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásától kezdődő alkalmazása tekintetében rendelkezik hatáskörrel[16]. E szerint figyelemmel kell lenni arra, hogy az adott szerződés, amelynek kikötése kapcsán az esetleges tisztességtelenség felmerül, a csatlakozást követően jött-e létre.
Az Európai Unió Bírósága ezt követően két ügyben is indokoltnak látta a magyar bíróságok által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásokban a szerződéses kikötések tisztességtelenségének hivatalbóli vizsgálata vonatkozásában a nemzeti bíróság által felvetett kérdésekben az állásfoglalást. A C-243/08. számú ítéletében (2009. június 4.) kimondta, hogy a nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amennyiben rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek. Álláspontja szerint vizsgálni kell az olyan feltételt, amely egyedileg nem került megtárgyalásra, és amely az eladó vagy szolgáltató székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességét köti ki. Megerősítette ezt az állásfoglalását a C-137/08. számú ítéletében is (2010. november 9.), amely szerint a nemzeti bíróságnak hivatalból kell bizonyítást lefolytatnia annak érdekében, hogy a kizárólagos illetékességi kikötés a 93/13/EGK irányelv hatálya alá tartozik-e, és hivatalból kell értékelnie az ilyen kikötés esetlegesen tisztességtelen jellegét[17]. Mindezen ítéletek hatására következett be a régi Polgári Perrendtartásunk 41. § (5) bekezdésének módosítása 2009. június 30-i hatállyal.
A VB Pénzügyi Lízing ügy és a Pannon GSM ügy közötti hasonlóság szembetűnő, ugyanis az alap ügyek tényállásai, a felmerült jogkérdések sok mindenben hasonlítanak egymásra. Az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező bíróság saját illetékességének vizsgálata során észlelte, hogy a vitás fogyasztói szerződés a fogyasztóval szerződő fél székhelyéhez közel eső bíróság kikötését tartalmazza. Az ügy érdekessége, hogy a kezdeményező bíróság az eljárás során – kifejezetten a Pannon GSM ügyben meghozott ítéletre figyelemmel módosította eredeti kérdéseit és a Pannon ítélet egyes rendelkezéseinek helyes értelmezésére kérdezett rá[18].
A VB Pénzügyi Lízing ügynek egy másik fontos jelentősége is van. A Bíróság megismétli a a kompetencia megosztást az előzetes döntéshozatali eljárásokban. A későbbi részei az ítéletnek két vizsgálati szintet teremtenek a nemzeti bíróság számára az irányelv (93/13/EGK) hatályához és annak tisztességtelenségi koncepciójához kapcsolódóan. A kikötéseknél, amelyek az illetékességet az üzleti eladó bíróságához kötik, előírja a tisztességtelenség figyelembe vételét, ahogy azt az Oceanó-ügy kifejezetten megerősítette.[19] A Bíróság meglehetősen erős szavakat használva minősíti az ilyen kikötéseket, utalva a melléklet indikatív listájának 1(q) pontjára, anélkül, hogy helyet hagyna a nemzeti bíróság számára a mozgásra, mellőzve a Freiburger-ügy idézését.[20]
A fogyasztói igényérvényesítésnek tehát fontos mérföldköve volt eljárásjogi szempontból ezen két döntés, amelyek egyenlőre az illetékesség szempontjából, de biztosítékot próbáltak nyújtani arra az eshetőségre, hogy a fogyasztó jogvita esetén ne kényszerüljön többlet kiadás, költségek kifizetésére, amely esetlegesen védekezése kifejtése, a tárgyaláson való megjelenése akadályát képezhetné.
Felvetődött azonban a kérdés, hogy mi történjen azon szerződésekkel, amelyek megkötésére a csatlakozást követően, de a Pp. 41. § (5) bekezdésének módosítását megelőzően került sor, és olyan alávetést tartalmaznak, amelyek tisztességtelennek minősülnek. E tekintetben megfigyelhető volt egy olyan folyamat, hogy az uniós jog közvetlen figyelembevételével a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírái közvetlenül az uniós jog alkalmazásával sorra tették át a keresetleveleket a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes bírósághoz a Magyarország 2004. május 1. és a Pp. 41. § (5) bekezdésére vonatkozó módosítás (2009. június 30.) között megkötött fogyasztói szerződések vonatkozásában is, amelyek általános szerződési feltételekben kizárólagos illetékességi kikötést tartalmaztak a szolgáltató székhelye szerint. Ezen gyakorlatban egyben megjelent az uniós jog elsőbbségének elve.
Az uniós jog elsőbbségének elve tette az uniós jogot – a közvetlen hatály elvével együtt – speciális jogrenddé. Az elv értelmében az uniós jog előírásai elsőbbséget élveznek a nemzeti szabályokhoz képest, azaz az uniós joggal ellentétes nemzeti szabályokat nem lehet alkalmazni. Az elsőbbség elvét először a Simmenthal-ügybenfogalmazta meg az EUB. Az ítéletben a luxemburgi bíróság kimondta[21]:
[M]inden – hatáskörében eljáró – bíróságnak kötelessége a közösségi jog teljes egészében történő alkalmazása és azon jogok védelme, amelyet az a magánszemélyek számára biztosít, adott esetben eltekintve a nemzeti jog mindazon – akár a közösségi szabályt megelőző, akár azt követő – rendelkezéseinek alkalmazásától, amelyek esetlegesen ellentétesek azzal. […] A közösségi jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság köteles biztosítani e normák teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – eltekintve a nemzeti jogszabályok e normákkal ellentétes rendelkezéseinek alkalmazásától, akár utólagosan is, anélkül hogy kérelmeznie vagy várnia kellene azok jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítésére[22].
Mindezekből adódott a következő gondolat, hogy kizárólag az általános szerződési feltételekben kikötött alávetés esetén indokolt a tisztességtelenség vizsgálata? Ezen problémát vetette fel a Fővárosi Törvényszék az általa C-472/11. szám alatt és a C-397/11. szám alatt kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásokban, amelyek részletes tartalma a későbbiekben kifejtésére kerül.
Hivatalbóliság, vagy kérelemhez kötöttség
A jelenlegi szabályozás pedig nem írja elő a bíró számára az egyes szerződési kikötések hivatalbóli észlelésének kötelezettségét. A régi és az új Polgári Perrendtartásunk[23] a kérelemhez kötöttség elvére épül, a hivatalbóliság elvének ezzel kell konkurálnia.
„A kérelemhez kötöttség, mint eljárásjogi előírás hasonlóan jelenik meg az EU tagállamainak jogaiban. Az elv lényege, hogy a bíróság csak a perbevitt jogokról dönthet, azaz kötve van a fél által előadott kérelmekhez és adott esetben az általa előadott tényekhez is. A kérelemhez kötöttség elve minden ítélkezési szintre jellemző, ugyanakkor a fellebbviteli fórumok előtt fokozottabban érvényesül. Még az elsőfokú bíróság vizsgálat jogkörét a kereseti kérelem (és ellenkérelem), addig a másodfokú bíróság eljárásának a határait a jogorvoslati kérelem (és ellenkérelem) határozza meg. A legfelső szinten eljáró bíróságok jogkörét általában még tovább korlátozza az előírás, amelynek értelmében a felülvizsgálati eljárásban nem lehet felülbírálni a korábban megállapított tényeket, és a bíróság csak jogkérdésben dönthet”.[24]
A már említett, az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4. pontja szerint a bíróságnak csak a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie. A semmisség megállapíthatósága érdekében a bíróság hivatalból bizonyítást nem folytathat le. A semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettsége a bíróságnak, ha az elsőfokú eljárás adataiból a semmisségi ok fennállása egyértelműen megállapítható. A fellebbező fél által előadott új tény, vagy új bizonyíték figyelembevételével a semmisség akkor állapítható meg, ha fennállnak a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételek. A 4. ponthoz fűzött indokolás rögzíti azt is, hogy a bíróság nem mérlegelheti az észlelt semmisségi ok bejelentését, mert semmisség esetén maga a törvény ítéli az érdeksérelmet olyan súlyúnak, hogy megtagadja a célzott joghatás elérését. Kivételt ez alól csak az ún. relatív semmisség esetei [Ptk. 13/B. §, Ptk. 16/A. §, Ptk. 209/A. § (2) bekezdés] jelentenek, annyiban, hogy az érvénytelenségi ok csak akkor vehető figyelembe, ha arra az érintett fél érdekében hivatkoznak.
Jelenleg tehát nincs megfelelő ellenőrzése a tisztességtelen szerződési kikötéseknek, az eddigi szabályozás hiányosságait pedig számos, már társadalmi szinten is jelentkező probléma, így pl. a devizahitelesek ügye nagyon jól példázza. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 33. §-a egyértelműen megjelöli, hogy az ezen törvény hatálya alá tartozó feladatok a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartoznak. Az azonban, hogy a tisztességtelen szerződési feltételek észlelése, és annak jogkövetkezményei mellőzése miként valósul meg maradéktalanul, továbbra is nyitott kérdés maradt.
A tisztességtelen szerződési feltétel fogalma
Elsőként azt kell definiálnunk, hogy mit tekinthetünk tisztességtelen szerződési feltételnek.
A régi Ptk. 209. § (1) bekezdése szerint tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő fél hátrányára állapítja meg. Külön jogszabályban lehetővé tette egyben azon feltételek meghatározását, amelyek tisztességtelennek minősülnek. Ezen külön jogszabály a 18/1999. (II. 5.) Kormányrendelet. Rögzítette azt is, hogy nem minősülhet tisztességtelennek az a feltétel, amelyet jogszabály állapít meg, vagy amely előírásai szerint határozták meg azokat.
A 2009. évi XXXI. tv. 1. § (2) bekezdése módosította a régi Ptk.-t akként, hogy a tisztességtelenség körében további feltételeket határozott meg, így került bele a 209. §-ba a (4) bekezdés, amely szerint az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem világos vagy nem érthető. Az (5) bekezdés alapján a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatók a főszolgáltatást megállapító, illetve a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó szerződési kikötésekre, ha azok egyébként világosak és érthetőek.
Az új Ptk. megfogalmazása alapján a 6:102. § (1) bekezdésének megfelelően tisztességtelen az az általános szerződési feltétel, amely a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel alkalmazójával szerződő fél hátrányára állapítja meg.
A fogyasztói szerződésben lévő tisztességtelen szerződési feltételre az új Ptk. 6:103. § (1) és (2) bekezdése írja elő, hogy fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a tisztességtelen általános szerződési feltételre vonatkozó rendelkezéseket – az e §-ban foglalt eltérésekkel – alkalmazni kell a vállalkozás által előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételre is. A vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben az általános szerződési feltétel és a vállalkozás által előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel tisztességtelen voltát önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nem egyértelmű. A (3) bekezdés szerint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen szerződési feltétel semmis. A semmisségre a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.
A szabályozás tartalma egyebekben maradt, csupán annyiban változott a régi Ptk.-hoz képest, hogy a korábban külön jogszabályban [18/1999. (II. 5.) Kormányrendelet] lévő tisztességtelennek minősülő szerződési feltételek helyett kaptak az új Ptk.-ban (6:104. §).
Történeti áttekintése a tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálatának szabályozásunkban
A magyar magánjogban a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 1977. évi IV. törvénnyel végrehajtott módosítás eredményeként szerepelnek (a régi Ptk. 209. §-a szerinti) az általános szerződési feltételre és annak megtámadására vonatkozó rendelkezések. Az általános szerződési feltételek szerződés részévé válására, értelmezésére a GK. 37-es számú állásfoglalás tartalmazott alapvető szempontokat, és nyújtott útmutatást gyakorlat számára. A szabályozást követő nagyobb volumenű módosítása a Ptk. ezen szakaszának 1997-ben történt. A módosítás jogharmonizációs céllal a 93/13/EGK irányelvet kívánta átültetni, illetve a GK. 37-es számú állásfoglalás több rendelkezését is jogszabályi szintre emelte. Először került meghatározásra a fogyasztó és az ÁSZF fogalma, a módosítás rendelkezett arról, hogyan válhat az ÁSZF a szerződés részévé, új alapokra helyezte a tisztességtelen szerződési feltételek megtámadását, és a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételeire a megtámadás lehetőségét rendezte[25].
A tisztességtelen szerződési feltétel vizsgálatának lehetőségéhez az 1997. évi CXLIX. 3. §-a vezette tehát be a régi Ptk.-ba a 209. § (1) bekezdést, amely szerint ha az általános szerződési feltétel tisztességtelen, a kikötést a sérelmet szenvedő fél megtámadhatja.
A régi Ptk. korábbi szabályozása ugyanis csupán annyit írt elő, hogy ha jogi személy használ általános szerződési feltételeket, amelyek részére indokolatlan egyoldalú előnyt biztosítanak, a sérelmes kikötés megtámadására csak a külön jogszabályban meghatározott állami vagy társadalmi szerv számára biztosított lehetőséget.
Ezzel a régi Ptk. a ténylegesen érdeksérelmet szenvedő fél számára biztosította a megtámadás lehetőségét.
Az 1997-es módosítás bár a jogharmonizáció jelentős lépésének bizonyult és egyes vélemények szerint „a szabályozás először próbálta összeilleszteni a magyar polgári jogi gondolkodást és az európai elvárásokat”[26], összességében több jogirodalmi álláspont szerint is „nem tartozott a legsikerültebb transzpozíciók körébe”[27]. A kritikák jelentős része abból adódott, hogy a régi Ptk. 209. §-a a tisztességtelen szerződési feltételhez a megtámadhatóság következményét fűzte. Ez nem volt összhangban az irányelv 6. cikk (1) bekezdésével, amely a fogyasztói szerződésben alkalmazott tisztességtelen kikötés esetén a fogyasztó vonatkozásában kötelezettséget nem teremtő kikötésnek tekinti. Már az akkori jogirodalmi álláspont is az volt, hogy a hagyományos magyar dogmatikai terminológiában az irányelv előírása semmisséget jelent, és pedig ún. relatív (egyoldalú) semmisséget, amelyet csak a fogyasztó javára lehet figyelembe venni[28]. A kritikák egy másik ellentmondásra is rámutattak. A módosított törvény felhatalmazása alapján a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételeket a 18/1999. (II. 5.) Kormányrendelet határozta meg.[29] Két kategóriát különböztetett meg: feltétlenül tisztességtelen, (ún. fekete) valamint vélelmezetten tisztességtelen (ún. szürke) kikötéseket. A vélelmezetten tisztességtelen kikötések esetén van lehetőség az ellenbizonyításnak, még a feltétlenül tisztességtelen kikötéseket, semmisnek minősítette, annak ellenére hogy a régi Ptk. megtámadhatóságot állapított meg.[30], [31]
A szabályozás fentiek szerint nem volt teljes körű, mivel Magyarországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozását követően, figyelemmel a 93/13/EGK irányelvben foglaltakra is, a régi Ptk.-beli rendszert pontosítania kellett.
„[…] Az Európai Bíróság ítéleteiben árnyalta az érintett irányelvek egyes rendelkezéseinek értelmezését, olyan szempontokra mutatva rá, melyek az átültető szabályozások elfogadása idején nem voltak kellően megvilágítva. Az Európai Bíróságnak az EK-Szerződés 234. cikkében biztosított hatáskör gyakorlása keretében adott jogértelmezése a közösségi jog adott szabálya tekintetében „visszamenőleges” hatályú, amennyiben „meghatározza és tisztázza e szabály jelentését és hatókörét, amint azt érteni és alkalmazni kell és kellett volna a hatálybalépésétől kezdve”.
A fentiek alapján indokolt, hogy a fogyasztóvédelmi vonatkozású magánjogi szabályozás az új Ptk. elfogadásáig is továbbfejlesztésre kerüljön. Annak érdekében, hogy e szabályozási lépés illeszkedjék a polgári jogi rekodifikáció eddig rögzített irányvonalába, a törvény előkészítése során egyeztetésre került a polgári jogi kodifikációért felelős Szerkesztőbizottsággal”[32].
Ezen céloknak megfelelően a régi Ptk. újabb módosítására került sor 2006. március 1-jei hatállyal, és az ahhoz fűzött kommentár szerint a „módosítás új szerkezetben szabályozta a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezéseket. A régi Ptk. 209. §-a a tisztességtelenség fogalmát és kritériumait, a régi Ptk. 209/A. § pedig a tisztességtelen általános szerződési feltétel jogkövetkezményét határozza meg, míg a régi Ptk. 209/B. §-a közérdekű keresetindítás szabályait tartalmazza.
A régi Ptk. 209. §-a azt határozza meg, hogy milyen feltételek esetén minősül az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés egyedileg meg nem tárgyalt kikötése tisztességtelennek. A szabályozás logikája szerint az (1) bekezdés a tisztességtelenség absztrakt definícióját tartalmazza, a (2) bekezdés a tisztességtelenség vizsgálatához állapít meg szempontokat, a (3) bekezdés a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről szóló 18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet külön szabályaira utal, végül a (4) és az (5) bekezdés két kivételt állapít meg.”[33] Ez a szerkezeti felosztás a régi Ptk. hatálya alatt maradéktalanul fennállt.
A régi Ptk. 209/A. § (1) bekezdése szerint az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja. A módosítással még egy fontos kérdés letisztázására is sor került, mégpedig arra, hogy ez a „megtámadhatóság” valójában semmisséget, azaz relatív semmisséget takar.
A módosítás jelentőségét a devizahitel szerződésekkel kapcsolatos perek hozták ki, a legtöbb esetben ugyanis a törlesztés elmaradásában felmerülő probléma csak a szerződéskötést követően jelentkezett. Az adósok csak ezt követően kezdtek pert indítani az érvénytelenség megállapítása iránt, a szerződés semmisségére hivatkozással, amire a korábbi szabályozás esetén nem lett volna lehetőség[34].
Az Új Ptk. szabályozásában a 6:102. § (5) bekezdése alapján az általános szerződési feltételként a szerződés részévé vált tisztességtelen szerződési feltételt a sérelmet szenvedett fél megtámadhatja.
Megállapítható tehát, hogy a tisztességtelen szerződési feltétel vizsgálatában változás nem következett be. A szabályozásban lényeges előrelépés nem történt, ugyanaz maradt az új Ptk. hatályba lépésével.
A magyar bírói joggyakorlat fejlődése a tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálatának területén
E körben mindenképpen a Kúria joggyakorlata az irányadó. A Kúria által a jogegységesítés érdekében meghozható határozatok közül a polgári jogegységi határozatok bírnak jelentőséggel igazán, mivel azok az alsóbb bíróságokra kötelezőek[35].
PJE 3/2013 Polgári Jogegységi Határozat – Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételen, vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló választottbírósági kikötés tisztességtelen. A bíróság e kikötés tisztességtelenségét hivatalból köteles észlelni, de annak semmisségét csak akkor állapíthatja meg, ha a fogyasztó – a bíróság felhívására – arra hivatkozik.
Egyes pénzintézetek által használt blanketták visszatérő kikötése, mely szerint a felek megállapodnak, hogy amennyiben közöttük jogvita merül fel a jelen szerződésben összefüggésben, az ilyen jogviták esetére – a jelen pont következő bekezdésében meghatározott kivételekkel – a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság három választottbírából álló tanácsának kizárólagos illetékességét kötik ki. Jelen szerződés a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény szempontjából egyben választottbírósági szerződésnek is minősül. Bank előzetesen tájékoztatást nyújtott a választottbíróság és a rendes bíróság eljárási szabályainak lényeges különbségeiről. Bank jelen szerződés aláírásával külön is felhívja a figyelmet arra, hogy (i) a választottbírósági eljárás egyfokú eljárás, tehát a fellebbezés lehetősége nem biztosított a felek számára, (ii) a választottbírósági eljárás megindítása, illetve lefolytatása során felmerülő költségek várhatóan meghaladják a rendes bírósági eljárás megindítása, illetve lefolytatása során felmerülő költségeket. [36]
PK vélemények, amelyek a tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálatához kapcsolódnak eljárásjogi szempontból:
Elsőként kell megemlíteni a 1/2005. (VI. 15.) PK véleményt, amely a semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról szól. Ez a vélemény a megszületése időpontjában természetszerűleg, az egész szerződés érvénytelenségével foglalkozik, azonban előír olyan eljárási cselekményeket, amely a semmisség észlelése esetén követendők. Így mindenképpen indokolt a felek tájékoztatása az észlelt semmisségről annak érdekében, hogy az ezzel kapcsolatos nyilatkozataikat megtehessék.
Ezen PK vélemény a mindennapi bírói gyakorlatban is megjelenik, és ennek alkalmazására kerül sor a BH 2017.373. sz. eseti döntésben, mely szerint fellebbezés hiányában a másodfokú bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy olyan okból állapítsa meg a kölcsönszerződés érvénytelenségét, mellyel az elsőfokú bíróság nem foglalkozott. Nincs azonban akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság egyes érvénytelenségi okokat hivatalból észleljen, ha azok az elsőfokú eljárás adatai alapján egyértelműen megállapíthatók. Ez esetben azonban módot kell adni a feleknek arra, hogy nyilatkozataikat megtegyék és bizonyítási indítványt terjeszthessenek elő [1952. évi III. tv. 253. § (3) bek.,1/2005. (VI. 15.) PK vélemény][37].
2/2010. (VI. 28.) PK vélemény az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekre vonatkozik. Ennek 4a és 4b pontja szerint a bíróságnak csak a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie. A semmisség megállapíthatósága érdekében a bíróság hivatalból bizonyítást nem folytathat le. Ugyanígy hivatalból észlelnie kell a bíróságnak azt is, ha a szerződés nem jött létre. A semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettsége a bíróságnak, ha az elsőfokú eljárás adataiból a semmisségi ok fennállása egyértelműen megállapítható. A fellebbező fél által előadott új tény, vagy új bizonyíték figyelembevételével a semmisség akkor állapítható meg, ha fennállnak a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételek.
A PK vélemény ezen szakaszához fűzött magyarázat szerint „A semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról szóló 1/2005. (VI. 15.) PK véleményben foglaltak szerinti, a semmisségi ok észleléséről történő tájékoztatás nem minősül prejudikálásnak, a tájékoztatás ugyanis nem terjedhet ki a kereset (viszontkereset) anyagi jogi tartalmára, és különösen nem annak várható eredményességére. A bíróság csupán azt közli a felekkel, hogy a perben felmerült tények, adatok alapján meghatározott semmisségi ok fennálltát észleli, ehhez képest milyen bizonyításra lehet szükség, és lehetőséget ad a felek érdemi nyilatkozatainak a megtételére. A bíróságnak csak a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie, ilyen ok pl., ha a felek a jogszabály által a szerződésre meghatározott alakiságot megsértették [Ptk. 217. § (1) bekezdés]. Arra a bíróságnak nincs módja, hogy a semmisség megállapíthatósága érdekében hivatalból bizonyítást folytasson le, a Pp. 164. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a bíróság bizonyítást hivatalból akkor rendelhet el, ha azt törvény megengedi. A bíróság nem mérlegelheti az észlelt semmisségi ok bejelentését, mert semmisség esetén maga a törvény ítéli az érdeksérelmet olyan súlyúnak, hogy megtagadja a célzott joghatás elérését.
Kivételt ez alól csak az ún. relatív semmisség esetei [Ptk. 13/B. §, Ptk. 16/A. §, Ptk. 209/A. § (2) bekezdés] jelentenek, annyiban, hogy az érvénytelenségi ok csak akkor vehető figyelembe, ha arra az érintett fél érdekében hivatkoznak. Az egyértelműen megállapítható semmisségi ok hivatalbóli észlelésének a kötelezettsége nem csak akkor terheli a bíróságot, ha a felperes a szerinte érvényes szerződésre alapítja a keresetét, hanem akkor is, ha a kereset más semmisségi okon vagy a szerződés megtámadásán alapszik. A semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettség. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az elsőfokú eljárás adatai alapján a semmisség egyértelműen megállapítható. Új tények, illetve új bizonyítékok figyelembevételével a semmisség a fél kérelmére akkor állapítható meg, ha fennállnak a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételek. A másodfokú bíróság esetében is irányadó, hogy a semmisségi ok hivatalból történő észlelése körében a felek kérelmeihez nincs kötve, és a másodfokú eljárásban is érvényesül az az elv, hogy a hivatalból észlelni vélt semmisségi ok megalapozottságára a bíróság bizonyítást nem vehet fel. A másodfokú eljárásban értelemszerűen csak olyan semmisségi ok észlelhető hivatalból, amelyet az elsőfokú bíróság nem észlelt. Ha ugyanis az elsőfokú bíróság az ítéletében az adott semmisségi okkal már foglalkozott és döntését a fél fellebbezéssel nem támadta, a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátaiba ütközne, illetve a rendelkezési elvet sértené, ha a másodfokú bíróság erre vonatkozóan más döntést hozhatna. Ha a másodfokú bíróság hivatalból észleli a semmisségi okot, a feleknek meg kell adnia az 1/2005. (VI. 15.) PK vélemény szerint szükséges tájékoztatást, és csak akkor kell az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyeznie, ha a felek úgy nyilatkoznak, hogy a semmisségi okkal kapcsolatban kereseti (viszontkereseti) kérelmet kívánnak előterjeszteni. (Kérelem hiányában a semmisség jogkövetkezményei nem vonhatók le, így a hatályon kívül helyezés értelmetlen lenne.)”
Ezen PK vélemény tehát a relatív semmisség észlelését mindenképpen a felek észleléséhez köti, nevesítve egyebekben a Ptk. 209/A. § (2) bekezdésében foglalt esetet is és kapcsolódik a fentiek szerint ismertetett BH 2017.373. sz. eseti döntéshez.
A 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény, amely a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről szól.
E szerint „a bíróságnak hivatalból kell észlelnie, hogy a perbeli jogviszony fogyasztói szerződésnek minősül. Kétség esetén azonban a szerződés fogyasztói jellegének a bizonyítása a fogyasztót terheli.
Vélelem szól amellett, hogy a fogyasztói szerződésben az egyoldalúan, előre meghatározott, illetve az általános szerződési feltételt a felek egyedileg nem tárgyalták meg. A fogyasztóval szerződő fél ezt a vélelmet csak akkor tudja sikeresen megdönteni, ha kétséget kizáróan bizonyítja: a szerződéskötést megelőzően biztosította annak lehetőségét, hogy az adott feltétel tartalmát a fogyasztó befolyásolhassa és a fogyasztó e lehetőséggel nem élve fogadta el a feltételt.
Fogyasztói szerződésben az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel, valamint az általános szerződési feltétel tisztességtelenségét a bíróság – a szerződés teljes feltételrendszerének a mérlegelése alapján – akkor állapíthatja meg, ha az a jóhiszeműség és tisztesség követelményének a sérelmével egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára bontja meg a szerződésből fakadó jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyát.
Vagyonjogi perekben a pertárgy értéke határozza meg az elsőfokú bíróság hatáskörét akkor is, ha az alperes érdemi ellenkérelmében a felperes követelésének jogalapját képező, fogyasztói szerződésben egyedileg meg nem tárgyalt kikötés, illetve általános szerződési feltétel tisztességtelenségére hivatkozik vagy azt a bíróság hivatalból maga észleli.
Fogyasztói szerződésben a fogyasztóval szerződő fél lakóhelye, vagy székhelye szerinti bíróság illetékességének – általános szerződési feltételen, vagy egyedileg meg nem tárgyalt feltételen alapuló – kikötése tisztességtelen. A kikötésben megjelölt bíróság saját illetékességének vizsgálata körében a kikötés tisztességtelenségét hivatalból köteles észlelni, de az általános illetékességgel rendelkező bírósághoz csak akkor teheti át a keresetlevelet, ha a fogyasztó – a bíróság felhívására – az illetékességi kikötés tisztességtelenségére hivatkozik. Amennyiben a felperes – ilyen illetékességi kikötés ellenére – a keresetlevelet nem a fogyasztóval szerződő fél lakóhelye vagy székhelye szerinti bírósághoz nyújtja be, e bíróságnak is – saját illetékességének vizsgálata körében – fel kell hívnia a fogyasztónak minősülő felet, hogy az illetékességi kikötés tisztességtelenségére kíván-e hivatkozni. A bíróságnak ezen nyilatkozat tartalmának megfelelően kell rendelkeznie a keresetlevél áttételéről, vagy a kereseti kérelem érdemi tárgyalásáról.”
A PK véleményéhez kapcsolódóan fel kell hívni a figyelmet a BH 2013.128. sz. eseti döntésre, mely szerint az általános szerződési feltétel tartalmának megismerése, annak elmagyarázása a fogyasztó számára, nem az általános szerződési feltételnek minősítés jogszabályi feltétele, hanem jogszabályban előírt tájékoztatási kötelezettség az azt alkalmazó fél számára annak érdekében, hogy az adott általános szerződési feltétel a szerződés részévé váljon [1959. évi IV. törvény 205/A. § (1) bekezdés, 205/B. §, Legfelsőbb Bíróság 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 2. pont][38].
A 3/2011. PK vélemény a fogyasztói szerződéssel kapcsolatos közérdekű kereset elbírálásának egyes kérdéseire vonatkozik. E szerint „Közérdekű keresetindítás esetén az általános szerződési feltételként a fogyasztói szerződés részévé váló kikötés érvénytelenségét akkor is meg kell állapítani, ha a kikötés – a tisztességtelenségtől eltérő, egyéb okból – semmis. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma az 1/1983. GKT–PKT állásfoglalást meghaladottnak tekinti. A 2006. március 1-je előtt, de 2004. május 1-je után megkötött fogyasztói szerződésekben alkalmazott, egyedileg meg nem tárgyalt, illetve általános szerződési feltétel tisztességtelenségének is a semmisség a jogkövetkezménye. Ebből következik, hogy a 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ptké. II.) 5. §-a szerinti közérdekű keresettel határidő nélkül lehet kérni az ebben az időszakban megkötött fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen általános szerződési feltétel érvénytelenségének megállapítását, amely ítélet hatálya az addig megkötött fogyasztói szerződésekre is kiterjed. A közérdekű kereset megindítására a Ptké. II. 5. §-ában feljogosított szervezetek nem hivatkozhatnak sem a Pp. 36. §-ának (2) bekezdése, sem a Pp. 41. §-ának (1) bekezdése szerinti illetékességre.
Fogyasztói szerződésben alkalmazott általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítása iránt ugyanazon alperessel szemben a Ptké. II. 5. §-ában felsorolt szervezet nem indíthat pert, ha ugyanazon feltétel ugyanazon okból való tisztességtelenségének megállapítása iránt ezt megelőzően egy másik, erre jogosult szervezet már pert indított, vagy annak tárgyában már jogerős ítéletet hoztak. Fogyasztói szerződésben alkalmazott általános szerződési feltétel tisztességtelenségének megállapítása tárgyában a Ptké. II. 5. §-ában meghatározott szervezetek nem köthetnek perbeli egyezséget. Amennyiben a Ptké. II. 5. §-a szerinti közérdekű keresettel vitatott – általános szerződési feltételként a fogyasztói szerződés részévé váló – kikötést annak alkalmazója az eljárás során módosítja a bíróságnak a vitatott követelés érvénytelenségéről változatlanul érdemben kell határoznia.
Kizárólag erre irányuló kérelem esetén kötelezheti a bíróság a kikötés alkalmazóját az érvénytelenség megállapításának közzétételére. A Ptké. II. 5/B. §-a szerinti közleményt a bíróságnak kell az ítélet rendelkező részében közérthető, az érvénytelenség okaira is kiterjedő módon megszövegeznie. A bíróság határozhat úgy, hogy a közleményt országos napilapban és az interneten is – vagy más módon – kell közzétenni, melynek teljesítési határidejéről az ítéletben rendelkezni kell. Az internet útján történő nyilvánosságra hozatalra kötelezés esetén azt is meg kell határozni, hogy melyik felületen és meddig kell a közleménynek elérhetőnek lennie. A közzététel költségeit minden esetben a kikötés alkalmazója köteles viselni.”
A PK vélemények alapján megállapítható, hogy a tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálata attól függően, hogy fogyasztói szerződésről, avagy nem fogyasztói szerződésről van szó ketté válik. Fogyasztó szerződés esetén a hivatalbóli vizsgálat kerül előtérbe, míg nem fogyasztói szerződés esetén változatlanul a tisztességtelenségre való hivatkozás vezethet a semmisség megállapítására. Ennek oka az Európai Unió jogrendjében keresendő, amely a 93/13/EGK irányelv révén a fogyasztói jogok védelmét biztosítani kívánja. Az elmúlt időszakban több olyan magyar bíróság által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás volt folyamatban, amely éppen eljárásjogi kérdésekben foglalt állást a tisztességtelen szerződési feltétel hivatalbóli észlelése esetén[39].
A tisztességtelen szerződési feltételek hivatalbóli vizsgálatához kötődő magyar ítéletek az Európai Unió Bírósága (EUB) részéről a 93/13/EGK irányelvhez kapcsolódóan
C-243/08. számú ügyben[40] a fogyasztóval szerződő fél székhelye szerinti kizárólagos illetékességi kikötés került rögzítésre a szerződés részét képező általános szerződési feltételekben. Az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező bíróság annak tisztázását várta az EUB-tól, hogy ez a kikötés csak a fogyasztó kérelmére vehető-e figyelembe. Az EUB válaszában arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tisztességtelen szerződési feltétel nem jelent kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ne szükséges, hogy azt a fogyasztó előzetesen megtámadja.
C-472/11. számú ügy[41] tényállása szerint 2006. június 16-án Csipai Cs. kölcsönszerződést kötött a Banif Plus Bankkal, amelynek lejártát 2012. június 15-ben határozták meg. A Banif Plus Bank által előre kidolgozott szerződés 29. pontja akként rendelkezett, hogy ha a szerződés az adós szerződésszegése vagy felróható magatartásának következtében bármely ok miatt kerül a futamidő lejárta előtt felmondásra, akkor a kamatokon és a költségeken kívül az adós az összes hátralévő törlesztőrészlet összegét is köteles megfizetni. A megfizetendő törlesztőrészletek a tőkeösszeg mellett ügyleti kamatrészt és biztosítási díjat is magukban foglaltak. Csipai Cs. utoljára a 2008. februári törlesztőrészletet fizette meg. A Banif Plus Bank ezért felmondta a szerződést, és kérte az adóst az annak 29. pontja értelmében hátralévő törlesztőrészletek megfizetésére. Mivel Csipai Cs. nem tett eleget e kérelemnek, a Banif Plus Bank keresetet indított ellene, valamint – a családjog szabályaira alapozva – a felesége ellen. A Pesti Központi Kerületi Bíróság mint elsőfokú bíróság az előtte folyamatban lévő eljárásban tájékoztatta a feleket, hogy úgy ítéli meg, hogy e 29. pont tisztességtelen, és felhívta őket, hogy ezzel kapcsolatban nyilatkozzanak. Csipai Cs. arra hivatkozott, hogy túlzottnak látja a Banif Plus Bank követelését, és csak a tőkeösszeget ismeri el alapos követelésnek. A Banif Plus Bank vitatta a szóban forgó feltétel tisztességtelen jellegét. 2010. július 6-i ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság kötelezte Csipai Cs.-t a szerződés 29. pontja figyelmen kívül hagyásával kiszámított összegnek a Banif Plus Bank részére történő megfizetésére. A Banif Plus Bank fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben. E körülményekre tekintettel a Fővárosi Bíróság úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és az EUB felé fordult annak tisztázása végett, hogy megfelelt-e az elsőfokú bíróság eljárása az irányelvnek, amikor a felek arra irányuló kérelme nélkül tájékoztatta őket, hogy tisztességtelen szerződési feltételt észlelt, és indokolt volt-e a felhívásuk, hogy nyilatkozzanak a tisztességtelenség jogkövetkezményeire nézve, illetve indokolt-e a szerződés valamennyi kikötésének vizsgálata, vagy kizárólag azon kikötések vizsgálata, amelyekre a fogyasztóval szerződő fél az igényét alapozza.
Az EUB válaszában az irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését úgy értelmezte, hogy a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy levonhassa az ezen észlelésből származó következményeket, nem kell megvárnia, hogy a jogairól tájékoztatott fogyasztó az említett feltétel megsemmisítését kérő nyilatkozatot tegyen. Mindazonáltal a kontradiktórius eljárás elve főszabály szerint kötelezi a szerződési feltétel tisztességtelen jellegét hivatalból észlelő nemzeti bíróságot arra, hogy a peres feleket tájékoztassa erről, és lehetőséget biztosítson számukra, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályokban erre vonatkozóan előírt eljárások szerint kontradiktórius eljárásban vitassák meg azokat. A nemzeti bíróságnak az általa elbírálandó igény alapjául szolgáló szerződési feltétel esetlegesen tisztességtelen jellegére vonatkozó értékelés céljából figyelembe kell vennie a szerződés minden egyéb feltételét.
C-397/11. számú ügy[42] tényállása szerint 2007. július 4-én Jőrös E. kölcsönszerződést kötött a magyar pénzügyi intézményként működő Aegonnal hozzávetőleg 160 000 svájci frank (CHF) összegről, amelyet magyar forintban (HUF) folyósítottak, és amelynek lejáratát 2024. augusztus 15-ben rögzítették. A Jőrös E. és az Aegon által kötött kölcsönszerződés II. általános részének 3.2. pontja úgy rendelkezett, hogy a hitelező jogosult a kezelési költség mértékét minden ügyleti év végén a következő ügyleti évre vonatkozóan a mindenkor hatályos hirdetmény szerinti értékre, az említett pénzügyi intézmény mindenkor hatályos üzletszabályzata szerint meghatározott módon egyoldalúan módosítani. E szerződés 8.2. pontja a kamat, illetve egyéb díjtételeinek mértékének megváltoztatására, míg a 12.2. cikke jogszabály vagy bármely egyéb hatósági rendelkezés változása esetén a pénzintézet részére egyoldalú szerződésmódosítási jogot kötött ki. A kölcsönszerződés a pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítása esetére az adós részére nem biztosítja az azonnali hatályú felmondás jogát. Jőrös E. peres eljárást kezdeményezett a hitelező Aegonnal szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságnál. Keresetében a kölcsönszerződés részleges érvénytelenségére hivatkozott, és a benne foglalt rendelkezések uzsorás voltát, jó erkölcsbe ütközését és színleltségét állította. Nem kérte azonban a bíróságtól az említett szerződés részleges érvénytelenségének a szerződés rendelkezéseinek tisztességtelen jellegére tekintettel történő megállapítását. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010. december 2-i ítéletével elutasította Jőrös E. keresetét. Jőrös E. az említett ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez. A kölcsönszerződés 3.2., 8.1., 8.2. és 12.2. pontjának semmisségére hivatkozik azzal az indokkal, hogy ezek nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütköznek, mert a hitelező számára lehetőséget adnak a szerződési feltételek egyoldalúan történő megváltoztatására, továbbá olyan, a hitelező által végrehajtott utólagos változtatások terhét hárítják az adósra, amelyekre az adósnak nincs ráhatása. E körülmények között a Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az eljárást, és az EUB előtt tisztázni kívánta hogy megfelel-e a nemzeti bíró eljárása az irányelv 7. cikk (1) bekezdésének akkor, ha észlelve valamelyik, a keresettel érintett általános szerződési feltétel tisztességtelen voltát, a felek külön erre való hivatkozása nélkül is vizsgálja annak emiatti semmisségét, továbbá akkor is így kell-e eljárnia, ha az általános szerződési feltétel tisztességtelensége miatti semmisség megállapítása egyébként nem a helyi, hanem annál magasabb bírósági szint hatáskörébe tartozna, amennyiben a sérelmet szenvedett fél ezen a címen indítana keresetet. Igenlő válasz esetén annak tisztázását várta, hogy a nemzeti bíró a másodfokú eljárásban is vizsgálhatja-e az általános szerződési feltétel észlelt tisztességtelenségét, ha az elsőfokú eljárásban ennek vizsgálatára nem került sor, és a nemzeti szabályozás szerint a fellebbezési eljárásban új tények és új bizonyítékok főszabályként már nem vehetők figyelembe.
Az EUB válasza szerint az irányelvet úgy kell értelmezni, hogy a fellebbezési eljárásban eljáró bíróság a belső eljárási szabályok alapján jogosult megvizsgálni az elsőfokú eljárás adataiból egyértelműen megállapítható valamennyi semmisségi okot, és adott esetben a bizonyított tények alapján átminősíteni a hivatkozott jogalapot e feltételek érvénytelenségének megállapítása céljából, úgy hivatalból vagy a kérelem jogalapjának átminősítésével köteles az említett feltételek tisztességtelen jellegének ezen irányelv szempontjaira tekintettel történő értékelésére. Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy értelmezte, hogy az a nemzeti bíróság, amely megállapítja valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, köteles egyrészről – anélkül hogy meg kellene várnia, hogy a fogyasztó erre vonatkozó kérelmet nyújtson be – az említett megállapításból a nemzeti jog alapján eredő minden következtetést levonni annak biztosítása céljából, hogy e feltétel ne jelentsen kötelezettséget a fogyasztóra nézve, másrészről pedig főszabály szerint objektív szempontok alapján értékelni, hogy a szerződés fennmaradhat-e az említett feltétel nélkül. Előírta azt is, hogy az a nemzeti bíróság, amely hivatalból megállapította valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, köteles a lehető legteljesebb mértékben úgy alkalmazni belső eljárási szabályait, hogy a szóban forgó feltétel tisztességtelen jellegének megállapításából a nemzeti jog alapján eredő valamennyi következtetést levonja annak biztosítása céljából, hogy e feltétel ne jelentsen kötelezettséget a fogyasztóra nézve.
C-567/13. számú ügy[43] tényállása szerint 2007. szeptember 13-án Baczó N. és Vizsnyiczai J. I.
Az alapeljárás felperesei, jelzáloggal biztosított lakásvásárlási kölcsönszerződést kötöttek a Raiffeisen Bank Zrt.-vel. A kölcsönszerződésben választottbírósági kikötés szerepelt, amely – a pénzösszeg követelésére vonatkozó jogviták kivételével – a szerződésből eredő jogviták eldöntésére vonatkozóan választottbíróság illetékességét kötötte ki. 2013. február 26-án az alapeljárás felperesei az említett szerződés semmisségének megállapítása iránt keresetet nyújtottak be a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz. Keresetük alátámasztásául az alapeljárás felperesei arra hivatkoztak, hogy a Ptk. 239/A. §-a, 200. §-ának (2) bekezdése és 227. §-ának (2) bekezdése alapján az általuk kötött lakásvásárlási kölcsönszerződés nyilvánvalóan jogellenes, a jó erkölcsbe ütközik és lehetetlen szolgáltatásra irányul. Arra is hivatkoztak, hogy a szerződésre a Hpt. 231. §-ának (1) bekezdésében foglalt semmisségi okok vonatkoznak.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság hiánypótlásra történő felhívását követően az alapeljárás felperesei az említett szerződésben szereplő választottbírósági kikötés semmisségének megállapítását is kérték a 93/13 irányelv, a Ptk. 209. §-ának (2) bekezdése és a Kúria 2/2011. (XII. 12.) PK véleménye alapján.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság az utóbbi kereseti kérelemre tekintettel, miután a lakásvásárlási kölcsönszerződést blankettaszerződésnek minősítette, 2013. május 6-án hozott végzésével a keresetlevelet a Fővárosi Törvényszékhez tette át a Pp. 23. §-a (1) bekezdésének k) pontja alapján, amely szerint a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában indított perek a törvényszék hatáskörébe tartoznak.
A felperesek a végzéssel szemben fellebbezéssel éltek, amelyben kérték a végzés megváltoztatását és a helyi bíróság hatáskörének a megállapítását. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban erre vonatkozóan az szerepel, hogy az alapeljárás felperesei vitatták, hogy kérték volna kereseti kérelmükben a lakásvásárlási kölcsönszerződésükben foglalt kikötés tisztességtelenségének megállapítását, és azt, hogy az ügyük törvényszéki hatáskörbe tartozna.
Az előzetes döntéshozatali kérdést előterjesztő bíróság azt kívánta tisztázni, hogy hátrányos-e a fogyasztóra az eljárás, ha a felperes a helyi bíróság előtt szerződés (általános szerződési feltételek) érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben a keresetlevelében a perrel érintett szerződés egyik kikötése tisztességtelenségének a megállapítását is kéri, és az más bíróság, a törvényszék hatáskörét alapozza meg, amikor a fogyasztó a vele szerződő fél által indított perben hivatkozhat a szerződéses kikötés tisztességtelenségére a helyi bíróság előtt, és a törvényszékhez történő áttétel folytán nagyobb összegű illetékfizetési kötelezettség terheli. Rákérdezett arra is, hogy az egyenlő helyzetet teremtene-e, ha a fogyasztó a helyi bíróság előtt a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt általa indított perben hivatkozhatna a szerződés egyes kikötéseinek tisztességtelenségére is, amelynek következtében ugyanazon helyi bíróság rendelkezhetne hatáskörrel.
Az EUB válasza szerint az irányelv 7. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti eljárásjogi szabály, amely alapján a blankettaszerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló fogyasztói kereset elbírálására hatáskörrel rendelkező helyi bíróság az ugyanabban a szerződésben foglalt kikötések tisztességtelenségének megállapítása iránt az említett fogyasztó által benyújtott kérelem tekintetében nem rendelkezik hatáskörrel, kivéve ha megállapítható, hogy a helyi bíróságtól való áttétel olyan eljárási hátrányokat idéz elő, amelyek a fogyasztó számára rendkívül megnehezíthetik az Európai Unió jogrendje által biztosított jogok gyakorlását. Az erre vonatkozóan szükséges vizsgálatokat a nemzeti bíróságnak kell lefolytatnia.
Összefoglalva a három előzetes döntéshozatali eljárásban született ítélet (C-472/2011, C:397/11, C-567/11) lényegét:
Az elsőfokú eljárás során annak érdekében, hogy a fogyasztót ne terhelje kötelezettség a tisztességtelen szerződési feltételből fakadóan, hivatalból észleli a tisztességtelen szerződési feltételt, amelyről tájékoztatja a feleket, illetve nyilatkoztatja a fogyasztót, hogy kéri-e figyelembe venni. Ha kéri a fogyasztó a tisztességtelenség megállapítását, a feleknek lehetőséget kell adni az észrevételeik megtételére. Ennek függvényében vonhatja le a semmisség jogkövetkezményeit.
A másodfokú eljárás során a már rendelkezésre álló bizonyítékok, adatok alapján van lehetőség a tisztességtelenség megállapítására azon esetben is, ha a fogyasztó követelése, fellebbezése jogalapjaként ezt a hivatkozást nem jelölte meg. Ezt követően a felek nyilatkoztatása tekintetében hasonlóképpen kell eljárnia, mint az elsőfokú eljárás során.
A hatáskört érintő ítélet vonatkozásában, ha a fogyasztó felperes szerződés érvénytelensége iránti pert indít, és ezzel együtt az egyes kikötések tisztességtelensége megállapítását is kéri, nyilatkoztatni kell arra nézve, hogy esetlegesen okoz-e számára hátrányt a másik bíróság előtti megjelenés áttétel esetén (útiköltség, kötelező jogi képviselet). Meg kell azt is jegyezni, hogy az új Pp. 2018. január 1. napjától történő hatályba lépésével ez a jogi helyzet megoldódott, mivel már nincs kizárólagos hatásköre a törvényszéknek a tisztességtelen szerződési feltételek vizsgálatára (Pp. 20. §).
Meg kell továbbá említeni még egy eljárást, amely nem közvetlen a Polgári Perrendtartáshoz, hanem a devizahiteles szabályozáshoz kapcsolódó 2014. évi XL. tv. 37. § (2) bekezdéséhez kötődik. Az eljárás C-483/16. sz. alatt volt folyamatban[44].
Az ügy tényállása szerint 2008. május 7-én Sziber Zsolt Szeder Mónikával együtt fogyasztóként eljárva svájci frankban nyilvántartott, de forintban folyósított és forintban törlesztendő kölcsönszerződést, valamint az e kölcsönszerződés mellékletét képező ingatlan‑jelzálogszerződést kötött az ERSTE Bank Hungary Zrt.-vel. Ezen szerződésből fakadóan szerződés érvénytelensége, és az egyes szerződési rendelkezések tisztességtelenségének a megállapítása iránt terjesztettek elő kereseti kérelmet. Az eljárás során ugyanakkor módosult az alkalmazandó nemzeti jogszabályok némelyike, és további szabályok kerültek bevezetésre. A Kúria a Bíróság Káslerítéletét figyelembe véve 2014. június 16‑án kimondta, hogy a fogyasztói kölcsönszerződésekben foglalt bizonyos szerződési feltételek tisztességtelenek, így kimondta, hogy a deviza alapú kölcsönszerződésekben átszámítási árfolyamokként alkalmazott vételi és eladási árfolyamok helyébe a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama lép. A jogalkotó úgy határozott, hogy a Kúria ítélkezési gyakorlatát jogszabályi szintre emeli, az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő következmények kezelése érdekében pedig konkrét eljárási szabályokat állapított meg, beleértve a DH2 tv. 37. §-át.
Az új jogi háttér alapján a kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy a törlesztőrészletek átszámítása során a bank eladási árfolyamának alkalmazása és a bank egyoldalú szerződésmódosítási joga érvénytelen. Következésképpen a Sziber Zsolt által e szerződési feltételek alapján az ERSTE Bank részére teljesített összegek kifizetése jogalap nélkül történt, és azokat vissza kellett téríteni. Ezenkívül arra az esetre, ha Sziber Zsolt további követeléseket kívánna érvényesíteni, a kérdést előterjesztő bíróság felhívta őt arra, hogy a DH2 törvény 37. §-ában foglalt rendelkezésekkel összhangban módosítsa a keresetét. Sziber Zsolt azonban nem tett eleget e felhívásnak.
Sziber Zsolt elmulasztotta módosítani a keresetét, ezért a DH2 törvény 37. §-a értelmében a pert meg kellett volna szüntetni. Ugyanakkor a nemzeti bíróságnak kétségei merültek fel néhány uniós jogi rendelkezés helyes értelmezését és bizonyos nemzeti jogszabályok e rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét illetően abból a szempontból, hogy ez a korlátozás összhangba hozható-e az uniós jogrend fogyasztóvédelmi alapelveivel.
Ezen ügyben a tanulmány elkészítésekor még csak sajtóközlemény készült a meghozott ítéletről, ennek tartalma szerint a devizahitel-adósok helyzetének rendezése céljából elfogadott magyar jogszabályoknak biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztói devizahitel-szerződésekbe foglalt tisztességtelen feltételek miatt az adós ne szenvedjen hátrányt. Utalva az EUB és a tagállamok közötti „munkamegosztásra”, ez alapján a tagállami bíróságoknak kell azt eldönteni, legelőször is a kérdést előterjesztő bírónak, hogy ezen szabályozás (DH2 tv. 37. §) alkalmas-e hátrány okozására a fogyasztó számára. A tagállami bíróság ugyanis az, amely a tisztességtelenség megállapítására fel van jogosítva.
Mindezen eljárási szabályok betartásával nyílik lehetőség arra, hogy az irányelvben foglalt fogyasztói jogok érvényesüljenek. Ezen utóbbi ítéletek pedig az EU jogrendjének elsődlegessége folytán irányadóak kellenek, hogy legyenek. Az uniós jog elsőbbsége azt jelenti, hogy ha az uniós jog és a tagállami szabályozás nincs összhangban akkor a tagállami bíróságnak az uniós joggal ellentétes nemzeti szabályt félre kell tennie, és ezt nem szabad alkalmaznia. Ez a kötelezettség attól függetlenül, illetve az előtt is terheli a nemzeti bíróságot, hogy a nemzeti szabályozás uniós jogba ütközését külön erre irányuló eljárás keretében megállapították volna[45].
Lehetséges gyakorlati teendő a tisztességtelen szerződési feltétel észlelése esetén
Kérdésként merül fel tehát, hogy amennyiben jogszabályi szinten nincs arra nézve rendelkezés, hogy a tisztességtelen szerződés észlelése esetén mi a teendő, a fent ismertetett bírói gyakorlat alapján kialakult szabályozás hogyan oldhatja fel azt a helyzetet. A tisztességtelen szerződési feltétel hivatalbóli észlelése esetén célszerű lenne arról a bíróságnak kioktatni a felet, amely akár az alábbi minta szerint is történhet:
Eljáró bíró/tanács elnöke tájékoztatja a feleket, hogy a 2/2010. (VI. 28.) PK. vélemény [4/a. vagy 4/b)] pontja alapján hivatalból semmisséget észlelt a/z (másodfokú) eljárás során. Tájékoztatja a feleket, hogy a (másodfokú) bíróság által hivatalból észlelt érvénytelenség a /régi Ptk. 209. § (1) bekezdésén és a 18/1999. (II. 5.) Kormányrendelet 1 § (1) bekezdés c) pontján V. az új Ptk. 6:104. § (1) bekezdés c) pontján] alapul. Felhívja a fel/alperest (fogyasztót), hogy kifejezetten nyilatkozzon arra nézve, kéri-e a semmisség jogkövetkezményeinek figyelembevételét.
Ha a nyilatkozatában ezt kéri, a tájékoztatás ekként folytatható:
A (másodfokú) bíróság ennek megfelelően alkalmazza a PK. vélemény alapján előírtakat, azaz az 1/2005. (VI. 15.) PK. vélemény szerinti szükséges tájékoztatást a feleknek megadja és felhívja a feleket, hogy az érvénytelenség megállapításának esetére vonatkozó érdemi nyilatkozataikat 30 napon belül tegyék meg azzal, hogy annak egy példányát egyidejűleg az ellenérdekű félnek is megküldik. A (másodfokú) bíróság ennek, illetve ennek elmaradása függvényében dönt az észlelt semmisség vonatkozásában.
A hivatkozott PK vélemények alkalmazására analógia útján kerül sor, jelenlegi jogi szabályozás hiányában. Nem kizárt azonban az sem, hogy a PK vélemények helyett, illetve mellett közvetlenül hivatkozzunk a fent megjelölt uniós ítéletek közül a C-472/11. szám alattira, amely irányadó az első és másodfokú eljárásra, míg a C-397/11. szám alattira, amely irányadó a másodfokú eljárásra.
Ezen kioktatással és észleléssel teszünk maradéktalanul eleget a 93/13/EGK irányelvben foglaltaknak és biztosítjuk a fogyasztó számára az őt megillető jogokat. Még akkor is, ha egyébként az uniós jogrend a tagállamok eljárási rendjét tiszteletben tartja. Az uniós jog alkalmazására hivatott tagállami szerveknek, főszabály szerint – és uniós előírások hiányában – a tagállami eljárási szabályok szerint kell biztosítaniuk az uniós jog érvényesülését. Ez azt jelenti hogy a tagállamok szabályai határozzák meg, hogy az uniós jog érvényesítése iránti pereket mely bíróságok előtt is milyen szabályok alapján kell megindítani, illetve lefolytatni[46]. Jelen helyzetben azonban a sokat emlegetett 93/13/EGK irányelv alkalmazásáról van szó, amely többrétűen fogja át a fogyasztói jogok védelmét, beleértve a tisztességtelen szerződési feltétel megítélését, illetve azt, hogy ehhez az eljárási utak biztosítva legyenek. Mind a Banif, mind a Jőrös alapján az EUB határozottan megfogalmazta a véleményét arra nézve, hogy a tagállamok nemzeti eljárási jogába a tisztességtelen szerződési feltétel észlelésének kötelezettségét bele kell építeni. Ezt a véleményét újra leírta Tanchev főtanácsnok a 2018. május 3. napján kihirdetett indítványában, azaz „A nemzeti bíróság hivatalból köteles vizsgálni az irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, ezzel ellensúlyozván a fogyasztó és a kölcsönt nyújtó közötti egyenlőtlen helyzetet, amennyiben a rendelkezésére állnak az e feladathoz szükséges jogi és ténybeli elemek”[47].
Végkövetkeztetés
Az új Polgári Perrendtartás jó lehetőséget teremthetett volna arra, hogy ez a hivatalbóli vizsgálat megvalósulhasson, és ne csupán a bírói gyakorlat szintjén, hanem jogszabály által rendezve jelenjen meg jogrendünkben. Ez lehetőségként fennállt, ha megnézzük az új Pp. Koncepcióját.
Az új Pp. Koncepció erre nézve azt rögzítette, hogy a per szerkezetét alapvetően meghatározó tényező a kérelemhez kötöttség és a hivatalból való eljárás viszonya. A kereset és az azzal szembeni védekezés előterjesztése a perfelvételi (peralapító) tárgyaláson történik. Ennek során a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a felek a homályos kérelmeiket, tényelőadásaikat és nyilatkozataikat magyarázzák meg, a hiányos tényelőadásaikat, bizonyítékaikat egészítsék ki. A bíróság ezáltal minden peralany számára egyértelműsíti és véglegesíti az érvényesített magánjogi igényeket, amelyek az érdemi döntés terjedelmét és korlátait behatárolják. A perfelvétel szakaszában szélesebb jogkör biztosítható a bíróság számára.[48] A koncepció e tekintetben mindenképpen biztatónak tűnt, a kérdés csupán az volt, hogy az eljárás e szakaszában a megalkotandó szabályokba bekerül-e a hivatalbóli vizsgálat kérdése. A fél kérelmének pontosítása után, amikor már az igény meghatározásra kerül, nyílhatott volna lehetőség annak vizsgálatára fogyasztói szerződések esetén, hogy tartalmaz-e az tisztességtelen szerződési feltételt. A feleket erre már az eljárás ezen szakaszában lehetett volna figyelmeztetni, megnyilatkoztatni és amennyiben az további bizonyítást igényel, felhívni a feleket további tényelőadásra is. Az érdemi döntésnek így már nem lett volna akadálya a tisztességtelen szerződési feltétel észlelése sem, a további eljárási cselekményeket már itt le lehetett volna folytatni (felek nyilatkoztatása), és tisztázni lehetett volna az ehhez kötődő bizonyítási terhet, az arról való tájékoztatást, így a tisztességtelen szerződési feltétel észlelése az eljárás elhúzódását sem eredményezte volna.
A Pp. Koncepcióban körülírt „aktív” bíró képe, éppen lehetővé tette volna a tisztességtelen szerződési feltétel észlelését, és azon elv érvényesülését, hogy abból hátrányos jogkövetkezmény ne származzon a fogyasztóra nézve. Az új Koncepció utalt arra is, hogy a bírót terhelő tájékoztatási kötelezettség helyett hangsúlyos szerepet kell, hogy kapjon a bíróság anyagi pervezetése, ami azt célozza, hogy a bíró a jelenleginél hatékonyabb eszközökkel rendelkezzen a joganyag ténybeli és jogi megvitatásával kapcsolatban.[49] Ez a bírói hozzáállás éppen elősegíthette volna, hogy a tisztességtelen szerződési feltételekből eredő joghátrányok mellőzhetőek legyenek, és érvényesüljön az az anyagi jog, amely a fogyasztók esetén az ebből eredő joghátrányok elkerülését célozza meg. Az persze ilyen megfogalmazás mellett kétséges, hogy az anyagi jog érvényesülése, hogyan valósítható meg a bíró tájékoztatási kötelezettsége nélkül.
Ha a koncepcióban foglaltak valóban maradéktalanul érvényesültek volna, a kérelemhez való kötöttség, és a hivatalbóliság helyes arányának meghatározásával lett volna elérhető az, hogy mindazon célok, amelyet kitűztek, valóban megvalósuljanak. Ezalatt értendő a hagyományainkra való visszatekintés, és a nemzetközi elvárásokhoz való igazodás. Ha a jelen kor kihívásainak való megfelelés és a modern, hatékony, észszerű időn belül lezajló eljárásjogi rendelkezések lebegnek a szemünk előtt, akkor hangsúlyt kell kapjon az is, hogy ezen eljárások eredményeként valóban az anyagi jog rendelkezéseinek megfelelő ítéletek szülessenek. Ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy a tisztességtelen szerződési feltételekből ne származzon kötelezettség a fogyasztóra nézve. Ennek ugyanis fogyasztóvédelmi jelentősége is van, de ezen túlmutatóan versenyjogi alapjai: az egységes belső piac keretein belül nem elfogadható, hogy a fogyasztók számára szolgáltatást nyújtó vállalkozás, a piac egyik szegmensében tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásával előnyre tehessen szert, míg ugyanazon piac másik szegmensében ez nem megengedett. Az anyagi jogi szabályok érvényesülése e tekintetben nemcsak két, vagy több jogviszonyban lévő fél viszonylatában bírhat jelentőséggel, hanem az egész gazdaságra kiható jelentősége is lehet, utalni kell e körben a devizahitelekből eredő számos továbbra is kétséges kérdésre. Az eljárásjogunk megalkotása során szem előtt kellett volna tehát tartani azt is, hogy az anyagi jogi szabályoknak megfelelő döntések szülessenek, és a fent ismertetett elvárások érvényre jussanak. Hatékony, modern, és korszerű az lehet, ami hosszútávra felismeri az adott gazdasági élet elvárásait és követelményeit.
Juhász Krisztina
PPKE JÁK Doktori Iskola
[1] A Tanács 93/13/EGK irányelve (1993. április 5.) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről L 095, 21/04/1993 o. 0029-0034.
[2] Józon Mónika: A tisztességtelen szerződési feltételek uniós szabályozásának jogdogmatikai és jogpolitikai kérdései Magyar Jog 2018. 2. 74.
[3] Józon (2018) i. m. 74.
[4] Fazekas Judit: The consumer credit crisis and unfair contract terms regulation – Before and after Kásler Journal of European Consumer and Market Law EuCML 2017. 99.
[5] Kovács Dóra: Az utólagos éleslátás viselkedéstani megjelenése a deviza alapú hitelek területén
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop422b/2010-0029_kotet_27_118_27/118_27.pdf
[6] Mónika Józon: Country Report Hungary Consumer debt social exclusion in Europe by Hans-W. Micklitz, Irina Domurath Chapter 6. London Routledge 2015. 85. o.
[7] 2011. évi CXXII. törvény a központi hitelinformációs rendszerről 11. § (1) bekezdés.
[8] Fazekas (2017): i. m.
[9] Hans-W. Miklitz and Norbert Reich: The court and sleeping beauty: the revival of the unfair contract terms directive Common Market Law Review 51: 771–808, 2014.
[10] Polgári eljárásjogi szabályok az Európai Unió jogában Budapest, Complex Kiadó Kft. 2006. 97.
[11] Kengyel Miklós – Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog Budapest, Osiris Kiadó, 2006. 247–248.
[12] Muzsalyi Róbert: A joggyakorlat dilemmái a szerződési feltételek vizsgálatánál Európai Jog 16. évfolyam 6. szám 2016. 24. o.
[13] Szabó Péter: A fogyasztó fogalma és a fogyasztói szerződés értékelésének egyes kérdései az Európai Unió Bíróságának néhány újabb döntése tükrében Európai Jog 17. évfolyam 1. szám.
[14] BH 2016.89. sz. eseti döntés tényállása szerint a gabonafélék, hüvelyes növények, olajos magvak termesztésével foglalkozó I. r. felperes mezőgazdasági szemestermény-szárító berendezés vásárlása céljából 2008. október 30-án svájci frank alapú kölcsönszerződést kötött az alperes jogelődjével. E szerződés alapján az alperes jogelődje 62 392 000 Ft kölcsönösszeget folyósított közvetlenül a finanszírozott gépek eladója részére. A II. r. és a III. r. felperesek, az I. r. felperest a fenti kölcsönszerződés alapján terhelő kötelezettségek teljesítéséért, a 2008. október 30-án létrejött garanciaszerződésben készfizető kezességet vállaltak. A felperesek módosított keresetükben egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy a kölcsönszerződés, illetve a készfizető kezesség tárgyában született szerződés fogyasztói szerződés. Sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem látta megállapíthatónak a fogyasztói minőséget a II. és III. rendű felperesek esetén. A másodfokú bíróság szerint azért sem, mert a nem fogyasztói kölcsön-szerződéseket biztosító szerződések járulékosságuk, illetve a mellékkötelezettséget vállaló természetes személyek érdekeltsége (a II. r. felperes ügyvezetője és tagja, a III. r. alperes tagja volt az I. r. felperesnek) folytán nem választhatók külön az alapjogviszonytól. Kúria megítélése szerint azok a természetes személyek, akik egy gazdasági társaság tagjaként, vezető tisztviselőjeként vállalnak kezességet a társaság tartozásáért, nem minősülhetnek fogyasztónak. Ilyen esetben nem állapítható meg, hogy szakmai, gazdasági tevékenységük körén, vagy gazdasági érdeken kívül eső célból jött létre a szerződés, ezért a II–III. r. felperesek nem minősülhetnek fogyasztónak.
[15] Az új Polgári perrendtartás koncepciója 8. oldal.
[16] C-243/08. sz. ügy a Pannon GSM Zrt. és Sustikné Győrfi Erzsébet között folyamatban lévő eljárásban ECLI:EU:C:2009:350 28. és 32. pont.
[17] C-137/08. sz. ügy VB Pénzügyi Lízing Zrt. és Schneider Ferenc között folyamatban lévő eljárásban ECLI:EU:C:2010:659 56. pont.
[18] Muzsalyi (2016a): i. m. 20. o.
[19] Hans-W. Miklitz and Robert Reich: The Court and Sleeping Beauty: The revival of the Unfair Contract Terms Directive (UCTD) Common Market Law Review 51 2014. 780. o. C-240-244/98. sz. ügy Océano Grupo Editorial SA és Rocío Murciano Quintero, Salvat Editores SA és José M. Sánchez Alcón Pradės (C-241/98),
José Luis Copano Badillo (C-242/98), Mohammed Berroane (C-243/98), Emilio Viñas Feliú (C-244/98), között folyamatban lévő ügyekben ECLI:EU:C:2000:346
[20] Hans – W. Miklitz and Róbert Reich: i. m. 780. o. C-237/02. sz. ügy Freiburger Kommunalbauten GmbH Baugesellschaft & Co. KG és Ludger Hofstetter, Ulrike Hofstetter között folyamatban lévő ügy ECLI:EU:C:
2004:209
[21] Varga Zsófia: Mikor kell a magyar bíróságnak hivatalból alkalmaznia az uniós jogot? Európai Jog 16. évfolyam 6. szám 2016. 3. o.
[22] Varga (2016a): i. m. 3. o. C-106/77. sz. ügy Siemmenthal ítélet ECLI:EU:C:1978:49 21. és 24. pont.
[23] Régi Pp. (1952. évi III. tv.) 2. § és új Pp. (2016. évi CXXX. tv.) 2. § (1) és (2) bekezdés.
[24] Varga (2016a): i. m. 1. és 2. o.
[25] Muzsalyi: i. m. 19. o.
[26] Csehi Zoltán: Az általános szerződési feltételek szabályai az európai jog szorításában. In: Barta Judit (szerk.): bank- és hitelviszonyok Kodifikációs tanulmányok az új Ptk. Születése kapcsán. No önti Alapítvány, Miskolc, 2009. 85. o.
[27] Fazekas Judit: Az általános szerződési feltételek – tisztességtelen kikötések. In: Csehi Zoltán – Koltay András – Lányi Balázs – Pogácsás Anett (szerk.) (L)ex Catedra et Praxis: Ünnepi Kötet Lábady Tamás 70. Születésnapja alkalmából Pázmány Press, Budapest, 2014. 272. o.
[28] Vékás Lajos: A Ptk. 209. §-ának megmérettetése az Európai Közösségek bírósága előtt. Európai Jog . 4. évfolyam 6. szám 2004. 8–11. o.
[29] 18/1999. (II. 5.) Kormányrendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről.
[30] Vékás: i. m. 9. o.
[31] Muzsalyi: i. m. 29. o. Ez az anomália felfedezhető volta a bírói gyakorlatban is, konkrétan a kioktatást kötelezettség kérdéskörében jelentett problémát a helytelen átültetés. A közzétett eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy mivel a régi Ptk. 209. § (1) bekezdése a tisztességtelen általános szerződési feltételhez (kikötéshez) nem a semmisség, hanem a megtámadhatóság jogkövetkezményét fűzi, ezért a semmisségi ok tekintetében a bíróságot nem terheli kioktatást kötelezettség BH 2002.105.
[32] 2006. évi III. törvény indokolása a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról
[33] 2006. évi III. törvény indokolása a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról
[34] Muzsalyi: i. m. 20. o.
[35] 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 42. §.
[36] Fővárosi Törvényszék G.41.702/2015/33. sz. ítélete, Gazdasági ügyben hozott határozat.
[37] BH 2017.373. Ezen tényállás szerint a felperesek a CHF-ben megkötött szerződésük érvénytelenségének megállapítását kérték a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) és e) pontjai alapján hivatkozva a régi Ptk. 217. § (1) bekezdésére is. Másodlagosan annak megállapítását kérték, hogy a szerződés 1.1., 2.4., valamint az 1.2. pontban feltüntetett kezelési költség és folyósítási díj Általános Szerződési Feltételként meghatározott kikötések tisztességtelenek. Kérték annak megállapítását is, hogy az alperes Üzletszabályzata az egyedi megtárgyalás elmaradása miatt nem vált a kölcsönszerződés részévé. Az érvénytelenség jogkövetkezményeként hatályossá nyilvánítást kérték. Az elsőfokú bíróság a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenségét az ítéletében megállapította, továbbá hogy a kölcsönszerződés nem tartalmazza a kamatot éves, százalékban kifejezett mértékben Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pont. A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és bizonyos szerződési pontok esetén érvényessé nyilvánítást alkalmazott jogkövetkezményként. A benyújtott felülvizsgálati eljárás során a Kúria úgy látta, hogy a másodfokú bíróságnak lehetősége volt arra, hogy egyes érvénytelenségi okokat hivatalból észleljen. A Kúria az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4/b. pontjában kifejtette, hogy a semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettsége a bíróságnak, ha az elsőfokú eljárás adataiból a semmisségi ok fennállása egyértelműen megállapítható. A semmisségi ok hivatalbóli észlelése kapcsán követendő eljárásról szóló 1/2005. (VI. 15.) PK véleményben azonban a Kúria kifejtette, hogy a feleknek lehetőséget kell adni érdemi nyilatkozataiknak a megtételére és tájékoztatni kell őket arról, hogy a semmisségi ok észlelése folytán milyen további bizonyításra lenne szükség.
[38] BH 2013.128. A Kúria ebben kifejti, hogy a Ptk. 205/A. § (1) bekezdése szerinti egyedi megtárgyalás alatt nem azt kell érteni, hogy az általános szerződési feltétel tartalmát a szerződéskötéskor megismerhette a fogyasztó, illetve arról megfelelő tájékoztatást kapott. A Legfelsőbb Bíróság 2/2011. (XII. 12.) PK véleményének 2. pontjához fűzött indokolás értelmében akkor minősül egyedileg megtárgyaltnak egy szerződési feltétel, ha a fogyasztó részére ténylegesen fennállt a lehetőség annak tartalmi befolyásolására. Ez akkor valósul meg, ha a fogyasztónak reális lehetősége nyílt a szerződési feltételek módosítására, azaz a feltételt előre meghatározó fél ténylegesen is lehetővé tette a számára, hogy megfontolás tárgyává tegye annak tartalmát, s azzal kapcsolatban akaratát érvényesítse.
[39] Muzsalyi: i. m. 28. o.
[40] C-243/08. sz. ügy Pannon GSM Zrt. és Sustikné Győrfi Erzsébet között folyamatban lévő eljárásban ECLI:EU:C:2009:350 12–129 pontok.
[41] C-472/11. sz. ügy Banif Plus Bank Zrt. és Csipai Csaba, Csipai Viktória között folyamatban lévő eljárásban, ECLI:EU:C:2013:88 11–16. pontok.
[42] C-397/11. sz. ügy Jőrös Erika és az Aegon Magyarország Hitel Zrt. között folyamatban lévő eljárásban, ECLI:EU:C:2013:340 13–22 pontok.
[43] C-567/13. sz. ügy Baczó Nóra, Vizsnyiczai János István és a Raiffeisen Bank Zrt. között folyamatban lévő eljárásban, ECLI:EU:C:2015:88 21–30. pontok.
[44] C-483/16. sz. ügy Sziber Zsolt kontra ERSTE Bank Hungary Zrt között folyamatban lévő eljárásban Nils Wahl főtanácsnok indítványa ECLI:EU:C:2018:9 15–22. pontok.
[45] Varga: i. m. 3. o.
[46] Varga: i. m. 4. o.
[47] C-51/17. sz. ügy OTP Bank Nyrt. OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. kontra Ilyés Teréz Kiss Emil Tanchev Főtanácsnok indítványa.
[48] Az új Polgári perrendtartás koncepciója IV. 45. oldal.
[49] Az új Polgári perrendtartás koncepciója 61. oldal.